HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter: „A magyar külpolitika megbecsültsége egyértelműen minden idők egyik legmagasabb szintjén van”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a magyar nagykövetek éves értekezletén mondott beszédet.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormánypártok minden korábbi rekordot megdöntő választási eredménye a magyar külpolitika teljesítményének fontos visszaigazolása, ami szerinte az eddigi stratégia még erőteljesebb végrehajtására kell sarkallja a kormányt. A miniszter a nagykövetek hétfői éves értekezletén arról is beszélt, hogy szerinte igen jó a magyar külpolitika megbecsültsége – áll az MTI közleményében.

Tanulságként azt emelte ki, hogy:

"az elmúlt években komoly ellenszélben kellett végezni a munkánkat, mivel a mi kormányzati stratégiánk alapvetően megy szembe a nemzetközi liberális mainstreammel. Ezért nyilvánvalóan mi kegyelmet és támogatást ebben a dimenzióban nem remélhetünk. Nem is akarunk, nincs is rá szükségünk"

- szögezte le.

A miniszter szerint utóbbi időszakban minden egyes fontos ügyben a magyar kormánynak lett igaza. "Kiderült, hogy a mainstream által elementáris erővel támadott álláspontjaink és döntéseink voltak a helyes álláspontok és a helyes döntések".

Szijjártó Péter szerint a nemzeti érdek érvényesítésére alapuló külpolitika a sikeres külpolitika, ehhez kell egy "nagy adag vagányság" is, de láthatóan meghozza az eredményeket. Közölte, a külpolitikai stratégia a kölcsönös tiszteleten alapszik, a cél a lehető legjobb kapcsolatok kiépítése Magyarország fejlődése érdekében.

"Nem azért küldünk nagyköveteket sehova, hogy ott beledumáljunk, hogy az állomáshelyen hogyan kéne csinálni a dolgokat, mert ahhoz nekünk semmi közünk nincsen" - mutatott rá, hozzátéve, hogy ez fordítva is így van.

"A jövőben sem fogjuk elviselni azt, ha egy másik ország képviselője azt gondolja, hogy azért jön ide, hogy minket megtanítson egy jobb vagy más típusú életre, mert köszönjük szépen, mi azt nem kérjük"
- figyelmeztetett.

Leszögezve, hogy Magyarország továbbra sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnába és az energiabiztonság téren nem ismer semmilyen kompromisszumot és nincs az a nemzetközi politikai cél, amely felülírná az ország ellátására vonatkozó felelősséget.

"Mindaz a szemfényvesztés, amit Európa nyugati fele folytatott az energiaellátás szempontjából, az egész egyszerűen nem tartható a tél közeledtével (...) Előbb-utóbb lehull a lepel, a király meztelen, vagy van fűtés, vagy nincs"
- mondta, úgy vélekedve, hogy az orosz import kiváltása sem rövid, sem közepes távon nem lehetséges.

Végül a "rossz európai válaszokat" is érintette, mondván, Magyarországnak a racionalitás hangján kell szólnia, még ha ez méltatlan politikai támadásokhoz is vezet.

"Itt Európában azt a kommunikációs képzetet próbálják előállítani, hogy mi, magyarok egyedül maradtunk. Egyrészt ez Európában sem igaz (...), ráadásul ezen az európai és észak-amerikai kommunikációs buborékon kívül a magyar kormányzati és azon belül a külpolitika megbecsültsége egyértelműen minden idők egyik legmagasabb szintjén van"

- hangsúlyozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.


„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén

„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

- tette hozzá Trump.

Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.

Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.

Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.

„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.

Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.

A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.

Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.

„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”

– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.

A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.

Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.

A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!

- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Belügyminisztérium azzal érvelt a bíróságon, hogy Takács Péter „nem pontosan fogalmazott”, amikor 70-80 döntés-előkészítő anyagról beszélt
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy nyilvánosságra hozzák a magyar egészségügyről méregdrágán készült tanulmányok tartalmát.


A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.

Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.

A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.

Utóbbi egy több száz oldalas anyag, amelyet 2020-ban rendelt meg a minisztérium, 780 ezer euróért (mai árfolyamon kb. 308 millió forint plusz áfáért). A dokumentum az egészségügy átalakításáról szól, de tíz évre titkosították.

Mint emlékezetes, Takács Pétert áprilisban kereste meg a Partizán azzal, hogy a kormány miért nem hozza nyilvánosságra a BCG-tanulmányt. Az államtitkár akkor azt mondta: az „egy döntés-előkészítő anyag, mint annyi más, 70-80 ilyen van csak az egészségügyi ágazatban”. Hozzátette: azért titkos, mert „döntés-előkészítő, amiben egy csomó minden olyan van, amelyet a kormány nem szeretne megvalósítani, de alkalmasak arra, hogy hergeljék vele az állampolgárokat”.

A K-Monitor a BCG-tanulmány nyilvánosságra hozataláért korábban indított perben másodfokon nyert, ám a Kúria az elsőfokú, a BM-nek kedvező döntést hagyta helyben, így az anyag titkos maradt. Az Alkotmánybíróság később elutasította a szervezet panaszát, ezért a dokumentum jelen állás szerint 2030-ig nem válhat megismerhetővé. A civil szervezet viszont nem adja fel, a pereskedés újabb fordulója novemberben kezdődik.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A független országgyűlési képviselő újabb fotókat kapott a miniszterelnök édesapjának birtokáról. Ezek alapján azt állítja: már biztos, hogy hűtőkamrák is vannak az épület alatti termekben.


Újabb fotókat kapott Hadházy Ákos a hatvanpusztai birtokról. A független országgyűlési képviselő ezek alapján azt állítja: hűtőkamrák és padlófűtés is található az „L” alakú épület alatti termekben.

„Mostmár bizonyos, hogy a vasajtók mögött hűtőkamrák vannak. (...) Megnyugodhatunk, lesz hová tenni a disznóvágások eredményét és ezekben a termekben sok-sok hónapra elegendő élelmiszert elraktározhat a miniszterelnöki család”

- fogalmazott, majd hozzátette: „az első vasajtós kép óta egymástól függetlenül jónéhányan megerősítették, hogy valóban beépítettek egy több tonnás széfet is az egyik föld alatti terembe, de többek szerint az nem a hűtőkamráknál, hanem azoktól távolabb van”.

Hadházy szerint emellett az új fotókból azt is megtudhatjuk, hogy még a pincerendszert is ellátták padlófűtéssel.

„Különös »mezőgazdasági üzem«, annyi szent” - jegyezte meg.

„A felszíni épület falai három rétegből, Ytong, Porotherm és egy réteg kisméretű téglából állnak. Ebből is látszik, hogy mekkora ordas hazugság, hogy itt műemlékvédelemről van szó. Hacsak Habsburg József nádor nem használt Porothermet és Ytongot...Orbánék egyszerűen eltakarították, földig rombolták a 150 éve ott álló két nagy istállót, a »műemlékvédelem« pedig végigasszisztálta ezt, valamiféle villámcsapásra és szerkezeti károsodásra hivatkozva” - írja a képviselő.

„Kivételes esetekben egy normális országban megengedhetik egy műemlék bontását és újraépítését, de alapelv, hogy akkor az újjáépítés után az épületnek ugyanúgy kell kinézni és az eredeti építőanyagokat kell felhasználni. Nos, azt eddig is tudtuk, hogy az új épületek kívül és belül is teljesen máshogy néznek ki, mostmár azt is tudjuk, hogy új anyagokból épült (pontosabban eddig is tudtuk, csak így bizonyított is)” - fogalmaz Hadházy.

„A műemlékrombolás amúgy köztörvényes bűncselekmény és ez is egyike lehet egy rendszerváltás esetén Orbán banánhéjainak. Csak az engedélyt kiadó »műemlékvédelmi szakembert« kell megkeresni és egy vádalkuval megkínálni, majd el fogja mondani, ki kérte meg ennek a bunkó barbárságnak az engedélyezésére”

- zárja posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET: