SZTÁRVILÁG
A Rovatból

7 sztárpár, akik egy zenei videó forgatása közben szerettek egymásba

Elég kézenfekvő, hogy egymásba habarodnak...


Íme 7 celebpár, akikre a közös forgatás alatt talált rá a szerelem.

1. John Legend és Chrissy Teigen

2007-ben John épp egy modellt keresett Stereo című videóklipjébe, így bukkant rá Crissy-re. A hölgy megfogalmazása szerint "kavartak egyet" a forgatás után, majd közel egy évig tartották a kapcsolatot, míg komolyra fordult a dolog. "Engedtem, hogy egy darabig, hogy önmaga legyen. A legrosszabb, amit tehetsz, hogyha valakit nagyon korán bilincsbe zársz, hogy aztán azon gondolkodjon, mennyi minden várna még rá. Én sokáig lazán álltam hozzá. Sosem kérdeztem azt, hogy 'mik vagyunk mi?'. A házasság sosem tartozott a céljaim közé, mivel nem voltam túl hagyománykedvelő típus. Csupán örültem, hogy vele lehetek." - nyilatkozta.

2. Lady Gaga és Taylor Kinney

Az énekesnő 2011-ben ismerte meg a Lángoló Chicago című televíziós sorozat színészét, mikor az még kevéssé ismert modellként kereste a kenyerét és felbérelték, hogy a You & I című dal klipjében alakítsa Lady Gaga szerelmét. A kisfilm megjelenése után nem sokkal máris szárnyra kaptak a pletykák kettőjük bimbózó kapcsolatáról, s végül 5 évig randiztak is.

3. Nathan Sykes és Ariana Grande

Az Almost Is Never Enough igazi popsztár-mennyországban született duett. Miután Ariana Grande és a The Wanted frontembere, Nathan találkoztak a forgatáson, rögtön megdobogtatták egymás szívét és 2013-ban jó pár hónapig randizgattak. "Márciusban már láttam őt egy vörösszőnyegen, egész este szemeztünk. Azt gondoltam, hogy pokoli helyes. De nyilván, semmi nem történt. És akkor jött a duett ötlete. Egészen addig nem igazán találkoztunk, míg el nem kezdődött a forgatás. Az egy nagyon mókás nap volt - ő pedig nagyon édes és cuki. Aztán elkezdtünk beszélgetni és minden ment magától.

4. Nick Lachey és Vanessa Minnillo

Ironikus módon Nick ex-felesége, Jessica Simpson szerepére válogatta be Vanessa-t a szakítós dalként funkcionáló What's Left Of Me klipjébe, melyben kapcsolatukat gyászolta el. Majd a videó 2006-os debütálása után ő és Minnillo bejelentették, egy párt alkotnak.

5. Josh Kelley és Katherine Heigl

Miközben Izzy Stevens-t alakította a Grace klinikában, Katherine 2005-ben Josh Only You c. klipjében is szerepet vállalt. Később bevallotta, hogy egy másik énekes, John Mayer segítségével hálózta be Kelley-t. "Ezek a zenészek nagyon versengőek és folyton féltékenyek egymásra. Ezért, mikor épp turnén volt, én így szóltam a telefonban: 'Josh, őszinte kell, hogy legyek. Én csak tudni szeretném, hogy hogy állunk most, mert ha nem működik, talán adok egy esélyt Johnnak.'"

6. Travie McCoy and Katy Perry

Mielőtt megasztárrá vált volna, Katy szerepelt a Gym Class Heroes Cupid's Chokehold c. dalának videójában. A páros két évig járt is, majd miután Katy berobbant I Kissed A Girl című slágerével, 2008-ban szakítottak. Azt pletykálják, hogy Circel The Drain című dalának múzsája Travie lett.

7. Pink és Carey Hart

Ugyan ez a híres páros nem egy videó forgatásán találkozott először, de egy klip elkészítése után találtak egymásra újra. 2009-ben vészesen közeledtek a váláshoz, mikor Pink megkérdezte exét, Carey-t, hogy nem szerepelne-e So What c. dala klipjében, mely valójában a szakításuk himnusza. Végül a szikra újra fellobbant és azóta is teljes lángon ég!

Forrás: Mtv


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget érhetett Molnár Áron házassága, állítólag már el is váltak a feleségével
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 10.



Több mint egy évtized után véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága - írja a Blikk. A lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a színész és a koreográfus már nem alkot egy párt, ugyanis elmúlt a szerelem.

A Blikk többször is próbálta elérni mindkettejüket, de nem sikerült őket szóra bírni. Molnár Áron ragaszkodott ahhoz, hogy a magánéletéről nem kíván nyilatkozni, a lap értesüléseit ugyanakkor nem cáfolta.

„Erről nem akarok beszélni”

– mondta szűkszavúan Molnár Áron.

A színész pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani, mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.

A pár szakításának már voltak nyilvános jelei: 2023 decembere után megszűntek a közös bejegyzések és a nyilvános rajongás a közösségi oldalaikon. Az utolsó közös posztok közel két évvel ezelőtt, a Sztárbox versenye alatt és után kerültek fel, amikor még úgy tűnt, a házaspár tagjai boldogabbak nem is lehetnének. Akkor még példaértékű volt, ahogy egymást támogatták a másik számára fontos projektekben.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy „gyárilag”, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – dicsérte Duda Éva a színészt a Sztárbox után.

„A feleségem egy fantasztikus tánctársulatot vezet 14 éve. 14 év alatt rengeteg csodálatos bemutatójuk, hazai és nemzetközi előadásuk volt. Folyamatosan telt házzal mennek az előadásaik, sorra halmozzák a díjakat, sikereket” – írta pár héttel korábban Molnár Áron.

A színész a szerelmének köszönhette Nagy Ervin barátságát is. A Kincsem sztárja két évvel ezelőtt megjelent könyvében elárulta, hogy korábban ő is Duda Éva kedvese volt. „Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt” – fogalmazott Nagy Ervin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan dolog történt a Sztárban Sztár All Stars színpadán, ami eddig még soha
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagjai egy ABBA-medley-vel lepték meg a nézőket. „Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...” - fogalmazott a produkció után Hajós András.


Olyan történt a Sztárban Sztár All Stars vasárnap esti adásban, ami a műsor történetében eddig még soha: a zsűri ugyanis kilépett az értékelői szerepből és egy közös produkcióval lepte meg a nézőket. Lékai-Kiss Ramóna, Liptai Claudia, Stohl András és Hajós András az ABBA tagjainak bőrébe bújva, jelmezekben és parókában adtak elő egy dalösszeállítást.

„Abba tribute vidéken”

- jellemezte magukat Liptai Claudia, majd poénosan hozzátette, hogy a zsűri helyzete azért biztos.

„Végül is mi is kieshetnénk, de ez nem fog megtörténni”

– jegyezte meg.

De Hajós András nem is rejtette véka alá, mit gondol.

„Minden percét gyűlöltem. Eredetileg nem ebbe’ akartam lenni, hanem abba’. Annyi kritikát fogalmaztunk már meg eddig, kicsit el kellett kenni a versenyzők száját”

– jelentette ki a zenész, aki a fellépésért cserébe viccesen komolyabb gázsit is kilátásba helyezett.

„Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...”

- fogalmazott.

A műsorban természetesen nem volt hiány a szórakozásból és a vicces pillanatokból, ám az este vége igazán drámai lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dráma a Sztárban Sztár All Starsban: egy nagy kedvencnek ért véget a verseny
Szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, amikor a két énekesnő, Szandi és Nótár Mary sorsáról döntöttek a nézők.


A TV2 stúdiójában szinte tapintani lehetett a feszültséget vasárnap este, amikor a Sztárban Sztár All Stars két versenyzője, Szandi és Nótár Mary a kiesés szélére került. A műsor készítői egy villámszavazással adták a nézők kezébe a döntést, akik Nótár Maryt mentették meg,

így Szandinak kellett távoznia a show-ból.

Különösen drámaivá tette a helyzetet, hogy az énekesnőt az egész adás alatt elképesztő dicséretekkel halmozta el a zsűri.

Szandi emelt fővel, meghatottan búcsúzott a versenytől, amelyben a 24 indulóból a legjobb hétig jutott el.

„24-en indultunk el ebben a versenyben, én már arra is büszke vagyok, hogy a legjobb 7-ben ott lehettem. Örülök, hogy igent mondtam a felkérésre”

– mondta az énekesnő.

A Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évada szeptember 7-én indult Till Attila műsorvezetésével, a zsűriben pedig Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András foglalt helyet. Az utóbbi hetekben több fordulat is borzolta a kedélyeket: egy héttel korábban még Szandi volt az adásgyőztes, akkor Mészáros Árpád Zsolt esett ki. Korábban pedig épp Nótár Mary bújt Szandi bőrébe egy produkció erejéig, ami akkor még a legendás énekesnőt is meghatotta.

A tegnapi adásban pedig egy történelmi pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők, ezúttal ugyanis a zsűri is átváltozott: Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András a legendás ABBA zenekarként lépett színpadra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk