HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter a CNN-en: A jogállamisági eljárás zsarolás Magyarországgal szemben

A külügyminiszter szerint a brüsszeli liberális mainstream nem képes megemészteni a Fidesz választási győzelmét.


Megint a CNN vendége volt Szijjártó Péter, a magyar külgazdasági- és külügyminisztert ezúttal Richard Quest kérdezte. Ahogy a beszélgetés elején fogalmazott: nem akar olyan társalgást folytatni, „ahol én ezt mondom, Ön pedig azt, hogy ez nem igaz, és így tovább, a dolog lényegére vagyok kíváncsi”.

Quest a gázszállítások kérdésével kezdte az interjút. Szerinte miközben Európa többi része vonakodik, vagy ellenzi azt, hogy orosz gázt és olajat vásároljon, „addig Önök – úgy tűnik – készségesen követik Vlagymir Putyin Gazprom-bank féle tervét”.

Szijjártó erre úgy reagált, hogy egy ország gázellátása, illetve olajellátása nem filozófia, kommunikációs, ideológiai vagy politikai kérdés, hanem fizikai.

"Az infrastruktúra határoz meg minket: a gázellátásunk 85 százaléka, az olajellátásunk 65 százaléka érkezik Oroszországból"

- mondta Szijjártó, aki azt is hozzátette, hogy nem szórakozásból van ez így, nem mi választottuk, „egyszerűen ez a fizikai helyzet Közép-Európában”.

A miniszter szerint nincsenek alternatív gázforrások, nincsenek alternatív szállítási útvonalak, amelyek lehetővé tennék, hogy megszabaduljunk az orosz gáztól és olajtól a következő években. Szijjártó úgy vélte, hogy sokat tettünk a diverzifikáció érdekében, erre példaként említette, hogy a hét szomszédos országból hattal kiépítették a gázösszekötőt.

Quest ezután arról beszélt, hogy

"van egy érzés, egy percepció, amely szerint Magyarország álláspontja nincs olyan összhangban az EU-val, mint más országoké,

vagy akár a NATO-val." A műsorvezető példaként említette a fegyverszállítások ügyét.

Szijjártó erre azt mondta, hogy ez valóban csak egy érzet, de a valóság nem ez. Válaszában megint elismételte, hogy Magyarország eddig mind az öt uniós szankciócsomagot elfogadta Oroszország ellen. A fegyverszállítások ügyében a miniszter azzal kezdte válaszát, hogy az ország eddig több mint 600 ezer menekültet fogadott be Ukrajnából, akiket ellátunk, majd megismételte a közvetlen fegyverszállítások elutasításának kormányzati érveit.

Erre a műsorvezető közbevágott, hogy de

az ukránok pont, hogy fegyvereket kérnek, erre van szükségük, és "Önök pont ezt nem akarják megadni".

Szijjártó erre úgy reagált, hogy nem minden EU-, illetve NATO-tagállam szállít fegyvereket Ukrajnának, a kormány legfontosabb feladata pedig, hogy garantálja a magyar emberek és Magyarország biztonságát, és el akarják kerülni, hogy az ország belesodródjon a konfliktusba.

Moldova kapcsán a műsorvezető azt kérdezte a magyar külügyminisztertől, hogy elhiszi-e azt, hogy Putyin minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a lehető legtöbb békétlenséget, zűrzavart ás káoszt idézze elő Európában jelen pillanatban? A konkrét felvetésre a magyar külügyminiszter nem reagált, válaszában arról beszélt, hogy elítélik az orosz támadást és hogy kiállnak mind Ukrajna, mind Moldova területi integritása és szuverenitása mellett.

"Reméljük nem éri támadás Moldovát, és nagyon reméljük, a lehető leghamarabb véget ér ez a háború"

– mondta Szijjártó.

Ezt követően Richard Quest áttért a jogállamisági eljárás kérdésére, amiről a miniszter azt mondta, hogy ez egy politikai vita, illetve hogy ez zsarolás Magyarországgal szemben. Szijjártó szerint a vádak hamisak, „a brüsszeli liberális mainstream nem képes megemészteni”, hogy elsöprő győzelmet arattak az április 3-i választáson.

Végül Quest kitért Orbán Viktor győzelmi beszédére is, amelyben a magyar kormányfő az ellenfeli között említette Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt is.

Helyénvaló Zelenkszkijt ellenfélnek nevezni, miközben egy olyan háborút vív Oroszország ellen, amit Önök is elítélnek? – kérdezte a műsorvezető. Válaszában Szijjártó arról beszélt, hogy egy-két héttel a választások előtt "egyes szereplők megpróbáltak beavatkozni a magyarországi választásokba", és hogy helytelenek voltak Zelenszkij a kampány utolsó heteiben tett nyilatkozatai. "Ezeket nem kellett volna megtennie" – vélte Szijjártó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

- mondta a videóban.

A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét” – Három nap alatt elutasította a rendőrség Hadházy Ákos feljelentését
Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. A képviselő szerint két műemlék istállót a földig romboltak Hatvanpusztán, ami egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Hadházy Ákos a Facebookon közölte, hogy a bicskei rendőrség három nap alatt elutasította a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében tett feljelentését. Mint írta, az ügyet közben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságról áttetették Bicskére.

A politikus szerint két műemlék istállót a földig romboltak, ami szerinte egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő. „Ez egy faék egyszerűségű ügy, a fotók alapján egyértelmű a teljes elbontás” – fogalmazott, hozzátéve, biztos volt benne, hogy elutasítják a feljelentést, de nem számított arra, hogy még a látszatát sem adják annak, hogy „Magyarországon valódi rendőrség létezne”.

„Biztos voltam benne, hogy valahogyan elutasítják a feljelentést, csak azt nem gondoltam, hogy ennyire nem adnak még a látszatára sem annak, hogy Magyarországon valódi rendőrség létezne. Valamint nem gondoltam, hogy inkább totálisan eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét, csak hogy a látszatát is elkerüljék, hogy vizsgálódnak ebben az ügyben” - írta.

Az elutasítás indoka az volt, hogy Orbán Győző kormányhivatali engedéllyel bontott. Hadházy ezt hülyeségnek tartja, mert szerinte a műemlékrombolás akkor is az, ha valaki engedélyt kap, legfeljebb az engedélyező hivatalnok is bűnsegéd. Úgy fogalmazott, a Btk.-ban nincs olyan kitétel, hogy hatósági engedély esetén a műemlék megsemmisítése elfogadható.

Hadházy Ákos szerint

„a határozat teljesen törvénytelen abban a tekintetben, hogy SEMMIT nem mond arról, hogy milyen engedélye volt Orbán papának a rombolásra. Pedig egy feljelentés elutasításában az lenne a minimum, hogy részletesen ismerteti a dokumentumokat, amelyekre hivatkozik.”

Hozzátette, az általa megkérdezett szakértők szerint 99 százalék, hogy nem volt papírja a teljes bontásra, ha pedig mégis, úgy az azt aláíró hivatalnok hivatali visszaélést követett el.

A beadványt hétfő délután adta be a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Szerdán délelőtt kapta meg az áttételről szóló határozatot Bicskére, csütörtökön pedig megérkezett az elutasítás.

Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. Illúziói nincsenek, de szeretné, ha az indoklást legalább egy kicsit alaposabban megírnák.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk