Teherbe ejtünk egy nemzeti hőssel! – a háborús nemi erőszak kegyetlenségei
Szeme láttára erőszakolták meg anyját és 15 éves húgát egy 17 éves lánynak Irpinben. A három katona olyan kegyetlenül támadt rájuk, hogy mindketten meghaltak. A túlélő lányt nem bántották, azt mondták neki, nem nyúlnak hozzá, mert csúnya. "Élj tovább és add át másoknak, mi történt" - mondták neki. A sokkos állapotban lévő lány négy napig élt a holttestekkel egy házban. Most a nagymamájához került, pszichológusok segítik. Ez az egyik legfrissebb eset, amit Ukrajna ombudsmanja hozott nyilvánosságra.
Az ukrán állam forródrótot működtet, ahol az áldozatok vagy szemtanúk, családtagok kérhetnek segítséget. Április 1-je óta több mint 400-an telefonáltak - mondja az ott dolgozó pszichológusok egyike, aki egy ukrán lapnak beszélt tapasztalatairól.
Oleksandra Kvitko a legnehezebb eseteket kapja. Azt mondja, elsősorban nőket erőszakolnak meg, de vannak férfi áldozatok is. Például egy 45 éves mozgássérült, aki nem mehetett katonának és menekülni sem tudott, így lett áldozat.
Azok közül, akikkel foglalkozik, a legfiatalabb gyerek mindössze tíz éves. Az erőszaktevő katonák többsége huszonéves, és maszkban van. "Bárki lehet az erőszak tárgya náluk, bármilyen korú és nemű" – mondja a pszichológus. Szerinte az erőszak során nem a szex a fontos. Sokszor nem is nemi erőszak, hanem szexuális erőszak történik, nem a behatolás a cél, hanem az, hogy fájdalmat okozzanak.
- magyarázza az ukrán szakember.
"Régóta tudjuk, hogy a nemi erőszak nem a szexualitás agresszív formája, hanem az agresszió szexuális formája" – erősíti meg a Szeretlek Magyarországnak Lator Anna kulturális antropológus is, aki összehasonlító kutatást végzett a délszláv háború és a ruandai népirtás idején történt nemi erőszakról.
Azt mondja, nemi erőszak minden háborúban előfordul - különböző mértékben és különböző módon. Akárcsak Ukrajnában, a kilencvenes években a délszláv háborúban és Ruandában is háborús fegyverként alkalmazták a nemi erőszakot, igaz, az elkövetési módszerekben voltak különbségek.
"Mindig az adott konfliktus körülményei, az adott társadalmi kontextus tudja megmagyarázni, hogy miért éppen úgy történik, kik az elkövetők, kik az áldozatok, hol és mikor történik, mi a leggyakoribb elkövetési forma".
A délszláv háború területekért folytatott konfliktus volt Jugoszlávia felbomlása után, etnikai tisztogatás zajlott ott. Akkor a népesség nagysága és az etnikai viszonyok kaptak nagy hangsúlyt a közbeszédben. Vallási és politikai vezetők hirdették, hogy a nők felelőssége, hogy világra hozzák a következő generációt, és a férfiak felelőssége, hogy ezt az új generációt megteremtsék. A háborúban gyakori volt a kényszerterhesség.
A hivatalos hadsereg, illetve a paramilitáris egységek tagjai így akarták továbbörökíteni a szerintük jó géneket.
„A bosnyák, horvát és szerb katonák is azt mondták erőszak közben, hogy most teherbe ejtünk téged egy nemzeti hőssel. A nemi erőszak szimbolikus cselekmény volt a katonának, amivel „jó fajúvá” tehető az áldozat. Azt is mondták a muszlim nőknek, hogy Jézus keresztjét fogod csókolni. Egészen brutális beszámolókat is olvastam. Arra kényszerítettek valakit, hogy imádkozzon, miközben megerőszakolták és keresztet vágtak a hátába egy késsel.”
Ezek a táborok településen kívül voltak, bár mindenki tudott róluk, az erőszak jellemzően nem a közösség szeme láttára történt, és általában éjszaka.
Ruandában azonban gyakran mindez nappal és mások szeme láttára zajlott. Ráadásul Lator Anna szerint ott nemcsak katonák követtek el nemi erőszakot, hanem civilek is.
Az afrikai országban a kisebbségben lévő tuszik és a többségi hutuk között volt konfliktus. A tuszik voltak a gazdagabbak, a hutuk többsége alacsonyabb társadalmi státuszban élt. A feszültség a 90-es években erősödött fel, amikor a hutu vezetésű, hanyatló országba vissza akartak térni a korábban elmenekült tuszik. Elindult a szisztematikus kampány ellenük, tévékben, rádiókban, újságokban.
A történelem során egyébként is elegánsabbnak tartott tuszi nőket a média femme fatale-okként kezdte ábrázolni, akik vonzóak, szexuálisan túlfűtöttek, és nem elég jó nekik egy hutu férfi. Az ezután kitörő zűrzavarban a kilátástalanságban élő - és a tuszik ellen hergelt - hutu férfiak gyakran kényszerházasság formájában követték el a nemi erőszakot.
Az, hogy mindez nappal, mindenki szeme láttára történt, azért is lehetett, mert Ruanda nem kapott elég nemzetközi figyelmet, az elkövetők nem tartottak semmilyen felelősségre vonástól.
Gyakran botokkal, fegyverekkel követték el a nemi erőszakot, és sokszor megcsonkították, sőt, meg is ölték az áldozatot.
Mindkét konfliktusban előfordult, hogy gyerekek is áldozatul estek, és mindkettőben jellemző volt a csoportos nemi erőszak is, ami Lator Anna szerint a katonák összetartozását erősítheti. Olyan helyen van ennek jelentősége, ahol nem összeszokott csapatokat vetnek be, ahol sok a frissen toborzott katona, vagy a külföldi.
A csoportos erőszak Oleksandra Kvitko szerint Ukrajnában is jellemző. A pszichológusnő szerint ha nem is vesz mindenki részt az erőszakban, nézőként gyakran ott vannak a többiek is.
Ezt erősíti meg szerkesztőségünknek az ukrán La strada nevű emberi jogi szervezet jogásza, Julia Anosova is. Ők szintén forródrótot működtetnek, amin az áldozatok jelentkezhetnek. A legfiatalabb eddig 12 éves volt.
Julia Anosova szerint ahogy szabadulnak fel a települések, úgy derülnek ki egyre újabb és újabb esetek. 2014-ben is több tucatnyi eset volt, de akkor leginkább azért kínozták a nőket, hogy elmondjanak valamit, sokszor a kihallgató szobában támadták rájuk.
Többnyire otthonukban, általában csoportosan támadnak meg a katonák egy-egy nőt, és vagy mindannyian megerőszakolják, vagy amíg egyikük erőszakolja, a többiek nézik. Annyira elterjedt az ilyen erőszak, hogy Anosova szerint a parancsnokoknak is tudniuk kell róla.
Oleksandra Kvitko szerint az is előfordul, hogy a családtagokat is ott tartják.
- mondja.
A bűncselekményeket elkövető katonákat bátoríthatja, hogy a háborúban elkövetett nemi erőszak esetében a felelősségre vonás többnyire elmarad. Nagyon sok eset ki sem derül.
És nem bíznak senkiben.
„Ezek az emberek nagyon félnek. Egy lánynak el kellett küldenem a képet az útlevelemről és egy pszichológusi igazolást, hogy merjen velem beszélni” - meséli Oleksandra Kvitko.
Az ukrán pszichológus szerint sokan önmagukat hibáztatják. Megemlít egy lányt, aki anyja figyelmeztetése ellenére ment ki a kertbe. Csak arra emlékszik, hogy orosz katonák fogdosni kezdték. Édesanyja találta meg eszméletlenül. Most azt mondja, az egész az ő hibája, nem szabadott volna kimennie, ahogy az anyja kérte.
Jellemző, hogy az áldozatok ártani akarnak maguknak. Van, aki hóban feküdne, hogy megbetegedjen, más megégetné a bőrét. Jövőképük nincs, a most sem létezik, csak a múlt. Egy 13 éves lány azt mondja, soha többé nem akar férfiakat szeretni.
„A munkám alapján úgy látom, hogy az egyén pszichéjén múlik, hogyan tudja túltenni magát a történteken. Nem a sérülés, az életkor vagy a nem a meghatározó” - véli az ukrán terapeuta.
Olyanok is vannak, akiknek az életét az erőszak következményei végleg megváltoztatják. A klinikán négy terhes tinédzser lánnyal is foglalkoznak.
Lator Anna szerint az ukrajnai nemi erőszak mintázatait még nem lehet elemezni, mert még csak az első eseteket ismerjük. Dokumentálni kell, amit csak lehet.
Az, hogy a felelősségre vonás megtörténjen, szerinte több szempontból is fontos lenne. Egyrészt az áldozatoknak, hogy társadalmi szinten is elismerjék az ellenük elkövetett bűncselekményeket. Másrészt az is cél lenne, hogy a büntetés visszatartson másokat.
Lator Anna egy angol nyelvű honlapon, egy térképen mutatja a megtörtént esetek vallomásait. Szeretné, ha az ukrán áldozatok, családtagok is elmondanák, mi történt, mert minél többet beszélünk erről, annál kevésbé érezhetik az áldozatok, hogy ez az ő szégyenük.
Ez az elkövetők szégyene kell legyen.
Budapesten várhatóan jövőre emlékművet állítanak a háborúban megerőszakolt nőknek. Az elhallgatva.hu-n olvashatók részletek.
