SZTÁRVILÁG
A Rovatból

25 éves korában meghalt az Eufória sztárja, Angus Cloud

A színész néhány napja temette el az édesapját, aki állítólag a legjobb barátja is volt.

Link másolása

25 éves korában meghalt Angus Cloud, írja a TMZ. A színészt az Eufória című sorozat drogdílereként ismerte meg a világ, de ezen felül szerepelt még a The Line és a North Hollywood című filmekben, valamint több videóklipben is.

Cloud múlt héten temette el az édesapját, akinek elvesztését nehezen dolgozta fel a család közleménye alapján:

„Az egyetlen vigasz, amit tudunk, hogy Angus most újra együtt van az apjával, aki a legjobb barátja volt. Angus nyíltan beszélt a mentális egészséggel folytatott küzdelméről, és reméljük, a halála emlékeztető lehet mások számára, hogy nincsenek egyedül, és nem kell ezzel magányosan, csendben küzdeniük” – tették hozzá.

A család egyelőre nem nyilatkozott Angus Cloud halálának pontos okáról.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi 440 ezer forintos cipőben indul bulizni a szombat éjszakába
A Reggeli műsorvezetője a közösségi oldalán mutatta meg, hogy vág neki a budapesti éjszakának. A rózsaszín magassarkúja Dolce & Gabbana márkájú, és nem is akármennyibe kerül.
H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2023. december 09.


Link másolása

A műsorvezető az Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan indul neki az éjszakának szombat este - szúrta ki a Blikk.

A flitteres összeállítás mellett a cipőjét emelte ki a lap. A rózsaszín magassarkú ugyanis Dolce & Gabbana márkájú, és nem is akármennyibe kerül. 1242 dollárért árulják a cipőt, vagyis nagyjából 440 ezer forintért lehet beszerezni.

"Hello, Saturday Night!"

- írta a bejegyzéshez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
1700 négyzetméter, 4 hálószoba - Így néz ki Palvin Barbara és Dylan Sprouse 620 millió forintos luxusháza
Az udvaron még egy patak is keresztülfolyik, hogy még romantikusabbá tegye a környezetet.

Link másolása

A Blikk osztotta meg, hogy a spanyol Elle magazin hasábjain Barbi beszámolt új otthonukról, amelyet férjével Dylan Sprousezal Los Angelesben vásároltak.

A modell így nyilatkozott:

„Dylan és én vettünk egy házat Los Angelesben, teljesen odáig vagyunk érte. Mindent magunknak csinálunk a felújításnál, így a hétköznapokon simán lehet engem látni, ahogy padlót csiszolok, javítom az ablakokat, festek dolgokat. Alapból lusta ember vagyok, de ilyen aktív sosem voltam még. Ez viszont normális, izgatottak vagyunk a közös projekttől.”

Az 1920-as években épült épületet két éve vették meg, és nem kevesebb, mint

1,8 millió dollárba (620 millió forint) került

a promotions.hu adatai szerint. A kétemeletes épület alapterülete 1700 négyzetméter, és négy hálószoba van benne. Az udvaron még egy patak is keresztülfolyik, hogy még romantikusabbá tegye a környezetet.

A képeket itt nézhetitek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Így néz ki most Kudlik Júlia - fotó!
A 78 éves egykori tévés most egy díjátadón jelent meg Budapesten. A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken a Thália Télikertben.

Link másolása

A legtöbben a Delta című műsorból ismerhetik a tévés műsorvezetőt, ezt a műsort 1965-től 1996-ig vezette.

A műsorvezető egy díjátadón jelent meg Budapesten. A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken a Thália Télikertben.

Kudlik Júlia egy díjat adott át, tőle vehette át a Sára-Csoóri-életműdíjat a Balázs Béla-díjas filmproducer, Hábermann Jenő.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Különleges karácsonyi fotót készíttetett Vilmos herceg és családja
Katalin hercegné, valamint György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg is látható a képen, és igyekeztek decens, de mégis laza ruhában mutatkozni.

Link másolása

A brit királyi családban régi szokás, hogy karácsonyi üdvözlőlapokat készítenek magukról. Vilmos hercegék is rendszeresen teszik ezt, idén is lefotózták őket a 2023-as képhez. a fotó különlegessége, hogy fekete-fehér, viszont a család mind az öt tagja rajta van.

Az mindenesetre látszik, hogy a gyerekek borzasztó nagyot nőttek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: