FELFEDEZŐ
A Rovatból

39 évet töltött börtönben a gyilkosságért, amit nem követett el - most 21 millió dollárt kap

Ez a leghosszabb börtönbüntetés, melyet Kaliforniában visszavontak.


A BBC osztotta megy egy ártatlanul elítélt férfi történetét, akiről csak 39 év után derült ki, hogy nem ő követte el a gyilkosságokat, amik miatt leültették.

A portál azt írja: Craig Coley pere szombaton zárult, és a férfi 21 millió dollárt kaphat a majdnem négy évtizedes jogellenes fogva tartása miatt. Annak idején egy fiatal nő, Rhonda Wicht és az ő 4 éves fia, Donald 1978-as megölése miatt ítélték el.

Harminckilenc év a leghosszabb börtönbüntetés, melyet Kaliforniában visszavontak.

"Bár a Coley úrral történtek pénzzel nem pótolhatók, mégis fontos az ügy rendezése" - mondta Eric Levitt városvezető, nyilatkozatában.

A helyi rendőrség nemrég újra megnyitotta a férfi ügyét, és a Ventura Megyei Kerületi Ügyész, Gregory Totten is támogatta az ügyet. Tavaly a kaliforniai áldozat-kártérítési bizottság majdnem 2 millió dolláros kártérítést adott neki, majd hónapok múlva Coley polgári pert indított, és most a város mintegy 4,9 millió dollárt fizet. A 21 milliós összeg többi része biztosításból és más forrásokból származik.

Totten irodája 2017 novemberében bejelentette, hogy az ügyész és a Simi Valley-i rendőrfőnök, David Livingstone támogatják Coley ártatlanságát. A Simi-völgyben, Los Angelestől mintegy 40 mérföldre a nyomozók "biológiai mintákat" találtak, amelyeket egy magán laboratóriumban vizsgáltak meg. Itt derült ki egy fontos részlet.

"Ez egy kulcsfontosságú bizonyíték, amelyet az alperes elítélésére használtak, mégis az derült ki, hogy nem tartalmazza az ő DNS-ét, hanem más személyek DNS-e van rajta" - mondta a szakember hozzátéve, hogy a „bizonyítékok" inkább a férfi ártatlanságát erősítik meg.

A férfit 2017. november 22-én ártatlannak nyilvánították, és állami kompenzációt állapítottak meg.

Coley-nek nem volt előzetes bűnügyi nyilvántartása a gyilkosságok előtt, és a börtönben azt mondták róla: ő volt a tökéletes fogoly, aki a vallásnak szentelte magát. Két iskolai végzettséget is szerzett, és a mesterdiplomáján dolgozott a bent töltött évek során.

Mindez azt is jelenti, hogy Rhonda és Donald Wicht gyilkosai közben elkerülték a letartóztatást.

A szomszédok azt mondták a rendőrségnek, hogy dulakodás hangjára keltek reggel fél 6 körül, és egy szomszéd azt mondta, hogy látta Coley teherautóját is. Coley, egy étteremvezető és egy nyugdíjas Los Angeles-i nyomozó fia volt abban az időben, ráadásul éppen akkoriban szakított Wicht-szel.

Az akkor 31 éves férfi azt mondta a rendőrségnek, hogy 4:45-ig társalgott az étteremben, 4:45-kor otthagyta a barátját, és hazament. A rendőrség megkereste Coley otthonát, és talált egy gyerekpólót és egy véres törülközőt, amelyekről úgy vélték, hogy a gyilkosságokban használták azokat. Coley-ra akkor halálbüntetést kértek.

A tárgyalás során a rendőrség bebizonyította, hogy nem volt jele erőszakos behatolásnak Wicht otthonában. Egy orvos elmondta, hogy Coley-nak számos sérülése van, beleértve a péniszét is. A férfi végig mindent tagadott.

Később kiderült: a lepedő, amelyen Wicht testét megtalálták, nem tartalmazta Coley DNS-ét, de egy azonosítatlan férfi spermáját és nyálát is tartalmazta. Ez már elég bizonyíték volt arra, hogy végül felmentsék a férfit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk