HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter: Szerbián és Bulgárián keresztül is zavartalanul jön a gáz Magyarországra

Oroszország nem zárja ki, hogy Bulgária és Lengyelország után más országok sem kapnak orosz gázt, ha nem fizetnek érte rubelben.


Mint azt korábban megírtuk, az orosz Gazprom szerda reggel közölte, hogy leállította a gázszállítást Bulgáriába és Lengyelországba, mert egyik ország sem volt hajlandó elkezdeni rubelben fizetni a szállításért.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán közölte, hogy szerdán egyeztetett a szerb és a bolgár miniszterekekkel is. Mint írja:

"Zorana Mihajlovic elmondta, hogy a mai nap folyamán is megérkezett Szerbiába a szerződés szerint várt orosz gázmennyiség, amelynek egy része az országában marad, egy másik része pedig folyamatosan jön tovább hozzánk Magyarországra.

Ezzel összhangban Alekszandr Nikolov bolgár energiaügyi miniszter is megerősítette, hogy

tiszteletben fogják tartani a tranzitra vonatkozó szerződéseiket, ami azt jelenti, hogy a nagyjából napi 10 millió köbméter gáz változatlanul és megegyezés szerint érkezik Magyarországra".

A Gazprom szerdán közleményben erősítette meg, hogy leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül.

A Gazprom emlékeztetett arra is, hogy Bulgária és Lengyelország tranzitország, így ha az orosz gáz harmadik országokba irányuló tranzitmennyiségéből jogosulatlanul kivesznek, a tranzitszállítások ezzel a mennyiséggel csökkennek - írja az MTI.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a gázellátás helyreállításának feltétele az áttérés a rubelben fizetésre. Rámutatott, hogy ez semmilyen hatást nem gyakorol az energiahordozó árára.

Nem zárta ki ugyanakkor, hogy Oroszország Bulgária és Lengyelország mellett más országok sem kapnak gázt, ha nem fizetnek érte rubelben. Peszkov azt mondta, nem tudja megmondani, hány ország egyezett már bele, hogy áttér az új fizetési rendszerre.

Európai politikusok kijelentéseire reagálva azt mondta, hogy az áttérés a rubelelszámolásra a gázkereskedelemben nem zsarolás, és Oroszország továbbra is megbízható energiaszállító marad, és elkötelezett a szerződéses kötelezettségei mellett. Emlékeztetett rá, hogy az áttérést egyes országok "példátlanul barátságtalan" lépései váltották ki, akik a tartalékok jelentős részét "ellopták" Oroszországtól.

A TASZSZ hírügynökség reggel azt írta, hogy a hír hatására a gáz ára Európában 21 százalékkal ugrott meg, meghaladva az ezer köbméterenkénti 1370 dollárt.

Putyin március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni a rubelalapú elszámolásra. Mint mondta, az orosz fél nem fogadja el az ilyen szerződések alapján történő kifizetéseket "kompromittált valutákban", beleértve a dollárt és az eurót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

- mondta a videóban.

A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét” – Három nap alatt elutasította a rendőrség Hadházy Ákos feljelentését
Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. A képviselő szerint két műemlék istállót a földig romboltak Hatvanpusztán, ami egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Hadházy Ákos a Facebookon közölte, hogy a bicskei rendőrség három nap alatt elutasította a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében tett feljelentését. Mint írta, az ügyet közben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságról áttetették Bicskére.

A politikus szerint két műemlék istállót a földig romboltak, ami szerinte egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő. „Ez egy faék egyszerűségű ügy, a fotók alapján egyértelmű a teljes elbontás” – fogalmazott, hozzátéve, biztos volt benne, hogy elutasítják a feljelentést, de nem számított arra, hogy még a látszatát sem adják annak, hogy „Magyarországon valódi rendőrség létezne”.

„Biztos voltam benne, hogy valahogyan elutasítják a feljelentést, csak azt nem gondoltam, hogy ennyire nem adnak még a látszatára sem annak, hogy Magyarországon valódi rendőrség létezne. Valamint nem gondoltam, hogy inkább totálisan eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét, csak hogy a látszatát is elkerüljék, hogy vizsgálódnak ebben az ügyben” - írta.

Az elutasítás indoka az volt, hogy Orbán Győző kormányhivatali engedéllyel bontott. Hadházy ezt hülyeségnek tartja, mert szerinte a műemlékrombolás akkor is az, ha valaki engedélyt kap, legfeljebb az engedélyező hivatalnok is bűnsegéd. Úgy fogalmazott, a Btk.-ban nincs olyan kitétel, hogy hatósági engedély esetén a műemlék megsemmisítése elfogadható.

Hadházy Ákos szerint

„a határozat teljesen törvénytelen abban a tekintetben, hogy SEMMIT nem mond arról, hogy milyen engedélye volt Orbán papának a rombolásra. Pedig egy feljelentés elutasításában az lenne a minimum, hogy részletesen ismerteti a dokumentumokat, amelyekre hivatkozik.”

Hozzátette, az általa megkérdezett szakértők szerint 99 százalék, hogy nem volt papírja a teljes bontásra, ha pedig mégis, úgy az azt aláíró hivatalnok hivatali visszaélést követett el.

A beadványt hétfő délután adta be a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Szerdán délelőtt kapta meg az áttételről szóló határozatot Bicskére, csütörtökön pedig megérkezett az elutasítás.

Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. Illúziói nincsenek, de szeretné, ha az indoklást legalább egy kicsit alaposabban megírnák.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk