Túl sokat sír a kistesóm, most már vigyük vissza a kórházba!

Ma már egyre több házaspár dönt úgy, hogy csak egy gyereket vállal. Felgyorsult életvitel mellett könnyebbnek tűnik eggyel, pénzügyileg is jobban megéri, minden figyelmet neki tudnak szentelni, és még lehetne sorolni az okokat, amikkel a szülők magyarázzák ezt a döntést.

Közben ott vannak a több gyerekesek, ahol az egyik már kezdi az óvodát, a másik csak most kezd járni, örök zsivaj, konfliktusok a gyerekek között stb.

Melyik a jobb? Melyik élethelyzetnek milyen hatásai lehetnek a későbbiekben? A gyerekkori szocializációban mennyire hagy nyomot, ha van testvér, mennyire ha nincs? Deliága Éva gyermekpszichológussal beszélgettünk ezekről.

- "Elég az egy gyerek! Az neki is és nekünk is jobb!" Na de hogy éli -e ezt meg valójában a gyerek?

- Az egyke nagyon sokat mozog felnőttek között. Természetes lesz neki, hogy a figyelmet a felnőttektől kapja, ha játszani szeretne, automatikusan a felnőttet vonja be. Ő egy ilyen mini emberkeként belenő ebbe a felnőtt világba, azt is mondhatnánk, hogy kicsit koravének lesznek - mondja Deliága Éva, gyermekpszichológus.

Nagyon jól alakul a szókincsük, jól fejezik ki magukat, gondolkodásuk is érettebb, mivel ha a szülő megy valahová, kénytelen vinni a gyerekét is magával, és ilyenkor ott van az az egy szem gyerek, akinek nincs társasága, ezáltal belecsöppen azokba a dolgokba, amikkel a felnőttek foglalkoznak. Emiatt a gyerek nonstop nyúzza a szülőt és összenő velük, ezért ezerrel programokat kell csinálni neki, hasonló korúakkal, unokatesókkal.

- Mi történik, ha emiatt hátrány éri őket a kortársaik között? Talán kívülállónak, furcsának találhatják őket a többiek az érettebb viselkedésük miatt?

- Vannak olyan gyerekek, akiknek veleszületett képességük, hogy a verbális készségük átlagon felüli, nem kell ahhoz feltétlenül egykének lenni, és felnőttek között nevelkedni. Szóval szinte biztos, hogy lesznek az osztálytársai között is olyanok, akik hozzá hasonlóak. A másik pedig, hogy én azt látom, a gyerekek nagyon jól alkalmazkodnak, és próbálnak idomulni, amikor például vele egykorúakkal van, nem fog lexikonból vett szavakkal dobálózni.

- Mi a helyzet ezekkel az előítéletekkel: önzők, maguknak valók, zavarja őket a sok ember és így tovább? Pedig ha körbe nézünk magunk körül, ezek bárkire igazak lehetnek, nem kell egykének lenni ehhez.

- Én nem önzőségnek nevezném ezt, hanem inkább tapasztalatlanságnak. Valaki, akinek szokatlan az az élethelyzet, hogy korlátozottak a javak és azokat be kell osztani, vagy mondjuk várni kell, az nincs ezekhez hozzászokva. Sosem volt arra rászorulva, hogy ezeket megtanulja, nem tapasztalta meg, hogy osztozni kell valamin. Neki ezek a helyzetek szokatlanok.

- "Egyke vagyok. Világéletemben éreztem a testvér hiányát, sokszor éreztem magam magányosnak indokolatlanul, ezt is ennek tudtam be" mondják többen a megkérdezettek közül. Nagyon vágynak egy testvérre?

- Nincsen összehasonlítási alapjuk, csak egy idealizált kép, hogy milyen jó lenne, ha volna testvérük, főleg ha azonos nemű, és lehetne vele játszani, megcsináljuk majd egymás haját stb. De ez nyilván csak egy illúzió, mert az csak nagyon kiváltságos esetekben fordul elő, hogy ennyire jól kijöjjenek, és ennyire egymás társai tudjanak lenni.

Ez olyan inkább, mint mikor egy kisgyerek vágyik egy kutyára, mert milyen jó lesz, majd lovagol a hátán, együtt nőnek fel, stb.

Ez átszínezett valóság, de érthető, mert van egy nagyon mély gyökere, ami arról szól, hogy ő egyedül érzi magát, tudja, hogy ő nem felnőtt, mégis felnőttekkel van körülvéve.

De ahhoz, hogy tudjon a saját szintjéhez kapcsolódni, ahhoz kellene egy hasonló korú gyerkőc. Nyilván sokat tehetnek azért a szülők, hogy biztosítsák ezt a társaságot, például iskola mellett beszervezni játszó pajtásokat, és ezzel tompítani az egykéket érintő negatív hatásokat."

Deliága Éva

- Szóval azt képzeli az egyke, hogy milyen szuper helyzet, ha van testvér. Pedig tudjuk, ez nem feltétlenül van így.

- Ha valakinek nagyon szenzitív korszakában jön a tesó, például dackorszakban, amikor autonómiára törekszik a gyerek, mert már egy csomó dologra képes a szülő nélkül, ezt valahogy megborítja a kistestvér születése.

Tehát jónak gondolnánk, mert kicsi a korkülönbség, mégis azt szoktam látni, hogy ha ő pont ekkor kerül óvodába, akkor szokott lenni egy úgynevezett regresszió, azaz visszaesik egy már meghaladott szintre a gyermek, és előjön minden újra. Elkezd újra bepisilni, kisgyerekes módon beszélni, nem hajlandó elmenni az oviba, olyan érzése lesz, mintha őt kitaszították volna a kis fészkéből, mondván:

Általában minden ovi rosszul jön ki ebből.

- Mi történik, ha felüti fejét a testvérféltékenység?

- A testvérféltékenység egy természetes jelenség. Nem az a cél, hogy ne legyen, és nem az az anyuka lehet magára büszke, aki elmondja, hogy nincs egyáltalán féltékenység a gyerekek között. Én minden normálisan funkcionáló családban azt látom, hogy ott van a testvérféltékenység.

Ez többféle időpontban szokott megjelenni: az egyik, amikor születik a baba, és ekkor szoktak jönni, a

típusú megjegyzések. Nehezen tudja megszokni a nagytesó, hogy most már ez mindig így lesz, és valahogy minden megváltozik.

Vannak, akiknél ez ekkor még nem jelenik meg, csak később. Abban a pillanatban, hogy a gyerek mozgásra már képes, és elkezdi összerombolni a legót, meg elvenni a játékokat, mindent a szájába vesz, nem lehet kitiltani a szobákból, de ő még persze nem tud társasozni, meg elrágcsálja a kártyákat. Az egy nagyon nehéz időszak tud lenni, és a helyzet kiéleződik, mert a nagy már okos, tudja, hogy mit szabad, mit nem szabad, a kicsi pedig ilyenkor nagyon tudja őt zavarni."

Funkcionális egykének nevezzük azt a gyereket, akinél több, mint 7 év korkülönbség van közte és testvére(i) között. Ő egyedül képviseli generációját, és túl nagy a szakadék közte és a nagyok közt, ahhoz, hogy együtt nőjenek fel. Vannak is testvérei meg nem is.

Hogyan látja ezt a szituációt egy szakember?

- Én csak olyan családokkal találkoztam, ahol ennek nagyon pozitív volt a kimenetele. Itt a nagytesó inkább gondoskodó, nem pedig testvér szerepet tölt be. Olyan mintha a kicsi egyke lenne.

Nagyon sok múlik a családi háttéren. Ha alapvetően egy harmonikus családról van szó, kiegyensúlyozottak az emberi kapcsolatok, meleg a családi légkör akkor minden esélyük meg van arra a gyerekeknek, hogy jó kapcsolatuk legyen, és tartsák a kapcsolatot felnőtt korban is. Lehet, hogy nem olyan kapcsolatban lesz a kicsi a nagytesókkal, mint ők egymással, vagy mint ő a saját korosztályával, de mint modell, akkor is jelen lehet a tesó."

Persze nagyon fontos ebben az esetben, hogy a nagyobbra ne terheljük rá a gondoskodás túl nagy részét, nem várhatjuk el tőle, hogy hirtelen bébiszitterré lépjen elő.

Ahogy egy ilyen helyzetben lévő megkérdezett megjegyezte: nem neki szülték a picit, hanem maguknak. Álljanak a szülők így hozzá, és ne várják el az idősebbtől, hogy arra áldozza fel a szabadideje nagy részét, hogy a kicsit pesztrálja.

- EGYKE VS. TESTVÉREK. Akkor végül is melyik jobb a gyereknek?

- Ha választanom kell, és mivel van kiindulási alapom - nekem is van testvérem, és az én gyerekeimnek is vannak testvérei -, ha egy család teheti, és van rá lehetősége, és úgy alakul az életük, mindenképpen bátorítanék arra mindenkit, hogy legyen több gyerkőc egy családban.

Akárhogy is alakulnak a dolgok, akármilyen nehéz - és igen van testvérféltékenység és ez megjelenhet -, én azt gondolom, hogy nagyon, nagyon klassz dolog, ha valakinek van testvére. A jövőben az rengeteget számít, hogy az az ember potenciálisan az a valaki lehet, aki a legközelebb áll hozzá, még akkor is, ha nem olyan szoros kapcsolatban vannak, mint a legjobb barátjával.

De annak óriási a hozadéka, hogy rajtuk kívül senki se tudja olyan pontosan, hogy ők mit éltek át, honnan jöttek, ha utalnak valamire, pl. "amikor a nagypapa kertjében, stb.". Ennek óriási az ereje, hogy csak ők tudják, hogy miről van szó. Ez egy nagyon fontos összekötő kapocs."

Neked mi a tapasztalatod erről? Van testvéred, vagy egykeként nőttél fel? Írd meg kommentben!