„Viccelődünk a részegeken, de azzal már kevésbé, hogy az alkoholista elhanyagolja a családját”
Magyarországon gyerekek százezrei nőnek fel olyan családban, ahol valamelyik szülő alkoholista. Erről azonban senkinek nem könnyű beszélnie, gyakran még felnőttkorában sem. A Láthatatlan Árvák című novelláskötetben ismert szerzők - köztük Karafiáth Orsolya és Kovács András Péter - vallanak róla, hogyan árnyékolta be a fiatalkorukat a családtagjuk szenvedélybetegsége. Ezzel pedig másoknak is segíthetnek, hogy sikerüljön szembenézni a múlttal.
Novemberben, a Máltai Szeretetszolgálat gondozásában jelent meg a Láthatatlan árvák című novelláskötet. A benne szereplő szerzők a “tegnap gyermekei”, akik felnőtt fejjel már nyíltan vállalják: szenvedélybeteg szülő mellett nőttek fel. A történeteket Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus látta el kommentárokkal, aki szerzőként is felbukkan a könyv oldalain.
Ne beszélj, ne bízz, ne érezz!
Bár egy részük már korábban megjelent, nem egy novella kifejezetten ebbe a kötetbe íródott: ilyenek például Kovács András Péter történetei.
„Amikor egy műsorban a gyerekkoromról kérdeztek, rájöttem, hogy nem tudom 40 percen át kerülgetni a forró kását. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy őszinte leszek. Ha az ember szenvedélybeteg családtag mellett nő fel, létezik egy bizonyos hármas szabály: ne beszélj, ne bízz, ne érezz! Hiszen ha beszélsz, elárulod őt. Ha bízol, akkor pofára fogsz esni, és ha érzel, akkor az fájni fog. Ez a kimondatlan szabály gúzsba köti a családtagokat. A gyógyulás első lépése, hogy igenis elkezdesz róla beszélni” - mondja a Karinthy-gyűrűs magyar humorista, aki ezek után írta meg a könyvben szereplő két történetet.
Röhögünk a részegeken, mégsem látunk a jelenség mélyére
Mindannyian tudjuk: az alkohol a hazai stand up egyik legfőbb humorforrása. De vajon miért ilyen elnyűhetetlen klasszikus a kocsmapultot támasztó részeg alakja?
Az elhallgatás, elkendőzés Hoffmann Kata szerint is társadalmi jelenség, ám arra is van példa, hogy a gyerek előtt zajlik “az alkoholista játszmája”, amelyben mindenki hozza a maga szerepét. Sőt, az sem ritka, hogy a szülő a gyereknek panaszkodjon szenvedélybeteg partneréről.
„A gyermeki gondolkodás énközpontú, ezért ha a gyerek problémát lát a családban, azt fogja hinni, ő az okozója. A saját feladatának érzi majd, hogy megmentse az érintett szülőt az alkoholtól, és magát hibáztatja, hogy ez nem sikerül. Ezért is fontos, hogy ha elmagyarázzuk: ez nem az ő felelőssége. Így segítünk neki a bűntudat, a tehetetlenség feloldásában.”
„Ha valaki felemeli a hangját, leblokkol az agyam”
Az alkoholista szülő jelenléte nemcsak a gyermekéveket határozza meg, hanem az érintett további sorsát is.
KAP mindezt a saját bőrén is tapasztalja:
„Komoly meccseim vannak, ha az önértékelésemről van szó. Mivel folyamatos érzelmi bizonytalanságban nőttem fel, a mostani kapcsolatomban a legkisebb zavart is világvégeként élem meg. Ha például a feleségem morcosan néz rám, már azonnal válást vizualizálok. Egy pontig könnyen barátkozom, de azon túl nehezen nyílok meg. És nem tudok konfliktusokat kezelni: ha valaki felemeli a hangját, leblokkol az agyam. A szó szoros értelmében leállnak a kognitív funkcióim, és nem jön ki épkézláb mondat a számon.”
Egy ilyen családban felnőtt ember tehát soha nem lehet túl idős ahhoz, hogy segítséget kérjen a feldolgozáshoz. De vajon mennyivel jobb a ma felnövekvő generációnak, mint akik néhány évtizeddel ezelőtt voltak gyerekek?
„Mára megszületett a gyermekvédelmi egyezmény, létezik a gyermekbántalmazás, az elhanyagolás fogalma. Kimondtuk, hogy ez káros és tilos. Ezzel együtt sok családban még mindig bevett eszköz a fizikai bántalmazás, és az intézményi jelzőrendszerek még mindig nem mindig működnek tökéletesen” - emeli ki Hoffmann Kata.
Hozzáteszi: nem feltétlenül a túlterhelt pedagógusok feladata feltérképezni, mi zajlik egy-egy család életében. Ezzel együtt jó, ha már a bölcsitől kezdve figyelnek a gyerek otthonában megbújó szenvedélybetegség, bántalmazás intő jeleire.
Ha nem tudatosítjuk, továbbadhatjuk a mintát
Kovács András Péter sokáig azt hitte, ő majd mindent teljesen másképp csinál, mint amit otthon látott. Később döbbent csak rá, hogy mint annak idején az édesapja, ő maga sincs minden helyzetben eléggé jelen a gyerekei életében - ezzel pedig akarattalanul is megismétli a múlt egy részét.
„Felnőttként az ember szeretne tiszta lappal kezdeni és a jövőre koncentrálni. Csak később derül ki: ez nem fog menni anélkül, hogy magában helyre ne rakta volna a múltat” - mondja.
Ha ugyanis a gyerekkori trauma feltáratlan marad, akkor szülőként bekapcsolhatnak bennünk az otthonról hozott viselkedésminták. Nem véletlen, hogy a szenvedélybetegek gyerekeinek egyharmada később maga is szerfüggővé válik. Az pedig még ennél is gyakoribb, hogy az elhanyagolást és a bántalmazást adják tovább maguk is a következő generációnak. Szerencsére azonban ez tudatossággal megelőzhető - mondja a pszichológus.
Hová érdemes fordulni, ha nincs pénzünk terápiára?
„A könyv célja az is, hogy minél több emberhez eljusson, így első lépés lehet a gyógyulás felé. Léteznek 12 lépéses programok, mint például az Anonim Alkoholisták csoportja. Ingyenesen látogatható az ACA (Adult Children of Alcoholics) is, ami folyamatos nyitott csoport: akkor megy oda az ember, amikor akar. A vidékiek online csoportokba is beléphetnek, míg a budapestiek számára ott a Máltai Szeretetszolgálat 10 alkalmas, tematikus Apa Anya Pia csoportja” - hívja fel rá a figyelmet Hoffmann Kata.
KAP számára például terápia az írás, de sok minden más is.
A humorista januártól podcastet is indít, amelyben nemcsak az alkoholizmus, hanem mindenféle mentális és fizikai függőség témáját körüljárja majd, ahogyan a lehetséges megküzdési módokat is. Márciusban pedig bemutatja Nahát című estjét, ahol a függőség szintén fontos szerepet kap:
„Évek óta kísérletezem azzal az előadásokon, hogy elindulunk a teljesen átlagos tréfáktól, és egy óra alatt eljutunk oda, hogy elmorzsoljunk egy-két könnycseppet. Aztán az egészet újra feloldjuk egy könnyed viccel. Igyekszem olyasmit adni a közönségnek, amit nem feltétlenül várt volna tőlem. Ezúttal végképp nem fogok finomkodni: a végén meg kell majd kapaszkodnunk, nekem és a nézőknek is.”