11 évesen ivott, 12 évesen drogfüggő volt, 14 évesen otthagyta a szüleit – Drew Barrymore 49 éves
Egy színészdinasztiába született kislányt 11 hónapos korában már egy kutyaeledel-reklámban dolgoztatnak. Hétévesen már filmsztár, aki Baileyst önt a fagylaltjára, 11 évesen már alkoholproblémái vannak, 12 évesen már drogfüggő, 13 évesen felvágja az ereit, és kórházba kerül, 14 évesen pedig jogilag elválik a szüleitől. Hihetetlen, nem igaz? Pedig dióhéjban ez Drew Barrymore gyerekkorának története. És ez még nem minden…
Ötévesen debütált Ken Russell 1980-as Változó állapotok című sci-fi-horrorjában, de a két évvel későbbi E.T.: A földönkívüli (ami akkor minden idők legsikeresebb filmje lett) tette őt világszerte híressé. A cukiságok (a kisfiú Elliot vagy maga E.T.) közt a forgatás idején hatéves Barrymore copfos, mindenre rácsodálkozó Gertie-je vitte a pálmát.
Az E.T.-t követő években kezdett bajba kerülni. Van egy híres videó, melyben Johnny Carson interjút készít vele. Drew pedig hétévesen műfogakat visel, hogy elfedje az éppen elvesztett tejfogait. Láthatóan eléggé koraérett, vicces, és felháborítóan kacérkodik a középkorú műsorvezetővel.
Drew csupán kilencéves volt, amikor John és Jaid elváltak, az anyja pedig elvitte a kislányt a Studio 54-be, ahol megismertette a drogokkal, és arra bátorította, hogy híres fiatalemberekkel táncoljon.
A gödör alján
Nyolcéves korától kezdve Drew már "party girl"-nek nevezte magát, és hetente akár ötször is elment bulizni az anyjával és annak barátaival. Persze ilyen fiatalon nem tudott megbirkózni ezzel az életmóddal. 12 éves korában már elvonón volt, 13 évesen pedig részt vett egy 18 hónapos kórházi kezelésen, ahol alkohol- és drogfüggőségével kezelték. „Tényleg attól féltem, hogy 25 évesen meg fogok halni. De bármennyire is sötét volt minden, valahogy mindig éreztem, hogy kell lennie valami jónak is. Végül soha nem mentem bele a teljes sötétségbe. Annyi mindent megtehettem volna, ami a szakadék szélére sodor, én azonban tudtam, hogy nem akarok odamenni. Talán 13 évesen voltam a mélyponton. Valószínűleg a gondolat miatt, hogy tényleg egyedül vagyok. És ez szörnyű érzés. Minden porcikámmal lázadtam. Elszöktem, és nagyon, nagyon dühös voltam. Aztán anyám bezárt egy intézetbe. Ez az időszak pedig elképesztő fegyelemre tanított. Olyan volt, mint egy kiképzőtábor, és nagyon hosszú ideig tartott, másfél évig, de szükségem volt rá. Szükségem volt erre az őrült fegyelemre. Az életem nem volt normális” – emlékezett vissza Drew egy interjúban.
Gyerekként egyedül a világban
Végül az intézetben javasolták Barrymore-nak, hogy 14 évesen jogilag váljon el az anyjától (az apja már régen nem foglalkozott velük), és nyilvánítsák felnőttnek (ez azért is érdekes, mert 1984-es filmje, a Kibékíthetetlen ellentétek pontosan erről szól, a szerepe szerint kislányként függetleníti magát a szüleitől). Az ottani szakértők úgy vélték, ha visszamegy a kinti világba, jobb lesz neki egyedül. Ma már nem bánja az ott töltött időt. „Nagyon fontos élmény volt számomra. Megalázó volt, de egyben megnyugtató is. Egy sokkal tiszteletteljesebb emberként jöttem ki onnan. A szüleim nem tanítottak erre, és az élet sem. Szóval egészen másképp jöttem ki, de azért még mindig én voltam."
„Amikor elköltöztem anyámtól, rettegtem. Fogalmam sem volt, hogyan kell 14 évesen háztartást vezetni. Mindenhol gomba és penész, katasztrófa volt. Veszélyes környéken éltem, és féltem elaludni is. Rácsok voltak az ablakon, a sikátorbeli macskák pedig tőlem néhány méterre acsarkodtak egymással. Annyira meg voltam rémülve!” – emlékezett vissza a színésznő. A szerepek azonban csak nem akartak jönni, körülbelül 2-3 évig számított persona non gratának.
1992-ben tért vissza a vásznakra a Poison Ivy: Szex, hazugság, bosszú című thrillerrel, amiben egy gonosz, tinédzser csábítót alakított. 19 évesen meztelenül pózolt a Playboynak, erre a keresztapja, Steven Spielberg (az E.T. forgatásán kérte fel a rendezőt erre a posztra) küldött neki egy nagy paplant, amihez egy cetlit mellékelt, amin ez állt: „Fedd el magad!” Ekkor ment először férjhez is: a nála 12 évvel idősebb brit bártulajdonos Jeremy Thomashoz, a házasságuk azonban csupán 19 napig tartott.
Drew a következő hat évben még 16 filmet leforgatott, ekkoriban bármit elvállalt, épp ezért nem túl emlékezetes filmek kötődnek a nevéhez. Néhány kivétel azért akadt, hiszen köztük volt a Rosszlányok (1994), a Mindörökké Batman (1995), Woody Allentől A varázsige: I Love You (1996), a Sikoly (1996) vagy az Adam Sandlerrel közösen forgatott Nászok ásza (1998), ami annyira kedves élmény a számára, hogy gyakran megemlékezik róla, illetve két további filmet is forgatott Sandlerrel: Az 50 első randit (2004) és a Kavarást (2014).
Ez a film, amellett, hogy nagy siker lett, a tinilányok egy generációjának modern tündérmeséjévé vált. Drew elmondása szerint eddigre belefáradt a rosszlányos szerepekbe, hiszen sosem tekintette magát annak. A saját filmgyártó cége azonban lehetőséget adott rá, hogy maga válassza meg a szerepeit, legyen szó a romkomok meg nem értett Hamupipőkéjéről (A bambanő) a Charlie angyalainak (2000) menő hősnőjéről, vagy olyan filmekről, mint a Donnie Darko (2001), a Charlie angyalai: Teljes gázzal (2003), a Jószomszédi iszony (2003), a Szívem csücskei (2005) vagy a Nem kellesz eléggé (2009).
Komolyan is lehet
A húszas éveit felszabadítónak találta: keményen dolgozott, sokat bulizott, élvezte a hatalmas sikereket és a megkésett kamaszkorát. Ez idő alatt egy rövid időre másodszor is férjhez ment, a komikus Tom Greenhez, és több kapcsolata is volt, köztük egy hosszabb távú a Strokes dobosával, Fabrizio Morettivel (2003-2007), valamint a színész Justin Longgal (2007-2010).
2009-ben rendezte első egész estés játékfilmjét, a Hajrá Blisst, egy tipikus Barrymore-romkomot egy tinédzserről (Elliot Page alakításában), aki egy görkoris derbicsapatban találja meg önmagát. A film főként pozitív kritikákat kapott, de nem volt kasszasiker.
Saját bevallása szerint színészként eddig csak egyszer tette oda magát igazán, egy 2009-es HBO-drámában, a Két nő – egy házban, amelyben Edith Bouvier Beale-t, Jackie Kennedy visszahúzódó unokatestvérét alakította. „A Két nő – egy ház nagy próbatétel volt számomra. Utána egy ideig pihennem kellett, annyira kimerített lelkileg és fizikailag is a szerep. Napi négy órát vett igénybe, hogy úgy nézzek ki, mint ez a nő. Négy hónapig nem beszéltem senkivel. Erre most már nem lennék képes. Amúgy is mit mondanék a gyerekeimnek? Sajnálom, négy hónapig nem tudok veletek beszélni, mert Edie Beale-nek kell lennem?” – magyarázta Drew, hozzátéve, hogy ez egy rendkívül fontos állomás volt a számára, mert be akarta bizonyítani magának és a filmiparnak, hogy komoly színészként is megállja a helyét. „A rendező (Michael Sucsy – a szerk.) nem is akart engem abba a filmbe. Azt mondta: »Jaj, ne őt, ne a romantikus lányt!« Én meg azt mondtam: »Meg tudom csinálni! Meg tudom csinálni.«”
A szülők hibái
Barrymore azt mondja, hogy amióta gyerekei vannak, megváltoztak a prioritásai. „Korábban úgy éreztem, hogy minden, amit a filmekben csinálok, számít. Ez volt az egész világom. Most azonban már a gyerekek, a barátok, és az egészség a fontos. Nem akarom, hogy a lányaim úgy nőjenek fel, hogy azt mondják rólam: »Igen, tényleg keményen dolgozott, de szinte sosem láttam«. Azt akarom, hogy azt mondják: »Nem tudom, hogy a fenébe tudott ott lenni velünk mindezek mellett.«”
A kislányai, a most 11 éves Olive és a 9 esztendős Frankie egyébként a harmadik házasságából (az eddigi leghosszabból) születtek, a művészeti tanácsadó Will Kopelmantől, akivel 2011-ben szerettek egymásba, a következő évben összeházasodtak, majd négy évvel és két gyerekkel később, 2016-ban szakítottak, és el is váltak.
Az utóbbi nyolc évben mindössze a Dél-kaliforniai diéta (2017-2019) című kannibálos komédiasorozat 30 epizódját, illetve egy darab, nem túl jól sikerült vígjátékot (A másik én - 2020) forgatott le.
Más szerepben próbálta ki magát ugyanis: 2020-ban elindította saját talkshow-ját, a hétköznap esténként jelentkező The Drew Barrymore Show-t, amely jelenleg a negyedik évadánál és már kb. 540 adásba került epizódnál tart. Vagyis az utóbbi években ez a műsor jelentette számára a munkát, amely mellett elegendő ideje jut a gyermekeire is. Emellett a rendezői karrierjét is folytatja, két filmet is készít, egy világvége-sztorit (The End) és egy drámát (Surrender Dorothy).
Abban pedig biztos, hogy a saját neveltetésének (vagy annak hiányának) elrettentő példája nem lesz hatással a csemetéire. „Tudtam, hogy nem fogom megismételni a szüleim hibáit. Tudtam, hogy soha nem tennék ilyet egy gyerekkel, nem kényszeríteném őket felnőtt életkörülmények közé. Soha nem vállaltam volna gyereket, ha nem lennék hihetetlenül stabil, és nem tudnám őket az első helyre tenni. Az anyaság? Tényleg ez a legokosabb, legképzettebb, legtürelmesebb, legszeretőbb, legkreatívabb, legmozgékonyabb dolog, amit valaha is tenni fogsz, amíg élsz. Elképesztő! Szóval én csak jelen akartam lenni ebben. Tudtam, hogy addig nem teszem meg, amíg nem állok rá készen.”
