HÍREK
A Rovatból

Tiborcz bizalmasa egy nappal az ÁSZ-jelentés előtt lelépett az MNB cégétől

Szécsényi Bálint azt mondja, a lemondása nem függ össze a Matolcsyhoz köthető alapítványok vizsgálatával. Az MNB-alapítványi portfólióba tartozó cégnél közben az ÁSZ súlyos hiányosságokat tárt fel, feljelentés is született.


Március 19-én közleményt adott ki a varsói tőzsdén jegyzett GTC Group, amely az MNB alapítványi portfóliójába tartozik. A szöveg szerint Szécsényi Bálint, akit Tiborcz István bizalmasaként tartanak számon, egy nappal korábban, azonnali hatállyal lemondott a cég felügyelőbizottsági tagságáról.

Szécsényi a Válasz Online-nak azt írta,

nem az Állami Számvevőszék jelentése miatt távozott, hanem azért, mert megnövekedett a „hivatalos feladatai száma”.

A HVG szerint Szécsényi egy nappal azelőtt hagyta ott a GTC felügyelőbizottságát, hogy nyilvánosságra került volna az ÁSZ jelentése, amely részletesen bemutatta, mekkora összeget használtak fel a Matolcsy Györgyhöz köthető alapítványok a lengyel cég megvásárlására.

A GTC S.A. nevű társaságot a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt. vásárolta meg, az ÁSZ szerint túlárazottan.

A jelentés szerint ez az ügylet is szerepel a példák között, amelyek a közpénz eredetű vagyon nem megfelelő kezelésére utalnak.

Az ÁSZ ugyanezen a napon hozta nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek alapján feljelentéseket tett a Matolcsy családhoz köthető jegybanki és alapítványi ügyekben. A GTC Grouphoz is kapcsolódnak olyan esetek, amelyeket a számvevőszék vizsgált.

A jelentés szerint különösen a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány működésében tártak fel komoly problémákat. Az Optima Befektetési Zrt. úgy kezelte a Pallas Athéné-alapítvány vagyonát, hogy az „átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő” struktúrában működött, és több százmilliárd forint értékben fektettek be az alapítvány vagyonánál is nagyobb összeget.

A rossz befektetések következtében a vagyon egy része csökkent, miközben az érintett pénzek olyan cégekhez kerültek, amelyek Matolcsy Ádám környezetéhez kapcsolhatók. Az ÁSZ feljelentést tett, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda már vizsgálódik.

A GTC az MNB elnökváltása után is Matolcsy György körének ellenőrzése alatt maradt. A Válasz Online korábban azt írta, hogy a céget Matolcsy Ádám magántőkealapos köre irányítja. A társaság egyik csúcsvezetője Gosztonyi Balázs, aki a Matolcsy-fiú volt titkárnőjének férje. A felügyelőbizottságban Sándor Tamás is helyet kapott, aki céges ügyvédként szokta segíteni Matolcsy György fiát.

Szécsényi Bálint és Tiborcz István korábban közös partifotón is szerepeltek. Együtt tulajdonolják az Equilor Befektetési Zrt.-t, amelyben Tiborcz a Gránit Bankon keresztül van jelen. A Gránit Bank többségi tulajdont szerzett az Equilorban, amit Szécsényi vezet.

2023-ban Szécsényi vásárolta meg Tiborcz egyik budai házát.

A Válasz Online kérdéseket küldött Szécsényi Bálintnak arról, hogy miért most mondott le, és jelezte-e valaha felügyelőbizottsági tagként, ha visszaélésgyanút tapasztalt a GTC-nél. Szécsényi egy összefoglaló választ küldött:

„Az általam vezetett, idén 35 éves Equilor Befektetési Zrt. három régiós tőzsdének is teljes jogú tagja, közöttük a varsóinak 2009 óta. A lengyel mellett egyébként a Budapesti Értéktőzsdének 1990, míg a Prágai Tőzsdének 2010 óta teljes jogú tagjai vagyunk. Az Equilornál 25 éve dolgozom, és ebben a két és fél évtizedben széles körű régiós tőzsdei tapasztalatokat szereztem, melynek köszönhetem, hogy több tőzsdei nagyvállalat vezetésében is megfordultam ezen idő alatt. A GTC nyilvános, a varsói tőzsdén jegyzett vállalat, részvényesei 2020-ban választottak meg a felügyelőbizottság tagjának. A megválasztásom óta eltelt öt évben a hivatalos feladataim száma jelentősen megnövekedett, a lemondásom nincs összefüggésben a Állami Számvevőszék azóta megjelent jelentéseivel.”

Arra a kérdésre, hogy észlelt-e bármilyen visszaélésgyanús esetet a GTC-nél, és ezt jelezte-e, nem adott választ.

Forrás: hvg.hu, Válasz Online


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Megölték az Unitravelt” – Bedőlt a magyar utazási iroda, el se induljon, aki náluk foglalta le a nyaralását
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.


Az Unitravel közleményben tudatta, hogy bár fizetésképtelen, a jelenleg külföldön tartózkodó utasainak hazajutása biztosított. Egyértelműen kéri ugyanakkor azokat, akik még nem indultak el, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg a lefoglalt utazáson.

Az iroda tájékoztatása szerint azok az utasok, akik az Unitravel irodájában vagy valamely partnerirodájában fizettek be utazásra, számíthatnak rá, hogy amennyiben a Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az iroda fizetésképtelenségét, engedélyt ad a biztosítónak a visszatérítésekre. A társaság közlése szerint az Unitravel Kft. a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezik a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepénél, így a visszafizetés a jogszabályban előírt összegig és módon történik majd.

Az iroda azt ígéri, mindent megtesz a problémák elhárítására és az utasok kártalanítására.

A közleményben kitérnek arra is, miért szűnt meg a cég működése. Mint írják, szeretnék megmagyarázni, miért és hogyan nem tudott tovább működni a közel 40 éves vállalkozás. „A fő ok a turisztikai piac jelenlegi helyzete, nevezetesen az, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra, és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte meghódítani a piacot.

A hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés.”

A meg nem nevezett, új piaci szereplő az Unitravel szerint néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett. „A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint 1 milliárd Ft, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úticélt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak.”

A közlemény azzal zárul, hogy az újonnan érkezett vállalat célja, hogy „megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon... Ha ez megtörténik, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megölték az Unitravelt.”

Az Unitravel Kft. 1990-ben alakult. Kezdetben síutak és kulturális körutazások szervezésére specializálódott, majd 1993-tól repülős, charteres, buszos és menetrend szerinti járatokkal közlekedő nyaralásokat is kínált, többek között Tunéziába és Máltára.

Az évek során a cég a charteres kiutazási piac egyik jelentős szereplőjévé vált, különösen a mediterrán üdülések területén.

A vállalat főbb úticéljai között szerepelt Mallorca, Costa Brava és a görög szigetek: például Korfu, Zákinthosz, Kefalónia és Kréta. Ezek az úti célok évek óta kiemelt helyet foglaltak el az Unitravel kínálatában, és a vállalat számos szállodával, illetve apartmanhotellel állt kapcsolatban, hogy színvonalas szolgáltatásokat nyújtson utasainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nincs vége a viharoknak: kiadták a piros riasztást két megyére, Debrecenben 130 km/h-s széllökést is mértek
Csak lassan enged szorításából a hét elején érkezett vihar. A tűzoltók országszerte megállás nélkül dolgoznak a károk elhárításán.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



„Kikerült a harmadfokú, piros riasztás” – közölte a HungaroMet kedden 14 óra után. A riasztást Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adták ki zivatar veszélye miatt. Ezeken a területeken az esőt jégeső is kísérheti.

Debrecenben, a reptér északi részén 130 km/h-s széllökést is regisztráltak a műszerek.

Ekkora erővel tombol a vihar:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében másodfokú riasztás van érvényben. Itt „hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.”

Az Időkép közben radarvideón mutatja a keleti-északkeleti országrészen átrobogó viharzónát. Mint írják, keleten lassan vége a napsütésnek és kánikulának, a hőtérkép pedig szintén jól mutatja, merre is tartanak a zivatarok a lehűléssel.

A piros riasztást alapvetően három jelenség indokolja: az érintett területeken a széllökések megközelíthetik a 100 km/órát, egy-két centiméteres jégdarabok eshetnek, illetve villámárvíz alakulhat ki, hiszen a zivatarcellákból lokálisan akár 30 millimétert meghaladó mennyiség eshet.

A katasztrófavédelemhez délig országszerte 966 új káreseményt jelentettek be. A szervezet így jelenleg 7514 esetet tart nyilván. Kedden délre egyébként kb. 150 ezerről 51 850-re csökkent az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Véget ért a rémálom az M7-esen, a nyár végéig már nem is lesz több ilyen
Hónapok óta tartott a sávelhúzásos terelés az autópályán, ami nehezítette a közlekedést a Balaton és a főváros felé tartóknak egyaránt. Az MKIF Zrt. a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal.


Ma délelőtt visszaadták a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár és a Váli-völgy közötti 7 kilométeres szakaszát – közölte a Facebookon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Az MKIF Zrt. a bejegyzésben kiemelte, hogy az eredetileg tervezett július 10-11-hez képest a tervezettnél 4 nappal korábban végeztek a felújítási munkálatokkal, így mostantól korlátozások nélkül lehet használni az M7-est az M0 és Balatonvilágos között mindkét irányba, vagyis elbontották a hónapok óta tartó terelést.

A posztból az is kiderült, hogy a munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren. A felújítás során 820 tonna mart aszfaltot dolgoztak vissza.

További jó hír a sofőröknek, hogy

innentől kezdve az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros irányába is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyílt levélben bírálta Magyar Pétert a bicskei molesztálás egyik érintettje, a politikus találkozót ajánlott neki
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.

A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”

Pop már áprilisban nyilvánosságra hozta, hogy szerinte Gál András és a szintén ügyvédként dolgozó sógora jogtalanul jutottak hozzá a fiatalok számára megítélt állami kártérítés egy részéhez. A vádakra Gál eddig nem válaszolt.

A levélben azt is leírja, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Gál megpróbálta őt bevonni a politikai folyamatokba:

„Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”

Pop nem érti, miért kapott Gál András ilyen kiemelt helyet a rendezvényen: „És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek.”

A levél végén Pop Mert világosan megfogalmazza álláspontját:

„Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”

A sorokat ezekkel a gondolatokkal zárta: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”

A férfi beszámolt arról is, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Messengeren is megkereste Magyar Pétert, és leírta neki, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során. Egy másik csatornán keresztül személyes találkozót is kért tőle, de elmondása szerint semmilyen visszajelzést nem kapott.

A Tisza Párt közleményben reagált a levélre, vette észre a Telex. Ebben azt írták:

„Elnök úr nagyon szívesen találkozik bármikor akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.”

Hozzátették azt is: „Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: