SZEMPONT
A Rovatból

Tábor Áron: Trump szembemegy azzal a szuverenitás-központú gondolkodással, ami az 1945 utáni világrend meghatározó elve

Az amerikai kormány nem is nagyon leplezi, hogy a venezuelai elnök elhurcolása olyan beavatkozás, amit a 19. században szoktunk meg, és ami nyíltan a nyersanyagokért, a dominanciáért történik - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint ez az Egyesült Államokra is visszaüthet.


Miközben Nicolás Madurot fegyveresek kísérték egy amerikai bíró elé New York-ban, ahol ő ki kijelentette, hogy ártatlan és még mindig ő Venezuela elnöke, Trump egy sor másik országot is megfenyegetett, Kolumbuiától Iránon át egészen a NATO-tag Dániáig, amellyel kapcsolatban ismét megerősítette, hogy az amerikaiaknak meg kell szerezniük Grönlandot. Maduro elhurcolása után ezt a kijelentést komolyan kell venni a dán miniszterelnök szerint, még ha egy hasonló katonai akciónak nincs is esélye.

Trump arról is beszélt, hogy „az amerikai dominanciát a nyugati féltekén soha többé nem fogják megkérdőjelezni”, főként Kínának és Oroszországnak üzenve, amelyek szoros kapcsolatokat ápultak Maduro rezsimjével. De ezt az üzenetet lehetőségként is értelmezhetik, mert azt közvetíti, hogy a nemzetközi világrendben ezután az erő dominál. Ha az Egyesült Államok megvédheti érdekeit "a hátsó udvarában", akkor miért ne tehetné ugyanezt Putyin Ukrajnában és Hszi Csing-pin Tajvanban? Egy sokkal kockázatosabb új világrend van kialakulóban, amiről Tábor Áron Amerika-szakértővel beszélgettünk.

— Akkor nézzük azt, amiről mindenki beszél. Miben jelent ez cezúrát a világrendben? Hiszen ilyen beavatkozások voltak eddig is. Mi az, amitől most mindenki azt gondolja, hogy ezek után már Kína és Oroszország is azt csinál, amit akar?

— Az, hogy egy ország vezetőjét elmozdítják, nem gyakori, de előfordult már. Gondoljunk Szaddám Huszeinre, Kadhafira Líbiában vagy Noriegára. Nyilván minden eset más. A különbség a mostani esetben a hozzátett magyarázat.

Amikor az amerikai elnök nyíltan arról beszél, hogy „ezt azért csináljuk, mert megtehetjük, mert dominálni akarjuk az egész nyugati féltekét”, az azt jelenti, hogy visszatér az érdekszféra-központú gondolkodás.

A realisták persze azt mondanák, hogy ez sosem tűnt el, de a nemzetközi jog és az intézmények adtak egy keretet, hogy mi az elfogadott és mi a nem elfogadott viselkedés. És amikor valaki nyíltan azt mondja, hogy a mi kontinensünkön, a mi érdekszféránkban nem engedünk meg bizonyos vezetőket, és most már nem csak Venezueláról van szó, hanem Kolumbia és Kuba elleni fenyegetésekről is, az igazolási alapot adhat Oroszországnak vagy Kínának, hogy ők is azt csináljanak a saját érdekszférájukban, amit akarnak. Persze nem akarom ennek a jelentőségét túlozni.

Oroszország enélkül is megtámadta Ukrajnát, amikor Biden volt az elnök.

De ez a nemzetközi közvélemény előtt mégis egy olyan érv, amivel Oroszország azt mondhatja: ha az amerikaiak beavatkoznak Venezuelában, akkor mi miért ne tehetnénk meg ugyanezt Ukrajnában?

— Ne felejtsük el Dániát sem, amely Grönland miatt szintén konfliktusban áll a Trump-kormánnyal.

— Kérdés, hogy Grönland esetében mennyire érezhetjük ezt valódi fenyegetésnek. Trump nemcsak Venezueláról, Kolumbiáról vagy Kubáról beszélt, hanem megint arról, hogy az amerikai nemzetbiztonsági érdekek miatt szükségük van Grönlandra. Önmagában az, hogy az Egyesült Államok stratégiai szempontokat vesz figyelembe és külföldi támaszpontokat létesít, nem új dolog. De az, hogy nyíltan azt mondja: „ezt a területet én akarom, hogy az enyém legyen”,

szembemegy azzal a szuverenitás-központú gondolkodással, ami az 1945 utáni világrend meghatározó elve.

Amikor ezt ráadásul egy szövetséges EU-tagállammal, Dániával teszi, az még inkább kérdésessé teszi a jövőt. Egy NATO-n belüli ilyen konfliktus eddig elképzelhetetlen lett volna. Bizonyos tabuk megkérdőjeleződnek. Kérdés, hogy Európa mit fog reagálni, amely egyrészt kiszolgáltatott, hiszen a védelme még mindig az amerikai kapacitásokon múlik, másrészt nem is bánja annyira a dolgok alakulását, mert a Maduro-rezsimet Európa sem ismerte el. Harmadrészt viszont fél attól, hogy az a szabályrendszer eltűnik, ami nem kedvez annak az Európai Uniónak, amely éppen a nemzetközi intézményekre és szabályokra épül.

— És akkor még ott van Kanada is, amellyel szintén egy nehezen érthető konfliktusban áll. Vajon hosszú távon jó befektetés-e az Egyesült Államoknak, hogy ilyen vehemensen összerúgja a port mindenkivel?

— Nyilván a Trump-kormányzat úgy kalkulált, hogy ez megéri, mert egy látványos erődemonstráció azt mutatja, hogy Amerika, amelynek hanyatlásáról gyakran beszéltek, sokszor pont Trump miatt, mégsem gyenge. Ez a hanyatlás persze túlzás volt, hiszen katonai és gazdasági erejét tekintve még mindig jelentős szereplő.

Tehát az erődemonstráció egyértelműen cél lehetett.

Ugyanakkor az Egyesült Államok hegemóniáját és politikai befolyását alapvetően az segítette, hogy nemcsak a nyers erejére támaszkodott, hanem arra az intézményrendszerre is, amit 1945 után létrehozott. Erről a Trump-adminisztrációnak van egy elég egyértelmű véleménye. Marco Rubio már a külügyminiszteri meghallgatásán azt mondta, hogy az 1945 utáni világrend, amit Amerika hozott létre, régen hasznos volt, de mára elavult, és mások nagyobb előnyt szereznek belőle. Ez lehetséges, de

ilyenkor módosítani kell az intézményrendszert, nem felrúgni az egészet, mert az jelentős kockázatot jelent Amerika számára is.

Az, hogy szövetségesei vannak, és hogy sok helyen nyers erőgyakorlás nélkül is az történt, ami az amerikai politikának kedvező, olyan érték, amit most kockáztatnak.

— Az nem lehet, hogy mint oly sok hangoskodásnak, ezeknek a kijelentéseknek főként belpolitikai célja van?

— Donald Trump személyét ismerve, őt leginkább az érdekli, hogy mindez mit jelent számára és a hatalma számára. Szeretné magát úgy látni, mint aki ezt képes volt végrehajtani, ami belföldön belpolitikai haszonnal is járhat. Ilyenkor mindig előkerül, hogy milyen témákról tereli el a figyelmet. Nem akarok spekulációkba bocsátkozni arról, hogy ezzel az Epstein-ügyről vagy másról akarják-e elterelni a figyelmet. De az tény, hogy az év vége azt mutatta, Trump belpolitikai pozíciói meggyengültek. A szövetségesei fontos választásokat vesztettek, idén félidős választások jönnek, ahol a republikánusok elveszíthetik a képviselőházi többséget, és a törvényhozásban a saját pártján belül sincs mindenben egység. Nem volt világos, milyen belpolitikai sikereket tud elérni.

És mit csinál egy amerikai elnök, ha belpolitikailag nem tud sikereket felmutatni? A világban szeretne erősnek, határozottnak mutatkozni.

Szerintem ez valóban megjelenik szempontként: a belpolitikailag gyenge elnök a külpolitikában akar erősnek látszani, hogy az visszafordulhasson belpolitikai támogatottsággá. Ugyanakkor meg lennék lepve, ha ennek nagy hatása lenne a novemberi félidős választásokra. Általában a külpolitika marginális szempont az amerikai választóknál. Negatív hatása akkor lenne, ha ez egy elhúzódó háborúvá válna, de Trump figyelt arra, hogy ne így legyen. Pillanatnyilag ez erőt sugározhat, de nem hiszem, hogy ez lesz a fő politikai szempont.

— Én inkább arra gondoltam, hogy az amerikai színekkel befestett Grönland-térkép, megdobogtatja bizonyos szélsőséges amerikai hazafiak szívét, és ezáltal a Trump-táborban tartják őket.

— Igen, de közben ez egy kis törésvonalra is rámutat a Trump-táboron belül. Az „America First” sokak számára azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kerüljön a középpontba, a külföldi katonai szerepvállalás és a rezsimváltás pedig ezzel ellentétes. Érdekes volt Marjorie Taylor Greene képviselőnő bejegyzése. Ő már lemondott a mandátumáról és összeveszett másokkal, tehát kikerült Trump bizalmi köréből, de két nappal ezelőtt elég határozottan arról posztolt, hogy

ami történt, az szembemegy mindazzal, amit az „America First” képvisel. Amikor Trump még jelöltként arról beszélt, hogy véget vet a külföldi háborúknak, ő ezt elhitte, de Trump most az ellenkezőjét csinálja.

Szerintem ez a táboron belül kisebb töréseket okozhat. Tudjuk, hogy Tucker Carlson műsorvezető is erősen ellenzi az ilyen beavatkozásokat, és már hónapok óta mondta, milyen rossz lenne, ha az Egyesült Államok katonai akciót indítana Venezuela ellen. Nem állítom, hogy ez sokakat lemorzsol, de feszültséget jelent a Trump-táboron belül is.

— Az „America First” elsősorban a belpolitikát jelenti, és jönnek a félidős választások. Megtörténhet, hogy a következő években egy külpolitikailag elcsendesülő Egyesült Államokat látunk majd? Most hogy áll Trump szénája a közvélemény-kutatások szerint? Volt idő, amikor nem állt túl fényesen.

— November vége, december eleje táján voltak olyan felmérések, amik az eddigi leggyengébb eredményeit mutatták. Utána talán stabilizálódott, de alapvetően 40% körüli a támogatottsága, ami körülbelül az a szint, ahol Joe Bidené is volt az elnöksége nagy részében. Ez inkább általános elégedetlenséget mutat. Nagyon leegyszerűsítve: van 40% az egyik tábor, 40% a másik, és 20% az, aki a közhangulat alapján mozog ide-oda. Ez a 20% most inkább elfordult Trumptól, ahogy korábban Bidentől is.

Úgy tűnik, főleg a gazdasági kérdések kerültek a középpontba.

A republikánusok is rájöttek, hogy többet kell beszélniük a megélhetési költségekről, mert ez egy olyan kérdés volt, amivel az előző választásokon könnyen sarokba lehetett őket szorítani. Túlbecsülték a Trump-elnökség adópolitikájának a pozitív hatásait. Az biztos, hogy rövid távon ennek vannak inflációs hatásai, amit az emberek megéreznek a pénztárcájukon. Van is vita, hogy érdemes-e folytatni, vagy hogyan kellene korrigálni az adópolitikát.

– Ezeket a kudarcokat ellensúlyoznák a látványos külpolitikai akciót?

– Nem tartom kizártnak, hogy továbbra is lesznek látványos külpolitikai akciók. Azt azért nem hiszem, hogy egymás után sok katonai akciót fognak végrehajtani, mert azzal szemben viszont nem annyira toleráns a közvélemény, vagy akár maga Trump pártja sem.

Ezt a 19. században ágyúnaszád-diplomáciának hívták (gunboat diplomacy), ennek a mai formáját látjuk Venezuelánál.

Ez elképzelhető szerinem, hogy folytatódik, talán más államokra, akár Kolumbiára is próbáhat Trump így nyomást gyakorolni. Például Kubáról azt mondta Trump, hogy ott nem érdemes nyomást gyakorolni, mert magától összedől a rendszer. Megint csak kérdés, hogy jó lesz-e Amerikának, ha összedől a kubai rendszer, mert ott is komoly problémák lehetnek.

– És Kuba nagyon közel van...

– Pontosan. Mi lesz a kubai menekültekkel, vagy egyáltalán hogyan lehet stabilizálni ott a helyzetet? Az a feltételezés, hogy mivel Kuba annyira Venezuelára szorult gazdaságilag az utóbbi időben, hogy életben maradjon, és ha ez a lehetőség hirtelen eltűnik, akkor kérdés, hogy hogyan maradhat fent Kuba. De ha hirtelen összeomlik a kubai rendszer, nem biztos, hogy ebben az amerikaiak örömüket lelnék.

— Mi a különbség aközött, ami most Venezuelában zajlik, és ami annak idején Manuel Noriegával történt Panamában, amikor szintén elfogták, és az Egyesült Államokban bíróság elé állították? Akkor nem volt ekkora nemzetközi felhördülés.

— Bár az emlékeim nem nyúlnak vissza 1989-be, ötévesen azért nem figyeltem az ezzel kapcsolatos fejleményeket, de most, amikor utánaolvastam, azt találtam, hogy akkor is elítélték az Egyesült Államokat az ENSZ-közgyűlésben. Az ügy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé is került, ahol persze nem ment át a határozat, mert az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megvétózták.

— De a vezető publicisták akkor nem beszéltek arról, hogy itt egy új világrend jön, a régi pedig a kukába kerül.

— Azért, mert 1989-ről van szó, amikor tényleg egy új világrend jött, és még nem lehetett teljesen látni, hogy az milyen lesz. Akkor volt annak a bizonyos egypólusú világnak a hajnala, amikor az Egyesült Államok a hidegháború győzteseként egyedül maradt, és első számú szuperhatalommá vált. Talán ez a beavatkozás azért nem került reflektorfénybe, mert elnyomták azok a hatalmas események, amelyek 1989 körül történtek: a német újraegyesítés, a berlini fal leomlása, a Szovjetunió visszaszorulása, a rendszerváltások. Annyi rendkívüli dolog történt, hogy ez kevésbé volt szembetűnő. De különbség az is, hogy akkor az amerikai elnök, idősebb George Bush nem deklarálta, hogy ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok bármikor, bárhol beavatkozhat az amerikai kontinensen. Nem beszélt arról, hogy dominanciát szeretne a nyugati féltekén. És nem volt szó arról sem, amiről most Trump és Marco Rubio is elég nyíltan beszél: az olajról, az erőforrásokról. Szerintem a mostani felháborodás egy része annak szól, hogy

az amerikai kormány nem is nagyon leplezi, hogy ez egy olyan típusú beavatkozás, amit a 19. században szoktunk meg, és ami nyíltan a nyersanyagokért, a dominanciáért történik.

A Noriega-ügyben hasonló volt a helyzet annyiban, hogy az ő katonai uralma alatt volt egy elnökválasztás, amelynek az eredményét nem ismerték el, tehát őt sem tekintették legitim vezetőnek. De ez egy más jellegű eset. Az az akció is megsértette Panama szuverenitását, de talán nagyobb volt az elfogadottsága, főleg azért, mert az Egyesült Államok akkor vált a világ első számú nagyhatalmává.

— Ha már szóba került az olaj: az Egyesült Államok olajexportőr ország, nincs szüksége a venezuelai olajra. Akkor miért ennyire fontos mégis?

— Nincs rá szüksége, de Marco Rubio szenátor részéről elhangzott, meg akarják akadályozni, hogy az amerikai kontinens erőforrásait a kontinensen kívüli államok használják fel haszonszerzésre. Ez lényegében le is van írva abban a decemberben megjelent nemzetbiztonsági stratégiában, amely áthelyezi a hangsúlyt a nyugati féltekére. Itt jelenik meg eredetileg a Monroe-doktrína Trump-féle kiegészítése, amit Donald Trump most már egyszerűen csak Trump-doktrínának hív. Ez egyértelműen Kínára vonatkozik, amelynek érdekeltségei vannak a venezuelai olajiparban.

Szerintem nem magára a venezuelai olajra van szükségük, hanem arra, hogy más ne profitáljon belőle, és hogy nagyobb kontrolljuk legyen az olajérdekeltségek fölött.

Nem tudom, ennek mekkora hatása lesz. Amennyit olvastam erről, nekem úgy tűnt, nem egyértelmű, hogy ha az amerikai olajvállalatok elkezdenek befektetni, milyen gyorsan lehetne megnövelni a venezuelai kibocsátást, és mennyire lehetne rendbe tenni ezt a szektort, ami a Chávez- és Maduro-kormányok általános inkompetenciája miatt meglehetősen leromlott állapotban van.

— Olvastam egy olyan fejtegetést is, hogy az Egyesült Államok abban érdekelt, hogy a venezuelai kőolaj-kibocsátás felpörgetésével még jobban lenyomja az árakat, és ezzel az oroszoknak okozzon kellemetlenséget. Ez számomra ott sántít, hogy ezzel saját maguk alatt is vágnák a fát.

— Ráadásul a venezuelai kibocsátásnak az egész világra gyakorolt hatása elenyésző lenne. Még ha fel is pörgetnék, valószínűleg nem lenne nagy hatása az olajárakra. De valóban felmerült, hogy ez csökkentené az árakat, ami Oroszország számára lenne fájdalmas, hiszen ők erősen támaszkodnak az olajra. Igaz, hogy Amerika is érdekelt az olajiparban, de Oroszország sokkal inkább rászorul. Egyelőre az olajárak nem változtak jelentősen az események hatására. Az amerikai tőzsdén viszont a Chevron és más, az olajiparban érdekelt cégek részvényindexei emelkednek.

— Akiknek igazán jó lenne, és a bőrükön éreznék a venezuelai olajipar rendbe tételét, azok maguk a venezuelaiak lennének. Hadd legyek egy kicsit az ördög ügyvédje: milyen imperialista az, aki végül is a legjobbat azokkal teszi, akikhez odamegy, és rátenyerel a vagyonuk egy részére?

— Ezt fogalmazta meg Donald Trump a sajtótájékoztatóján úgy, hogy ez az akció nem szól másról, mint hogy „tegyük újra naggyá Venezuelát”, ez a „Make Venezuela Great Again”. Azért Donald Trumpot és a nemzetközi viszonyokhoz való hozzáállását ismerve, valószínű, hogy nem történne ilyen akció, ha nem gondolná, hogy az Egyesült Államok számára ebből valamilyen haszon származhat. Ő ezt tranzakcionista logikával szemléli: mi az, amit ő nyerhet ezáltal?

Az imperialista logika ebben az, amit már a 19. századi gyarmatosításnál is felhoztak, hogy a gyarmatosítók a gyarmaton élők életét jobbá teszik.

A hátulütője persze az, hogy nem ők maguk választják meg az útjukat, hanem egy külső erő jelöli ki azt. Most ezt a nyomásgyakorlást látjuk. Például az új kormányon, illetve a régi-új kormányon, az alelnökön, aki most hatalomba került.

— Tudjuk, hogy a venezuelaiak megpróbálták lerázni magukról ezt a kormányzatot, de nem sikerült, mert Maduro minden eszközt bevetett ellene. Most egy külső beavatkozás utat nyithat a törekvéseiknek?

— A venezuelaiak akkor járhatnak jól, ha a végkifejlet egy demokratikus átmenet lesz, amit ők maguk hajtanak végre. Nyilvánvaló, hogy az előző választást minden megbízható megfigyelő szerint Maduro elvesztette, ennek ellenére hatalomban maradt. Tehát az Egyesült Államok joggal mondja a világ jelentős részével együtt, hogy Maduro elnöksége nem volt legitim. Más kérdés, hogy a nemzetközi jog ettől még nem engedi meg az ilyen beavatkozást. De ha ezt egy pillanatra zárójelbe tesszük, akkor való igaz, hogy a venezuelaiak számára egy olyan átmenet, amely biztosítaná a demokratikus elveket, a szankciók kivezetését és a gazdaság fejlődését, előnyös lenne. Azonban nem egyértelmű, hogy ebbe az irányba mennek-e a dolgok. Már szombaton kiderült, sokak számára váratlanul, hogy Donald Trump egyáltalán nem arról beszélt, hogy a világ által legitimnek tartott ellenzéki jelölt, Edmundo González kapja meg a hatalmat, vagy a Nobel-békedíjas María Corina Machado. Sőt,

még arról sem beszélt, hogy Venezuelában legyenek szabad választások.

Arról beszélt, hogy a jelenlegi alelnök, Delcy Rodriguez maradjon hatalomban, aki ugyan a Maduro-rezsim képviselője, de az amerikaiak valamiért alkalmasabbnak tartják, és majd ő megteszi, amit az amerikai érdekek kívánnak. A venezuelaiak félelme az lehet, hogy az országon belül nem sok minden változik, csak kifelé lesz kooperatívabb az állam az Egyesült Államokkal, mert a nyomásgyakorlás tulajdonképpen erre irányul.

— Nem lehet, hogy a békés átmenetet éppen azok tudják biztosítani, akik benne vannak a rendszer működtetésében? Persze fájóan hiányzik a választások kitűzése, de jobb lett volna, ha egy olyan ellenzék kerül hatalomra, amely a politikai rendszer sajátosságai miatt minden gyakorlati tapasztalattól távol volt?

— Nehéz ezt megmondani. Láttuk, mi történt Irakban: megbuktatták Szaddám Huszeint, és valódi amerikai katonai megszállás következett. Amikor most Trump azt mondja, hogy „mi fogjuk irányítani Venezuelát”, nem egyértelmű, hogyan akarja ezt megvalósítani, mert jelenleg nincsenek tömegesen amerikai csapatok Venezuela utcáin. Inkább egyfajta nyomásgyakorlást látunk. Irakban nem ez volt a helyzet. Ott voltak az amerikai katonák, volt egy amerikai átmeneti hatóság, majd átadták valakinek a hatalmat, és tudjuk, mi lett a vége: véres polgárháború. Ott le akarták bontani Szaddám Huszein rendszerét, és nemcsak a legfelső vezetést, de a katonaság és a bürokrácia alacsonyabb szintjein is el akarták küldeni a Baath Párt képviselőit.

Láttuk, hogy ez katasztrofális út volt. Ugyanakkor az sem garancia a jobbulásra, ha azok maradnak hatalomban, akik eddig is ott voltak.

Valamiféle demokratikus felhatalmazásra szükség lenne. Az egész helyzet olyan, hogy nem egyértelmű: a Trump-kormánynak Maduro eltávolításán kívül van-e egyáltalán hosszú távú terve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Hatalmas fideszes hazugság omlott össze az ukrán megállapodással
A politikus Facebook-posztban bírálta a Fidesz eddigi Ukrajna-politikáját. Fekete-Győr szerint a mostani megállapodás bebizonyította, hogy a megoldás évek óta lehetséges lett volna.


Fekete-Győr András egy friss Facebook-posztban reagált a magyar–ukrán megállapodás hírére. A politikus egy retorikai kérdéssel indított: „Ki hitte volna, hogy ha Magyarország kormánya valóban meg akar állapodni Ukrajnával a kárpátaljai magyarok jogairól, akkor ez lehetséges? Hogy ha nem ürügyet keres, hanem ténylegesen tárgyal, akkor eredményt is el tud érni?”

Szerinte ezzel egy újabb hatalmas fideszes hazugság omlott össze.

„Évekig azt hallgattuk Orbánéktól, hogy Ukrajna miatt nincs előrelépés, hogy a kárpátaljai magyarok jogai miatt kell gáncsolni, vétózni és bomlasztani az európai egységet. Most kiderült: a megoldásra évekkel ezelőtt is lett volna lehetőség. Csak Orbánék nem akarták.”

Azt írta, a Fideszt valójában soha nem a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése érdekelte, hanem az, hogy legyen egy „jól használható ürügyük Putyin érdekeinek kiszolgálására”.

A bejegyzés szerint a nemzeti összetartozás ügyét is politikai termékké silányították, amivel addig takaróztak, amíg hasznos volt számukra.

„Végleg bebizonyosodott, hogy Magyarország képes úgy képviselni a saját nemzeti érdekeit, hogy közben nem válik Putyin trójai falovává. Csak olyan kormány kell, amelyik nem az orosz diktátor szemüvegén át nézi a világot, és nem Moszkvából kapja az ukázt” – fogalmazott Fekete-Győr.

Különösen szimbolikusnak nevezte, hogy a megállapodás híre éppen június 4-e, a nemzeti összetartozás napja előtti napon érkezett, ami szerinte világosan megmutatja a különbséget a valódi nemzeti felelősségvállalás és a fideszes „nemzetpolitikai” színjáték között.

Magyar Péter miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy egy „teljes körű” kétoldalú megállapodás született Ukrajnával a kárpátaljai magyarok nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítéséről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Ez egy kifejezetten jelentős szigorítás” – jövő héten életbe lép a migrációs paktum, de Magyarország nem áll készen rá
Jövő péntektől az egész Európai Unióban másképp kell kezelni a menedékkérőket. Ez Magyarországra is érvényes, csakhogy nálunk az Orbán-kormány semmit sem tett a felkészülésért. A Helsinki Bizottság szakértője szerint meg kell értetni az emberekkel, hogy ez egy szigorítás.


Magyar Péter május 29-én jelentette be, hogy megállapodott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az uniós pénzek hazahozataláról. A bejelentés után nem sokkal a Fidesz már a „von der Leyen–Magyar Péter-paktum” részleteit firtatta, többek között a migrációval kapcsolatban. A miniszterelnök azt válaszolta, semmiféle ilyen elvárás nem volt. Ugyanakkor jövő pénteken életbe lép az Európai Unióban az új migrációs szabályozás, amit Magyarországnak is be kellene tartania. Csakhogy jelenleg a hazai törvények teljesen mást írnak elő, az Orbán-kormány semmit sem tett, hogy felkészüljön erre a helyzetre, és egyelőre a Tisza-kormányban sem volt ez téma.

De mi is valójában ez a sokat emlegetett migrációs paktum? Valóban elárasztják Magyarországot a migránsok a hatálybalépése után? És mi történik, ha egy uniós jogszabály szembe megy a magyar jogrenddel? Erről beszélgettünk Léderer Andrással, a Magyar Helsinki Bizottság főmunkatársával.

— Az ellenzék kommunikációjában a migrációs paktum az ördögtől való. De mi ez a csomag valójában, és melyek azok a pontjai, amelyekkel óvatosan kell bánni?

— A paktum kifejezés helyett pontosabb, ha közel egytucatnyi önálló jogszabályból álló csomagról beszélünk, ami az európai menekültügyi és migrációs szabályokat alakítja át. Általánosságban elmondható, hogy jóval szigorúbb, mint a ma még hatályban lévő európai szabályozás. Jóval több és hosszabb ideig teszi lehetővé a fogvatartást, az őrizetet, adott esetben gyerekekét is, mint a jelenlegi szabályozás. Az eljárások jelentősen felgyorsulnak, a határidők lerövidülnek, és ezzel összefüggésben bizonyos eljárási garanciák gyengülnek.

Ez egy kifejezetten a jelentős szigorítás irányába lépő új szabályozás.

A másik lényeges elem, amiért ez Magyarországon különösen fontos, hogy a mai európai menekültügyi szabályozás nem közvetlenül hatályosul a 27 tagállamban. Ezeket a különálló jogszabályokat minden tagállamnak át kellett ültetnie a saját hazai jogrendjébe, ami tartalmi különbségeket okozott. Az új, június 12-én hatályba lépő paktum viszont egyből, közvetlenül hatályos. Nemcsak, hogy nem kell ezeket egyesével átültetni, de ha ez nem történik meg, akkor is hatályosak. Ennek elvileg az a célja, hogy teljesen mindegy legyen, valaki melyik uniós tagállamban kér menedéket, pontosan ugyanaz történjen vele. Hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki, majd meglátjuk, de ez a gondolat mögötte. És hogy ez miért ennyire felfújt téma Magyarországon? Leginkább azért, mert a menekültügyet és a migrációt a propaganda és az Orbán-kormány teljesen összemosta az elmúlt bő évtizedben.

Ma már kevés ember érti a különbséget a migráció és a menekültügy között. Ez olyan légkört teremtett, ahol arról beszélni, hogy a menedékjog alapvető emberi jog, szinte ki van zárva.

Akár tetszik, akár nem, ezek nem vágyálmok vagy emberjogi álmok. Az, hogy a menedékhez minden embernek joga van, szerepel az Európai Unió Alapjogi Chartájában, de még a magyar Alaptörvényben is benne van.

— Az előző kormány azt állította, a migrációs paktum miatt Magyarországot el fogják árasztani a migránsok.

— Ez egyszerűen nem igaz. A legnagyobb képtelenség, amivel a mai napig megy a riogatás, az az, hogy több száz menekültet kell kötelezően befogadnia Magyarországnak. Ez egy teljesen egyértelmű hazugság, és aki ezt terjeszti, az vagy tudja, hogy nem mond igazat, vagy fogalma sincs, miről beszél. Amiről ez szól, az az, hogy a csomag egyik eleme bevezet egy szolidaritási mechanizmust az európai tagállamok között, aminek három lehetséges formája van. Az adott tagállam maga dönti el, hogy ebből a háromból melyiket, melyik kettőt, vagy akár mindhármat választja, és milyen arányban. Tehát nem arról van szó, hogy minden tagállamnak be kell fogadnia X embert.

El lehet dönteni, hogy egy ország átveszi menedékkérelmek vizsgálatát, anyagilag hozzájárul egy nyomás alatt lévő tagállam menekültügyi rendszeréhez, vagy felajánl valamilyen szolgáltatást, szakembereket, eszközöket.

De ez is csak akkor lép életbe, ha egy uniós tagállam objektív számok alapján azt mondja: „nálam hirtelen nagyon sok ember jelent meg, és képtelen vagyok ezt kezelni”. Ezt követően az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy valóban így van-e, majd felhívást intéz a többi tagállamhoz. Például a görögök szólnak, hogy nagy a baj, mert megjelent náluk a határon tízezer ember, és önhibájukon kívül nem tudják kezelni, ezért a többi tagállam küldjön plusz ügyintézőt, rendőrt, tábori ágyat. Tehát szó sincs arról, hogy itt jövő héten megjelenik akár csak egyetlen ember is.

— Jól értem tehát, hogy hiába lép hatályba a paktum, ez önmagában nem jelent semmit a szolidaritási mechanizmusra nézve, mert csak egy menekültügyi havária esetén történne bármi is?

— Így van, de csak ha azt egy tagállam jelzi, és az Európai Bizottság is megerősíti, hogy tényleg havária van. És ezt követően is a magyar államtól fog függeni, hogy ebből a háromfajta segítségből mit ajánl fel, és milyen arányban.

Mondhatja azt is, hogy „én semmilyen ember kérelmének vizsgálatát nem veszem át, és egy fillért sem fizetek, de küldök húsz rendőrt”.

Mondhatja azt is, hogy megvizsgálok két plusz menedékkérelmet, ami nem azt jelenti, hogy fizikailag átveszek ide embereket és befogadom őket, hanem csak annyi, hogy megvizsgálom a kérelmüket. Ez is egy nagy különbség ahhoz képest, amiről néhány megszólaló beszél, hogy itt majd megjelenik 300-400 ember. Vagy mondhatja azt, hogy fizetek a közös zsebbe plusz pénzt azért, hogy a nyomás alatt lévő tagállamot segíteni lehessen, vagy ezeknek a kombinációját.

— Ez annyira puha megoldásnak tűnik, hogy a próbája egy valós krízishelyzet lesz. Könnyen előfordulhat, hogy mindenki csak a legkisebb terhet vállalja, és a menekültek ott állnak majd a görög tengerparton, nem tudnak menni sehova, és az egész rendszer megbukhat. Nem félő ez a forgatókönyv?

— A paktummal kapcsolatban ilyen típusú kritikák is felmerülnek, emberjogi kritikák is, ez valóban így van. De az az alapállítás, ami az ellenzők részéről mindenhonnan hangzik, hogy ha Magyarország végrehajtja az uniós jogot, ami egyébként kötelessége, az azt jelenti, hogy több száz ember fog itt azonnal megjelenni, az konkrétan nem igaz. És szerintem fontos ezt érteni.

— Rendben, de jelenleg van egy olyan magyar jogrend, amibe nem illeszthető bele ez az uniós rendelet. Ilyenkor mi van?

— Ennél sokkal rosszabb a helyzet, mert a magyar menekültügyi szabályozás nemcsak a jövő héten hatályba lépő új szabályokkal ütközik, hanem a most hatályosakkal sem fér össze. A magyar szabályozás egyébként a magyar Alaptörvényt is sérti.

— Miben?

— Ugyanabban a két dologban, ami miatt a napi egymillió eurós bírságot is fizeti Magyarország. Az Európai Unió Bírósága azért szabott ki egy 200 millió eurós egyszeri, és onnantól kezdve napi egymillió eurós büntetést, mert egyrészt Magyarországon legalizálták a visszakényszerítéseket és folyamatosak a csoportos kiutasítások, miközben a magyar Alaptörvény kimondja a csoportos kiutasítás tilalmát. A másik elem, hogy nem lehet Magyarországon menedékkérelmet előterjeszteni, miközben az Alaptörvény XIV. cikke elismeri, hogy Magyarország menedéket nyújt. Tehát a jelenlegi szabályozás a saját hazai alkotmányos szabályainkkal sincs összhangban.

— Akkor egy egyszerű alkotmánybírósági eljárással meg lehetne semmisíteni ezeket?

— Az Alkotmánybíróság előtt akkor lehet valamit megtámadni, ha az érintett támadja meg, aki magyar joghatóság alatt van. De egy olyan ember, aki nem tud menedékkérelmet benyújtani, és egyébként nincs is itt, az az Alkotmánybírósághoz semmilyen módon nem fog tudni fordulni.

Ez a helyzet már most is problémát okoz az országnak, hiszen a napi egymillió eurós büntetés azért napi 365-370 millió forintot jelent ma, korábban 400 milliót.

Ezt az összeget az országnak egyébként járó uniós forrásokból vonják le.

— Ez nem kevés összeg. Most már majdnem egymilliárd eurónál tartunk.

— Így van. Ez egy horribilis összeg, és minden nap újabb egymillió euróval nő.

— Ehhez az egymilliárd euróhoz képest mennyibe kerülne, ha betartanánk ezeket a menekültügyi rendelkezéseket? Tisztviselők, ellátás, stb. Mekkora vállalásról beszélünk?

— Azt gondolom, hogy arányaiban összehasonlíthatatlanul kevesebbe. Ahhoz, hogy Magyarországon egy működőképes, akár a jelenlegi, akár a jövőbeni szabályokkal összhangban lévő menekültügyi eljárás legyen,

szükség van néhány tucat ügyintézőre és néhány üzemelő, nyitott és zárt befogadóállomásra.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az irreguláris határátlépők száma az egész Európai Unióban évek óta csökken, a nekünk releváns balkáni útvonalon éves alapon 2024-ben 78%-kal, 2025-ben 42%-kal csökkent. Ezzel párhuzamosan az Unióban benyújtott menedékkérelmek száma tavaly 19%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Hogy ez hogyan viszonyul a több mint 400 milliárd forinthoz, azt hiszem, egyértelmű.

— Ez valószínűleg néhány milliárd forintnál nem lehet több.

— Ez így van. Arról nem is beszélve, hogy a paktum miatt, mivel sok teljesen új szabályt is tartalmaz, az Európai Bizottság egy külön keretet nyitott meg minden tagállamnak a felkészülésre.

Lehetett volna pénzt kérni képzésre, új emberek felvételére, eszközbeszerzésre, épületfelújításra, bármire, ami ahhoz kell, hogy a saját gyakorlatunkat összhangba hozzuk az új szabályokkal.

Ehhez mindössze annyit kellett volna tenni, hogy tavaly decemberig Magyarország benyújt egy tervet, hogy mire és mennyi pénzre van szüksége. A Bizottság adott volna, de Magyarország nem adott be ilyen tervet. Az Orbán-kormány menekültpolitikája iszonyú súlyos károkat okozott már eddig is, és nagyon nehéz helyzetet teremtett az új kormány számára is. Ennyi idő alatt abból a füstölgő romhalmazból, amivé a menekültügyi rendszer vált, szinte lehetetlen működő rendszert varázsolni. Főleg úgy, hogy ez a plusz pénz, amiről az előbb beszéltem, már biztosan nem lehívható. Őszintén nem látom, hogy nyolc nap alatt hogyan lehet a semmiből egy működő menekültügyi rendszert létrehozni.

— Mennyi idő kellhet ahhoz, hogy az eddig démonizált menekültügyet a helyére téve, ebből a helyzetből kommunikációsan is ki lehessen keveredni?

— Ez nyilván nem megy egyik napról a másikra, az ezzel kapcsolatos tények bemutatása, annak megértetése az emberekkel, hogy ki a menekült, ki a migráns, és mi a különbség a kettő között, az egy hosszabb folyamat lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András a pénteki tüntetőkről: A Hatvanpusztán kávézgató volt miniszterelnök és bandája bőszítette fel őket a hazugságaival
A volt képviselő a migrációs paktum elleni budapesti tüntetésre reagált. Mint írta, ő nem tekinti ellenségnek a demonstrálókat, inkább a „félelemkufárokra” haragszik, „akik még mindig a gyűlöletből akarnak pénzt és hatalmat teremteni”.


Jámbor András volt országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán reagált arra a tüntetésre, amelyet a Tisza Párt és az uniós migrációs paktum ellen tartottak pénteken kora este Budapesten.

Mint írja, „elképesztő volt nézni azt az ezer embert, a honfitársainkat, (...) akiket a Hatvanpusztán kávézgató volt miniszterelnök és bandája bőszített fel a hazugságaival.”

Hangsúlyozta, hogy a tüntetőket nem tekinti ellenségeinek, hiszen velük együtt élünk ebben az országban.

„Ezek az emberek félnek. A bizonytalantól. A bevándorlástól. Féltik az értékeiket, a jövőjüket.”

A volt képviselő a politikusokra és a sajtóra hárította a felelősséget. „És akkor jönnek ezek az undorító szélsőjobboldali politikusok és az őket kiszolgáló lapok, mint például a PestiSrácok. Amely mindenfajta bizonyíték nélkül tegnap elkezdte azt terjeszteni, hogy migránsokat szállítottak Magyarországra Lengyelországból.

Én rájuk haragszom, a félelemkufárokra, akik még mindig a gyűlöletből akarnak pénzt és hatalmat teremteni.”

Jámbor szerint a bevándorlás nehéz kérdés, de nem lehet róla még több félelemkeltéssel beszélni, hanem „az emberséget, a józan észt helyre kell hozni ebben a témában”. Egy konkrét példát is hozott arra, hogy szerinte mi lehetne a vita kiindulópontja. Egy Afganisztánból elmenekült anya és gyerekei történetét említette példaként, akiknek azért kellett távozniuk, mert a családfő keresztény hitre tért. „Az apa eljutott Németországba. Utána jött a két nő. 35 napon keresztül éheztették a magyar hatóságok őket a tranzitzónában. Ételhez csak a társaik emberségéből jutottak.”

„Azt gondolom, ebben megegyezhetünk: ez bűn. Így senkivel nem lehet bánni. Bajba jutottakkal pedig főleg nem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András az óbudai korrupciós ügyről: Ezért kellett Magyar Péter a rendszer leváltásához
A korábbi országgyűlési képviselő a korrupciós letartóztatásokra reagált, melyek szerinte Magyar Péter szükségességét igazolják. Jámbor úgy látja, a régi ellenzéket is áthatotta a korrupcióra épülő szívességpolitika.


Jámbor András volt országgyűlési képviselő a Facebookon reagált a legújabb korrupciós botrány fejleményeire. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és nagyon meglepődött Őrsi Gergely letartóztatásán, de egyetért azzal, hogy „aki a nép szolgájaként elemel a nép pénzéből, az bűnhődjön!”

Szerinte azonban a parkfenntartási és a várhatóan előkerülő közétkeztetési korrupciós ügyek nem csupán a lopásról szólnak. Hanem arról is, hogy

az ellenzék–Fidesz kapcsolatok, céghálók és korrupciós pénzek átjárták a rendszert, és ezek befolyásolták az ellenzéki politikát is.

„Tudom, sokan vannak a régebbi ellenzékből, akik nem értették, miért Magyar Péter kellett az Orbán-rendszer leváltásához. Többek között ezért” - fogalmazott.

Jámbor szerint Magyar Péter működésében nincs jelen a korrupcióra épülő szívességpolitika.

„Nem volt egy kis fékezés, egy kis »inkább más irányba menjünk«, egy kis »adok neked pénzt, hogy máshogyan kampányolj«” – írta.

Jámbor hozzátette, hogy a régi ellenzék politikusainak elsöprő része tisztességes, és példaként említi, hogy a Momentum azonnal fel is függesztette érintett tagjait.

„De pár rohadt alma ugye elég a kosárban...”

A posztban felidézi, hogy erről a jelenségről beszélt már Juhász Péter, Hadházy Ákos, Ruff Bálint, és erről szóltak Magyari Péter cikkei, valamint Kerényi György írása a Szabad Európán.

Jámbor András a bejegyzését azzal zárja, hogy a mostani ügy nem csupán egy korrupciós eljárás, hanem részbeni magyarázat arra is, miként működött az Orbán-rendszer az elmúlt 16 évben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk