Závecz: magabiztosan vezet a Fidesz, hasít a TISZA, de még bármi történhet az EP-választás kampányhajrában
Jelen állás szerint a Fidesz, a TISZA Párt, a baloldali szövetség és a Mi Hazánk biztos bejutó, a többieknek küzdeniük kell az utolsó napokban a mozgósítással.
Május végére a Fidesz–KDNP vezette az EP-lista versenyt, a választókorú népesség 31 százaléka támogatja a kormánypártokat – derült ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából, amelyet kedden juttattak el a 24.hu-hoz. A második helyen a Tisza Párt áll 19 százalékkal, a harmadik helyen pedig a DK–MSZP–Párbeszéd lista található 9 százalékos támogatottsággal. A Momentum 4, a Mi Hazánk 3, a Kétfarkú Kutya Párt és az LMP pedig 2–2 százalékos tábort tudhat magáénak. A Mindenki Magyarországa Néppárt, a Második Reformkor Párt és a Jobbik is 1–1 százalékon állt május végén.
A biztos részvételüket ígérők és az EP-listák között választani tudók körében a Fidesz-KDNP még nagyobb előnnyel vezet: 45 százalékot ér el. A Tisza Párt 27 százalékos, míg a DK–MSZP–Párbeszéd lista 11 százalékos támogatottságot mutat.
A statisztikai szempontokat és hibahatárokat figyelembe véve két pártnak van még esélye EP-képviselőket küldeni: a Mi Hazánk a biztos listaválasztók 5 százalékát tudhatja maga mögött, ami az átlagosnál nagyobb részvételi hajlandóságának köszönhető. A Momentum viszont csak 4 százalékot érne el, mivel támogatóik aktivitása az átlag alatt marad. A Kétfarkú Kutya Párt 3, az LMP pedig 2 százalékon áll ebben a körben.
Az adatok alapján a Fidesznek 11 mandátuma lenne, a Tisza Pártnak 7, a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségnek 2, a Mi Hazánknak pedig 1 képviselője jutna az Európai Parlamentbe. Ha a Momentum elérné az 5 százalékot, az valószínűleg a Tisza Párt mandátumszámát csökkentené eggyel.
Az intézet felhívja a figyelmet arra, hogy a kampányesemények és a mozgósítás mértéke még jelentősen befolyásolhatja az erőviszonyokat.
Jelenleg a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum hívei körében a részvételi hajlandóság 53, illetve 42százalékos, míg a Mi Hazánk táborában 66, a Fidesz–KDNP támogatói között 62, a Tisza Párt szavazói körében pedig 60 százalék ígéri, hogy biztosan ott lesz június 9-én.
Május végére a Fidesz–KDNP vezette az EP-lista versenyt, a választókorú népesség 31 százaléka támogatja a kormánypártokat – derült ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából, amelyet kedden juttattak el a 24.hu-hoz. A második helyen a Tisza Párt áll 19 százalékkal, a harmadik helyen pedig a DK–MSZP–Párbeszéd lista található 9 százalékos támogatottsággal. A Momentum 4, a Mi Hazánk 3, a Kétfarkú Kutya Párt és az LMP pedig 2–2 százalékos tábort tudhat magáénak. A Mindenki Magyarországa Néppárt, a Második Reformkor Párt és a Jobbik is 1–1 százalékon állt május végén.
A biztos részvételüket ígérők és az EP-listák között választani tudók körében a Fidesz-KDNP még nagyobb előnnyel vezet: 45 százalékot ér el. A Tisza Párt 27 százalékos, míg a DK–MSZP–Párbeszéd lista 11 százalékos támogatottságot mutat.
A statisztikai szempontokat és hibahatárokat figyelembe véve két pártnak van még esélye EP-képviselőket küldeni: a Mi Hazánk a biztos listaválasztók 5 százalékát tudhatja maga mögött, ami az átlagosnál nagyobb részvételi hajlandóságának köszönhető. A Momentum viszont csak 4 százalékot érne el, mivel támogatóik aktivitása az átlag alatt marad. A Kétfarkú Kutya Párt 3, az LMP pedig 2 százalékon áll ebben a körben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy
„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.
Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy
nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.
Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.
Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.
A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.
„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”
Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:
„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.
„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”
Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.
Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.
Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.
A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.
Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen
1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.
Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.
„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”
Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.
Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.
A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.
Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.
A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.