FELFEDEZŐ
A Rovatból

Visszaszólt egy anyuka a trolloknak, akik szerint hamburgert kéne ennie, mert „a férfiak a kerek formákat szeretik”

Caitlin szerint akkor sem oké mások testét kritizálni, ha éppenséggel vékonyabbak, mint az átlag.
Fotó: caitlinfladager/Instagram - szmo.hu
2021. július 18.



A közösségi médiában osztotta meg negatív élményeit egy modell anyuka, akinek beszóltak az internetes trollok az alakja miatt - írja a Daily Star.

Caitlin Fladager kommentelői közölték vele, egyen hamburgert, mert “a férfiak azt szeretik, ha egy nőn van mit fogni”. Néhányan még azt is feltételezték róla, hogy drogozik vagy étkezési zavarral küzd.

A 27 éves kanadai nő üzenetben szólította meg 344 ezer Instagram-követőjét, hangsúlyozva, hogy a vékony embereket sem elfogadható megszégyeníteni az alkatuk miatt.

Caitlin be is másolta a legbántóbb hozzászólásokat:

“Az ilyen képek rossz példát állítanak a lányod elé, hogy fiatalon ilyen vékonynak kell lenni. Szomorú” - írta valaki, míg más úgy fogalmazott: “Inkább lennék szép és egészséges, mint nullás méretű!”

Az influenszer tisztában volt vele, hogy nem minden hozzászólás személyes támadás, mégis rosszul élte meg a kéretlen véleményeket.

“A vékony emberek megszégyenítése fontos probléma, amiről nem esik elég szó. Mindig arra tanítottak minket, ne szóljunk be mások testére, ne tegyük szóvá, ha meghíztak. De mióta elfogadható arról faggatni valakit, miért ilyen vékony, esetleg rákérdezni, hogy drogos-e, éhezteti-e magát, vagy esetleg egészségtelen életmódot folytat?” - tette fel a kérdést a modell, aki több mint 13.700 lájkot kapott a posztra.

“Nem minden vékony ember éhezteti magát vagy egészségtelen. Néhányunknak egyszerűen így működik a teste, ilyenek vagyunk. Ne tegyél megjegyzéseket más súlyára, akár nagyobb, akár kisebb! Nem a te tested és nem is a te ügyed” - zárta Caitlin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Döntöttek a szegedi medvék: Mici és Ursula ma véget vetett a télnek
A Szegedi Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula ma reggel a kíváncsi gyereksereg szeme láttára bújt elő. Viselkedésük egyértelmű jelzést küldött a tavaszról, de vajon a meteorológusok is egyetértenek velük?


Vége a télnek? Erre a kérdésre adtak ma választ a Szegedi Vadaspark medvéi, Mici és Ursula, akik a borús időben előmerészkedtek barlangjukból. A népi hagyomány szerint a jóslat egyértelmű: hamarosan jön a tavasz.

A vadasparkba február 2-án, hétfőn medvelesre várták a látogatókat. A helyszínen rengeteg óvodás csoport gyűlt össze, akik mondókákkal is készültek a medvék fogadására - számol be róla a 24.hu.

A jóslat szerint ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, majd visszabújik, akkor hosszú és hideg télre kell számítani. Ha viszont nem lát árnyékot, és kint marad, a tél hamarosan véget ér.

A borús, felhős időben Mici és Ursula nem látta meg az árnyékát hétfő délelőtt. A vadaspark által közvetített élő adásból kiderült, hogy a két barnamedve a nap folyamán sem fogja meglátni, így a hagyomány szerint a tél már nem tart sokáig.

Nem ez az első alkalom, hogy a szegedi medvék a tavasz korai érkezését jósolják; tavaly is előbújtak és a felkínált gyümölcsök majszolása után kint maradtak. Mici és Ursula egyébként régóta a vadaspark lakói, örökbefogadójuk a Szegedi Vízmű Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk