Szíjjártó László a klíma nélküli kórtermekről: Egy afrikai tábori kórházban jobb lenne a helyzet

Már második hete tart a rendkívüli forróság, amit a légkondi nélküli kórházi kórtermekben különösen nehéz elviselni. Több helyen a műtéteket is leállították, mert az Uzsoki kórház műtőjében például 41 fokot mértek. És a helyzet aligha javul: a globális felmelegedés miatt a forró napok száma megduplázódott a 2000-es évek elejéhez képest, erre pedig láthatóan nem készült fel a magyar egészségügy.

Hogyan hat a kórházi betegekre és az ott dolgozókra a szinte elviselhetetlen hőség? Erről beszélgetttönk Szíjjártó Lászlóval, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökével.

– Önöknél van légkondi?

– Vannak olyan helyek, ahol van, és vannak, ahol nincs. Magyarországon és külföldön is hosszú ideje dolgozom. Magyarországon több kórházban is dolgoztam már. Most egy kisebb vidéki kórházban dolgozom. Az épületek állapota nagyon változó. Vannak nagyon régi és újabb épületek is. Vannak olyanok, amelyek korszerűek és rendben vannak tartva, de vannak elhanyagolt és leromlott állapotúak is. Néhány helyen már van légkondicionáló, legyen az kórterem, rendelő vagy váró, de főként a műtőkben különösen fontos lenne. Ahogy az időjárás egyre melegebb lesz a globális felmelegedés miatt, egyre hosszabb időszakokra kell megoldásokat találni a meleg ellen. Akár 30 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet egy-egy helyiségben, ahol betegek vannak vagy kellene lenniük.

Próbálkozunk ventilátorokkal és volt szó mobil klímákról is, de azok a hosszú cső miatt, amin a meleg levegő távozik, inkább visszamelegítik a lehűtött helyiséget, így nem kérnénk ilyen megoldást. Mi hamarabb hazaengedjük az édesanyákat, mert így segítünk a legtöbbet.

mert ott tudják, hogy a trópusokon vannak, és klímával szerelik fel az ideiglenes intézményeket, hogy dolgozni lehessen, és a szúnyogok se egyenek meg mindenkit.

– Hogyan lehet ilyen körülmények között nemcsak gyógyítani, hanem gyógyulni is?

– Itt Magyarországon régóta megszoktuk, hogy teljesen más normák, követelmények és feltételek vannak. Ha azt gondolja az ember, hogy itt minden rendben van, minden tökéletes, akkor jogosan kapja fel a fejét, hogy „hú, itt nincs légkondi, ez micsoda dolog!” De úgy gondolom, Ön is tisztában van vele, hogy ez Magyarországon sajnos nem ritka. Az egészségügy évtizedek óta súlyosan alulfinanszírozott, jóval kevesebb forrást fordítunk egészségügyi ellátásra, mint az európai országok jelentős része. Nagyobb probléma az, ha nincs orvos, nincs rendelés, nincs hozzáférés diagnosztikai vizsgálatokhoz. Azok, akik vannak, gyakran fáradtak, és nincsenek garantált minőségi eljárásrendek. Számos komoly probléma van az egészségügyben, ami miatt nem tudunk hatékonyan gyógyítani, és nem biztos, hogy a gyógyulás folyamata optimális lehet. Persze vannak helyek, ahol van légkondicionáló, van orvos, van nővér, ha egy kicsit beázott is a plafon, mégis világszínvonalú műtétet tudnak végezni.

Bizonyos hőmérséklet felett nem lehet használni a műtéti gépeket, és növekszik a géphibák valószínűsége is.

– Mennyire tehetők felelőssé ezek a körülmények a többlethalálozásért?

– Erre a kérdésre nyilvánvalóan nem lehet egyértelmű választ adni. Ahhoz, hogy megbízható választ adjunk, szükség lenne felmérésekre, adatokra, hogy milyen különbségek vannak légkondicionált és nem légkondicionált intézmények között. Csodálkoznék, ha ilyen felmérés létezne a hazai helyzetről, és ha lennének ilyen adatok. A szakirodalom valószínűleg tartalmaz ilyen információkat, bár én most nem néztem át. Azonban fel lehet tenni a kérdést, hogy

Vannak-e tervek árnyékolástechnikai beruházásokra, légkondicionálásra vagy más technikai megoldásokra? Vizsgálták-e, hogy mennyibe kerülne mindez, és rendelkeznek-e a szükséges forrásokkal? Van-e ütemterv arra, hogy legalább a műtőket légkondicionálják? Van-e információ arról, hogy Magyarországon működő légkondicionálók az egészségügyi intézményekben hány évesek és milyen állapotban vannak?

– Van ilyen terv?

– Nincs, és ez a probléma. Személyes tapasztalataim alapján is el tudom mondani, hogy amikor helyi megoldást próbálunk találni, például egy vállalkozó, vagy szponzor adományoz egy légkondicionálót egy osztálynak vagy rendelőnek, akkor az adomány elfogadása, a beszerelés, az üzemeltetéshez szükséges áram biztosítása mind problémát jelent, mert mindezt csak a központból lehet elbírálni.

– Egy pecsétre várnak?

– A központosítás előtti időkben, helyben az igazgató eldöntötte, hogy elfogadható-e az adomány, szükséges-e, tudják-e majd az áramot fizetni érte, korszerű-e a dolog, a tűzvédelmi, és egyéb szempontoknak megfelel-e? És ha mindent rendben talált, akkor engedélyezte saját hatáskörben. Most pedig az országos központból kell várni az engedélyre, hogy az adományt befogadhassák, a beruházást elindíthassák, aztán a másik felettes engedélyére kell várni.

Nem hiszem, hogy ez egyedi eset lenne, mert a mostani szabályozásnak ez egy nagyon komoly hátulütője, hogy nem lehet gyorsan, rugalmasan ott, ahol nyílik rá lehetőség, legalább segíteni. És egy csomó minden más is van, ami nem működik, mert mindennél a központi utasításokra várnak. A helyi kezdeményezések eltűntek, már nem vagyunk közalkalmazottak, hanem szolgálatban vagyunk, várjuk a parancsot, ha nincs parancs, akkor nem csinálunk semmit. Ez az, ami a helyi kezdeményezőképességet, a helyi megoldások lehetőségét tovább rontotta.

A szervezettség, a tervezés olyan módon alakult át, hogy a rendszer nem gyors, nem hatásos, nem hatékony, és emiatt, amikor egy világjárvány van, vagy egy ilyen hőséghullám, mint most, akkor látjuk, hogy nem tudunk rá gyorsan és jól reagálni. Akkor még ne is beszéljünk arról, hogy ha nincsen adományba légkondicionáló, akkor az intézmények önerőből biztosan nem fognak klímákat beszerelni, mivel toronymagasan el vannak adósodva, olyannyira, hogy a kötszert meg gyógyszert is alig tudják biztosítani.

– Amit az előbb mondott, értsem úgy, hogy korábban helyi döntéssel akár egy héten belül a felajánlástól, felszerelhettek volna egy ilyen berendezés?

– Így van. Mielőtt az egész központosítás lezajlott, például a helyi fogorvosok adtak valamennyi pénzt. Jeleztük a kórházvezetésnek, a kórházvezetés mondta, hogy oké, mehet, és akkor a műszaki emberek megvették a redőnyöket, felszerelték arra az ablakra, ahol betűzött a nap, azok ott vannak, és azóta is működnek.

– És most több hétig tart ugyanez.

– Most már egy hónapnál tartunk szerintem ebben a konkrét esetben.

– Akár életmentő beavatkozások is elmaradhatnak a műtők használhatatlansága miatt?

– Nehezen tudom elképzelni, hogy életmentő beavatkozás is elmaradjon. Amikor nagyon akut, nagyon sürgős a műtét, az biztos nem marad el, de az, hogy késlekedik esetleg, az lehetséges. Mivel ilyen konkrét esetről nem tudok, csak teoretikusan azt tudom elképzelni, ha valahol valamiért egy műtőt le kell zárni, mert olyan forróság van, vagy a klíma teljesen tönkrement, és nincs helyette másik műtő az adott intézményen belül, akkor a beteget el kell szállítani egy másik intézménybe, ahol el tudják végezni a műtétet, mert ott működik a klíma. Ugyanaz az eset, mint az összes többi hasonló probléma esetében, ahol nem hozzáférhetőek már ellátások, mert nincs urológia, nincs szülészet, nincs idegentest ügyelet egy adott régióban, akkor megtörténhet, hogy 100-150 kilométert kell szállítani egy-egy beteget.

Az ápolóhiánytól kezdve a minőségbiztosítás hiányán keresztül. Krízishelyzet van, az egészségügyi ellátórendszer romokban hever, és egy nagyon furcsa krízismenedzsment van, amit nem annak mondanak, hanem szerkezetátalakításnak. Alapvetően azonban mégiscsak krízismenedzsment, mert a megmaradt humán erőforrást próbálják meg úgy beosztani, hogy a működőképességet, vagy legalább annak látszatát megőrizzék. Eközben meg azt halljuk, hogy van itt elég orvos, mert a papíron a statisztikákban más adatokat lát az államtitkárság, és ők meg azt gondolják, hogy itt minden nagyon rendben van. Én egyáltalán nem gondolom ezt, és nagyon sok orvos kollégánk sem így gondolja. Szerintünk nagyon nagy baj van, és ezt nagyon régóta mondjuk folyamatosan. De a nagy tömegeket nem érinti a dolog, csak konkrétan a betegeket. Ők érzik a saját bőrükön. Aki meg meghalt, az már nem tesz panaszt.