SZEMPONT
A Rovatból

Tűrnie kell-e Tóth Gabinak az online mészárlást?

Vagy Britney Spearsnek, ha már itt tartunk, aki a hírek szerint épp most törölte az Instagramját. A két nőben egy dolog közös: nyilvánosan többször is kiborultak az utóbbi időben. Tehetnek róla? Tehetnek ellene? Jó vége lesz ennek?
Hargitay Judit - szmo.hu
2021. szeptember 15.



Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok Tóth Gabiról írni. Nem azért, mert szimpatikus vagy nem szimpatikus, hanem mert nem tudok róla eleget. A zenéjét csak autós háttér-rádiózásból ismerem, ha tévészörfözés közben pár pillanatra meglátom a Sztárban sztár zsűritagjaként, általában széles mozdulatokkal magyaráz, vagy könnyes szemmel a mellkasára szorítja a kezét, legutóbb meg mintha sértődötten kirohant volna a stúdióból valami miatt. Nyilván ez a show része. És természetesen látom olykor a közösségi média megnyilvánulásait, amelynek legfrissebb fejleménye egy hosszú Insta-poszt. Ebben szinte könyörög a népeknek, hogy ne bántsák már őt ennyire, miért baj, hogy a pápa előtt énekelt, meg népviseletben dalol az új klipjében. Teljesen kivan, a családja is, idézem:

“Egy hét alatt szó szerint belebetegedtem abba a negatív energiahullámba, ami a nyakamba zúdult és ágynak dőltem.”

Pár napra rá jött a hír, hogy az egykori tinédzser popikon, Britney Spears, akit tizenhárom évvel ezelőtt az idegösszeomlása miatt apja hivatalos gyámsága alá helyeztek, majd hosszas küzdelem, ügyvédi adok-kapok és globális médiagyalázkodás (pro és kontra) után az apa lemondott a gyámságról, szóval a felszabadult Spears pikk-pakk eljegyezte magát legújabb szerelmével egy csilliárdba kerülő gyémántgyűrűvel, majd eltűnt a közösségi médiából. Az elmúlt hónapokban egyébként több, kifejezetten zavart posztot tett ki, félmeztelenül is pózolt, csak a hülye nem látta, hogy nincs jól. Kapott is hideget-meleget, bár tény, hogy az apja is. Végül az eljegyzési gyűrűjét is úgy mutatta meg, hogy ráhúzta a feltartott ujjára, a jól ismert “fuck you” kéztartással beintve mindenkinek.

A hírt látva eszembe jutott a 40 éves, brit Love Island műsorvezetőnő, Caroline Flack, aki 2020 februárjában, londoni lakásában öngyilkos lett egy több hónapos közösségi média- és médiamészárlás után. Azért bántották, mert az orvosai szerint valóban instabil Flack megtámadta a volt pasiját, és testi sértésért bírósági eljárás indult ellene. A férfi egyébként nyilvánosan megbocsátott neki, a tévéműsorából mégis kitessékelték (ez érthető), a neten pedig valami elképesztő gyűlöletcunami szakadt a nyakába. A bírósági tárgyalása előtt omlott végül össze, és végzett magával.

A fenti ügyekben van közös vonás. Nem tudom, hogy Tóth Gabi hogy van. Nyilván nem túl jól, és ezt nem azért mondom, mert kiírta az Instára, hanem mert olvastam jó néhány őt gyalázó kommentet. Azt se tudom, Britney hogy van, bár szerintem mentálisan aggasztóan (igaz, nem vagyok szakértő). Hogy Caroline Flack hogy van, azt már tudjuk.

A közös vonás, vagy inkább a Nagy Közös Kérdés, amit nekünk, közösségi média felhasználóknak fel kell tennünk: ez a három sztár, három különböző országban, három különböző karrierrel valóban köteles-e felvállalni azt a brutalitást, amely minden megnyilvánulásukat kíséri.

És engem nem érdekel, hogy Tóth Gabi milyen imidzs-váltáson esett át, és politikailag ez sokaknak tetszik vagy nem tetszik. Abban se tudok és akarok döntőbíró lenni, hogy Britney-nek az apja az ellensége volt, vagy a védelmezője (talán mindkettő) a tizenhárom év gyámság alatt. Caroline Flack ügyében is a bíróság lett volna illetékes döntést hozni, de azt már nem érte meg. Engem az érdekel, hogy a mai sztároknak a mentális kitettsége VALÓBAN arányban áll-e a hírnévvel együtt járó kötelezettségeikkel?

Benne kell lennie a pakliban, hogy naponta végigolvasd, ahogy a gyereked halálát kívánják? Ahogy a te halálodat kívánják? Ahogy fenyegetik a szeretteidet, a barátaidat?

Ahogy olyan válogatott trágárságokkal gyaláznak a földbe teljesen ismeretlen emberek tömegével, amelyekből egy átlagembernek egy is elég lenne ahhoz, hogy hónapokig, évekig megroppanjon? Azt mondják: “Te vállaltad, minek mentél oda, ez ezzel jár, tűrjed!” Már miért vállalta volna? Miért tűrje? A közösségi média a munkája része, egy platform, ahol a zenéje, tánca, műsorvezetése, egy-két személyes sztorija, akámije eljut a nagy nyilvánossághoz.

“Aki ilyen magamutogató meg nárcisztikus, az meg is érdemli!” – ez a másik gyakori érv. Persze, hogy az. Nincs olyan művész, celeb, akiben ne lennének nárcisztikus vonások. Mégis, mit gondolunk, mi kell ahhoz, hogy valaki kiálljon százezer ember elé énekelni? Igen, a kritikát el kell viselni, de azért egyetlen híresség sem arra szerződött, hogy a digitális csőcselék naponta felkoncolja. Vagy, ahogy Caroline Flack esetében, akár öngyilkosságba kergesse.

A hétvégén Jean-Paul Belmondo emlékére megnéztem A profi című filmet. 1981-ben készült. Negyven éve. Nem volt net, nem volt Insta, Facebook. Belegondoltam: milyen más volt akkoriban sztárnak lenni. Vajon mi lett volna, ha mondjuk Belmondo nagy riválisa (és barátja), Alain Delon viselt ügyei naponta körbejárták volna a földgolyót Instán meg Twitteren (vegyük csak azt, hogy többször is gyilkosság gyanújába keveredett, egyszer alig úszta meg). Mit kapott volna Freddie Mercury? Michael Jackson? Whitney Houston, amikor szegény már egy roncs volt a drogoktól?

Embertelen és kegyetlen hozzáállásnak tartom, hogy a mai hírességeknek fel kell vállalniuk a napi szintű verbális lincselést, ha híresek akarnak lenni.

Persze van más választásuk is: kikapcsolják a wifit, és eltűnnek mindenhonnan. Aztán vagy megveszik a jegyeket a koncertjeikre (filmjeikre), vagy nem. EZ a két választásuk van. És ha mégis beleállnak, és nem elég erősek ahhoz, hogy elviseljék? Ki nem sz...ja le, hadd hulljon a férgese, igaz? Végülis "ezek" nem emberek, hanem a mi szórakoztatásunkra programozott szolgáltató-robotok.

Vegyük már észre, hogy az ilyen ügyek nem Tóth Gabiról, Britney Spearsről meg Caroline Flackről szólnak! Hanem rólunk. A társadalom frusztrált, gyűlölködő, gyáva, és mérhetetlenül kegyetlen tortaszeletéről (jó nagy szeletnek tűnik), amelynek tagjai virtuális bokszzsáknak használják a nekik nem tetsző hírességeket. A saját pszichés bajaik levezetésére. Mert sajnos a net jótékony, névtelen homályának védelmében megtehetik.

Nem vagyunk mi jobbak ezeknél a celebeknél. Legalább ebbe a kegyes hazugságba ne ringassuk bele magunkat. Aki gyűlölködik, azért, aki egyetértően vagy közönyösen hallgat, azért. Végül van egy tanácsom, amit szerintem épp az érintettek fognak a leginkább elengedni a fülük mellett: aki nem tetszik, azt nem kell nézni. Ennyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk