HÍREK

Több ezren tüntettek Bécsben a globális klímasztrájk jegyében

A világszerte zajló klímavédelmi diáktüntetésekhez Magyarország is csatlakozott: a szervezők pénteken 16:30-ra hirdettek gyülekezőt az Operához, hatra pedig a Kossuth térre várnak mindenkit.

Link másolása

Több mint ezer ember vett részt pénteken Bécsben a globális klímasztrájk jegyében, a Fridays for Future nevű klímavédelmi mozgalom által meghirdetett tüntetésen. A mozgalmat támogató zöld szervezetek, diákok és aktivisták világszerte – egyebek között Bécsben és több más osztrák nagyvárosban is – azért mennek utcára ezen a napon, hogy akciójukkal a politikusok, kormányok és a közvélemény figyelmét a klímaválságra irányítsák.

Úgy vélik, a politikai döntéshozók nem tesznek eleget a közelgő klímakatasztrófa megelőzésért, és ezzel veszélyeztetik a következő nemzedékek jövőjét. Az aktivisták fokozott klímavédelmi intézkedéseket sürgetnek, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás értelmében valóban sikerüljön a Föld felmelegedését 1,5 Celsius-fokkal csökkenteni.

Renate Anderl, az Osztrák Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezetének (AK) elnöke támogatásáról biztosította a környezetvédelmi aktivistákat. Az idei nyár természeti katasztrófái megmutatták, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, és igenis oda kell figyelni a jövőjüket féltő fiatalok hangjára, mert ha ma nem cselekszünk, valóban késő lesz – jelentette ki.

A bécsi megmozduláson – mely hangos, de atrocitásoktól mentes volt – a rendőrség adatai szerint 5500-an, míg a szervezők becslése szerint 15-20 ezren vettek részt, többek között a jól ismert környezetvédelmi NGO-k, a szakszervezetek és a Vöröskereszt képviselői, valamint diákok ezrei.

2019 óta tüntetnek világszerte a környezetvédők a klímavédelem jegyében. A Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) mozgalmat Greta Thunberg tette globálisan népszerűvé. A svéd diáklány 2018. augusztus 20-án kezdte sztrájksorozatát. Azon a pénteki napon az iskola helyett a svéd törvényhozás épületéhez ment, hogy tüntessen a klímaváltozás elleni határozottabb fellépésért. Thunberg idén a berlini demonstráción szólalt fel.

A Fridays for Future Magyarország szeptember 24-ére hirdette meg a hazai globális klímasztrájkot, azzal a címmel: Klímaválság van. Lázadj!

Mint a program leírásában megfogalmazzák: „gyökeres és rendszerszintű változásra van szükség, amely egyaránt figyelembe veszi a legújabb tudományos eredményeket, a természet és a biodiverzitás bonyolult rendszerét, és a felveszi a harcot a kiszolgáltatott csoportok gazdasági, társadalmi és politikai elnyomása ellen”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Borkai-féle hajókázással vádolja a DK Magyar Péter egyik polgármester-jelöltjét
Molnár Csaba nem hiszi, hogy Magyar jelöltjei nyerhetnek, szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása a cél.

Link másolása

Magyar Péter pártjának budapesti polgármester-jelöltjeiről írt Molnár Csaba a Facebook-oldalán, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint „velük próbálják megosztani az ellenzéki szavazókat”.

„Az egyik volt Fidelitas-os aktivista, aki Magyar Pétert még egy hónapja is »nárcisztikus idiótának« nevezte és nem mellesleg eddig a Vitézy-kampányban dolgozott. Őt még a fővárosi listára is rátették.

A másik jelölt saját Facebook-oldala szerint az interneten toborzott »vállalkozó szellemű« lányokat egy kis olasz kiruccanásra. Azt ígérte, lesz »pihi, hajókázás, miegymás…« - igazi Borkai-módi”

- írta a bejegyzésben a DK politikusa. Molnár nem hiszi, hogy ők győzhetnek a polgármester-választáson, a cél szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása.

A poszt alatt később Magyar Péter is kommentelt. A Tisza Párt alelnöke azt írta:

„Önök akkor is hazudnak, amikor kérdeznek. Talán nem véletlen, hogy vidéken a DK a megszűnés szélén áll. Hallom a nyíregyházi alapszervezetükből szinte mindenki kilépett...”

Erre Molnár azzal vágott vissza, hogy ő csak a posztja végén hivatkozott cikkekből idézett.

„Ezek szerint Ön hazugsággal vádolja a 444-et, a Telexet és a 24-et? Nem szép dolog így beszélni újságírókról” - írta a DK-s politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: