UTAZZ
A Rovatból

10 hely Erdélyben, amit semmiképpen sem szabad kihagyni

Erdélyi körutazás családdal, számokban: 1700 km, 5 különböző szálláshely, 10 helyszín.

Link másolása

Az Eszti-Téka egy blog az anyaságról, az anyává válásról és az első évek nehézségeiről. Őszinte, belsőséges gondolatokat és jó tanácsokat olvashatsz, amiket talán még a legjobb barátnődtől sem mernél megkérdezni.

Régi vágyam volt eljutni Erdélybe. Így, hogy végre rászántuk magunkat arra, hogy a nyaralásunk úti célja ez évben Erdély lesz, úgy éreztem, mindent látni akarok, amit csak lehet, és belefér egy hétbe. Még így is sok minden kimaradt, de csodálatos hetünk volt. Ennyi szépséget talán nem is tud befogadni az ember agya egyszerre. A posztban szereplő képek, azt hiszem, magukért beszélnek...

Autóval körbeutaztuk Erdélyt. Noel, a másfél éves kisfiunk igazi hős volt. Olyan jó volt látni, hogy őt is lenyűgözte a látvány.

1. Az első megállónk Kolozsvár volt

Az otthonunk és az első szálláshelyünk között félúton fekszik. Jó volt végre kiszállni az autóból, és nyújtózni egy kicsit. A Szent Mihály templom mellett sikerült leparkolnunk, és miután ebédeltünk, megnéztük ezt a csodálatos gótikus templomot. A templom mellett Mátyás király szobra látható.

A szállásunk Cserefalván egy kis panzióban volt. Ha értékelni akarom a szálláshelyeinket, akkor ez abszolút 5 csillagos. Itt szívesen eltöltöttem volna egy egész hetet.

kolzsvar2

Kolzsvár, Szent Mihály templom

kolozsvar1

Kolozsvar, Mátyás király szobor

2. Másnap reggel tovább indultunk a Parajdi sóbányába

Nem voltam most elég felkészült, és nem néztem utána, hogy mit is fogok látni. Másként képzeltem, de sokkal jobb volt, mint amit el tudtam volna képzelni. Annyira szerencsére még sem volt hideg, és a lent berendezett játszótér, és kápolna egyszerűen magával ragadott! Természetesen minden fából volt faragva.

A játszótér értelemszerűen Noelnek is nagyon tetszett, így valamivel több időt töltöttünk lent, mint terveztük. Az egész utunk során egyedül itt találtunk normális pelenkázót.

Csak azt sajnáltuk, hogy nem vittük le magunkkal a szendvicsebédünket! Mert itt még arra is lett volna lehetőség, hogy az "étkező részen" nyugodtan megebédeljünk. A sóbánya mellett lévő fürdő pedig felkerült a bakancslistánkra. Noel azonban még pici az ilyen töménységű sós vízben való pancsoláshoz. De ide egyszer még vissza jövünk.

parajd

Parajd, sóbánya

3. Gyilkos-tó

A sóbányát magunk mögött hagyva a Gyilkos-tóhoz pont eső után érkeztünk, de nem bántuk, hogy végre kicsit lehűlt a levegő.

4. Békás-szoros

És a Békás-szoros volt még az aznapra tervezett program. Este pedig már Csíkszeredán aludtunk.

gyilkosto1

Gyilkos-tó

bekasszoros1

Békás-szoros

5-6. Az 1000 éves határ, a Szent Anna-tó

Másnap reggel elzarándokoltunk az 1000 éves határhoz, majd a Szent Anna-tavat vettük célba. A tó partján életemben először láttam egy igazi vadon élő medvét. Ott állt az erdő szélén és nagyon nem tetszett neki a tónál strandoló tömeg. Morgott ott egy keveset, majd lassan elkullogott. Sajnos nem sikerült lefényképeznem, mert annyira nem voltam bátor, hogy túl közel menjek hozzá, inkább csak messziről csodáltuk a mackót.

Az aznap esti szállásunk már Tölcsváron volt. Noel az út e részénél fáradt el, így a brassói fekete templom lekerült a napirendünkről, és mentünk egyenesen a szálláshelyre, ahol szerencsére két éjszakát töltöttünk, mert másnap Noel hallani sem akart arról, hogy újra autóba üljünk. Így az aznapi program csak a Drakula kastélyra korlátozódott, és a vár alatti vásári forgatagban sétáltunk, majd mindhárman aludtunk egy nagyot délután. Így sajnos a Peles kastélyt is ki kellett hagynunk. Ezért egyszer még ide is vissza jövünk.

1000eves1

1000 éves határ

szentannato1

Szent Anna tó

erdely2erdely3
fogarasi1

Fogarasi havasok

fogarasi2

A Fogarasi havasok

nagyszeben

Nagyszeben

deva

Déva

7-9. Fogarasi havasok, Nagyszeben, Déva

Majd újult erővel vágtunk neki a hátralévő napoknak. Útba esett a Fogarasi havasok, így nem tudtunk ellenállni, hogy fel ne menjünk. Sajnos, amíg fent voltunk, jött a vihar, de így is lélegzetelállító volt. Aznap megnéztük még Nagyszeben főterét, másnap Déva várát.

Nagyvárad

Mielőtt végleg hazaindultunk volna megszálltunk Nagyváradon, így a naplementében nézhettük meg a várost. Lenyűgözött bennünket a látvány. Maga a főtér is csodálatos, de ebben a megvilágításban igazán felejthetetlen élményt nyújtott.

nagyvarad

Nagyvárad

Legyél te is az Eszti-téka közösség tagja!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát
A diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül. Az ófaluba csak belépővel lehet bemenni húsvétkor.

Link másolása

6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát.

A Nógrád megyei település amúgy is népszerű célpontnak számít a kirándulók körében, de húsvétkor szinte elözönlik a települést a látogatók.

Azonban

a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható március 30. és április 1. között.

A felnőtt napi belépőjegy 6500 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül.

A belépőjegy viszont már tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: így be lehet vele menni többek között a Hollókői Várba, a Palóc Játszóházba és a Babamúzeumba is.

@szeretlekmagyarorszag.hu Ha Húsvét napjain Hollókőre látogatsz, fizetned kell. Mi erről a véleményed? Írd meg nekünk! #szeretlekmagyarország #nekedbelegyen❤️ #hollókő #húsvét #foryou ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.

Link másolása

Április elsejétől, hétfőtől lehet egynapos autópálya-matricát vásárolni Magyarországon, írja a rtl.hu. Az autósok az érvényesség napján éjfélig használhatják majd a sztrádákat, közölte az állami útdíjfizetési vállalat.

A személyautók esetében alig ötödével olcsóbban adják majd az egynapos matricát a tíznaposhoz képest. A legtöbbért, amennyit csak elkérhet érte egy kormány.

„Az európai uniós irányelvek alapján az éves országos matrica árának legfeljebb 9 százaléka lehet, így a matrica ára 5150 forintba fog kerülni, és csak az adott napra érvényes. Tehát érdemes megfontolni ennek a használatát. Két egynapos matricának az ára már gyakorlatilag egy havi autópálya-matrica árának felel meg” – mondta a Híradónak Urbán Tamás, az autopalyamatrica.hu ügyvezetője.

Ausztriában már az év eleje óta kapható a mai árfolyamon 3400 forintos egynapos matricát, miközben az osztrák átlagfizetés nagyjából háromszorosa a magyarnak. Csehországban 3100, Szlovákiában pedig várhatóan 2100 forintot kell majd fizetni a napi sztrádahasználatért.

„A környező országokhoz képest drágább a matrica, viszont Magyarországon jellemzően a megyei matrica az, amit nagyon sok autós igénybe vesz, így Magyarországon vannak kedvezőbb megoldások is” – mondta Urbán Tamás.

Egyelőre online, illetve az állami útdíjfizetési szolgáltató ügyfélszolgálatain érdemes egynapos matricát venni, mert még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni április elsejétől.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: