"Amolyan életmód-tanácsadó lettem, de ezt a szót nem szeretem használni, hiszen ehhez nyilván végzettség kellene, én pedig csak a saját példámból kiindulva tudom segíteni a sorstársaimat. Nekem valahogy sokkal jobban megnyílnak az emberek és jó érzés azzal szembesülni, hogy megbíznak bennem, én pedig reményt adhatok" – tette hozzá.
Kovi arról is beszélt: a mai napig kap megkereséseket korábbi munkatársaktól, hogy térjen vissza a pornóiparba. "Legutóbb például pénteken kaptam egy olyan levelet, hogy jön Magyarországra egy olasz producer és szeretne velem találkozni, azért, hogy forgassunk újra együtt. Azt válaszoltam, hogy szívesen találkoznék vele egy kávéra, ha lehetne valahol kávézni, de egyébként nincs értelme, mert úgysem fogok újból forgatni" – mondta erről.
97 kilót fogyott az egykori pornófilm-rendező és producer Kovács István "Kovi", aki egy térdbaleset miatt váltott pályát, írja a Blikk.
"Körülbelül hét-nyolc éve abbahagytam a forgatást és teljesen máshogyan élek" – mondta a lapnak. Kovi elmondása szerint 207 kilósan döntötte el, hogy életmódot vált, azóta lefogyott 97 kilót, ráadásul más, túlsúlyos embereknek is segít lefogyni.
"Alig kaptam levegőt, izzadtam és nem éreztem jól magamat a saját bőrömben. Rengeteg fogyókúrát kipróbáltam, de hosszútávon egyik sem működött, emiatt kifejezetten szkeptikus voltam már minden újdonsággal szemben. Végül úgy döntöttem, belevágok, mert nagyon nem éreztem magamat jól fizikálisan. Kezdődő cukorbetegségem is lett és minden olyan egészségügyi dolog jelentkezett, ami az elhízással járt. Három és fél évig tartott, mire leadtam ezt a 97 kilót, de még szeretnék további 10 kilótól megszabadulni" – mesélte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hat napon át küzdöttek Farkasházy Tivadar életéért az intenzív osztályon, miközben felesége is 24 órás ellátásra szorul
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.
Farkasházy Tivadar hat napot töltött a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladás miatt. Négynapos, 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot. Később két másik orvos javasolta volna, de ők nem írhatták fel, az ismerős patikusok pedig nem adhatták ki recept nélkül.
„Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá”
– mondta. Két nap telt el, mire egy röntgen kimutatta a tüdőgyulladást. A laboreredmény a Semmelweis nap miatt késett, de vészhelyzet esetén a labor riadóztat, így egy hatos telefonláncon keresztül egy füredi orvos hívta, hogy mentőt indítana hozzá. Amikor megkérdezte, hogy csak egy tüdőgyulladás miatt-e, azt a választ kapta:
„Nem, egy létfontosságú szerve is bármikor leállhat!”
A mentő hangos és rázós volt, Farkasházy szerint inkább dinnyeszállításra készült, és nem Porschéből vagy Ferrariból alakították át. Úgy gondolja, hogy „egy szülő nőnek nem ajánlanám, mert akkor lehet, hogy egy erdőt kell beírni a gyerek születési helyeként.” Azt javasolja, hogy
„Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába.”
A kórházban először infúzióra kötötték, majd oxigént is kapott.
A Heti hetes egykori sztárja most a Klubrádió YouTube-csatornáján szerepel a Tele van a Hócipőnk című műsorban, amely fél éve fut. Csak egyszer hiányzott, akkor Pankotai Lili helyettesítette. „Azt mondta, hogy vagy nyaralok, vagy megijedtem tőle. Utóbbit kikérem magamnak, nem vagyok rendőrség, előbbi viszont telitalálat volt, mert szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem” – fogalmazott a humorista.
Miközben ő az intenzíven feküdt, felesége, Mimi még kétségbeejtőbb helyzetbe került. Ironikusan azt javasolta minden idős házaspárnak, hogy ne legyenek betegek egyszerre, ami náluk sajnos megoldhatatlan.
„Persze reménykedem, s egy biztos, ott az intenzíven izzadva, kétségek között jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, mint hogy Puzsér Róbert milyen hazugságokat terjeszt állandóan rólam. Fontosabb az egészségem, a fiaim, az unokáim és még fontosabb, hogy Mimire vigyázhassak” – zárta gondolatait Farkasházy Tivadar.
Farkasházy Tivadar hat napot töltött a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladás miatt. Négynapos, 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot. Később két másik orvos javasolta volna, de ők nem írhatták fel, az ismerős patikusok pedig nem adhatták ki recept nélkül.
„Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá”
– mondta. Két nap telt el, mire egy röntgen kimutatta a tüdőgyulladást. A laboreredmény a Semmelweis nap miatt késett, de vészhelyzet esetén a labor riadóztat, így egy hatos telefonláncon keresztül egy füredi orvos hívta, hogy mentőt indítana hozzá. Amikor megkérdezte, hogy csak egy tüdőgyulladás miatt-e, azt a választ kapta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Most megdöglesz, balettpatkány” – feljelentették Kajdi Cylát, pedig csak a Macskafogóból idézett
A sztármodellügynök csak poénkodott, mégis a vádlottak padjára került. Egy régi rajzfilmidézet lett a veszte – de végül az egész tárgyalás kabaréba fordult.
Kajdi Csaba a Sláger Reggelben mesélte el, hogy bírósági ügy lett egy kommentjéből, amit a Facebookon írt egy ismerőse bejegyzéséhez. Az illető arról posztolt, hogy egy zsaru megbüntette őt, és fröcsögött, hogy ez mekkora patkány dolog volt. Kajdi csak ennyit írt a kommentbe:
„Most megdöglesz, balettpatkány”.
Ez a mondat végül feljelentéshez vezetett, és Csabát vádlottként idézték be a bíróságra. „Másodrendű vádlott voltam, a bíró rezignált arccal felolvasta a bűncselekményt, amit elkövettem” – mesélte a rádióban.
A tárgyaláson megkérdezték tőle, ő írta-e a kommentet, és miért tette. Kajdi így válaszolt:
„Idéztem a Macskafogóból”.
Elmondta, hogy a rajzfilmben van egy jelenet, ahol az egyik patkány fojtogatja a másikat, és közben ez hangzik el.
„A bíró úgy elkezdett nevetni...” – mesélte nevetve Kajdi, aki szerint az egész helyzet teljesen komikus volt.
Kajdi Csaba a Sláger Reggelben mesélte el, hogy bírósági ügy lett egy kommentjéből, amit a Facebookon írt egy ismerőse bejegyzéséhez. Az illető arról posztolt, hogy egy zsaru megbüntette őt, és fröcsögött, hogy ez mekkora patkány dolog volt. Kajdi csak ennyit írt a kommentbe:
„Most megdöglesz, balettpatkány”.
Ez a mondat végül feljelentéshez vezetett, és Csabát vádlottként idézték be a bíróságra. „Másodrendű vádlott voltam, a bíró rezignált arccal felolvasta a bűncselekményt, amit elkövettem” – mesélte a rádióban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lebuktatta a csókkamera! Nős vezérigazgató ölelgette a beosztottját a Coldplay-koncerten
A bostoni videó bejárta az internetet, mindenki erről a párról beszél. Az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója és HR főnöke biztosan nem erre számított. A főnök felesége már eltűnt a netről, a férfi profilja is köddé vált.
A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:
a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.
Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.
Az interneten gyorsan terjedni kezdett a felvétel, és az online közösség hamar azonosította a párt. A férfi Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, aki nős, és két gyermeke van. A feleségét Megan Kerrigan Byronnak hívják, ő azonban nem szerepel a videón. A nő, akivel a felvételen látható, Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.
A történet azóta több médiacsatornán is megjelent. Egyes beszámolók volt munkatársakat idéznek, akik szerint Byron kemény főnöknek számít, és emlékeztetnek arra is, hogy amikor Kristin Cabot a céghez érkezett, a vezérigazgató személyesen jelentette be, és méltatta őt.
A videó továbbra is nagy sebességgel terjed a közösségi médiában.
Byron LinkedIn-profilja már nem elérhető, felesége pedig törölte magát a különböző platformokról.
Egyelőre egyik érintett sem szólalt meg nyilvánosan, de a közösségi médiában már megjelent egy állítólagos levél, amelyben Andy Byron bocsánatot kér a feleségétől, a gyermekeitől és a munkatársaitól is.
A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:
a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.
Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Schmuck Andor életének utolsó napjairól beszélt Kárász Róbert: Elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül
A tévés május végén még találkozott a politikussal, aki akkor már alig tudott járni, és egyik szemét le kellett takarnia. Schmuck még ekkor is próbált mosolyogni és bizakodni.
Kárász Róbert is búcsút vett Schmuck Andortól, aki hosszú ideje tartó betegség után hunyt el 54 éves korában. A Duna Média kreatív igazgatója több alkalommal is találkozott a volt politikussal utolsó hónapjaiban, és megosztotta, hogyan emlékszik vissza ezekre a találkozásokra.
Mint mondta, régi jó kapcsolat fűzte össze őket: gyakran találkoztak a TV2-ben, és Schmuck Andor rendszeres résztvevője, támogatója volt a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány jótékonysági eseményeinek is.
A televíziós személyiség utoljára május végén találkozott barátjával, akkor közös fotót is készítettek. „Isten veled, Andor! Ezt a képet május 29-én készítettük, mondtad, hogy nem lesz sok ilyen alkalom… Akkor, ott nem értettem” – írta közösségi oldalán Kárász.
Arról is beszélt, hogy utolsó találkozásaik egyikén Schmuck még mindig igyekezett tartani magát. „Összefutottunk párszor a belvárosban. Bár mindig nagyon örültünk egymásnak, mégis szomorú volt látni az állapotát.
Nem volt jól, de igyekezett mindvégig pozitív maradni, mosolyogni és reménykedni. Mint aki tudja, hogy baj van, de a helyzethez képest addig is szeretné a lehető legvidámabban élni az életét.
Nem búcsúzkodott, nem hagyta el magát. Tervei voltak.”
Kárász szerint Schmuck mindig adott a megjelenésére, utolsó találkozásuk alkalmával is öltönyt, piros nyakkendőt és kalapot viselt. Fizikai állapota azonban egyre romlott: „Nagyon erősen tartotta magát lelkileg, de látszódott, hogy fizikailag gyengélkedik.
A jobb szeme például le volt takarva. Állítólag a kezelések miatt viselt szemfedőt, elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül…”
Utolsó találkozásukkor már nehezére esett a mozgás, lassan járt, és az egyik lábára csak speciális szandált tudott felvenni. „Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. Rettentően sajnálom, hogy elment” – mondta Kárász a Storynak.
A hírt Schmuck Andor haláláról hétfőn jelentették be. A politikus méltósággal viselte a betegséget, és bár bízott a kezelések sikerében, utolsó nyilatkozataiban már arról beszélt, hogy mindenét eladta, és egyedül él egy bérelt kis lakásban. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja.