hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tűrnie kell-e Tóth Gabinak az online mészárlást?

Vagy Britney Spearsnek, ha már itt tartunk, aki a hírek szerint épp most törölte az Instagramját. A két nőben egy dolog közös: nyilvánosan többször is kiborultak az utóbbi időben. Tehetnek róla? Tehetnek ellene? Jó vége lesz ennek?
Hargitay Judit - szmo.hu
2021. szeptember 15.


Link másolása

hirdetés

Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok Tóth Gabiról írni. Nem azért, mert szimpatikus vagy nem szimpatikus, hanem mert nem tudok róla eleget. A zenéjét csak autós háttér-rádiózásból ismerem, ha tévészörfözés közben pár pillanatra meglátom a Sztárban sztár zsűritagjaként, általában széles mozdulatokkal magyaráz, vagy könnyes szemmel a mellkasára szorítja a kezét, legutóbb meg mintha sértődötten kirohant volna a stúdióból valami miatt. Nyilván ez a show része. És természetesen látom olykor a közösségi média megnyilvánulásait, amelynek legfrissebb fejleménye egy hosszú Insta-poszt. Ebben szinte könyörög a népeknek, hogy ne bántsák már őt ennyire, miért baj, hogy a pápa előtt énekelt, meg népviseletben dalol az új klipjében. Teljesen kivan, a családja is, idézem:

“Egy hét alatt szó szerint belebetegedtem abba a negatív energiahullámba, ami a nyakamba zúdult és ágynak dőltem.”

Pár napra rá jött a hír, hogy az egykori tinédzser popikon, Britney Spears, akit tizenhárom évvel ezelőtt az idegösszeomlása miatt apja hivatalos gyámsága alá helyeztek, majd hosszas küzdelem, ügyvédi adok-kapok és globális médiagyalázkodás (pro és kontra) után az apa lemondott a gyámságról, szóval a felszabadult Spears pikk-pakk eljegyezte magát legújabb szerelmével egy csilliárdba kerülő gyémántgyűrűvel, majd eltűnt a közösségi médiából. Az elmúlt hónapokban egyébként több, kifejezetten zavart posztot tett ki, félmeztelenül is pózolt, csak a hülye nem látta, hogy nincs jól. Kapott is hideget-meleget, bár tény, hogy az apja is. Végül az eljegyzési gyűrűjét is úgy mutatta meg, hogy ráhúzta a feltartott ujjára, a jól ismert “fuck you” kéztartással beintve mindenkinek.

A hírt látva eszembe jutott a 40 éves, brit Love Island műsorvezetőnő, Caroline Flack, aki 2020 februárjában, londoni lakásában öngyilkos lett egy több hónapos közösségi média- és médiamészárlás után. Azért bántották, mert az orvosai szerint valóban instabil Flack megtámadta a volt pasiját, és testi sértésért bírósági eljárás indult ellene. A férfi egyébként nyilvánosan megbocsátott neki, a tévéműsorából mégis kitessékelték (ez érthető), a neten pedig valami elképesztő gyűlöletcunami szakadt a nyakába. A bírósági tárgyalása előtt omlott végül össze, és végzett magával.

A fenti ügyekben van közös vonás. Nem tudom, hogy Tóth Gabi hogy van. Nyilván nem túl jól, és ezt nem azért mondom, mert kiírta az Instára, hanem mert olvastam jó néhány őt gyalázó kommentet. Azt se tudom, Britney hogy van, bár szerintem mentálisan aggasztóan (igaz, nem vagyok szakértő). Hogy Caroline Flack hogy van, azt már tudjuk.

A közös vonás, vagy inkább a Nagy Közös Kérdés, amit nekünk, közösségi média felhasználóknak fel kell tennünk: ez a három sztár, három különböző országban, három különböző karrierrel valóban köteles-e felvállalni azt a brutalitást, amely minden megnyilvánulásukat kíséri.

És engem nem érdekel, hogy Tóth Gabi milyen imidzs-váltáson esett át, és politikailag ez sokaknak tetszik vagy nem tetszik. Abban se tudok és akarok döntőbíró lenni, hogy Britney-nek az apja az ellensége volt, vagy a védelmezője (talán mindkettő) a tizenhárom év gyámság alatt. Caroline Flack ügyében is a bíróság lett volna illetékes döntést hozni, de azt már nem érte meg. Engem az érdekel, hogy a mai sztároknak a mentális kitettsége VALÓBAN arányban áll-e a hírnévvel együtt járó kötelezettségeikkel?

hirdetés
Benne kell lennie a pakliban, hogy naponta végigolvasd, ahogy a gyereked halálát kívánják? Ahogy a te halálodat kívánják? Ahogy fenyegetik a szeretteidet, a barátaidat?

Ahogy olyan válogatott trágárságokkal gyaláznak a földbe teljesen ismeretlen emberek tömegével, amelyekből egy átlagembernek egy is elég lenne ahhoz, hogy hónapokig, évekig megroppanjon? Azt mondják: “Te vállaltad, minek mentél oda, ez ezzel jár, tűrjed!” Már miért vállalta volna? Miért tűrje? A közösségi média a munkája része, egy platform, ahol a zenéje, tánca, műsorvezetése, egy-két személyes sztorija, akámije eljut a nagy nyilvánossághoz.

“Aki ilyen magamutogató meg nárcisztikus, az meg is érdemli!” – ez a másik gyakori érv. Persze, hogy az. Nincs olyan művész, celeb, akiben ne lennének nárcisztikus vonások. Mégis, mit gondolunk, mi kell ahhoz, hogy valaki kiálljon százezer ember elé énekelni? Igen, a kritikát el kell viselni, de azért egyetlen híresség sem arra szerződött, hogy a digitális csőcselék naponta felkoncolja. Vagy, ahogy Caroline Flack esetében, akár öngyilkosságba kergesse.

A hétvégén Jean-Paul Belmondo emlékére megnéztem A profi című filmet. 1981-ben készült. Negyven éve. Nem volt net, nem volt Insta, Facebook. Belegondoltam: milyen más volt akkoriban sztárnak lenni. Vajon mi lett volna, ha mondjuk Belmondo nagy riválisa (és barátja), Alain Delon viselt ügyei naponta körbejárták volna a földgolyót Instán meg Twitteren (vegyük csak azt, hogy többször is gyilkosság gyanújába keveredett, egyszer alig úszta meg). Mit kapott volna Freddie Mercury? Michael Jackson? Whitney Houston, amikor szegény már egy roncs volt a drogoktól?

Embertelen és kegyetlen hozzáállásnak tartom, hogy a mai hírességeknek fel kell vállalniuk a napi szintű verbális lincselést, ha híresek akarnak lenni.

Persze van más választásuk is: kikapcsolják a wifit, és eltűnnek mindenhonnan. Aztán vagy megveszik a jegyeket a koncertjeikre (filmjeikre), vagy nem. EZ a két választásuk van. És ha mégis beleállnak, és nem elég erősek ahhoz, hogy elviseljék? Ki nem sz...ja le, hadd hulljon a férgese, igaz? Végülis "ezek" nem emberek, hanem a mi szórakoztatásunkra programozott szolgáltató-robotok.

Vegyük már észre, hogy az ilyen ügyek nem Tóth Gabiról, Britney Spearsről meg Caroline Flackről szólnak! Hanem rólunk. A társadalom frusztrált, gyűlölködő, gyáva, és mérhetetlenül kegyetlen tortaszeletéről (jó nagy szeletnek tűnik), amelynek tagjai virtuális bokszzsáknak használják a nekik nem tetsző hírességeket. A saját pszichés bajaik levezetésére. Mert sajnos a net jótékony, névtelen homályának védelmében megtehetik.

Nem vagyunk mi jobbak ezeknél a celebeknél. Legalább ebbe a kegyes hazugságba ne ringassuk bele magunkat. Aki gyűlölködik, azért, aki egyetértően vagy közönyösen hallgat, azért. Végül van egy tanácsom, amit szerintem épp az érintettek fognak a leginkább elengedni a fülük mellett: aki nem tetszik, azt nem kell nézni. Ennyi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Én Zayosnak hívom Márki-Zayt, ő egy nagyon veszélyes ember, meg kell állítani”

A Békemenet és az ellenzéki nagygyűlés résztvevőit kérdeztük, mit szólnak az előválasztás eredményéhez, és lesz-e szerintük kormányváltás.

Link másolása

hirdetés

Október 23-án a kormány és az ellenzék is utcára vonult: Orbán Viktor hívei Békemeneten vettek részt, melynek végén meghallgatták a miniszterelnök beszédét, a hatpárti összefogás és a civilek pedig a Hősök terén tartottak rendezvényt.

Mindkét helyszínen ott voltunk, hogy megtudjuk, mit szólnak a fideszesek a magát jobboldalinak valló Márki-Zay Péter előválasztási győzelméhez, elhasználódott-e már szerintük a Fidesz-kormány, az ellenzékiektől pedig azt kérdeztük, látnak-e esélyt egy akár kétharmados arányú győzelemre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Hegedűs István: „Ha az ellenzék nagy lendülete tovább tart, még a nagy győzelem sem lehetetlen”

Hegedűs István szociológus, 1990-1993 között a Fidesz képviselője volt, most a Magyar Európa Társaság elnöke. Őt kérdeztük az ünnepi nagygyűlés napján Márki-Zay Péter és az ellenzék esélyeiről.

Link másolása

hirdetés

Hegedűs István óvatos optimizmussal tekint a 2022-es választásokon az ellenzékre, szerinte sikerülhet kormányt váltani, de nem mindegy, mekkora többséget szereznek.

Szerinte Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy konzervatív-liberális, aki a főáramtól kissé jobbra áll. Karácsony, Momentum és MZP közt nagy különbséget nem lát. Amikor keresztényként aposztrofálja magát, akkor nem kirekesztő, és pláne nem akar keresztény-nemzeti kurzust Magyarországon.

A mai Fidesz hosszú utat tett meg az egykori liberális felfogásától. Nem fasiszta Hegedűs szerint, de nagyon keményen szélsőséges politikai erő, és a szövetségesei is a szélsőséges pártok Európában.

A kétharmad egyelőre nem valószínű, de sok minden változhat még áprilisig. Ha a lendület tovább tart, szerencse is kell, és sokan kiábrándulnak a Fideszből, a nagy győzelem sem elérhetetlen, de a realitás inkább a feles győzelem.

Sok meglepetés volt már a világban, amikor az ellenzék legyőzte a tekintélyelvű uralmat. Európában erre nem nagyon volt példa, mert ilyen rendszer nem nagyon épült ki.

Orbán sokkal szívesebben lett volna Európa új erős embere, ez a terve összeomlott Hegedűs szerint. A radikális és szélsőjobboldali erőkkel még megpróbálhat erős tömböt létrehozni, de eljuthat oda is, hogy megpróbálja kivinni az országot az EU-ból. A politikában racionális alapon történnek a dolgok általában, néha viszont az érzelmek irányítanak, és sodródhat oda Orbán, hogy ezt lépné meg pár év múlva, de nem hiszi, hogy ez a következő lépés.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Rémisztő, hogy egészséges, oltott fiataloknál is lehet életveszélyes szövődmény” – mondja egy háziorvos

Neki már tucatnyi betege lett covidos a negyedik hullámban, és 20-30 év közötti, oltott fiatalok is kórházba kerültek. Azt mondja, kellene a maszk, és tart attól, hogy az október 23-i ünnepségek két hét múlva mennyi áldozatot szedhetnek.

Link másolása

hirdetés

Egy nyugati, határszéli kisváros háziorvosa örül, hogy nyáron volt egy kis covid-mentes időszak és volt lehetőség az elmaradt vizsgálatokra. De azt mondja, volt, akinek már későn.

„Sajnos több daganatos beteg a covid miatt későn fordult hozzánk. Ők a covid láthatatlan áldozatai.”

Azt mondja, igyekeznek mindenkit megnézni, ellátni, akit a lezárások miatt nem lehetett kezelni. Nagyon élvezi, hogy újra lehet személyesen vizsgálni a betegeket, nem csak telefonon.

„Mindenki időpontra jön, telefonos bejelentkezés alapján dolgozunk. Minden betegre jut 10-15 perc, nincs tömeg a váróban.” A körzete 80%-a oltott, sokan háromszor.

„Az oltatlanok azonban hajthatatlanok. Már nem harcolok velük. Mi mindent megtettünk.”

A körülbelül négy hete tartó negyedik hullámban, a 2 ezer fős körzetben hetente átlag 20-25 tesztet végeznek, egyharmadát a háziorvosi rendelőben.

„Azokat hívom be tesztre, akiknél egyébként is elengedhetetlen a személyes vizsgálat, vagy ismert covidosok szoros kontaktjai, vagy mondjuk a munkájuk miatt nagy eséllyel pozitívak lehetnek.”

hirdetés

Utóbbiaknál fontos, hogy gyorsabban kiderüljön a fertőzés. A háziorvos szerint ha tesztelőpontra küldené őket, napokig kellene várni a vizsgálatra. A gyanús betegeket karanténba küldi, de ha kiderül, hogy nem covidosak, akkor mehetnek újra dolgozni.

A háziorvosnál nagyon figyelnek a fertőzés elkerülésére.

„A covid-gyanúsakat a rendelés legvégére hívom be, az utcán várnak, nem találkoznak senkivel, és mindenki után alaposan fertőtlenítünk.”

Négy hét alatt 13-an lettek pozitívak a körzetben. Két tünetmentes embert Ausztriában szűrtek ki, 8 páciensről a rendelőben, 3-ról tesztponton derült ki, hogy beteg.

„A 13 pozitív esetből 8 volt oltott. Egy oltatlan, 75 év feletti beteget elveszítettünk, nagyon gyors lefolyású tüdőgyulladásban.”

„10 beteg enyhe tünetekkel gyógyul vagy gyógyult. Ketten vannak kórházban. 20-30 év közöttiek, teljesen egészségesek, nem túlsúlyosak, nem dohányzók. 6 hónapon belül kétszer kaptak oltást nyugati vakcinával. Ennek ellenére mindketten akut életveszélyben voltak, de valószínűleg meg fognak gyógyulni. A teljes gyógyulásuk sajnos, még kérdéses” - mondja az orvos.

Ez azért is meglepő, mert a korábbi hullámok egyikében sem volt egyetlen 60 év alatti kórházi kezelést igénylő betege sem.

„Lehet, hogy ez most csak egy szerencsétlen véletlen, de rémisztő, hogy egészséges, oltott fiataloknál is lehet életveszélyes szövődmény.”

Mivel a kétszer oltottak is könnyen megbetegednek, de sokan enyhe tünetekkel meggyógyulnak, sok betegnek nem is jut eszébe, hogy covidra gyanakodjon. Csak a komolyabb tüneteseket és az ő szoros kontakjaikat tesztelik. Ezért a háziorvos szerint fogalmunk nincs, hány fertőzött van valójában.

A negyedik hullám eddigi tapasztalatai alapján úgy gondolja, a két oltás önmagában nem képes megállítani a járványt. A vakcina nélkül sosem lesz vége a covidnak, de kellenek a járványügyi intézkedések is. Az emberek azonban belefáradtak a korlátozásokba. Önként már semmire nem hajlandóak.

„Ha nem lesznek újabb korlátozások, attól tartok, minden eddiginél rosszabb helyzet jön. Az emberek hamis biztonságérzetben felelőtlenül viselkednek. ”

A háziorvos úgy gondolja, el kellene rendelni a kötelező maszkviselést és a távolságtartást zárt térben, valamint védettségi igazolványt kellene kérni, ahogy korábban. Nagyon tart attól, hogy a maszk és távolságtartás nélkül megtartott október 23-i ünnepségeknek mennyi áldozata lesz két hét múlva.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.

Link másolása

hirdetés

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

hirdetés
A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: