SZTÁRVILÁG
A Rovatból

36 óra rendőrségi őrizet után szabadon engedték Travis Scottot Párizsban, és nem emeltek vádat ellene

A rappert azzal vádolták, hogy megtámadta a szálloda éjszakai biztonsági szolgálatának vezetőjét és megsebesítette, amikor az megpróbált beavatkozni Travis és a saját testőre konfliktusába.


Vádemelés nélkül szabadon engedte Travis Scott amerikai rappert a francia rendőrség, aki harminchat órán át volt rendőrségi őrizetben Párizsban egy erőszakos cselekményekkel kapcsolatosan indított eljárás keretében.

Az AFP hírügynökség megkeresésére a párizsi ügyészség megerősítette, hogy Travis Scottot kiengedték a rendőrségi őrizetből szombaton, és hogy az eljárást lezárták, mert a bűncselekmény nem bizonyítható.

Péntek hajnalban hívták a rendőröket a Georges V hotelhez, és őrizetbe vették Travis Scottot, mert bántalmazott egy biztonsági őrt. Ez utóbbi azért lépett közbe, hogy elválassza a rappert a testőrétől - közölte még pénteken a vádhatóság.

Rendőrségi források szerint a rappert azzal vádolták, hogy megtámadta a szálloda éjszakai biztonsági szolgálatának vezetőjét és megsebesítette, amikor az megpróbált beavatkozni. A forrás szerint Travis Scott kezdetben visszautasította az alkoholtesztet, és nem akarta megerősíteni a személyazonosságát.

A rappert, aki a testőrével folytatott vitáját követően a homlokán megsérült, a forrás szerint először kórházba szállították, mielőtt péntek reggel rendőrségi őrizetbe került, ahonnan szombat délután szabadult.
Közvetlen kapcsolatban állunk a párizsi hatóságokkal a helyzet gyors megoldása érdekében - közölte még pénteken Travis Scott egyik amerikai képviselője az AFP-nek küldött üzenetében az Egyesült Államokban.

Travis Scott csütörtök este posztolt egy videót az Instagramon, amelyen ő maga látható a Bercy stadionban, ahol az olimpiai játékok kosárlabda-versenyeit rendezik. Ugyanezen az oldalon, amelynek 57 millió követője van, ezután képeket posztolt magáról egy párizsi szórakozóhelyen rendezett buliból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már a boltig sem jut el – így él magányosan a 90 éves Koltai János az ádándi otthonában
A Szomszédok egykori sztárja felesége halála óta egyedül él, lábfájdalmai miatt alig mozdul ki. Örömöt már csak a kertészkedés és az alkotás jelent számára.


Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.

A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért

mindig ügyelek arra, hogy legyen mellettem valami, amibe kapaszkodni tudok, hogy ha netán elesnék, fel tudjam magam segíteni”

– mondta.

A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.

Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.

„A fiamat a munkája Budapesthez köti, így sajnos ritkán tudunk találkozni. Van viszont egy jó barátom, aki sokat segít, elmegy helyettem a boltba, intézi az ügyeket. Persze, én is elindulnék, de mire a saját tempómban odaérnék, már besötétedne”

– mondta.

A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”

Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fejbe lőtték a „miniszterelnököt” Majka koncertjén a Campus Fesztiválon
A rapper korábbi fellépésein lapiformációk szerint még egyszer sem adták elő ezt a jelenetet, így vélhetően Debrecenben mutatkozott be az új elem.


A Campus Fesziválon az idén minden nap számos előadó koncertjét kísérték a közönség részéről a „Mocskos Fidesz!” – skandálások, írja beszámolójában a Debreciner. Majka koncertjén sem volt ez másként, a produkció alatt többször is szidalmazták a kormánypártot.

A rapper, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát.

Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd

az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert.

Majka ezután összeesett a színpadon. Az esetről videó is felkerült a világhálóra:

A lap szerit Majka korábbi fellépésein még egyszer sem adták elő ezt a jelenetet, így vélhetően Debrecenben mutatkozott be az új elem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Összeházasodott Hujber Ferenc és Szőke Krisztina – feketében vonultak az oltárhoz
A sztárpár már régóta jegyben járt, korábban a pandémia miatt kellett elhalasztaniuk a ceremóniát.


Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.

Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:

„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!”

Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.

A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka kiakadt a Hír TV beszámolójára: Aki hülyének nézi a közönséget, az a hülye
A rapper most sem rejtette véka alá a véleményét, miután kiderült, hogy a Hír TV hogyan tudósított a debreceni koncertjén történtekről.


Nem fogta vissza magát Majka, amikor meglátta a Hír TV egyik anyagát: „kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikok” – fakadt ki a Facebookon rapper, aki szerint egyenesen kontraproduktív, amit a csatorna művel.

Majka nem rejtette véka alá a véleményét, amikor eljutott hozzá a Hír TV egyik friss hírműsorának címe és tartalma. A rapper közösségi posztban írta meg a véleményét, és nem finomkodott.

„Ez tényleg egészen hihetetlen... Kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikoktól… És a torta tetején a dísz: a direkt áthallásos cím”

– fogalmazott Majka.

Ahogy már beszámoltunk róla, Majka, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát. Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert. Majka ezután összeesett a színpadon.

A rapper szerint nemcsak a tartalommal van baj, hanem az egész gondolkodásmóddal is:

„Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek? Mit hoz ez nekünk?” – írta a rapper.


Link másolása
KÖVESS MINKET: