SZEMPONT
A Rovatból

Túléltem édesapám elvesztését, elmondom, mi volt benne a legnehezebb

Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
Rónyai Júlia. Fotó: Niewyrazisty/Pixabay - szmo.hu
2023. július 05.



Egyikünknek sincs útmutatója rá, hogyan birkózzon meg egy szülő halálával. Miért is lenne, ha egyszer a szeretteink elvesztése az egyik legsúlyosabb tabu? Elhessegetjük magunktól a gondolatot, még akkor is, ha a fájdalmas esemény már ott lebeg a horizonton.

Eleinte idő sem volt az érzésekre

Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet. Nem tudhattam, mi vár a következő kanyar után, és egyáltalán leszállok-e róla még valaha. Készületlenül ért, nem csak a halála tragikus hirtelensége miatt: meggyőződésem, hogy ilyesmire soha, sehogy sem tudtam volna felkészülni. A hír hallatán mintha egy csengő pofont kaptam volna, amitől hónapokig pörgött a fejem.

„Ez nem lehet igaz” - közöltem édesanyámmal a telefonban aznap reggel. Aztán a nyomaték kedvéért még megismételtem vagy tízszer. Hozzátettem: „Te viccelsz!” - hiszen mégis mi másért hívogatna ilyen abszurd baromsággal vasárnap reggel. Egy ilyen poén ugyan ellentmondott volna mindannak, amit a szüleimről, a jó humorról vagy a világról tudok, de hogy apám meghalt volna? Kizárt - gondoltam. Az én apám nem csinál olyat, hogy csak úgy meghal. Más emberek? Talán, dehát az én apámról beszélünk!

Este elfogyott pár üveg chardonnay anyám teraszán. Sose láttam őt ilyen elesettnek, az iránta érzett aggodalom pedig kapóra jött, hogy még távolabb toljam magamtól a saját traumámat.

Apám társasági ember volt, akit sokan szerettek. Mielőtt megtettük volna a Facebook-falas bejelentést, már meg-megcsörrent a telefon: „Julcsika, azt mondják, hogy... de ugye nem? Ó, Istenem!” - ezek után zokogás következett, a sajátomhoz hasonló hitetlenkedés („a Feri ilyet nem csinál!”), valamint jókívánságok és falvédőbölcsességek életről, halálról és elmúlásról. Ezt követte egy osztálykirándulós történet ’66-ból, az urnát vagy koporsót, csokrot vagy koszorút firtató kérdés. Én pedig reggeltől estig üzemeltettem a lelkisegély-vonalat: velük sírtam, nevettem, bölcselkedtem, egyszerre érezve végtelen hálát és kimerültséget.

Rádöbbentem: mások vigasztalása azért megy olyan flottul, mert én személy szerint még mindig nem érzek semmit. Amikor épp nem telefonáltam, a napi harminc szál cigi (amúgy nem dohányzom), a teraszon tett értelmetlen körök és a fülembe dübörgő goa segített kizárni a valóságot.

Bizarr testi és pszichés tünetek tucatja tört rám

Bár semmilyen szervi problémámról nem tudok, az első napokban nyilalló fájdalmak jöttek-mentek a testem különböző pontjain. Néha foltokban túlérzékennyé vált a bőröm, mintha leégett volna, máskor a kezem-lábam zsibbadt minden ok nélkül. Altató nélkül huszonkét órát töltöttem ébren, ételből pedig legfeljebb egy-két kanállal csúszott le naponta. Két hét alatt hat-nyolc kilót dobtam le, amit az arcom sínylett meg leginkább. A legmeredekebb talán mégis az volt, amikor egy reggel visszhangzani kezdtek a külvilág hangjai a fejemben - akkor hajítottam el az altatókat.

Küszködtem az amnéziával is: a velem történtek mindegy 10-20 százalékát azonnal sztornózta az agyam. Gyakran rácsodálkoztam, mit mondtam vagy tettem akár órákkal azelőtt. Ugyanez gyötörte édesanyámat is, így ketten raktuk össze valahogyan a valóságot a töredékekből.

Amikor a hír utolért, épp az Eufória című sorozatot néztem a HBO-n. Élénken a tudatomba égett az a jelenet, ahol az emlékeim szerint lepauzoltam, ekkor hívott édesanyám. Amikor hónapok múlva folytattam a sorozatot, akkor esett le, hogy a hír hatására komolyabb amnéziába eshettem: vagy három résszel többet láttam annál, mint amire emlékeztem, de ezek a részek még újranézve is csak homályosan derengtek.
Az Eufória egyik központi témája egyébként épp egy fiatal lány gyásza az édesapja elvesztése miatt, és ha sokszor nehéz is nézni, épp a legőszintébb fájdalomból fakadt alkotások - filmek, könyvek, versek - segítettek a leginkább közel engedni magamhoz az érzéseimet.

Beütött a „temetési mánia”

Ez nem a temetés körüli szervezési feladatokra utal, amik persze külön terhet rónak az elhunyt családjára. A hipománia a depresszió ellentétpárja: túlmozgásos, aktív, kreatív állapot. Kevés evés, minimális alvás, emelkedett hangulat és folyton pörgő gondolatok jellemzik. Épp úgy, mint a megnövekedett önbizalom, ami szélsőséges tettekre sarkallhat. Féktelen derűvel és óriási magabiztossággal, már-már gátlástalanul röpködtem egyik embertől a másikig, és közben persze egy percre sem voltam önmagam.

Hipomániás állapotban sokan önkívületbe isszák magukat, felelőtlen üzleteket kötnek, netán minden vagyonukat eljátsszák a kaszinóban. Én persze arra törekedtem, hogy a legmeghatóbb, legméltóbb, leg-leg-legebb temetést szervezzük apámnak - ezen munkálkodtam éjjel-nappal. Közben egy hét alatt írtam kétszáz oldalt egy készülő könyvbe, még egy grafikát is berendeltem hozzá borsos áron. De mindenekelőtt képtelen voltam befogni a számat: folyamatosan cikáztak a fejemben az összefüggéstelen gondolatok.

„Olyan gyanúsan jól vagy” - állapította meg egy barátnőm a kirobbanóan pozitív viselkedésemet látva, amikor éppen a benzinkutas lányról ömlengtem, milyen szép arca van. Eközben ontottam az írásokat, amik mind édesapám nagyszerűségét taglalták - éppen csak azt nem fogtam fel, hogy ezekkel sem tudom visszavarázsolni, mert tényleg soha nem jön vissza többé.

Érezhetővé vált egy rejtélyes erő

Senkit sem szeretnék a vallásos vagy épp ateista meggyőződésében megingatni, ráadásul magam sem tudom, miben higgyek. Ami viszont tény: édesapám halálát követően bőven akadtak furcsaságok, amiket még a lelkiállapotomra sem foghatok, hiszen tőlem függetlenül következtek be. Egy nappal a temetés előtt például egy hasonló korú, helyes bácsival taxiztam be a belvárosba, akivel jót beszélgettünk, és aki a Gyöngyösi Ferenc névre hallgatott. Én pedig másnap utaztam apámat, Ferencet temetni Gyöngyösre. És akadtak egyéb példák is.

Úgy gondolom, az ilyesmit mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia - és néha beleborzong majd. Mintha ilyenkor bekapcsolna egy rejtélyes radar bennünk, bárhonnan is fogja be a jeleket. Mintha egy láthatatlan erő valahogyan mégis biztosítani szeretne arról, hogy nem maradtunk magunkra a világban.

Édesapámmal a diplomaosztómon 2014-ben

Ha lecseng a mánia, leteper a depresszió

Már bőven túl voltunk a temetésen, amikor először “földet értem”. Nem felejtem el a pillanatot: feküdtem, néztem plafont, és egyszerre minden sivár és értelmetlen lett. Kettesben maradtam a veszteséggel. A valódi, tartós fordulat viszont Borneón ért, ahová éppen a sziget szépségeivel vigasztalódni és feltöltődni utaztam el.

Boldognak illett volna lennem, ehelyett inkább bezárkóztam a saját fejembe. Esténként ültem a medencében, bámulva a szürreálisan rózsaszín és narancssárga naplemente színeit, amit többé már nem tudtam apámmal megosztani, és azon töprengtem: vajon hol van az a "sehol"?

A depresszió ezerarcú: valakinek álmatlanság, étvágytalanság, netán épp falási rohamok képében jelentkezik, míg más a vécére sem képes kivonszolni magát ebben az időszakban. A letargia legyengít, mintha egyetlen csepp energiát kéne egész napra beosztani. Időnként a szokottnál nyűgösebb, frusztráltabb, ingerlékenyebb vagyok, és őszintén? Ilyenkor nem érdekel senki és semmi sem.

Vannak napok, amikor bezárkózom, mert mintha teljesen kiapadt volna az életerőm. Néha bezuhan az önértékelésem, és egész nap kritikus hangok ostoroznak: “Te még mindig csak itt tartasz az életedben? Az hogy lehet? Semmirekellő vagy, egy igazi lúzer...” - és így tovább. Ez persze szorosan összefügg azzal, hogy “elapátlanodva” érzem magamat a világban. Ezzel együtt még mindig nehéz akár napi néhány percre is felszínre hozni a valódi fájdalmat.

Az eredmény? Az elfojtott érzelmek helyett jön a hiszti, unalom, sértődés, nyafogás, önutálat - na meg esetenként egy három sör után kirobbanó bőgés a Time to say goodbye-ra valami kiskocsmában egy zavartan pislogó volt osztálytárs vállán, aki nem számított a derült égből lezúduló könnyesőre.

A meditáció és a jóga VALÓBAN a legnagyobb segítség (már a terápia mellett)

Bevallom: a jógát korábban nem tekintettem sokkal többnek az önkínzás egy formájánál, a meditációra pedig egyenesen alkalmatlannak tartottam magamat. Ha nem ér a világomat alapjaiban megrengető trauma, talán soha nem is kísérleteztem volna egyikkel sem. Ahelyett, hogy bemutatnám a rengeteg technika valamelyikét, csak annyit mondanék: a légzés lassítása, megfigyelése, tudatossá tétele sokszor elég ahhoz, hogy relaxált állapotba juttasson akár egy pánikroham széléről is.

A saját elménkben elmerülve mozgósíthatjuk a rejtett erőforrásainkat, működésbe lépnek az öngyógyító mechanizmusaink. Néha akad pár jelentőségteljes kép vagy mondat, amit magunkkal hozhatunk ebből az állapotból, míg máskor csupán olyan, mintha mély, pihentető alvásból ébrednénk utána. A jóga pedig - az én tapasztalatom szerint - segít túllátni a saját lényünk határain, amikor a figyelmünket trenírozzuk vele.

A legtöbb egyensúlyozást igénylő ászana akkor tartható ki szépen, ha egy külső pontra fókuszálunk. Én ilyenkor gyakran kapom magam azon, hogy el is feledkezem a gyakorlatról, a testemről, önmagamról és a saját szívfájdalmamról is.

Végül minden marad a régiben - nélküle, de mégis vele

Könnyű fogadkozni - főleg hipomániás állapotban -, hogy innentől minden másképp lesz: megszerzed azt a másoddiplomát, megveszed azt az autót, gyereket szülsz, karriert váltasz, csak hogy valamilyen grandiózus tervvel hirtelenjében kitölthesd a szívedben keletkezett űrt. De az első napok, hónapok viharai után belátod: még ha nagy döntésekre is sarkall a megrázkódtatás, alapvetően minden marad úgy, ahogyan azelőtt volt. Eleinte olyan, mint amikor felkavarnak egy hógömböt, de végül a pelyhek lassan újra leszállingóznak az aljára. Zajlanak tovább a hétköznapok, még ha némelyiken borzasztóan nehéz is átverekedni magad.

Soha, de soha nem fogod megérteni és elfogadni, hogy a szülőd a fizikai világban már nem létezik (az egyik leggyötrelmesebb álmomban például a szüleim lakásában keresgélem apámat, minden helyiségbe benézek, mégsem lelem sehol). Azt viszont idővel megérted és elfogadod, hogy a saját belső világodnak mindig is szerves része marad. Nem veszítetted el.

Hogy ez önvigasztalás lenne? Nem hiszem. Emlékszem, apám milyen áhítattal és szeretettel mesélt a nagyapámról, akit nem ismerhettem. Emlékszem erre a gyerekkoromból, a tiniéveimből és felnőttkoromból is: az az ötvenes évekbeli kép számára soha nem fakult. Örökre megőrizte a színeit. Most már rajtam a sor, hogy megőrizzem őt és meséljek róla, amíg csak itt vagyok.

E hónap végén lett volna hetvenéves. Hiányzik. Mindig is fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Kibasznám a válogatottból az összes mentálisan alkalmatlan sztárt” – Csernus Imre ezzel a feltétellel vállalná el a válogatott felkészítését
A lélekbúvár szerint a sztárjaink mentalitásával van a legnagyobb baj. A nagyképűségük a hajrában kishitűségbe és kapkodásba csapott át, fájó vereség lett a vége.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. november 17.



Csernus Imre pszichiáter egyetlen, kőkemény feltétellel vállalná el a magyar labdarúgó-válogatott mentális felkészítését, miután a csapat drámai körülmények között bukta el a világbajnoki pótselejtezőt Írország ellen. A szakember az Indexnek adott interjújában nem rejtette véka alá a véleményét.

„Egy feltétellel: ha kib*szhatnám a válogatottból a mentálisan alkalmatlan sztárokat. Ha erre ön azt mondja, hogy ezzel lefejeznénk a csapatot, én azt felelem, meglehet, de máskülönben nem vállalnám el.”

Csernus szerint a magyar válogatott nem a 96. percben, hanem már a 40. perc környékén elvesztette a sorsdöntő vb-selejtezőt, amikor 2-1-es vezetésnél Szoboszlai Dominik vezérletével a csapat elkezdett alibifutballt játszani. „Ahelyett, hogy 2–1-es vezetésünk után kinyírtuk volna a padlóra került ellenfelet” – fogalmazott a pszichiáter, aki szerint

a csapat nem győzelemre, hanem a vereség elkerülésére játszott, amivel lényegében feltámasztotta az íreket.

A szakember a játékosok mentális hozzáállását is élesen kritizálta. „Sajnos az a benyomásom, hogy a sztárjainkra jellemző a nagyképűség. És ha szorul a hurok, a nagyképűség egy pillanat alatt átcsap önmaga ellentétébe: kapkodásba, kishitűségbe, kudarckerülésbe.”

Úgy látja, a csapatra ólomsúlyként nehezedett a négy évtizedes sikertelenség terhe és a közvélemény elvárása.

„A játékosokban a megfelelési kényszer görcsösségbe csapott át. Ahelyett, hogy folytatták volna a futballt, amit remekül kezdtek el a meccs elején, inkább már a tizedik, majd a negyvenedik percben hozzáfogtak a visszaszámláláshoz.”

A vasárnapi, Puskás Arénában rendezett mérkőzésen a magyar csapat Lukács Dániel és Varga Barnabás góljaival kétszer is vezetett, mégis Írország nyert 3–2-re Troy Parrott mesterhármasával, aki a győztes gólt a 96. percben szerezte. A vereséggel Magyarország sorozatban tizedik alkalommal maradt le a világbajnokságról, míg Írország pótselejtezőt játszhat.

Csernus a győztes mentalitás hiányát „magyar betegségnek” nevezte, párhuzamot vonva a 2000-es sydney-i olimpia női kézilabda-döntőjével,

ahol a válogatott hatgólos előnyről szenvedett vereséget. Ellenpéldaként hozta fel a portugálokat, akik aznap este 9–1-re kiütötték Örményországot, és a norvégokat, akik 4–1-re verték Olaszországot, jelezve, hogy más nemzetek nem bízzák a véletlenre a sorsdöntő meccseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Deák Dániel: A Fidesznek nem érdeke támadni a tiszás jelölteket, mert akkor Magyar Péter le tudná cserélni őket
A kormánypárti politikai influenszer arról is írt, hogy a Tisza sok helyen belpesti jelöltekkel akar nyerni vidéki körzetekben. Szerinte többek között ez is bizonyítja, hogy a párt egyértelműen baloldali.


Deák Dániel politikai influenszer a Facebook-oldalán elemezte a Tisza Párt képviselőjelöltjeit. A posztban öt pontban foglalta össze véleményét a jelöltállítás folyamatáról és a jelöltek személyéről.

Az influenszer szerint a jelöltállítás folyamata kapkodó, miután a párt mobilalkalmazása csődöt mondott. Azt állítja, „több száz millió forintért fejlesztettek ukránokkal mobilalkalmazást Magyar Péterék, azon keresztül akarták kiválasztani a jelöltjeiket. Ez az alkalmazás azonban csődöt mondott, kétszázezer tiszás személyes adatai kerültek Ukrajnába.” Deák Dániel szerint Magyar Péter ezért egy honlapon keresztül mutatja be a jelöltjeit, és az „előválasztást” senki sem ellenőrzi, vélhetően már eldőlt, ki hol indul.

Második pontjában Deák arról ír, hogy a Tisza Párt jelöltjei helyben nem beágyazottak, „ejtőernyőztetettek”. Úgy fogalmaz: „Nemzetközi és hazai kutatások is bizonyítják, hogy főként a vidéki körzetekben kiemelten fontos, hogy az adott jelölt helyben beágyazott legyen. Ez a Tiszánál sok esetben nem érvényesül, jó példa erre Nagy Ervin baloldali színész, aki Fejér megye 4-es számú választókörzetében indul, úgy, hogy ugyan Dunaújvárosban született, de életvitelét tekintve ő egy újlipótvárosi baloldali ember. Ez hasonlít a 2022-es ellenzékre, ők is belpesti embereket indítottak el vidéki körzetekben, akik ki is kaptak.”

Az elemző szerint a jelöltek és a program is baloldali. Álláspontja szerint „Eddig, amikor például a genderaktivista Bódis Kriszta kiállt a bevándorlás vagy Nagy Ervin Ukrajna finanszírozása mellett, Magyar Péter azzal védekezett, hogy ők nem a Tisza politikusai, így nem a Tisza álláspontját képviselik. Innentől kezdve azonban ezek a túlságosan is baloldali emberek a Tisza jelöltjei, így amit ők képviselnek, az a Tisza álláspontja is egyben. Innentől kezdve még világosabb lesz, hogy a Tisza valójában egy baloldali párt.”

Deák Dániel úgy véli, a jelöltek „Brüsszelből könnyen irányítható emberek” lesznek, akik szerinte teljesíteni fogják a brüsszeli elvárásokat Ukrajna, a háború, az adóemelések vagy a migráció ügyében. Véleménye szerint ezt a Tisza eddigi politikusai is világossá tették, és felidézi Tarr Zoltán, a párt alelnökének kijelentését, miszerint ha mindent elmondanának a terveikből, abba belebuknának.

Végül Deák Dániel arról ír, hogy a Fidesznek nem érdeke most támadni a jelölteket. Állítása szerint ez értelmetlen lenne, mert így Magyar Péter még le tudná cserélni a népszerűtlen jelölteket. A Fidesznek szerinte majd akkor lesz érdeke rávilágítani a tiszás jelöltek gyenge pontjaira, ha már nem lehet őket lecserélni.

A Tisza Párt eredetileg a Tisza Világ mobilalkalmazáson keresztül tervezte a képviselőjelöltek kiválasztását, azonban a folyamatot később a nemzethangja.hu weboldalra helyezték át. Magyar Péter november 17-én ígérte a körzetenkénti jelölt-jelöltek bemutatását, a végleges névsor bejelentését pedig november 30-ra időzítették. Az alkalmazást érintő adatvédelmi ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) október 7-én hivatalból indított vizsgálatot, miután előbb egy körülbelül 18 ezer, majd egy 200 ezer fős lista is felbukkant az interneten. A hatóság jogellenesnek minősítette a kiszivárgott személyes adatok további közzétételét. Kormányközeli lapok ukrán fejlesztőkről írtak, a vizsgálat tényét pedig a független sajtó is megerősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: A Tisza jelöltlistája legalább annyira kockázatos, mintha csupa kipróbált, rutinos pártkatona kérné a szavazók támogatását
A politológus megjegyezte, hogy általános vélemény szerint ez lesz a Tisza Párt számára a legnehezebben megugorható része a kampánynak. Azt is állítja: most szűnt meg a Tisza egyszemélyes párt lenni.


Kedd délelőtt Török Gábor is reagált arra, hogy hétfő éjjel nyilvánossá vált, kik a Tisza Párt képviselőjelölt-jelöltjei szűk 5 hónappal a 2026-os országgyűlési választás előtt.

A politológus Facebook-oldalán megjegyzi, hogy erről a folyamatról gondolta a legtöbb elemző azt, hogy „a választási kampány egyik legnehezebben megugorható része lesz az ellenzéki párt számára”. Szerinte az elmúlt választási kampányidőszakokhoz képest kuriózumnak számít, hogy „Orbán Viktor a saját hangján (vagyis oldalán) foglalkozott az ellenzéki jelöltekkel, mondván, hogy nincs itt semmi látnivaló, ez a régi baloldal.”

Hozzátette: „Magyar Péter ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a jelöltek átlagemberek, civilek. Ha megnézzük a listát, az első benyomás inkább az utóbbi értelmezéshez áll közelebb,

és legalább annyira kockázatos, mintha csupa kipróbált, rutinos pártkatona kérné a szavazók támogatását: a többség érdemi politikai múlt nélküli embernek látszik, bár nyilván a kormánymédia hamar megtalálja majd az ő értelmezésükhöz fontos szálakat, kapcsolatokat.”

Török arra is kitért, mit tart a legfontosabbnak a jelöltállításban: „A lényeg azonban nem ez, hanem az a tény, hogy ettől a pillanattól kezdve megváltozik a Tisza helyzete: közel háromszáz ember hivatalosan is a párthoz tartozik, erősíti vagy gyengíti a szervezetet. A Tisza ezzel – a nyilvánosság felé is – megszűnt egyszemélyes vagy pár emberes politikai vállalkozásnak lenni, annak minden előnyével és hátrányával.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Schultz Nóra: Eddig Magyar Pétert képzelték a választók minden "ismeretlen induló" helyére, most meg kell barátkozniuk a valódi jelöltekkel
Az a nagy kérdés, ez hogyan sikerül – mondja az elemző, aki szerint az előválasztás hasznos tapasztalatokat jelent azoknak is, akik alulmaradnak, miközben egy győzelem az ismertebb tiszásoknak is magabiztosságot adhat.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. november 18.



Nyilvánosságra került a névsor: kiderült, ki az a több mint 300 ember, akik közül a következő hetekben a szavazók kiválaszthatják, kik induljanak 2026-ban egyéniben a Tisza Párt színeiben. Mindenhol legalább egy (de sok helyen kettő is) nő a jelöltek közül. Valóban civilek, az eddigi politikától érintetlen embereket ismerhettünk meg, van közöttük orvos, közgazdász, a legtöbben magasan képzettek és nincsenek híján a nemzetközi tapasztalatoknak sem.

Az mindenképpen elmondható, hogy képzettség és tapasztalat terén magasra tette a lécet a Tisza. Az már más kérdés, hogy hogyan lesznek a kiváló értelmiségiek politikusokká. Ezt majd a következő hónapokban látjuk meg. A jelöltállításról, annak tanulságairól és a feladatokról Schultz Nóra politológussal beszélgettünk.

— Az eredeti tervekhez képest heteket csúszott a jelöltek bemutatása. Miért volt ilyen nehézkes ez a folyamat?

— Ez relatív, hogy nehézkesnek tekintjük‑e: a magyar politikában nincs kőbe vésett időpont, amikor be kell jelenteni a képviselőjelölteket. Hivatalosan a kampány indulását, a jelöltállítás törvényi keretét az ajánlóívek felvétele jelöli ki. Ezt az időpontot tehát a TISZA maga tűzte ki, és én úgy látom, most az a koncepció, hogy a november 30‑át mindenképp tartani akarják, és minél szűkebb időtartam alatt próbálják megrendezni az előválasztást. Amit erről mondtak, az elsősorban arról szól, hogy nem szeretnék, ha a közösség túlzott támadásoknak és feszültségeknek lenne kitéve.

— Ruszin‑Szendi Romulusz, Rost Andrea, Nagy Ervin is elindul. Az olyan helyeken, ahol „nagy nevek” lépnek pályára, van‑e értelme velük szemben még másokat is indítani?

— Szerintem nem csak az számít, hogy ne tegyék ki a párt vezetőit egy esetleges előválasztási vereségnek. Arról is szó van, hogy ki kell nevelniük egy új politikusi generációt: olyan embereket, akik most kezdenek politizálni.

Az éles kampányhelyzet a legjobb iskola: aláírásgyűjtés, meggyőzés, mozgósítás.

Most túljelentkezés van: 315 embert mutatnak be a 105 helyre. Így sokakról kiderül, alkalmasak‑e közéleti, politikai szerepre akár országgyűlési, akár más szinteken, vagy a kampányokban; kormányra kerülve is sok pozíciót kell majd feltölteni. Ez tehát plusz funkció: nem mindenkinél a győzelem a végcél, hanem a tanulás és belépés a tiszás politikai világba. Emellett az ismert jelölteknek is hasznos az előválasztás: győztesek lehetnek. Rost Andrea még soha nem volt politikus, Ruszin‑Szendi Romulusz sem választott politikusként dolgozott korábban. Egy előválasztási győzelem magabiztosságot és ismertséget ad, erre a híresebb tiszásoknak is szükségük van.

— Sejthetően Hadházy Ákos körzetében mégsem indítanák Bódis Krisztát, a korábbi hírekkel ellentétben. Hadházy Ákosnak érdekes a viszonya a TISZÁ‑val: más utat járnak, mégis jól kiegészítik egymást, elismerik egymás munkáját. Azon sem lepődnék meg, ha a legeslegutolsó pillanatban a tiszás jelölt visszalépne Hadházy javára.

— Én is ilyesmit olvasok ki abból, ha végül nem egy annyira erős jelölt lesz itt a TISZA részéről, mint Bódis Kriszta, aki a korábbi ellenzéki szavazók értékrendjével, munkájával, hangulatával, szóhasználatával, ügyeivel nagyon illik a portfóliójukba – erős jelölt lett volna Hadházyval szemben. Meglátjuk. Lehet hivatkozni olyan mérésre a 21 Kutatóközponttól, ahol egy ismeretlen tiszás is legyőzte volna Hadházyt. Hadházy hozott olyan mérést amelyben ő nyert volna, és most a Republikon Intézet friss népszerűségi kutatásában a top 3 politikus: Hadházy Ákos, Karácsony Gergely, Magyar Péter, ebben a sorrendben. Valószínű, hogy a TISZA időt hagy erre, és Bódis Krisztát nem teszik ki annak, hogy később vissza kelljen lépnie.

— Kéri László mondta többször, több helyen, hogy amikor megjelennek a jelöltek, akkor kezdődhetnek a párton belüli nagy konfliktusok is. És persze, ahogy már láthattuk, abban a pillanatban, hogy kikerülnek a nevek, támadhat a Fidesz. Emlékszem, Forsthoffer Ágnes jóformán haza sem ért Kötcséről, már megindult ellene a sajtóhadjárat. Mindkét fronton, belül is, és kívül is viharokra kell készülni. Vajon felkészültek erre?

— Igen. Amit tudok, részben háttérbeszélgetésekből, hogy

a TISZA arra kéri a jelölt-jelölteket, ne folytassanak negatív kampányt.

Ezt megerősíti, amit Magyar Péter nyilvánosan is kért: a közösségétől, a TISZA‑szigetek közösségeitől, hogy szeressék és támogassák a jelölteket akkor is, ha az első körös belső szavazás után a számukra legkedvesebb nem jut tovább, maradjanak elkötelezettek. Csalódás biztosan lesz egyes jelöltek részéről, de kifelé sokkal inkább baráti versengést kommunikálnak. Ezen keresztül tudás és „nevelődés” történik, nem pedig a teljes választási kampányt idéző véres küzdelem.

— És a külső támadások?

— Emiatt is fontos, amit Magyar Péter állít: olyan emberek is vállalnak szerepet, akikről korábban azt gondolhattuk, hogy a munkájuk vagy egzisztenciájuk miatt nem tennék. Ez az ország hangulatában fontos váltás lehet, és sokaknak reményt, bizodalmat adhat az ellenzéki oldalon.

— Példát is mutathatnak? Lehet, hogy ezután olyanok is mernek megszólalni, akik eddig nem?

— Igen.

— Én például sokszor tapasztaltam a TISZA rendezvényein is, hogy meg akartam kérdezni valakit, de azt mondta: sajnálja, olyan helyen dolgozik, hogy nem mondhat semmit, nem mutatkozhat kamera előtt. Ez megváltozhat?

— Úgy gondolom, igen. Magyar Péter személye és üzenete már ez volt: „Ne féljetek.” A saját példájával is megmutatta, hogy a Fideszt elhagyva bizonyos szempontból lehet sikeresebbé válni, nagyobb pályát befutni a politikában, ezzel sokaknak részben feloldozást, részben példát adott, akár a Fidesz elhagyására, akár a politikai szimpátia megváltoztatására. Ha pedig tényleg azt a hangulatot tudják mutatni, hogy hétköznapi emberek, akikkel a boltban, a piacon, az orvosnál találkozunk, sőt maga az orvos vagy a tanárnő is felvállal politikai szerepet, az a pártpolitikai részletektől függetlenül, alapjaiban változtathatja meg a magyar társadalom politikai bevonódottságát.

A politizálás sokáig tabu volt. Ha a TISZA alulról jövő, új arcokat hoz be, mélyebb közösségi szinten élhetik át az emberek, hogy a politika róluk is szól, és ez önmagában izgalmas fejlemény.

— Térjünk vissza az előválasztásra. Két forduló lesz, egy belső kör, majd a másodikban mindenki szavazhat, aki regisztrál. Az adatlopási ügyek után fenyegeti‑e veszély az előválasztást? Tarthatunk-e attól, hogy káosz lesz?

— Nem szeretnék előre spekulálni vagy hangulatot kelteni. Az biztos, hogy Magyar Péteréknek nagyon fontos lesz kommunikálni a magas részvételt, mert ez önmagában legitimációt épít a jelöltjeik mögé.

Nem csak az a cél, hogy ellenzékibb központokban nagy számokat érjenek el, hanem hogy minden választókerületben elmondható legyen: valós, sok ember részvételével született döntés.

Kérdés, sikerül‑e online elég embert aktivizálni. Az, hogy pusztán online lesz az előválasztás, újdonság: négy éve sátraknál is lehetett szavazni, zajlott utcai kampány is. Fontos a módszertan: az első körben rangsorolás lesz. A nagyon megosztó jelölteknek nehezebb lesz így jól szerepelni; azok jutnak előnyhöz, akiknek nincs nagy ellenzőtáboruk.

— A Tisza applikációjából kikerültek 200 ezer ember adatai. Mi a biztosíték, hogy rendben lezajlik az online szavazás?

— A szavazás a Nemzet Hangja felületén lesz. Eddig ezzel nem volt gond. A Nemzet Hangja szavazás problémamentesen lezajlott. Most persze beárnyékolja a TISZA applikáció körüli felfordulás, de a Nemzet Hangja korábbi folyamatai rendben voltak, bízom benne, hogy most sem lesz visszaélés vagy hiba.

— Kormánypárti és független elemzők is mondták, hogy a TISZA első lendülete csillapodni látszott az utóbbi időben. Egy ilyen „mozgalmi” dömping, ahol egyszerre zajlik az előválasztás első és második fordulóval, miközben az országjárás sem áll le, képes lehet újra turbófokozatra kapcsolni a pártot?

— Az országjárás önmagában, például amit Győrben láttunk, ugyanazt a közösségi erőt és mozgósítási potenciált mutatta, mint amit az elmúlt másfél évben megszoktunk. Közben a sajtó némileg érzéketlenné válik az ilyen eseményekre, mert sok van belőlük, de ezekben óriási munka van: önkéntesek mozgósítása, szervezés, technika, promóció. Minél tovább dolgoznak, annál nagyobb eredmény egy‑egy esemény. Nagy kérdés lesz, hogy amikor lesznek jelöltek, a közvélemény‑kutatások, amelyek eddig is készültek, és nagyon erősnek mérték az ismeretlen tiszás jelöltet is, így maradnak‑e.

Az volt a benyomásom, hogy amikor egy ismeretlen tiszás és egy ismert fideszes között kellett választani, sok ellenzéki válaszadó kicsit odaképzelte Magyar Pétert az ismeretlen helyére. Most viszont meg kell barátkozniuk a valódi helyi jelölttel.

Erre érdemes figyelni, nem csak az országos, hanem az esetleg kikerülő helyi mérésekben is, hogyan alakul ez a tendencia.


Link másolása
KÖVESS MINKET: