HÍREK
A Rovatból

Újabb civileket menekítettek ki a mariupoli acélmű területéről

Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek.


Újabb 40 embert evakuáltak az orosz fegyveres erők által körülzárt Azovsztal acélmű területéről

- jelentette a TASZSZ hírügynökség vasárnap a helyszínről.

A tudósítás szerint a civileket - köztük 14 nőt és nyolc gyereket - három autóbusszal szállították a bezimennojei evakuációs segélyközpontba. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint az evakuáltakat sátortáborban helyezték el a Nemzetközi Vöröskereszt és az ENSZ munkatársainak megfigyelése mellett.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közleményt adott ki, amely szerint

civilek egy 25, és egy 21 fős csoportja hagyta el a szombati csendrendelet ideje alatt a mariupoli Azovsztal acélgyár melletti lakóépületeket a humanitárius folyosón.

Az első csoport délután, a második a sötétség beálltával jött elő. Mind a 46 embert Bezimennojébe szállították, ahol szállást, élelmet és orvosi ellátást kaptak.

Jens Laerke, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának szóvivője vasárnap Genfben kijelentette, hogy folytatódik a civilek menekítése az Azovsztal komplexumból, a Nemzetközi Vöröskereszttel és a szembenálló felekkel egyeztetve. Közölte, hogy biztonsági okokból nem tud további részleteket mondani.

António Guterres ENSZ-főtitkár a hét folyamán Moszkvában és Kijevben is járt, egyebek között annak érdekében, hogy előmozdítsa az Azovsztal területén lévő civilek kimenekítését.

Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter először április 21-én tett bejelentést az Azovi-tengeri kikötőváros "felszabadításáról", hozzátéve, hogy az acélmű bevételéhez még három-négy napra lesz szükség. Vlagyimir Putyin elnök "emberiességi megfontolásból" elrendelte akkor, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az acélművet.

Az Azovsztal 11 négyzetkilométeren elterülő létesítményében hétszintes földalatti folyosórendszer húzódik, amelyben Sojgu szerint több mint kétezer fegyveres tartózkodik.

Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője hétfőn azt mondta, hogy mintegy négyszáz külföldi zsoldos van a föld alatt. Ukrán források szerint mintegy ezer civil is a helyszínen lehet.

Vjacseszlav Gladkov, az orosz Belgorod megye kormányzója vasárnap a Telegram-csatornáján közölte, hogy tűz ütött ki a régió egyik katonai létesítményében. Hozzátette, hogy a mentőszolgálatok a helyszínen megtettek minden szükséges óvintézkedést. További részleteket nem közölt.

Roman Sztarovojt, a szintén oroszországi Kurszk megye kormányzója, ugyancsak a Telegramon azt közölte, hogy a Szudzsa - Szosznovij Bor közötti vasúti pályaszakaszon részlegesen leomlott egy vasúti hídszerkezet. Az okokat szakszolgálatok munkatársai vizsgálják. A szudzsai járás Ukrajnával határos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.


„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén

„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

- tette hozzá Trump.

Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.

Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.

Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.

„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.

Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vita az augusztus 20-i tűzijáték körül: a DK zaj- és levegőminőség-mérést kezdeményez, aggódnak a környezeti terhelés miatt
Az idei show még drágább lesz, még több pirotechnikai eszközzel és látványos elemekkel. Az ünnepi rendezvények 15 milliárd forintba kerülnek, amit más célra is fordíthatnának - véli a DK.


A tavalyi évben az augusztus 20-i tűzijáték Eurpa legnagyobb ilyen látványossága volt. Több ezer rakétát és drónt használtak fel hozzá. Az idei pedig még ezt is felülmúlja majd - ígérik a szervezők. A kormány tervei szerint most ötezerszer több, 45 ezer pirotechnikai eszközt használnak majd, mindezt 3 milliárd forintért.

Éppen ezért újabb vita robbant ki az ünnepségsorozat miatt. A DK szerint aggasztó lehet a környezeti terhelés, ezért zaj- és levegőminőségi mérést szeretnének a tűzijáték miatt. Szerintük a legsűrűbben lakott Újlipótvárosban sokakat zavart az erős hang és füst. Ezért a tervezetthez képest kisebb szakaszon kellene a rakétákat elhelyezni - véli a párt. Az előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés is támogatta.

A kormány szerint azonban újrahasznosított, illetve lebomló anyagokat használnak. Ugyanakkor egyre több korszerű látványelemet, drónt, fényfestést építenek a programba - közölték.

A Szent István-napi rendezvények költségei idén a tavalyit is túlszárnyalják. Az összköltség eléri a 15 milliárd forintot, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne például hajléktalanszállókra fordítani.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: