SZEMPONT
A Rovatból

Túléltem édesapám elvesztését, elmondom, mi volt benne a legnehezebb

Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
Rónyai Júlia. Fotó: Niewyrazisty/Pixabay - szmo.hu
2023. július 05.



Egyikünknek sincs útmutatója rá, hogyan birkózzon meg egy szülő halálával. Miért is lenne, ha egyszer a szeretteink elvesztése az egyik legsúlyosabb tabu? Elhessegetjük magunktól a gondolatot, még akkor is, ha a fájdalmas esemény már ott lebeg a horizonton.

Eleinte idő sem volt az érzésekre

Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet. Nem tudhattam, mi vár a következő kanyar után, és egyáltalán leszállok-e róla még valaha. Készületlenül ért, nem csak a halála tragikus hirtelensége miatt: meggyőződésem, hogy ilyesmire soha, sehogy sem tudtam volna felkészülni. A hír hallatán mintha egy csengő pofont kaptam volna, amitől hónapokig pörgött a fejem.

„Ez nem lehet igaz” - közöltem édesanyámmal a telefonban aznap reggel. Aztán a nyomaték kedvéért még megismételtem vagy tízszer. Hozzátettem: „Te viccelsz!” - hiszen mégis mi másért hívogatna ilyen abszurd baromsággal vasárnap reggel. Egy ilyen poén ugyan ellentmondott volna mindannak, amit a szüleimről, a jó humorról vagy a világról tudok, de hogy apám meghalt volna? Kizárt - gondoltam. Az én apám nem csinál olyat, hogy csak úgy meghal. Más emberek? Talán, dehát az én apámról beszélünk!

Este elfogyott pár üveg chardonnay anyám teraszán. Sose láttam őt ilyen elesettnek, az iránta érzett aggodalom pedig kapóra jött, hogy még távolabb toljam magamtól a saját traumámat.

Apám társasági ember volt, akit sokan szerettek. Mielőtt megtettük volna a Facebook-falas bejelentést, már meg-megcsörrent a telefon: „Julcsika, azt mondják, hogy... de ugye nem? Ó, Istenem!” - ezek után zokogás következett, a sajátomhoz hasonló hitetlenkedés („a Feri ilyet nem csinál!”), valamint jókívánságok és falvédőbölcsességek életről, halálról és elmúlásról. Ezt követte egy osztálykirándulós történet ’66-ból, az urnát vagy koporsót, csokrot vagy koszorút firtató kérdés. Én pedig reggeltől estig üzemeltettem a lelkisegély-vonalat: velük sírtam, nevettem, bölcselkedtem, egyszerre érezve végtelen hálát és kimerültséget.

Rádöbbentem: mások vigasztalása azért megy olyan flottul, mert én személy szerint még mindig nem érzek semmit. Amikor épp nem telefonáltam, a napi harminc szál cigi (amúgy nem dohányzom), a teraszon tett értelmetlen körök és a fülembe dübörgő goa segített kizárni a valóságot.

Bizarr testi és pszichés tünetek tucatja tört rám

Bár semmilyen szervi problémámról nem tudok, az első napokban nyilalló fájdalmak jöttek-mentek a testem különböző pontjain. Néha foltokban túlérzékennyé vált a bőröm, mintha leégett volna, máskor a kezem-lábam zsibbadt minden ok nélkül. Altató nélkül huszonkét órát töltöttem ébren, ételből pedig legfeljebb egy-két kanállal csúszott le naponta. Két hét alatt hat-nyolc kilót dobtam le, amit az arcom sínylett meg leginkább. A legmeredekebb talán mégis az volt, amikor egy reggel visszhangzani kezdtek a külvilág hangjai a fejemben - akkor hajítottam el az altatókat.

Küszködtem az amnéziával is: a velem történtek mindegy 10-20 százalékát azonnal sztornózta az agyam. Gyakran rácsodálkoztam, mit mondtam vagy tettem akár órákkal azelőtt. Ugyanez gyötörte édesanyámat is, így ketten raktuk össze valahogyan a valóságot a töredékekből.

Amikor a hír utolért, épp az Eufória című sorozatot néztem a HBO-n. Élénken a tudatomba égett az a jelenet, ahol az emlékeim szerint lepauzoltam, ekkor hívott édesanyám. Amikor hónapok múlva folytattam a sorozatot, akkor esett le, hogy a hír hatására komolyabb amnéziába eshettem: vagy három résszel többet láttam annál, mint amire emlékeztem, de ezek a részek még újranézve is csak homályosan derengtek.
Az Eufória egyik központi témája egyébként épp egy fiatal lány gyásza az édesapja elvesztése miatt, és ha sokszor nehéz is nézni, épp a legőszintébb fájdalomból fakadt alkotások - filmek, könyvek, versek - segítettek a leginkább közel engedni magamhoz az érzéseimet.

Beütött a „temetési mánia”

Ez nem a temetés körüli szervezési feladatokra utal, amik persze külön terhet rónak az elhunyt családjára. A hipománia a depresszió ellentétpárja: túlmozgásos, aktív, kreatív állapot. Kevés evés, minimális alvás, emelkedett hangulat és folyton pörgő gondolatok jellemzik. Épp úgy, mint a megnövekedett önbizalom, ami szélsőséges tettekre sarkallhat. Féktelen derűvel és óriási magabiztossággal, már-már gátlástalanul röpködtem egyik embertől a másikig, és közben persze egy percre sem voltam önmagam.

Hipomániás állapotban sokan önkívületbe isszák magukat, felelőtlen üzleteket kötnek, netán minden vagyonukat eljátsszák a kaszinóban. Én persze arra törekedtem, hogy a legmeghatóbb, legméltóbb, leg-leg-legebb temetést szervezzük apámnak - ezen munkálkodtam éjjel-nappal. Közben egy hét alatt írtam kétszáz oldalt egy készülő könyvbe, még egy grafikát is berendeltem hozzá borsos áron. De mindenekelőtt képtelen voltam befogni a számat: folyamatosan cikáztak a fejemben az összefüggéstelen gondolatok.

„Olyan gyanúsan jól vagy” - állapította meg egy barátnőm a kirobbanóan pozitív viselkedésemet látva, amikor éppen a benzinkutas lányról ömlengtem, milyen szép arca van. Eközben ontottam az írásokat, amik mind édesapám nagyszerűségét taglalták - éppen csak azt nem fogtam fel, hogy ezekkel sem tudom visszavarázsolni, mert tényleg soha nem jön vissza többé.

Érezhetővé vált egy rejtélyes erő

Senkit sem szeretnék a vallásos vagy épp ateista meggyőződésében megingatni, ráadásul magam sem tudom, miben higgyek. Ami viszont tény: édesapám halálát követően bőven akadtak furcsaságok, amiket még a lelkiállapotomra sem foghatok, hiszen tőlem függetlenül következtek be. Egy nappal a temetés előtt például egy hasonló korú, helyes bácsival taxiztam be a belvárosba, akivel jót beszélgettünk, és aki a Gyöngyösi Ferenc névre hallgatott. Én pedig másnap utaztam apámat, Ferencet temetni Gyöngyösre. És akadtak egyéb példák is.

Úgy gondolom, az ilyesmit mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia - és néha beleborzong majd. Mintha ilyenkor bekapcsolna egy rejtélyes radar bennünk, bárhonnan is fogja be a jeleket. Mintha egy láthatatlan erő valahogyan mégis biztosítani szeretne arról, hogy nem maradtunk magunkra a világban.

Édesapámmal a diplomaosztómon 2014-ben

Ha lecseng a mánia, leteper a depresszió

Már bőven túl voltunk a temetésen, amikor először “földet értem”. Nem felejtem el a pillanatot: feküdtem, néztem plafont, és egyszerre minden sivár és értelmetlen lett. Kettesben maradtam a veszteséggel. A valódi, tartós fordulat viszont Borneón ért, ahová éppen a sziget szépségeivel vigasztalódni és feltöltődni utaztam el.

Boldognak illett volna lennem, ehelyett inkább bezárkóztam a saját fejembe. Esténként ültem a medencében, bámulva a szürreálisan rózsaszín és narancssárga naplemente színeit, amit többé már nem tudtam apámmal megosztani, és azon töprengtem: vajon hol van az a "sehol"?

A depresszió ezerarcú: valakinek álmatlanság, étvágytalanság, netán épp falási rohamok képében jelentkezik, míg más a vécére sem képes kivonszolni magát ebben az időszakban. A letargia legyengít, mintha egyetlen csepp energiát kéne egész napra beosztani. Időnként a szokottnál nyűgösebb, frusztráltabb, ingerlékenyebb vagyok, és őszintén? Ilyenkor nem érdekel senki és semmi sem.

Vannak napok, amikor bezárkózom, mert mintha teljesen kiapadt volna az életerőm. Néha bezuhan az önértékelésem, és egész nap kritikus hangok ostoroznak: “Te még mindig csak itt tartasz az életedben? Az hogy lehet? Semmirekellő vagy, egy igazi lúzer...” - és így tovább. Ez persze szorosan összefügg azzal, hogy “elapátlanodva” érzem magamat a világban. Ezzel együtt még mindig nehéz akár napi néhány percre is felszínre hozni a valódi fájdalmat.

Az eredmény? Az elfojtott érzelmek helyett jön a hiszti, unalom, sértődés, nyafogás, önutálat - na meg esetenként egy három sör után kirobbanó bőgés a Time to say goodbye-ra valami kiskocsmában egy zavartan pislogó volt osztálytárs vállán, aki nem számított a derült égből lezúduló könnyesőre.

A meditáció és a jóga VALÓBAN a legnagyobb segítség (már a terápia mellett)

Bevallom: a jógát korábban nem tekintettem sokkal többnek az önkínzás egy formájánál, a meditációra pedig egyenesen alkalmatlannak tartottam magamat. Ha nem ér a világomat alapjaiban megrengető trauma, talán soha nem is kísérleteztem volna egyikkel sem. Ahelyett, hogy bemutatnám a rengeteg technika valamelyikét, csak annyit mondanék: a légzés lassítása, megfigyelése, tudatossá tétele sokszor elég ahhoz, hogy relaxált állapotba juttasson akár egy pánikroham széléről is.

A saját elménkben elmerülve mozgósíthatjuk a rejtett erőforrásainkat, működésbe lépnek az öngyógyító mechanizmusaink. Néha akad pár jelentőségteljes kép vagy mondat, amit magunkkal hozhatunk ebből az állapotból, míg máskor csupán olyan, mintha mély, pihentető alvásból ébrednénk utána. A jóga pedig - az én tapasztalatom szerint - segít túllátni a saját lényünk határain, amikor a figyelmünket trenírozzuk vele.

A legtöbb egyensúlyozást igénylő ászana akkor tartható ki szépen, ha egy külső pontra fókuszálunk. Én ilyenkor gyakran kapom magam azon, hogy el is feledkezem a gyakorlatról, a testemről, önmagamról és a saját szívfájdalmamról is.

Végül minden marad a régiben - nélküle, de mégis vele

Könnyű fogadkozni - főleg hipomániás állapotban -, hogy innentől minden másképp lesz: megszerzed azt a másoddiplomát, megveszed azt az autót, gyereket szülsz, karriert váltasz, csak hogy valamilyen grandiózus tervvel hirtelenjében kitölthesd a szívedben keletkezett űrt. De az első napok, hónapok viharai után belátod: még ha nagy döntésekre is sarkall a megrázkódtatás, alapvetően minden marad úgy, ahogyan azelőtt volt. Eleinte olyan, mint amikor felkavarnak egy hógömböt, de végül a pelyhek lassan újra leszállingóznak az aljára. Zajlanak tovább a hétköznapok, még ha némelyiken borzasztóan nehéz is átverekedni magad.

Soha, de soha nem fogod megérteni és elfogadni, hogy a szülőd a fizikai világban már nem létezik (az egyik leggyötrelmesebb álmomban például a szüleim lakásában keresgélem apámat, minden helyiségbe benézek, mégsem lelem sehol). Azt viszont idővel megérted és elfogadod, hogy a saját belső világodnak mindig is szerves része marad. Nem veszítetted el.

Hogy ez önvigasztalás lenne? Nem hiszem. Emlékszem, apám milyen áhítattal és szeretettel mesélt a nagyapámról, akit nem ismerhettem. Emlékszem erre a gyerekkoromból, a tiniéveimből és felnőttkoromból is: az az ötvenes évekbeli kép számára soha nem fakult. Örökre megőrizte a színeit. Most már rajtam a sor, hogy megőrizzem őt és meséljek róla, amíg csak itt vagyok.

E hónap végén lett volna hetvenéves. Hiányzik. Mindig is fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Autósüldözés Rogán Cecíliával,10 ezer eurós tonhal-szusi és Orbán rivalizálása a putyini vagyonnal - Tóth Ildikó újabb részletek osztott meg a NER-luxusról
A Cápák között befektetője újabb elképesztő történeteket osztott meg a NER belső világáról. Azt is elmondta, szerinte feltűnően nem mennek sehová a NER-esek és a NER-feleségek a kormányváltás óta, inkább otthon diskurálnak az ügyvédjeikkel a jövőről.


„Nemcsak jártam NER-es milliárdos ingatlanjában, hanem Tiborczéktól vettünk egy több milliárdos ingatlant az Andrássy úton” – hangzott el Tóth Ildikótól Dull Szabolcs Ötpontban című műsorában.

A luxusingatlan-befektető, akit a közönség az RTL Cápák között című műsorából ismerhet, azt állította, egy cég megbízásából vásárolták meg a 650 négyzetméteres lakást, amit korábban üzemeltetésre használtak. A lakás belső tereiről az üzletasszony részletesen is beszélt.

„Ezen a lakáson is az látszott, hogy itt nincsenek anyagi határok.”

Tóth Ildikó beszámolt arról is, hogy barátainak „oligarcha-túrákat” szokott szervezni, és egy ilyen alkalommal feszült helyzetbe került Rogán Cecília körülbelül tízmilliárdosra becsült háza előtt. Miután lefotózta az ingatlant, elmondása szerint megjelent mellettük Rogán Cecília, majd miután továbbhajtottak, követte őket.

„Beállt mögénk, és elénk vágódott egy nagy Mercedes-dzsip, és elkezdtek belőle kiszállni az emberek, én gázt adtam, mert úgy gondoltam, hogy nincs közös témánk, úgyhogy nem beszélünk meg semmit.”

Az interjúban több más, a NER-luxus világába tartozó történetet is megosztott. Hatvanpusztát egy indokolatlan, 100 szobás, Versailles-i kastély hangulatát idéző birtokként írta le, ami szerinte nem több, mint

„rivalizálás a putyini vagyonnal”.

Beszélt egy titokzatos, olasz Alpokban található villáról is, amelynek felújításakor a megbízó egyetlen utasítása az volt, hogy „teljesen mindegy, hogy mennyit fog költeni, mert a legszebb legyen”. Bár a sajtó ezt az ingatlant Orbán Viktorhoz köti, Tóth csak annyit tud, hogy mivel a villának magyar házvezetőnője van, valószínűleg magyar tulajdonosé.

Mészáros Lőrincről pedig egy erős véleményt fogalmazott meg.

„Ez az ember nem milliárdos, ez az ember egy nagyon megbízható fiú.”

Tóth azt is elmondta, hogy a kormányváltás óta feltűnően rejtőzködnek a NER-oligarchák, pedig korábban olyan felesleges fényűzésre is volt példa, mint a most következő történet:

„A NER-esek és a NER-es feleségek eltűntek mindenhonnan a kormányváltás után. Nincsenek az utcán, nincsenek az éttermekben, nincsenek partik. Régebben rengeteg olyan parti volt, ahol hatalmas bulikat rendeztek a saját villáikban, és ezt feltöltötték a social mediába. Úgy képzeld el, hogy egy 10 ezer eurós tonhalat felszeleteltek szusinak, megérkezett a hatalmas tonhal, jöttek a japán séfek, feldolgozták, videóra vették, és ezt a barátaikkal visszanézhették később” - részletezte az üzletasszony, aki szerint most mindenki otthon ül és a jogászaival beszélget, hogy hogyan tovább.

„Most egy picit elment a kedvük a fotózástól” - jegyezte meg.

Nemrégiben derült ki, hogy Tóth Ildikó volt az, aki saját elmondása szerint 2022 tavaszán elkezdett információkat és fotókat küldeni Hadházy Ákosnak a NER-közeli feleségek fényűző életmódjáról. Az üzletasszony ezt azzal indokolta, hogy a kézzelfogható rongyrázás sokkal jobban megragadja az emberek figyelmét, mint a bonyolult korrupciós ügyek.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Nemrég a HVG-nek adott interjút, ahol kifejezetten a NER-feleségek, köztük Matolcsy Ádám neje, és Rogán Barbara luxizását részletezte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Borítékban átadott készpénz, ajándékok” – Panyi Szabolcs szerint így is támogatták orosz ügynökök a magyar kormánymédia embereit
Az oknyomozó újságíró szerint a közvetlen anyagi juttatás is része volt annak a támogatási rendszernek, amellyel orosz és kínai hírszerzők segítették a kormánymédia munkatársait.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a bejegyzésében nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a magyar hatóságok ismerték a kormányközeli szereplők és külföldi hírszerzők viszonyát.

„Több magyar nemzetbiztonsági forrás is arról beszélt nekem, hogy a magyar szolgálatok az elmúlt években észlelték és feldolgozták számos olyan személy orosz és kínai titkosszolgálati kapcsolatait, akik az Orbán-rezsim ismert propagandistáiként dolgoztak” - írta a közösségi oldalán.

„Ezek a kapcsolatok sokszor tartalmi befolyásolást jelentettek diplomatafedésben dolgozó hírszerzők részéről, sőt olykor közvetlen támogatást is: ajándékokat, szakmai utakat, különféle fizetett megbízásokat, vagy akár borítékban átadott készpénzt.”

Az újságíró szerint ezek az esetek túlléptek egy kritikus határon, amit egy szövetségesi rendszerben lévő ország még elnézhetne. „A kapcsolat túlment azon, amit egy normális EU/NATO tagállamban még tolerálhatónak lehetett volna tekinteni.”

A határozott fellépés mégis elmaradt, aminek Panyi szerint politikai okai voltak. Úgy látja, a szolgálatok azért nem tudtak hatékonyan intézkedni, mert a propagandisták által terjesztett, Moszkva és Peking érdekeit szolgáló tartalmak egybeestek a kormány politikai céljaival.

„Ezek a propagandisták többek között a Magyar Nemzetnél, a Pesti Srácoknál, a Demokratánál, illetve korábban a Magyar Hírlapnál dolgoztak.”

Panyi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormánypárti médiabirodalom közelmúltbeli leépítései után ezek a személyek még szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot külföldi megbízóikkal. „Borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik pénzügyi és ideológiai okokból továbbra is Moszkva vagy Peking érdekeinek megfelelően próbálják majd befolyásolni a magyar nyilvánosságot – csakhogy már nem a magyar, hanem sokkal direktebb módon az orosz és a kínai állam szárnyai alatt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter: Ezért nem adhat felmentést a „parancsra tettem” az Orbán-rendszer kiszolgálóinak
A szociálpszichológus szerint az Orbán-kormány nem volt klasszikus autoriter rendszer, így a propagandagépezet működtetői nem hivatkozhatnak kényszerre. A szakértő úgy véli, az államszervezetből fel lehetett volna állni, de ezzel a lehetőséggel az elmúlt 16 évben nagyon kevesen éltek.
F. O. - szmo.hu
2026. június 19.



Két hónappal a kormányváltás után a magyar társadalom még mindig bizonytalan abban, hogyan viszonyuljon az elmúlt 16 évhez, erről beszélt Krekó Péter szociálpszichológus a Telexnek adott interjúban. Szerinte miközben egyesek a feszültségek csillapítását és a jövőre való koncentrálást sürgetik, a kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy elsöprő társadalmi igény van az elszámoltatásra és a vagyonvisszaszerzésre, különösen a korrupciós ügyek kapcsán. Úgy véli, erre komoly demokratikus felhatalmazás van, ami nemcsak pragmatikus, de morális megtisztulási szempontból is fontos.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a jogi folyamat nem lesz egyszerű, mivel az ügyészség és a Kúria a jelenlegi vezetéssel nem lesz a kormány szövetségese ebben. Krekó szerint a gyűlöletkeltéshez hasonló politikai visszaélések terén is jogos elvárás a felelősségre vonás, különösen, hogy a rendszerváltáskor ez elmaradt. Azt a gondolatot, hogy a „boszorkányüldözés” abbahagyása vezet a békéhez, magasztosnak, de ebben a helyzetben helytelennek tartja. „De a rendszerszintű jogi és politikai normasértések korszakát követően ez azt jelentené, hogy az elit és a társadalom szemet hunyna a bűncselekmények fölött” – fogalmazott.

A szociálpszichológus óvatosságra intett az egyéni politikai traumák társadalmi szintre emelésével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fél ország valamilyen mértékben traumatizált, és a trauma nem múlik el a hallgatással.

Ezért is tartja fontosnak, hogy a felelősséget ne kenjék el egy üres megbékélésretorika jegyében. „Egy ilyen helyzetben a gyors túllépés alapvetően az elkövetők érdekeit szolgálja” – jelentette ki.

Hozzátette, a gyógyulás nem egy csendes folyamat. „A traumafeldolgozás törvényszerűen hangos, konfliktusos, fájdalmas folyamat, amiben a szenvedés nem öncélú, hanem azt a célt szolgálja, hogy mindez ne történhessen meg újra” – mondta. Krekó Péter kitért arra az új jelenségre is, hogy a rendszer korábbi kiszolgálói egyre gyakrabban szólalnak meg a nyilvánosságban, jellemzően önmentegető módon. Bár az ő perspektívájuk megértése is fontos, szerinte az áldozatokét még nem hallottuk eleget, és határt kellene szabni a nyilvános „gyóntatószékeknek”.

„Nem lenne szerencsés, ha az elkövetők önmentegető narratívái dominálnák a nyilvánosságot – még ha sokszor izgalmasabb is az ő magyarázataikat hallgatni”

– figyelmeztetett.

A korábbi rendszer szereplőinek médianyilvánossága kapcsán Krekó különbséget tett a volt állami vezetők és a kommunikációs gépezet alkalmazottai között. Míg előbbieket szerinte meg kell szólaltatni, és szembesíteni kell őket a döntéseikkel, utóbbiak esetében problémásabbnak látja, ha kevés szembesítés mellett mondhatják el a saját narratívájukat. Úgy véli, ez a cselekedeteiket túl emberinek láttathatja, holott azok amorálisak voltak. A propaganda eltűnésével és a kormánymédia-termékek összeomlásával párhuzamosan szerinte most kedves arcú emberek magyarázzák a bizonyítványukat, ami a gyors megbocsátás felé mutat.

„Mindez a nagyon gyors megbocsátás irányába mutat, pedig szerintem az indulatok szításában és gyűlöletkeltésben aktív szerepet játszó szereplők esetében ez nem indokolt”

– szögezte le. A szociálpszichológus szerint a felelősség megállapításánál nem szabad megállni a legfelsőbb szinten, és csak Rogán Antalra, valamint néhány vezetőre hárítani mindent. „Érdemes elkerülni azt is, hogy minden felelősséget csak a legfelsőbb szintekre vetítünk, és csak Rogán Antalt és néhány köztévés igazgatót nevezünk meg bűnösnek” – mondta. Álláspontja szerint a propagandagépezet közép- és alsóbb szintjein elkövetett tettekről is beszélni kell.

Krekó Péter kifejtette, hogy

az Orbán-rendszer egyfajta információs autokrácia volt, amely az információk rendszerszintű manipulációjával tartotta fenn magát.

Fontosnak tartja megérteni, hogy ez nem volt klasszikus autoriter rendszer. „Senkit nem kényszerítettek arra, hogy a gyűlöletkeltésben részt vegyen, senkinek sem fogtak pisztolyt a fejéhez annak érdekében, hogy a propagandát szolgálja” – hangsúlyozta. Bár voltak kényszerítő eszközök, azok nem a középosztályt sújtották elsősorban.

„Ezért sem adhat felmentést, amire a Harmadik Birodalom bukását követően sokan hivatkoztak: »parancsra tettem«” – vonta le a következtetést.

Szerinte az államszervezet szinte bármely részéből, így a propagandaintézményekből is fel lehetett állni. „Őszintén szólva ezt nagyon kevesen tették meg az elmúlt 16 évben” – tette hozzá.

A „boszorkányüldözés” vádjára reagálva Krekó elmondta, hogy a kormányváltáshoz vezető két legfontosabb érzelem a harag és a remény volt, a harag pedig a változás fontos katalizátora. Bár ennek nem szabad korlátlan utat engedni, a közvélemény morális felháborodásának kifejezését legitim demokratikus eszköznek tartja. A magyar politikára jellemző „törzsi logikai gondolkodás” veszélyére is felhívta a figyelmet, amely a saját oldalon megbocsátó, míg az ellenféllel szemben kíméletlen. „Míg valaki egy normasértést a saját oldalán megbocsáthatónak, sőt kívánatosnak tart, a másik oldallal szemben sokkal kevesebbet enged meg” – magyarázta. Úgy látja, a Fidesz összeomlásával a hatalommal való visszaélés veszélye fennáll, de az új kormány részéről lát olyan gesztusokat, amelyek ez ellen hatnak.

Krekó a Fidesz szembenézésének teljes hiányát látja.

„Egy-két kritikus hangon kívül nem hallottunk érdemi önreflexiót a Fidesz oldaláról, Orbán Viktor továbbra is a globális összeesküvéssel magyarázza a vereségét”

– állapította meg. Ezzel szemben az új kormány tett gesztusokat, például Magyar Péter bocsánatot kért a rendszer bűneiért. Orbán Viktor stratégiája szerinte ennek pont az ellentettje. „Orbán »dolgozatának« üzenete: az irány jó volt, csak nem mentünk elég messzire” – foglalta össze. A szociálpszichológus úgy gondolja, Orbán a saját politikai stílusának foglyává vált, érzéketlen lett a társadalmi hangulatváltozásokra, és a Fidesz népszerűségének zuhanása részben az önreflexió hiányának köszönhető.

Krekó Péter személyes érintettként elmondta, senki nem kért tőle bocsánatot a Covid-járvány alatti lejárató kampány miatt, de ezt nem is várja el. Fontosabbnak tartja a miniszterelnöki bocsánatkérést, bár szerinte az állam név szerint is bocsánatot kérhetett volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által meghurcoltaktól. A rendszer alsóbb szintjein dolgozók felelősségével kapcsolatban konkrét javaslata is van.

„Én elképzelhetőnek tartanék például egy külön szabályozást arra, hogy a gyűlöletkeltésben élen járó közmédia és más médiaorgánumok bizonyos feladatokban részt vevő munkatársai egy ideig ne dolgozhassanak az államigazgatásban vagy a nyilvánosságban”

– vetette fel. Véleménye szerint aki aktívan részt vett az információs hadviselésben, annak szembe kell néznie a következményekkel.

„Aki aktív munkát végzett az ország polgárai elleni információs hadviselésben, és civilek ellen fordította ezeket az információs fegyvereket, az nézzen szembe a következményekkel” – mondta.

A szociálpszichológus szerint az Orbán-rendszerrel való szembenézés elmulasztása illeszkedne a feldolgozatlan magyar traumák sorába, de hangsúlyozta, hogy ez a rendszer morálisan nem eshet egy megítélés alá a gyilkos diktatúrákkal. Úgy látja, a rendszer fenntartásában a magyar társadalomnak is volt felelőssége. „Ezért szerintem a rendszer fenntartásában is volt a magyaroknak társadalmi felelősségük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia a saját felelősségén. Timothy Snyder „előzetes behódolás” fogalmát idézve arról beszélt, hogy sokan feleslegesen engedtek a hatalomnak. „Magyarország ennek az előzetes behódolásnak az állapotában volt. Tudom, hogy ez nem egy népszerű nézőpont, mert egyszerűbb a Fidesz túlhatalmára fogni mindent” – mondta.

A jövőre nézve a legfőbb tanulságnak a hatalommal szembeni bátor kiállást tartja. „A tanulság szerintem az, hogy ne próbáljunk megfelelni előre a hatalom akaratának, és ne féljünk kritikusak lenni” – fogalmazott. Szerinte az Orbán-kormány alatt a társadalom megtanulta, hogy lehet hatása az ellenállásnak. Ezt a kritikai attitűdöt a jövőben is meg kell őrizni, mert ez a záloga annak, hogy

az alattvalói mentalitásból egy tudatos polgári mentalitásba lépjünk át.

„Ha ellent merünk mondani a hatalomnak, egy fejlettebb, jobb társadalomban élhetünk” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos: Lázár Jánosig is el lehetne jutni a trafikügyben, aminek most indul a felülvizsgálata
A kormány bejelentette, hogy felülvizsgálják a trafik- és a kaszinókoncessziókat. Mindkettő milliárdos bevételt jelent minden évben azoknak, akik a Fidesz jóvoltából a húsosfazék közelébe kerültek. Hadházy szerint akár büntetőeljárások is indulhatnak.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. június 19.



Vitézy Dávid a csütörtöki kormányzati tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány felülvizsgálja a trafik- és kaszinókoncessziós rendszert. A miniszter azt is elmondta, hogy az Orbán-kormány a választás előtti hetekben is kiosztott hosszú távú, akár 2061-ig érvényes kaszinókoncessziós jogokat. Ez hatalmas pénzt jelent: a Garancsi István és Habony Árpád érdekeltségében álló Garinvest például majdnem 20 milliárdos osztalékot fizet ki idén. De a trafikrendszer haszonélvezői is jelentős bevételeket könyvelnek el. Németh Balázs fideszes képviselő cége például tavaly több mint félmilliárdos rekordbevételt ért el.

A trafik- és kaszinóügyek máig kísértik a magyar közéletet. Kik a valódi felelősök és elszámoltathatók-e még? Elévültek-e a bűncselekmények, és mit lehet tenni, ha a nyomozóhatóságok korábban szándékosan nem végezték a dolgukat? Erről beszélgettünk Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselővel, aki a trafikkoncessziók körüli korrupciós ügyek nyilvánosságrahozatala után hagyta ott a Fideszt 2013-ban, és vált országosan ismert politikussá.

— A trafikügyekben kiknek állapítható meg a személyes felelőssége?

— A trafikügynél véleményem szerint nagyon egyértelműen és bizonyíthatóan megnevezhetők a felelősök. A nyomozati anyagok alapján például a szekszárdi polgármester felelőssége teljesen egyértelmű.

Ha csak egy keveset tovább nyomoznának, azonnal el lehetne jutni Lázár Jánoshoz is.

Az is egyértelmű tény, hogy az egész törvényt annak a Sánta nevű vállalkozónak a számítógépén írták, aki aztán a nagykereskedelemben teljes monopóliumot kapott, és azóta milliárdokat kasszírozott ezen.

— Ez a monopólium azóta is megvan?

— Igen. Azonban a trafiküggyel az a probléma, hogy ott az elévülés már sajnos elég szűkösen, de megtörtént. Viszont, ha valódi szándék van a bűnüldöző szerveknél és a kormány részéről, akkor vizsgálni lehet az egykori  nyomozások körülményeit is. Véleményem szerint több olyan nyomozás is volt az elmúlt 16 évben, ahol a feltárt vagy bejelentett tények ellenére zárták le eredménytelenül a nyomozásokat. Ezeknél mindenképpen felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, és érdemes lenne megkérdezni azokat az embereket, akik az aláírásukat adták ezekhez a dönésekhez, hogy ki utasította őket erre.

— Ha ezek az ügyek büntetőjogilag el is évültek, a politikai felelősséget vagy az eltussolás mechanizmusát még fel lehetne tárni tanulságként?

— A trafikügyben például viszonylag korrekt nyomozás zajlott, amit aztán a lezáró dokumentumokban leírt egyértelmű tények ellenére bűncselekmény hiányában szüntettek meg. Persze a nyomozás valójában nem volt teljesen korrekt, mert például olyan számítógépeket nem foglaltak le, amelyek a durván érintett személyekhez köthetők. Ennek ellenére a nyomozás lezáró dokumentumában is bőven volt annyi tény, ami alapján ki merem mondani: aki nem emelt vádat, és erről döntött, az hivatali visszaélést követett el.

— Ön nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a szekszárdi trafikok elosztásáról 2013-ban. Az bizonyítékként szerepelt a vizsgálatban?

— Igen, benne volt, de tragikomikus magyarázattal magyarázták ki a magyarázhatatlant. A felvételen konkrétan rajta volt, ahogy a polgármester elmondja, hogy „ne az ellenzéki emberek legyenek a nyertesek a trafikkonceszióban, és nehogy kimaradjon fideszes pályázó a nyertesek közül”.

Ez a legsúlyosabb korrupciós bűncselekmény, hivatali visszaélés. Ezt viszont az ügyész annyival intézte el, hogy ez nem frakcióülés volt, hanem „csak egy baráti folyosói beszélgetés”.

Az volt még a nagyon vicces, hogy a következő oldalon pedig azt írja, hogy 40 perc késéssel érkeztem erre a „baráti megbeszélésre”, ami valójában egy frakcióülés volt a szekszárdi városházán.

— Ha elévült ez az ügy, mit lehet itt tenni?

— Megvizsgálni, hogyan történt ez. Remélem, ezt sikerül nagyon rövid időn belül megtenni, hiszen ez egy nagyon jól feltárt ügy volt. Bár sok részletével a nyomozás nem is foglalkozott, de így is nyilvánvaló volt, mi történt. Tudjuk, hogy az a testület, amely elvileg végignézte a több tízezer pályázatot, fizikailag sem olvashatta el, mert két hét alatt kellett volna ezt megtennie. Azt is tudjuk, hogy a pályázók vagy nagyon sok pontot kaptak, vagy nagyon keveset, a kettő között nem volt átmenet. Ez is azt mutatja, hogy visszaélés történt. Azt sem kell nagyon vizsgálni, hogy

a nagykereskedő cég, amely ellátja ezeket a boltokat, teljesen indokolatlanul totális monopóliumot kapott, és ezzel az évek során sok-sok milliárd forintos nyereségre tett szert.

Ez pedig Lázár János baráti köre. Itt nincs sok vizsgálnivaló, szerintem három nap alatt meg lehet csinálni a vizsgálatot, és utána dönteni kell. Ez a koncesszió nem maradhat ott, ahol most van, és szerintem a kiskereskedelmi nyerteseknél sem maradhat meg ez a lehetőség.

— Támogatná a rendszer újrapályáztatását?

— Minden lehetőség megvan rá. Európában számos példa van, ahol ugyanúgy küzdenek a dohányzás visszaszorításáért, és ehhez nem kellett a kormánypárt haverjainak és rokonainak odaadni a trafikokat. Semmi nem indokolja a jelenlegi rendszert. Ráadásul ezekből a trafikokból valójában már városi kocsmák lettek, ami sok lakót zavar. Akinek egy ilyen trafik van a környezetében, az tudja, mintha egy kocsma került volna oda, mert megkapták az alkoholárusítás lehetőségét is.

— Bármi is történjen, az eddigi bevétel már azoknál marad, akik 12 éven át hasznot húztak belőle. Ezt nem lehet visszavenni...

— Elméletileg mindent vissza lehet venni, egy kétharmados kormánynál ez csak szándék kérdése. De én mindig elmondtam, hogy minden lopott pénzt nem fogunk tudni visszavenni. Ez a teljes magyar társadalom közös felelőssége, hogy eddig hagytuk ezeket a folyamatokat. Az viszont az új kormány szándékán múlik, hogy milyen mértékben szedi vissza ezeket a vagyonokat, mert ez egy bűnös módon szerzett vagyon, akkor is, ha törvényt hoztak rá.

— És itt vannak a kaszinók, amelyek némelyike nemrég 2061-ig kapott koncessziót. Mi volt a kaszinóbiznisz eredeti története?

— Mint minden más koncessziónál, ez is egy vagyonátrendezés volt. Korábban ez a jog sok helyen megvolt, de ezeket újraosztották, és mit ad Isten, ezek is a kormányközeli mágnásokhoz kerültek. Előbb Andy Vajnához, aztán Garancsi Istvánhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz került a nagy részük. Ez is gyakorlatilag egy kommunista típusú vagyonátírás volt. Az új hatalomnak minden lehetősége megvan, hogy ezt újragondolja.

— Érdekes, hogy Andy Vajna halála után a kaszinókat nem a felesége örökölte, hanem azok „tovább szálltak”. Hogy működött ez?

— Igen, ez egy nagyon fontos példa.

Andy Vajna esete mutatja, hogy amiben éltünk, az egy feudalizmus volt, ahol voltak ugyan oligarchák, de a vagyon valójában nem az övék volt, hanem azzal Orbán Viktor rendelkezett.

Mint a feudalizmusban, hűbéri jogként osztogatta a vagyont a hozzá hű nemeseknek, de aztán nem ők rendelkeznek vele. Ez történt Simicska Lajosnál is: miután az uralkodó ellen fordult, a vagyont át kellett adnia. És ez történt a kaszinókoncessziókkal is. Ha ez egy valódi, jogszerűen szerzett jog lett volna, akkor azt Vajna Tímea megtarthatta volna, de nem így volt. Neki át kellett adnia a TV2-t, a koncessziót, a vagyont.

— Most felmerült a kormány részéről, hogy pótmagánvádas eljárásban lehetővé tennék korábban lezárt büntetőügyek folytatását. Ezzel lehetne korrigálni az eltusolt nyomozásokat?

— Ez egy fontos kérdés. Tessék-lássék módon eddig is létezett ez a lehetőség, de ez nem helyettesíti azt, ha az állam valóban üldözni akarja a bűncselekményeket. Ez arra jó, hogy ha például a főügyészt nem akarják vagy nem tudják lecserélni (szerintem le kell), és a jelenlegi ügyészség nem akar vádat emelni fideszes elkövetők ellen, akkor ezt akár állami szervek is megtehessék. Tehát pótmagánváddal ne csak civilek, hanem állami szervek vagy szervezetek is eljárást indíthassanak. De ez egy pótcselekvés, mert eddig is csak a rendőrség vagy az ügyészség által lefolytatott nyomozás anyagát lehetett felhasználni, egy civil szervezet pedig nem nyomozhat. Ez egy átmeneti lehetőség addig, amíg az ügyészség fideszes befolyás alatt áll.

— Van olyan elhíresült ügy, amiben javasolna pótmagánvádas eljárást?

— Rengeteg ilyen van. Mindegyiknél az elévülést kell nézni, de sok ügy van, ami még nem évült el. És nem is feltétlenül csak a pótmagánvádra van szükség, hanem az újbóli nyomozásra. Nem kell megelégedni az eddig feltárt tényekkel, újra lehet nyitni az aktákat. Nem kizárt, hogy ha marad rá időm, én is fogok ilyeneket előszedni. Vannak jogászok, akik felajánlották a segítségüket. De alapvetően nem én vagyok ebben a hatékony, hanem az új kormánynak kell nagyon hatékonyan fellépnie. Ezt ígérte, reméljük, ezt is fogja tenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk