SZEMPONT
A Rovatból

„Szocializmus sose volt, a valódi fölszabadulási kísérletek mindig vereséggel végződtek” – interjú Tamás Gáspár Miklóssal

Tamás Gáspár Miklóssal új könyve, az „Antitézis” megjelenésének apropóján beszélgettünk.
Szadai Levente - szmo.hu
2021. február 20.



Antitézis címmel több mint 20 év után jelent meg új könyve Tamás Gáspár Miklósnak. A kötet a filozófus 2001 és 2020 között – eredetileg főként angol nyelven – született tanulmányainak, elemzéseinek és esszéinek gyűjteménye. A kötetben megtalálható írások egyaránt foglalkoznak a szovjet típusú rendszerek természetével, a rendszerváltás elemzésével, a szélsőjobboldal előretörésével, valamint a mai, általános politikai- és társadalmi helyzettel. Gondolatmenetük filozófiát ötvöz társadalom-, mentalitás- és politikatörténeti belátásokkal. A szerzővel könyve megjelenésének apropóján beszélgettünk.

– Kelet-Európában sokan, sokféleképpen határozzák meg viszonyulásukat a „létező szocializmushoz”. Ön a kötetben alapvetően államkapitalizmusként írja le a ‘89 előtti rendszert, de ezt a meghatározást fokozatosan árnyalja, jelezve, hogy ez a tág fogalomnak egy nagyon sajátságos esete. Miért tartja államkapitalizmusnak a „létező szocializmust”, és mik árnyalhatják ezt a képet?

– Az én „viszonyulásomat” az határozta meg, hogy – másokkal együtt – nyílt ellenzékben voltam az ún. létező szocializmussal szemben (és még börtönbe se kerültem miatta, ahogyan odakerültem volna Csehszlovákiában vagy az NDK-ban, csak állástalan voltam, meg publikációs tilalommal sújtottak), amelyet akkor se tartottam szocializmusnak, hiszen nem számolta föl az elkülönült tulajdont (azaz a termelőerők elválasztását a termelőeszközöktől), az árutermelést, a bérmunkát, a pénzt, egyszóval: a kizsákmányolást, ráadásul teljes politikai ellenőrzést gyakorló, cenzúrázó, rendőrállami diktatúra volt – bár elismerem civilizációs, népművelési és népjóléti eredményeit. (Persze az egyes szovjet rendszerű országok jócskán különböztek egymástól.)

Egyébként az 1930-as évek óta sokféle (a szovjet típusúnál kevésbé teljeskörű) államkapitalizmus keletkezett, aminek nagy szerepe volt a válság leküzdésében, egyben a diktatúra bevezetésében többfelé, többféleképpen is. A „népi demokratikus”, szovjet jellegű államkapitalizmus ugyanakkor nagyobb társadalmi-gazdasági egyenlőséget hozott létre, mint más változatok, bár ezt se szabad túlbecsülni; a ma kitaszított csoportok, rétegek peremre szorulása akkor kezdődött. (Mellesleg nagyon fontos, hogy a bürokrácia mellett – és miatt – minden államkapitalizmusnak alapvető meghatározottsága a zűrzavar, nemcsak a többnyire sikertelen központosítás, amint Franz Neumann réges-régen, azaz 1944-ben megállapította.)

– Az Egyszerű és nagyszerű kapitalizmus c. írásban a rendszerváltással kapcsolatban megjegyzi: a csökkenő életszínvonalat politikai engedményekkel csillapította az elit, ami sokakat megtévesztett. Több mint 30 év távlatából hogyan látja a rendszerváltás mérlegét ebből a szempontból?

– Sose használnám a megtévesztő „elit” szót, amelyről nem lehet tudni, voltaképpen kire vonatkozik. És nem tulajdonítanék ekkora szerepet a furfangnak. Akkoriban az egész világon csökkent az életszínvonal a válság és a monetarista, ultrapiaci, „egyensúlyi”, azaz megszorításos gazdaságpolitika következtében, ez nálunk egybeesett az alkotmányos, pluralista, sok emberi jogot kiterjesztő vagy bevezető politikával és a nyilvánosság robbanásával (annak ellenére, hogy ezt sokan ellenezték, például az akkor is kormányon lévő magyarországi jobboldal, amelynek azonban korlátozottabb volt a hatalma).

Emiatt az egybeesés miatt – és a politikai csalódások miatt – az alkotmányos jogállam és a képviseleti kormányzat (parlamentarizmus plusz többpártrendszer) azóta is népszerűtlen.

Az egyenlőtlenség rohamos növekedése együtt járt a nyilvánosság – időleges – fölszabadulásával, amivel beérkeztünk a modern kapitalizmusba, tehát körülbelül abba a helyzetbe, amelyben Franciaország volt az 1830-as években.

Tamás Gáspár Miklós: Antitézis. Kalligram Kiadó, 2021.

– Az osztály a közvélemény jelentős része szemében meghaladott, „történelmi” fogalom. A kötetben több írás is érinti ezt a kérdést, mi történt az osztályokkal és egyáltalán, mennyiben lehet a segítségünkre ma ez a fogalom?

– A közvéleménynek egyrészt fogalma sincs, miről beszél, másrészt igaza van. Az „osztály” fogalom nélkülözhetetlen, mert a XIX. század vége óta (mások a XVII. század óta) osztálytársadalomban élünk, amelyben igen sokaknak nincs saját tulajdonuk, ezért munkabér fejében kell bérmunkát végezniük. Ez alapvetően nem változott a kiegyezés óta nálunk, 1688 óta Angliában. Az azonban megváltozott, hogy mind a polgári, mind a proletár osztálypolitika a XX. század végén megszűnt, a polgárság politikai befolyása (nem a profitja!) szétmállott, a munkásosztály szervezettsége a maga egykori hatalmas, sokmilliós – szociáldemokrata és kommunista – tömegpártjaival a demokratikus országokban, óriási és befolyásos szakszervezeteivel, a maga baloldali értelmiségével és osztálykultúrájával ugyancsak eltűnt. A mai olvasó maga elé se tudja képzelni, hogy alávetett osztályoknak hatalmuk, beleszólásuk lehetett az ügyek intézésébe – ha győzni végül nem is győztek soha.

– Posztfasisztának nevezi azokat a politikai rendszereket, amelyek fasiszta és nemzetiszocialista vonásokat mutatnak, de nem bontják le teljesen a demokrácia intézményeit. Arról ír, a posztfasizmus bántóan egyszerű titka az, hogy a munkát az emberi faj kitüntető jegyeként kezeli és szembehelyezkedik azokkal, akik ebben a tekintetben nem “hasznos” tagjai a társadalomnak. Mennyire jellemző ez ma a korszellemre a világban és itthon?

– Egyrészt a „gazdaságilag” (mintha léteznék olyasmi, hogy „a gazdaság”, holott ez csak mítosz, itt különböző dolgokra húzzák rá ugyanazt a terminológiai vizeslepedőt) haszontalan rétegek, csoportok, nemzedékek, etnikumok, régiók szűnnek meg az egyetemes társadalom teljes jogú tagjainak lenni, majd a nemzeti társadalmak kebelén belül zúzzák szét a honpolgári állapotot (vagy státuszt) előbb szimbolikusan, majd közjogilag, amint ezt a gyorsan fasizálódó mai Franciaországban megfigyelhetjük. (Nem a nyílt szélsőjobboldalról van szó, hanem arról, hogy mindenki más is a szélsőjobboldali álláspontra helyezkedik, beleértve például az összezsugorodott kis Francia Kommunista Pártot – vagy a jelenlegi magyarországi ellenzéket! Ez utóbbi ma Orbán és a régi Jobbik szellemében közelíti meg – immár egységesen! – a menekültkérdést.) A tendencia általános és erősödik.

– Egyik írásában felhívja a figyelmet arra, hogy az emberiség többsége soha többé nem fog értéket termelni, a munka, ahogy ismerjük, megszűnik létezni. Mi ennek az oka és milyen hatása lehet a politikára és a társadalomra?

– Az értékteremtő, termelő munka mint az elsöprő többség tipikus állapota már most se létezik. A dolgozók mai többsége a szolgáltatásokban vagy az állami intézményekben (oktatás, egészségügy, honvédelem, nemzetbiztonság, közigazgatás) dolgozik (ettől ők még épp oly értékes emberek, mint az ipari munkások vagy mérnökök vagy az agrárproletárok). Az ok mindenekelőtt a technika fejlődése és a szociális gondoskodásnak mint elsődleges állami funkciónak az elismertsége. A hatását ismerjük.

A hatása a társadalmi szerepekkel, funkciókkal, életformákkal szembeni mély elégedetlenség, belőle fakad a menekülés („a tévé be van kapcsolva,/nézi a sok rabszolga” – énekelte valaha a Bizottság együttes), a civilizációs hanyatlás-züllés, az egyre nagyobb műveletlenség és tájékozatlanság, a kábítószer, a mobilfüggőség, a babonák terjedése, a szolgalelkűség és a mindent elutasítás elegye, és a többi, amit mindenki ismer.

– A kötetben megjegyzi: John Lennon Imagine c. dala a munkásmozgalom korszakának legutolsó pillanatáról tanúskodik. Melyik lehet az a kulturális termék, ami az emberiség mai állapotát írja le?

– Ez megint filozófiai mű lesz, mint A szellem fenomenológiája.

– Az általános kulturális hanyatlást a munkásmozgalmi ellenkultúra megszűnésével hozza összefüggésbe. Ez azért némi reményre is adhat okot: ha lenne újra mozgalom, megfordulna ez a folyamat?

– A néhai rebellis ellenkultúra egyszerre fejlődött ki a XVIII. század végén a radikális szocialista mozgalmakkal, ugyanabból az okból (azaz a polgári forradalomban való mély, de ambivalens csalódás miatt), s kedvezett neki a korábbi osztályuktól elszakadt, bizonytalan egzisztenciájú, éhenkórász fiatal értelmiségiek nagy száma. A lélektani, sőt: szociális előföltételek részben ma is megvannak (kivéve azt, hogy a legtöbb vagyontalan embert a nagyüzemek foglalkoztatják, ami persze a lényeg), de az emberek hajlama arra, hogy mozgalmakba szerveződjenek – megváltandó a világot – hiányzik. Szocializmus sose volt (a szovjet rendszerek államkapitalisták voltak, árutermelésen és bérmunkán alapultak, csak a tulajdonforma volt látszólag más), a valódi fölszabadulási, emancipációs kísérletek mindig vereséggel végződtek.

Nem csoda, hogy a kapitalizmus őszinte és következetes ellenfeleinek sincs kedvük, erejük forradalmi kalandokhoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: