SZEMPONT
A Rovatból

50 ezer forintot spórol havonta a kisgyerekes család azzal, hogy hulladékmentesen élnek


Link másolása

A lényegi gondolat számomra az, hogy a szemét nem tűnik el. Az átlagember abban a hitben él, hogy amit beletesz a kukába, az megszűnik létezni, pedig ez nem így van. Minden, amit a kezedbe veszel, valahonnan jött és valahová megy. Jelen pillanatban az a hely, ahová a hulladékunk kerül, a szeméttelep, és bár betemetik földdel, mégis, évszázadokig, sőt, évezredekig ott marad.

Ezzel a gondolattal nehéz együttélni: megvettem, kidobtam - és nem tűnik el, hanem ott van. Ezzel már nem tudok nem törődni.

Ám ha nem vásárolok műanyagot, akkor az étel, amit megeszünk, bennünk eltűnik, amit komposztálunk, eltűnik a komposztban. Így nem megy ki tőlünk túl sok olyan dolog, ami terhelné a környezetet, vagy használhatatlan lenne.

Mit használsz mosogatáshoz?

Sima mosogatószert, de az eszköz mosogatókefe és Luffa szivacs. Utóbbi még olcsóbb is, mint az eldobható műanyag szivacs.

Hogy érzed, ezzel a változással könnyebb, vagy nehezebb lett az életed? Sokak számára ez is szempont.

Annyiban nehezebb, hogy előre kell mindig gondolkodnom és terveznem. Az biztos, hogy sokkal egyszerűbb bevásárolni egy helyen, aztán kidobni a szemetet a "semmibe". De ezzel a tudattal már nem tudnék együtt élni. A lelkiismeretemnek így könnyebb, ha előre tervezek. És nem kell szuperképesség mindehhez, bárki megteheti.

Ha valaki szeretné csökkenteni az otthoni szemetét, de nem tudja, mivel kezdje, te mit javasolnál neki?

A legegyszerűbb, ha nem kér több műanyag zacskót - ilyenkor vagy visz magával otthonról egy nejlont, vagy textiltáskát használ. Ha a zacsit kiiktatja, már azzal is szignifikánsan sokat tesz, és ő is látni fogja, hogy a háztartásában nem fog ott gyűlni a sok műanyag zacskó egy csomóban.

Hogyan komposztálsz?

Nekünk nincs külön komposztálónk, csak a kertben letettünk egy magunk készítette komposztkeretet és oda dobáljuk a zöldség-gyümölcshéjat, faleveleket. A levágott füvet a kultúrnövények köré rakjuk, így kevésbé szárad ki a földjük,

jobban tartja a nedvességet és nem gyomosodik annyira.

A gyerekeidnek hogyan tervezed továbbadni a szemléletedet?

Látják a mintát: hogy tejboltban vesszük a tejet, hogy a pékségben saját zsákunkba kérjük a kenyeret, és ők is segítenek kipakolni otthon.

Ha ezt látják, ezt fogják megszokni, ez lesz számukra a normalitás.

Ha kérdeznek, elmagyarázzuk, hogy ezt azért nem vesszük meg, mert műanyagban van.

A gyerekjátékok választásánál is környezettudatos szempontok szerint döntesz?

Igen. Van is egy Természetes játékok elnevezésű Facebook-csoport. Ma már csak fajátékot veszünk és abból is keveset. Nincs ajándékdömping: karácsonyra vagy szülinapra egy ajándékot kap mindenki.

Nedves törlőkendőt használsz a babának? Úgy tudom, elvileg nem is szabadna lehúzni a vécében.

Nem. A mosdóban mosom le a popsiját. De varrtam egyébként régi pelenkából négyzet alakú törlőkendőt, és ha szükség van rá, azt használom benedvesítve.

A gyerekes szülők számára a ruházkodás állandó kérdés. Ezt hogy oldod meg a zero waste jegyében?

Használt ruhát vásárolok a gyerekeknek. Akkor veszünk újat, ha valamit nagyon nem találunk használtan.

A gyerekek tisztálkodásához is szappant használsz tusfürdő helyett?

Igen. Sokféle szappant lehet kapni papírdobozban, vagy éppen csomagolás nélkül.

Hajmosás?

Samponszappant használok. A gyerekeknek is.

A vízzel mennyire tudtok spórolni?

Sokszor a gyerekek fürdővizét, szürke vizet használunk vécéöblítésre.

Az általad indított Facebook-csoport, a Háztartásom hulladék nélkül - Dél-Kelet Pest megyéről mit kell tudni?

Ez egy régiós csoport, az országos oldal alcsoportja, amiből több is van, például például létezik csoport a Dunakanyarban élőknek vagy Bács-Kiskun megyében, Miskolc és vonzáskörzetében stb. Sok ötletet osztunk meg, amivel egymást lelkesítjük.

Mi az, amit élvezel a hulladékmentességben? Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen korlátozó gyakorlatban is megtalálhatja az ember azt, ami jó.

Például jó dolog, hogy megismernek, mosolyognak az üzletekben, természetességgel veszik el a dobozt, nem kell magyarázkodnod - közelebb hozza az embereket. A hulladékmentes közösségben eszközöket is meg tudunk osztani egymással. Az emberi kapcsolatok mellett a fontos szempont a spórolás. Átgondolod, és céltudatosan vásárolsz, amivel rengeteg pénzt megspórolsz. Mi körülbelül 50 ezer forintot takarítunk meg havonta.

Mi van, ha megkívántok egy csokit, fagyit vagy csipszet? Bűntudattal megveszitek?

Mindig próbáljuk helyettesíteni. A nasi például aszalt gyümölcs, diák csemege. A csokit papír-alufólia csomagolásban vásároljuk meg, a fagyit pedig tölcsérbe kérjük a fagyizóban, sőt, a süteményt is tudjuk dobozban kérni. A chipsről lemondtunk, és az az érdekes, hogy ha néha összefutunk ilyesmivel, már nem ugyanaz az érzés. Egy bolti krémtúrót kóstolva is túl édesnek érezzük az ízét, akárcsak az ízfokozós csipszek esetében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bohár Dániel szerint komoly üzenet Gulyás Gergelynek az a mondata, amit senki sem ért
A Megafon riportere külön kiemelte a Magyar Péter-ügyről szóló, meglehetősen furcsa 8 másodpercet.

Link másolása

Szürreális párbeszéddel zárolt a csütörtöki Kormányinfó. Az ATV riportere Magyar Péterről kérdezte Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy megingott-e a miniszterelnök bizalma benne a történtek után, azt felelte:

„...úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki”

– mondta Gulyás, majd a sajtótájékoztató hirtelen véget is ért.

A különös válasz feltűnt Bohár Dánielnek is. A Megafon riportere szerint a miniszter mondandója valójában „komoly üzenet” lehet.

A Magyar Péter-ügyről szóló 8 másodpercet külön ki is emelte a Kormányinfóból:

A hozzászólások között azonban többen is jelezték, nem értik pontosan mi az üzenet, amit megfogalmazott Gulyás Gergely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert félreérthetetlen üzenetet küldött a költészet napján
A Mindegy átka könnyen értelmezhető napjaink Magyarországára is.

Link másolása

Áthallásokkal teli, a mai Magyarországra is könnyen értelmezhető verset szaval a költészet napján Alföldi Róbert. A színész-rendező Ady Endre: A Mindegy átka című költeményét adja elő egy videóban, amit a közösségi oldalán tett közzé.

A vers szövege:

„Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk