Az ország csaknem fele kormányváltást szeretne, már csak a községekben vezet a Fidesz egy friss felmérés szerint
Már a Tisza Párt vezet országosan a Fidesz előtt az ELTE Szociológia Intézetének nagymintás, 4000 fős kutatása szerint, amelyet a Závecz Research készített szeptember 25. és november 9. között – írja a hvg.hu.
A Mi Hazánk 5 százalékon áll, a többi, kisebb ellenzéki pártra pedig a választók 12 százaléka voksolna. Ez jelentős fordulat a négy évvel ezelőtti állapothoz képest, akkor ugyanis még a Fidesz vezetett 32-27 arányban a 2015 óta rendszeresen megismételt kutatás szerint.
míg Magyar Péter pártja még tud szavazókat vonzani a DK-tól és más ellenzéki pártoktól, sőt, a kormánypárti szavazók egy része is elégedetlen.
A pártok támogatottsága jelentősen eltér a különböző korcsoportokban és településtípusokon. Míg négy éve a 30 alattiak támogatták erősebben az ellenzéket, most 58 éves korig a Tisza Párt a legnépszerűbb.
A kormánypárt 2021-ben Budapesten kívül minden településtípusban vezetett, mostanra azonban már csak a 2000 fő alatti községekben van előnyben, ott is szorosan, 32-29-re. A 25 ezer fő alatti városokban a Tisza vezet 31-27-re, a megyei jogú városokban pedig 34-26-ra. A Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország kivételével mindenhol a Tisza Párt támogatottsága a nagyobb.
A politika iránti érdeklődés is élénkült, négy év alatt 9 százalékponttal csökkent azok aránya, akiket nem hoz lázba a közélet. A választói aktivitás kiugróan magasnak ígérkezik: a megkérdezettek 80 százaléka mondta, hogy biztosan vagy valószínűleg elmegy szavazni, ami 12 százalékpontos növekedés 2021-hez képest.
Változott a magyarok viszonya a demokráciához is. A felnőttek kétharmada tartja a demokráciát a legjobb államformának, ami jelentős javulás a 2015-ös 48 százalékhoz képest. Ugyanakkor
A megkérdezettek egytizede nyilatkozott úgy, hogy bizonyos körülmények között elfogadhatónak tartaná a diktatúrát.
via Telex