KÉK HÍREK
A Rovatból

Újvidéki vasútállomás-tragédia: meghalt a baleset egyik súlyos sérültje

A két hete ápolt nő nagyon súlyos állapotban volt. A további két súlyos sérült életéért tovább küzdenek az orvosok.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. november 17.



Elhunyt vasárnap az újvidéki vasútállomáson november elsején történt tragédia egyik súlyos sérültje, így tizenötre nőtt az áldozatok száma, írja az MTI.

Vesna Turkulov, a Vajdasági Klinikai Központ vezetője közölte, hogy

a két hete ápolt nő nagyon súlyos állapotban volt, az orvosok erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

Hozzátette: a további két súlyos sérült életéért tovább küzdenek az orvosok.

Tizennégy ember vesztette életét 17 nappal ezelőtt, amikor az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője leszakadt. A történtekért senki nem vállalta a felelősséget, az ügyészség és a rendőrség nyomoz az ügyben. Az illetékes miniszter a tragédia után néhány nappal lemondott, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt.

Az ellenzék azóta több tiltakozást is szervezett. A tragédia után két héttel, pénteken, tizennégy percig tartó csenddel emlékeztek ellenzéki politikusok és az újvidékiek egy része az áldozatokra. Az ellenzék egyben a vasútállomás előtti útkereszteződés lezárásával tiltakozott azért, mert a tragédia felelőseit még nem kutatták fel. A tiltakozást vasárnap megismételték, ami sokkal hosszabb ideig tartott, a tüntetők ugyanis hat órán át akadályozták a forgalmat az állomás előtti kereszteződésben.

A tiltakozó ellenzék közel két hete követeli, hogy tartóztassák le a tragédia felelőseit, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében résztvevő cégekkel kötött szerződéseket, és mondjon le a szerb miniszterelnök, illetve Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter, illetve a szerbiai vasutak infrastruktúrájáért felelős vállalat azt közölte, hogy a leszakadt előtető nem képezte a felújítási munkálatok részét, ezért azt nem is újították fel, azóta viszont számos felvétel került nyilvánosságra, amelyen látszik, hogy módosítottak a szerkezeten, további terhelésnek téve ki a hat évtizede épült konstrukciót.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folyt. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált.

A tárcavezető azóta lemondott, de az ellenzék szerint további lemondásokra, illetve büntetőjogi felelősségre vonásra is szükség van.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök leszögezte: a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét. Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.


Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.

Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját

- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.

Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.

Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.


Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.

A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.

A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Előbb feleségével, majd önmagával is végzett egy férfi pár nappal a szabadlábra helyezése után
A 44 éves Nicholas Kittelson az amerikai International Fallsban lőtte agyon feleségét, miután a távoltartási végzés megszegése miatt tartóztatták le. A tragédia rávilágít a családon belüli erőszak eseteiben alkalmazott kockázatértékelési rendszerek hibáira.


Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.

A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.

Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.

A nővérként dolgozó háromgyerekes anya a tragédia előtt egy hónappal kért távoltartási végzést bántalmazó férje ellen

írta a People. A kérvényében a nő így fogalmazott: „Nicholas többször életveszélyesen megfenyegetett. Képtelen elfogadni, hogy vége a házasságunknak, féltem az életem.”

A férfi a végzést ezt követően többször is megszegte: a bírósági iratok szerint megpróbált betörni a közös otthonukba, a börtönből hívogatta a nőt, egy alkalommal pedig az autójával is nekiment Ashley járművének. Letartóztatása után egy bíró március 2-án, egy kockázatfelmérés után, óvadék letétele nélkül szabadlábra helyezte. A megyei ügyész az eljárásban használt értékelőeszközt később „nem tökéletesnek” nevezte.

Ashley Kittelson családja adománygyűjtést szervezett a három, anya nélkül maradt gyermek támogatására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rendőrök szakították félbe az előadást az ELTE-n: tiltott adatszerzés miatt vittek el egy fiatalt
A rendőrök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépületében fogtak el egy férfit, akit aztán a VIII. kerületi kapitányságra állították elő. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, az ügyben eljárás indult.


Egyetemi előadást szakított félbe három rendőr, amikor március 11-én este bementek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyik termébe, és kikísértek onnan egy fiatalt – írja a Telex egy birtokukba jutott videó alapján. Az egyetem megerősítette a hírt, de hangsúlyozták, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik.

„A rendőri intézkedés nem érint egyetemi ügyet, ezért jelenleg további információkkal nem rendelkezünk” – közölték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ennél több részletet is megosztott.

Megerősítették, hogy 18:40-kor bűncselekmény gyanúja miatt fogtak el egy férfit az egyetemen, akit a VIII. kerületi rendőrkapitányságra állítottak elő.

Azt is tudatták, mivel gyanúsítják az elfogott férfit.

„A nyomozók a férfit tiltott adatszerzés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás folyamatban van” – írta a rendőrség.

A törvény azt bünteti tiltott adatszerzés miatt, aki jogosulatlanul, technikai eszközzel figyel meg vagy rögzít például egy helyiségben zajló eseményeket. Az alapeset akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk