FELFEDEZŐ
A Rovatból

11 évvel azelőtt, hogy egymásba szerettek, már találkoztak – döbbenetes történet egy fotóról

Nincsenek véletlen találkozások: egy kínai házaspár esete ennek legújabb bizonyítéka.


A történet még 2000-ben kezdődött a keleti Santung tartománybeli Csingtao városában. Je és későbbi felesége, Hszüe egyszerre látogatott el a különleges emlékműjéről nevezetes Május 4 térre és ugyancsak egyidejűleg fényképet készíttettek magukról. A hölgyről készült fényképen a háttérben ott látszik egy férfi, aki később a férje lett.

A pár, amelynek azóta ikerlányai születtek, 2011-ben találkoztak és szerettek egymásba Csengtu városában. Arra azonban, hogy ők már több mint egy évtizeddel korábban keresztezték egymás útját, csak az elmúlt hetekben jöttek rá, amikor Je régi fényképeket nézegetett a családi albumban.

Igazából a férfi csak arra volt kíváncsi, hogy a lányaik rá, vagy a feleségére hasonlítanak-e jobban, ezért elment anyósához, hogy választ kapjon kérdésére felesége gyerekkori fotóiból.

És ekkor derült ki, hogy annak idején egyszerre voltak ugyanott és ennek nyoma is maradt.

További egybeesés, hogy mindketten édesanyjuk, illetve azok betegségének köszönhették ezt a látogatást. Je anyja egy turistaúton vett volna részt, de mivel hirtelen vakbélgyulladást kapott, fia ugrott be helyette. Hszüe pedig egy három hónappal korábbi műtét után lábadozó anyját kísérte el, aki a csingtaói látogatással akart kikapcsolódni.

Je azonnal felismerte magát, és aztán otthon megtalálta a bizonyítékul szolgáló, róla készült képet is.

Je a Sina News-nak elmondta, hogy felesége korábban említette Csingtaót, és hogy ő is járt ott, de nem sejtették, hogy akkor ott egy szűk légtérbe kerültek. Ezt követően megosztotta a képeket a közösségi médiában, ahol nagyon sokan gratuláltak nekik a sors e különös kegyéért.

A házaspár azt tervezi, hogy hamarosan újra elmennek a városba és ismét fényképezkedni fognak a Május 4 téren – immár gyermekeikkel együtt – írta az Independent .


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: