News here

SZEMPONT
A Rovatból

Sz. Bíró Zoltán: A Nyugat célja már az, hogy stratégiai vereséget mérjenek az oroszokra

Meddig tarthat a háború? Ki robbanthatta fel az Északi Áramlat vezetékeit? Lesz-e télen gázhiány Magyarországon? Erről beszélgettek szakértők a Corvinuson.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. október 01.


Link másolása

Európában és itthon is vezető téma az energiahordozók árának drasztikus növekedése és az energiaválság, amivel mi is számos cikkben foglalkoztunk már az utóbbi időben.

Szeptember 28-án a Közép-Európa Társaság tartott nyílt kerekasztal-beszélgetést a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol Felsmann Balázs, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutató főmunkatársa, Sz. Bíró Zoltán, az egyetem mesteroktatója, történész és Oroszország szakértő, valamint Holoda Attila energetikai szakértő, volt helyettes államtitkár próbált választ találni arra, mi vár ránk a hamarosan beköszöntő télen, illetve hosszabb távon.

Lesz-e mivel fűtenünk? Vajon meddig tarthat még a háború? – tett fel egyből az elején két olyan kérdést a moderátor, Varga Dániel, amiről önmagában is órákig lehetne vitatkozni.

Holoda Attila szerint fontos leszögezni, hogy jelenleg sehol nincs ellátásbiztonsági probléma, ami meglepő lehet annak fényében, hogy egész nyáron ezzel riogattak bennünket. A valóság viszont az, hogy 4,6 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban, ami a 46 százaléka az éves fogyasztásnak, a lakosságinál pedig több is.

Ráadásul nemcsak a tárolók feltöltöttségétől függ az ellátásbiztonság: ez három részből áll össze, az előbbin kívül a saját termelésből és az importból. A földgáztárolók szerepe a ciklikusan jelentkező többletigény kiszolgálásában, illetve a vésztartalék-képzésében van.

Ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos téli nap fogyasztása Magyarországon 50-51 millió köbméter, csak ez a kapacitás több mint 90 napig elég lenne, és akkor a másik két lábat még hozzá se adtuk.

Felsmann Balázs a fentiekkel egyetértve hozzátette, korábban még jogos volt a félelem, hogy az ellátásbiztonság is veszélybe kerül, most viszont már „csak” árkrízis van. Bizakodásra ad okot, hogy egyetlen kivétellel minden világpiaci szállító történelmi rekordszinten teljesít, soha ekkora mennyiséget nem szállítottak még, mint most. Nem túl meglepő módon Oroszország a kivétel, egyedül ők csökkentették a kapacitásukat.

A háború végével kapcsolatban Sz. Bíró Zoltán semmi megnyugtatót nem tudott mondani. Szerinte a helyzetet nagyon bizonytalanná teszi, hogy míg az ukrán oldalon pontosan definiált célok vannak (mégpedig a február 24-e előtti állapot visszaállítása, jó esetben Krím hozzácsapásával), az oroszok részéről folyamatosan változik, mit szeretnének elérni. Az Ukrán Nemzeti Bank utolsó jelentései ugyanakkor végig azzal kalkulálnak, hogy még 2024-ben is tartani fognak a harcok.

Hogyan szabadultak el ennyire az árak? Tényleg csak a szankciók felelősek a krízisért?

Felsmann Balázs szerint teljesen torz kép, hogy csak a háború a felelős a krízisért, hiszen az már előtte beindult. Valószínűleg az orosz tervek része volt, hogy a Gazprom 2021 második felétől feltűnően nem teljesített, nem töltötte a tárolóit. A céljuk az lehetett, hogy Európa minél kevésbé tudja majd támogatni Ukrajnát a leendő – akkor még csak általuk tudott – inváziót követően.

Ráadásul az aszály miatt a vízerőművek nagyon keveset termeltek, valamint a francia atomerőmű-flotta jelentős része is kiesett műszaki problémák miatt. A gázüzemű erőművek termelése viszont az extrém magas gázárak ellenére nőtt.

Holoda Attila is egyetért abban, hogy egy szakértő nem engedhetne meg magának olyan leegyszerűsítéseket, amiket politikusok teljesen komolyan kimondanak. 2018-19-ben szerinte lavina volt az európai gázpiacokon, óriásit nőtt a kínálat, emiatt mindenki elkényelmesedett. 2021 környékén még inkább ez volt a helyzet: a tárolók akkor alig 50 százalékon álltak, mert nem volt többre szükség.

Elhitték az emberek, hogy mindig lesz bőven gáz.

Tavaly július környékén kezdett el felmenni a gázár, mivel a járvány után óriási visszapattanás történt a fogyasztásban: 12-14 százalékkal nőtt az utolsó békeévhez képest. Már ekkor egy németországnyi fogyasztási igényt nem tudtak teljesíteni világszinten.

Nem tudtak új gázmezőket nyitni, valamint a már említett orosz kavarás is hozzájárult a helyzet romlásához. Mellesleg a látszat ellenére Oroszországban is vannak ellátási gondok: a permafroszt olvadása miatt sorozatos műszaki problémák léptek fel, mivel folyamatosan görgették a korszerűsítést.

Sz. Bíró Zoltán a fentiekhez hozzátette, hogy az energiahordozók közül jelenleg csak a kőszénnel szemben van hatályban szankció, ezért is csúsztatás arról beszélni, hogy az okozza a drágulást.


Ki állhat az Északi Áramlat robbanásai mögött?

Sok szó esett a beszélgetésen az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetéket ért támadásokról is, amelyek miatt a tőzsdei árak alig két nap leforgása alatt 30 százalékot ugrottak. Holoda szerint ez kizárt, hogy véletlen, de nem merné állítani, hogy szabotázs történt. Érdekes – tette hozzá –, hogy annak ellenére reagált így a piac, hogy augusztus vége óta eleve nem jön az Északi áramlaton gáz.

Sz. Bíró szerint a német sajtó ugyan rögtön arról írt, hogy vagy az oroszok vagy az ukránok voltak, de mindkettő valószínűtlen. Az ukránok azért, mert rengeteg szakértő, óriási helyismeret kellett volna hozzá, ami nekik aligha állt rendelkezésükre.

Az oroszok elvileg állhatnának az akció mögött, annyi bizarr dolog történt már eddig is a háborúban, hogy végső soron nem lenne meglepő. Ami mégis kétségessé teszi: a vezeték eddig főként zsarolóeszköz volt a kezükben, rengeteg pénzt (10-11 milliárd dollárt) beletettek, emiatt irracionális volna, ha pont ők pusztítanák el.

Hogy akkor mégis ki lehetett, arról Sz. Bírónak fogalma sincs.

Holoda ehhez annyit tett hozzá, hogy az USA-nak sem lett volna érdeke egy ilyen akció, mivel egy gyenge Oroszország nem segíti a céljaikat. Kínának már annál hasznosabb volna a meggyengülésük, de ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy ők voltak.


Jó-e az ársapka és a többi adminisztratív beavatkozás? Meddig lehetnek tarthatóak?

Felsmann szerint elsődlegesen piaci folyamatoknak kell irányítani a gazdaságot, azonban piaci zavarok esetén, mint amilyen a mostani is, az államnak van szerepe. Ezért nem meglepő, hogy gyakorlatilag minden ország kitalált valamilyen mentőcsomagot.

Abban van különbség, ki milyen eszközt használ (ársapka, áfa-csökkentés, egyszeri támogatás, stb.) Nincsen biztos recept, inkább ötletbörze zajlik, és mindegy, milyen irányba mennek az intézkedések, mindegyik fájni fog valakinek – hangsúlyozta.

Holoda annyit tett hozzá ehhez, hogy mint azt az Északi áramlat ügye is megmutatta, a piac imád pánikkal reagálni a váratlan helyzetekre. Magyarországon szerinte leginkább a felhasználást kellene csökkenteni, hogy a kiszolgáltatottságunk is csökkenjen. Oroszország hosszú ideig nagyon stabil és megbízható szállító volt, de Putyin ezt másodpercek alatt romba döntötte. Ugyanakkor számítani kell rá, hogy az orosz gáz teljesen biztos nem váltható ki.

A tőzsdei árak jelenleg egészen elképesztő mértékben ugrálnak, napi 10-20 százalékos kilengés teljesen megszokottá vált. Ezt főleg annak fényében érdemes nézni, hogy a forint esetében már 1-2 százalékos árfolyamingadozás is nagy hírnek számít. Gondoljunk arra, mit szólnánk, ha egy nap leforgása alatt 80 forinttal drágulna vagy csökkenne az euró ára!

Felsmann Balázs szerint kérdés, mennyire van kőbe vésve az évi 10 milliárd köbméteres hazai fogyasztás. Ha mondjuk 15-20 százalékkal csökkenteni tudnánk, az máris annyi lenne, amit még pont meg tudnánk oldani orosz gáz nélkül is.

A magyar lakosság egyébként korábban nagyon erősen képes volt alkalmazkodni a körülményekhez: amikor legutóbb drága volt a gáz (2007-től 2013-ig), jóval kevesebbet fogyasztottak, amikor pedig olcsó (2013-tól mostanáig), újra többet.

Az ársapkával kapcsolatban Felsmann és Holoda is kiemelte, hogy ez elsősorban egy politikai termék, ebből adódóan addig lesz tartható, amíg ez szolgálja a kormány érdekeit. Ha masszívan veszteséges, akkor is fent lehet tartani, viszont akkor más módon kell kompenzálni.

Holoda szerint az emberek eddig egyáltalán nem figyeltek oda a fogyasztásukra, most viszont nagyon tudatosan elkezdtek foglalkozni vele. Ez mindenképp a rezsinövekedés pozitív hozadékának tartja.

„Ha Orbán azt akarná, holnaptól a kenyér is lehetne újra 3 forint 60 fillér, csak az összes pékséget államosítani kéne. És remélni, hogy az emberek nem rakják össze, hogy emiatt nincs mondjuk CT a kórházban, ezért nem újítanak fel egy csomó dolgot, és így tovább” – fogalmazott.

Mi várható a háborúban?

Sz. Bíró Zoltán szerint a bizonytalanságot növeli, hogy a Putyin által elrendelt mozgósítás kritériumai nem szerepelnek a kiadott dokumentumban. A konkrét szám hivatalosan titkos, miközben az elnök szóvívője állítja, hogy 300 ezer főről van szó.

Az emigrációban működő ellenzéki Meduza portál szerint viszont a valós szám akár 1,2 millió is lehet, azonban Moszkvából és Szentpétervárról alig gyűjtenének be valakit. Főleg mezőgazdasági területekről, az ország legkiszolgáltatottabb részeiről soroznak be embereket, ahol működő helyi sajtó is alig van, ezért a lehető legkisebb lehet a felzúdulás.

Nagy kérdés, mennyit sikerül majd valójában, ugyanakkor már az eddigi önkéntes szerződéses katonák motiváltsága is messze az ukránoké alatt volt, nem valószínű, hogy az újonnan besorozottak fordulatot idéznek elő.

Közben az orosz periférián élő népek egyre elégedetlenebbek: a háború a mozgósítás elrendelése óta már nem egy távoli, megfoghatatlan dolog számukra, gyakorlatilag bekopogott az ajtókon. Lélektanilag ez merőben más helyzet, Sz. Bíró ezért nagyobb esélyt lát tüntetésekre is, mint eddig.

Kérdés, az eliten belül lesznek-e dezertálók és ha igen, milyen arányban. Ez merőben új helyzetet idézne elő, és akár Putyin hatalmát is veszélybe sodorhatná – tette hozzá.

Ami a harcok menetét illeti: Sz. Bíró szerint ahogy elkezdenek beérkezni a modern, nagy pontosságú nehézfegyverek nyugatról Ukrajnába, biztosan lesz valamiféle fordulat.

Az ukrán költségvetés jelenleg egyharmad rész adóból, egyharmad rész nyugati segélyből, valamint egyharmad rész bankóprésből (tehát pénznyomtatásból) áll össze. A harmadik csökkentése érdekében hamarosan még több nyugati segély jöhet, évi 60 milliárd dollár, aminek kétharmadát az EU adná. Ezt kizárólag az állam működtetésére költenék.

A Nyugat eddig megosztott volt abban, a fegyverszünet felé kell-e tolni Ukrajnát akár lemondások árán is, vagy a győzelemig. Amerika mellett most már egyre több másik ország is az utóbbi felé hajlik, tehát

kimondott céljuk, hogy stratégiai vereséget mérjenek az oroszokra, különben úgyse tartanák be a fegyverszüneti szerződést. Ezért kell elérni, hogy ha akarnak, akkor se tudjanak újra támadni.

Ráadásul az agresszort sem szabadna jutalmazni úgy, hogy engedünk a területi követeléseinek. Kérdés, meddig fogadja el a Nyugat, hogy ők finanszírozzák Ukrajna egyre horribilisebb háborús kiadásait, de jelenleg a tárgyalásos békekötésnek van kevesebb támogatója a nagyhatalmak között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Van, aki 600 ezer forintot fizetett a tűzifáért abban a faluban, ahová nincs bevezetve gáz
A Pest megyei Pilisszentlászlón arról meséltek nekünk, milyen drasztikusan emelkedett meg a tűzifa ára. Az állami programban óriási a várólista, aki pedig máshonnan beszerzett fát árul, annyit kér érte, amennyit nem szégyell.

Link másolása

A KSH adatai szerint 2019-ben 2877 településén volt elérhető a vezetékes földgázszolgáltatás, ami azt jelenti, hogy 278 településen viszont máshogy kell megoldani a fűtést a téli időszakban.

A Budapesttől mindössze néhány kilométerre, a Pilis hegység közepén fekvő Pilisszentlászlón is hasonló a helyzet. Az alig több mint ezer fős településen egyáltalán nincs vezetések gáz. A legtöbben fával fűtenek, a háztetőkön pedig csak elvétve látni napelemeket, ami segíthetne például az árammal való fűtésben.

„Idén több mint a dupláját fizettem a tűzifáért a tavalyihoz képest, összesen 600 ezer forintot”

- árulta el kérdésünkre az egyik helyi asszony, aki szerint az elraktározott mennyiséggel most ősztől akár jövő év márciusáig is kihúzzák, ha nem lesz hideg a tél.

De nem ő volt az egyetlen, aki az árak drasztikus emelkedése miatt panaszkodott. A faluban élő két férfi is megerősítette, hogy már 60 ezer forint felett van egy köbméter tűzifa ára.

Számítások szerint egy jól szigetelt családi házban egy köbméter fa, aminek a fűtőértéke is jó, nagyjából tíz napra elég. Azaz egy hónapra nagyjából 3 köbméter fával lehet egy 100 négyzetméteres házat 22 fokra felfűteni. Rosszul szigetelt épület esetén viszont egy szezonban akár 10-12 erdei köbméter fa is elfogyhat.

A drasztikus áremelkedés egyik oka az idén szeptemberben bejelentett állami tűzifa-program.

Az erdészetek eddig alvállalkozókkal vágatták ki a fákat, akiknek aztán eladtak valamennyit belőle. Az alvállalkozók pedig a kistelepüléseken továbbértékesítették az így megszerzett fát.

A szeptemberi bejelentés után viszont a vevők megrohamozták az erdőgazdaságokat. Sok esetben még olyanok is igényeltek hatósági áras fát, akiknél van lehetőségük gázzal fűteni. Ők többnyire azért nyúltak vissza ehhez a lehetőséghez, mert attól tartanak, hogy túllépik az átlagfogyasztás mennyiségét, és jelentősen megemelkednek a rezsiköltségeik.

Ezzel viszont azok kerültek hátrányba, akik csak fával tudnak fűteni. Bár Pilisszentlászlón sokan már a nyár folyamán bevásároltak, hogy télire kiszáradjon a tűzifa, ők is attól tartanak, hogy a sok leadott igény mellett még jövőre sem fognak tudni olcsóbban fához jutni. Az erdőgazdaságok ugyanis már nem adhatnak el fát az alvállalkozóknak sem, mivel elsődlegesen a programhoz kapcsolódó igényeket kell teljesíteniük.

November 11-én már szinten minden kémény füstölt Pilisszentlászlón / Fotó: Pitz Dániel

Ilyen hosszú várólista mellett azok a maszek cégek, amelyek egyáltalán képesek valahonnan tüzifát beszerezni, olyan magas árat kérnek érte, amennyit nem szégyellenek.

„Tavaly 30 ezer, idén nyáron 40 ezer, most meg már 60 ezer forint felett van egy köbméter fa”

- mesélte nekünk az egyik helyben élő.

Amikor rákérdeztünk, milyen lehetőségek voltak arra, hogy alternatív fűtési lehetőségekre pályázzanak, mindenki jót derült a kérdésünkön. Bár az állam kiírt tavaly egy pályázatot napelemek és hőszivattyúk telepítésére, most az egész program áll, és akik beszálltak, teljes bizonytalanságban várják, hogy mi lesz. Ami biztos, hogy több százezer vagy akár több millió forintot is be kell majd fizetniük, hogy megvalósuljon az eredetileg önrész nélküli pályázatként meghirdetett beruházás. Pedig a napelemek segítségével sokkal jobb helyzetben is lehetnének a Pilisszentlászlón élők is.

Az önkormányzat a héten tartott rendkívüli testületi ülést, ahol döntöttek a szociális tűzifatámogatás helyi szabályozásairól. Ugyanis korábban sikeresen pályáztak, így 712.470 forint állami támogatás kaptak, amiből összesen 34 köbméter keménylombos tűzifát vehetnek.

Pályázni háztartásonként legfeljebb 5 köbméterre lehet majd, ami azt jelenti, hogy a leginkább rászoruló családok is legfeljebb egy hónapig tudják ezzel a mennyiséggel kihúzni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Minden nap kimegyünk Ricsihez a temetőbe – a szülők elmesélik, milyen gyermekük nélkül, mégis a gyermekükkel
A feldolgozhatatlannak tűnő gyászban a legszebb szerelmi vallomását adta férjének a húsz éven át, 24 órában gyermeke mellett élő anya. Zolit és Ágit összeláncolta a tavasszal meghalt fiuk.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. november 25.


Link másolása

A jászberényi Farkas Ricsi nyáron töltötte volna be 20. születésnapját. Többször írtunk arról, a 15 kilós fiú milyen betegségek sorával küzdött és milyen erős köteléket alkottak hárman szüleivel.

2022. március 30. minden dátumnál erősebben él Eszes Ágnes és Zoltán emlékeiben.

Az történt, amiről soha nem beszéltek. Mindig úgy érezték, aminek jönnie kell, jönni fog, de nem készülnek rá, mert azt szeretnék, hogy minél később jöjjön.

Mindig csak arra gondoltak, hadd ünnepeljék fiuk következő születésnapját, és Ricsi kedvencét, a fényekben úszó karácsonyt.

„Képben voltunk, meg ő is, hogy egyszer ennek vége lesz, de megrögzötten hittük, hogy az idő húzható” – magyarázza édesanyja.

Bár az orvosok évekkel ezelőtt figyelmeztették őket, hogy elveszíthetik gyermeküket, ők erről hallani sem akartak. Csak arra koncentráltak, hogyan oldhatók meg az újabb és újabb felmerülő problémák.

„Amikor Pesten nem tudtak segíteni, kiszöktünk Bécsbe. Úgy mentünk, hogy erről itthon ne tudjanak, és Ausztriában mindig volt megoldás” – árulja el apja, hogy érzékeltesse, mennyire nem lehetett őket megállítani. Ha orvosok, pszichológusok a halálról akartak beszélni, ők nem. Csak az élet érdekelte őket.

„Valaki azt mondta, önzők vagyunk, mi akarjuk életben tartani Ricsit. Nem igaz. Ő élni akart, tervei voltak. Mi soha nem döntöttünk a feje fölött. A Covid elleni védőoltásról is sokat beszélgettünk, majd hárman együtt döntöttünk. Igazából ő tartott bennünket életben.”

Ricsi meg akart tanulni vezetni. Készültek is rá, hogy átalakítanak neki egy autót. Az állatokért rajongó fiú régen állatorvos szeretett volna lenni, az utóbbi pár évben pedig beteg gyerekeknek akart segíteni. Több játékát is megosztotta másokkal.

„Amikor látott olyan gyereket, akinek szüksége volt valamire, mindig azt mondta, hogy neki annyi mindene van, szeretne abból küldeni. Mindig azt kérte, hogy név nélkül adjuk fel, nem akarta, hogy tudják, ki segített.

„Boldog volt. Tavaly is annyira várta a karácsonyt. Minden szobát kivilágítottunk, hogy lássa a fényeket.” Anyja szerint– Ricsinek akkor is a kedvence maradt ez az ünnep, amikor már nem látott, csak nagyon erős fényeket.

Apja azt mondja, a rengeteg közös örömteli pillanatból azt emelné ki, amikor együtt cseréltek olajat a Ladában. A régi kocsijuk Ricsi kedvenc tipusa volt.

„Volt munkásruhája, beöltöztettük. A motorháztetőre tettem egy deszkát, arra ültettem. Én leengedtem az olajat, ő meg feltöltötte” – meséli Zoli.

„Velem sokszor főzött együtt apát várva. Mindent együtt csináltunk, mindent” – folytatja Ágnes mosolyogva, majd elkomorodik. „Ez a december kegyetlen lesz nélküle.”

Anyja a nap 24 órájában együtt volt Ricsivel. Ő ismerte a legjobban a világon, azt mondja, olyan volt, mintha ikrek lennének.

„A szuszogásából is tudtam, hogy épp pisilnie kell, vagy nincs valami eszköze beállítva. Most nincs kire figyelni.”

Az utolsó napon is felkelt háromnegyed ötkor megnézni Ricsit. Minden rendben volt, de fél óra múlva sípolt a lélegeztetője. Hívták a rohammentőt. Negyven percig próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Ricsi álmában, nyugodtan halt meg.

Baricz Dezső Szilárd

Egy nappal előtte jöttek haza a kórházból. Arra készültek, hogy kimennek Bécsbe, hátha sikerül visszakapnia Ricsinek a tavaly novemberben elvesztett látását.

Az apa, aki alapvetően csak abban hisz, amit lát, maga is meglepődött, milyen változást tapasztal.

„Amikor meghalt, valamilyen oknál fogva úgy éreztem, hogy itt van velem. Tehát ez valami tőlem távol állónak tűnő, új jelenség. A mai napig úgy érzem, itt van velem.”

A szülők minden nap kimennek Ricsihez a temetőbe.

„Beszélünk hozzá, mert szeretjük. Mi hárman olyan kapcsolatban voltunk, mint a három testőr” – mondja Zoli. Szerinte sokan nem értik, hogy ez a húsz év mit jelentett nekik, mennyi mindenen mentek keresztül együtt.

„Ha nem élsz benne, nehéz átlátni, hogy ha megoldasz egy problémát, jön egy új, meg egy még újabb. Sokan a negyedénél elbuknak, mert elfáradnak vagy nem hisznek eléggé, mi 20 évig tudtuk együtt csinálni” – magyarázza Ricsi apja.

Ricsi szobáját megtartották ugyanolyannak, amilyen volt. Minden maradt az eredeti helyén. A kis autói is, amikből rengeteg volt. Ki sem csomagolta őket, szerette volna kiállítani. Ezt szülei meg is tették a kertben nyáron.

„Itt van a kisszék, ahol ült. Megmutatom a tévét. Rajta vannak a fotói. A kiságya ugyanúgy van. Picurka, a kiskutyája most pont oda telepedik. Egy hónapig úgy tűnt, belepusztul, hogy elvesztette kis barátját. A mai napig várja. Ha beállunk az autóval, van olyan, hogy minden állat beugrik az autóba, és keresik Ricsit” – meséli az anya.

Ágnesnek ez a gyász feldolgozhatatlannak tűnik.

„Mondtam Zolinak, ha ő nem lenne, én már nem is tudom, hogy mit csinálnék. Édesapámat elveszítettem harminc évvel ezelőtt, anyukám hét éve halt meg, bátyám tíz éve, és most Ricsike. Már csak Zoli van nekem.”

„Tudod, mit mondott ma nekem, ennyi idő után? Azt, hogy olyan a kapcsolata velem, mint a fiunkkal volt” – árulja el Zoli. Megható szerelmi vallomás ez neki 35 év után.

Kamaszként ismerték meg és szavak nélkül is értik egymást. Úgy érzik egymásnak vannak teremtve.

„Egy hónappal ezelőtt Zoli úgy sírt, mint egy kisgyerek, hogy mennyire hiányzik neki a fiú, és én ezt ugyanígy érzem napi szinten, csak nem akarom neki mutatni. Nem akarjuk egymást lehúzni. Akármi eszembe jut, akkor félrevonulok. Van, amikor Zoli csak rám néz, nem mond semmit, de tud mindent.”

Ágnes és Zoli most együtt dolgoznak.

„Én vagyok az egyetlen nő itt. Kiröhögtek, amikor odamentem tonnás vasakat csiszolni, hígitóval lemosni, szemcsét lapátolni. Egy lapát lehet tíz kiló is, és azt bele kell tölteni egy kétméteres tartályba. Iszonyatosan nehéz munka, de csinálom. Estére mindig úgy nézünk ki, mint a kisördögök. Kereskedelmi végzettségem van, de én most nem tudok emberek közé menni és mosolyogni. Inkább itt küzdök Zoli mellett.”

A szülők tudják, hogy szükségük lenne gyászterapeutára, de egyelőre nem bíznak abban, hogy valaki értheti-e az ő érzéseiket.

Ágnes jövőre szeretne egy alapítványt létrehozni, ami Ricsi nevét viselné. Beteg gyerekeknek, illetve szüleiknek segítene, ahogy fia is szerette volna. Ő a húsz év alatt annyi mindent tanult, biztos abban, hogy tudna olyat adni, amit más nem. A korábbi cikkeknél is úgy tűnt, Ágnes mindig olyan felkészült volt, mint egy ápoló. Mondták is neki a kórházban, hogy le is tehetné az ápolói, segédápolói vizsgát.

„A körzeti orvos, Takács doktornő, aki közben meghalt, kollégának hívta Ágit. Azt mondta, olyan tapasztalattal rendelkezik, amivel még orvosok sem. Mert ő specializálódott a fiúra” – mondja Zoli.

Ági sokszor tette fel az infúziót a fiára a kórházban is. Nem lehetne, de a leterhelt dolgozók bíztak benne, tudja, mit kell tennie.

„Nekem is nagyon sokszor jól esett volna, ha itthon valaki segít. Ha nem is fogja a kezem, csak hallom a hangját, hogy na ezt így, meg úgy, hogy megnyugodjak.

Nem felejtem el, hogy remegett a kezem amikor először kellett feltenni a sztóma zsákot. Pedig az egy egyszerű dolog. Aztán a kanülcserénél is remegtem, mint a kocsonya.”

Ági szívesen segítene, hogy ne menjenek mások is át azon, amin ő, és mert a kisfia is erre vágyott.

Valaki megkérdezte a szülőket, nem akarnak-e örökbe fogadni egy gyereket, mert annyi szeretet van bennük, és ezt továbbadhatnák így is. Nem zárkóznak el, de még korai erről beszélni.

„Egyelőre úgy gondoljuk, hogy Ricsike helyét nem adhatjuk át. Nem tudjuk, később hogy lesz.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Megírtam, hogy vegyék ki!” - töröltetni akarja egy szülő a gyerekei személyes adatait a Krétából
Dén Mátyás informatikus-közgazdász szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem szerv- vagy emberkereskedőkhöz kerültek a gyerekek adatai. A szülőkkel pedig azóta sem kommunikál senki.

Link másolása

Két hete elsőként a Telex adott hírt róla, hogy még szeptemberben adathalász támadás érhette a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét. A diákok adatai mellett a cég más adataihoz és forráskódokhoz is hozzáférhettek a támadók, akik maguk jelentkeztek a hírportálnál. Azt állították, arra is van bizonyítékuk, hogy a fejlesztők megpróbálták elhallgatni a történteket. Elmondásuk szerint akciójukkal a magyar rendszerek rossz állapotát akarták bemutatni, de a megszerzett személyes adatokat nem teszik közzé, mert nem akarnak ártani a diákoknak. Az ügyben azóta vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH). Dén Mátyás szülőként és szakemberként is botrányosnak látja a történteket.

– Azt is mondhatják sokan, hogy oké, volt ez a botrány, kiszivárogtak adatok, de hát mit tudnak azzal kezdeni? Kit érdekel Zsófika kettese bioszból?

– Kettős minőségben bosszant a téma, egyrészt mint szülő, másrészt magam is informatikus-fintech szakközgazdász vagyok, és a kettő együtt megnyomta nálam a piros gombot. Feltörték a kódot, és ez azt jelentette, hogy kikerült a forráskód és állítólag az adatbázis is. Valószínűleg etikus hackerek kezébe. Az, hogy kvázi „jó” kézbe került, annak örülni kell, mert ez az adatbázis a Magyarországon tanuló iskolás korú gyerekeknek a nevét, címét, születési dátumát, fogyatékosságait, órarendjét stb. tartalmazza. Ennek alapján meg lehet tudni, hogy egy adott gyermek mikor, nagyjából milyen útvonalon mozog a városban. Tehát legalább annak örülhetünk, hogy etikus hackerek kezébe került, mert ők valószínűleg nem fogják például szerv- vagy emberkereskedőknek átadni. Viszont maga a forráskód nyilvános szerverekre került, aki akarja, megkeresheti.

És ha kikerül egy ilyen forráskód, akkor nyilvánvalóan már nemcsak az etikus hackerek, hanem mások is elkezdik ezeket nézegetni, és felfedezni benne a sérülékenységeket.

És hát ez nem egy modern kód, tehát finoman szólva is azért a sok tízmilliárdért, amit erre költöttek, lehetett volna talán komolyabb rendszert is építeni. Jelenleg az a helyzet, hogy nem tudom, ki fogja tudni, mikorra ment iskolába a gyerekem, hány éves, mikor beteg? Ez borzasztóan veszélyes, és csodálkozom, hogy szeptember vége óta semmilyen hivatalos kommunikáció nincs ezzel kapcsolatban. Ez durva dolog. Ez az elmúlt évek legkomolyabb adatvédelmi botránya, ilyen nem fordulhatna elő.

– Ez így már ijesztően hangzik. Mit lehet itt tenni?

– Megírtam az iskolának, mint szülő, hogy miután kint van a forráskód, és ezáltal bárki érzékeny adatokat tud szerezni ebből a rendszerből, amiben még kettős hitelesítés sincsen, megkérem őket, hogy az én gyerekeimnek legyenek szívesek vegyék ki a személyes adatait. Tehát tartsák őket úgy nyilván, hogy X pont keresztnév. Anonim is úgyanígy használható lenne tovább a rendszer: oktatási azonosítóval, jelszóval belépünk, ott a vezetéknév helyett csak egy betű, keresztnév, és tökéletesen lehetne használni.

– Mit válaszolt az iskola?

– Egyelőre semmit, de 30 nap áll rendelkezésre ilyen esetben a válaszadásra, és gondolom továbbították a megfelelő szervek felé a megkeresésemet, hiszen nem ők üzemeltetik a Krétát. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből lesz-e valami. Én ennyit tudtam tenni a saját gyerekeim védelmének érdekében, illetve írtam a szülői munkaközösség vezetőjének, hogy fontolják meg, mit tesznek vagy ajánlanak a többi szülőnek az ügyben, és a NAIH-nál is tettem egy bejelentést.

– Felelős döntéshozókkal van-e bármiféle dialógus?

– Nekünk, mint szülőknek az elsődleges kontakt az iskola. Én az iskolával vagyok kapcsolatban, nem a Kréta üzemeltetőjével, vagy a minisztériummal.

Az iskolától semmilyen hivatalos információt ezzel kapcsolatban nem kaptam.

Itt kezdődnek a bajok, hogy senki, még a média sem kapott semmilyen hivatalos választ, vagy ha kapott is, erről senki nem tud semmit.

– Ez a dolog csak úgy megtörtént, elszállt a levegőbe és azóta csend van?

– Azóta csend van. Benne vagyok egy Telegram csoportban, ahol különböző fejlesztők, informatikusok kommunikálnak, az ott fellelhető információk szerint a múlt héten elkezdődött a munka, volt is este leállás többször a Krétánál, merthogy toldozták-foldozták. De hát könyörgöm, november közepe van.

– És ezt szeptember vége óta tudják...

– Igen. Megtörtént az eset, ültek rajta másfél hónapot. Ezután az elképesztően kritikus eset után nem csináltak semmit másfél hónapig, nem kommunikáltak semmit, hátha sunyiban majd nem tudja meg senki. Most, amikor megjelentek ezek a hírek, az etikus hackerek kvázi bezsarolták őket, hogy ha nem javítják ki a hibákat, akkor közzétesznek még részeket a kódból, csak ezután kezdtek el nagy nehezen dolgozni.

– Mit kellett volna tennie az üzemeltetőnek?

– Véleményem szerint az egyetlen felelős magatartás az lett volna, ha az incidens bekövetkezését követően a rendszert azonnal lekapcsolják. Lehetett olvasni, hogy elkezdték IP cím alapján kiszűrni a külföldi hozzáféréseket, elkezdődött valamilyen hekkelgetés. De nem ez a megoldás. Véleményem szerint azt kellett volna mondani, hogy oké, a Kréta akkor most x ideig nem üzemel, és akkor mások nem tudnak hozzáférni az adatokhoz, hiába került ki a kód.

Egy rendes, pláne ilyen érzékeny adatokkal működő rendszer üzemeltetőinek kellene rendelkezniük egy úgynevezett üzemeltetési, illetve komplex szolgáltatásmenedzsment tervvel, hogy pontosan lehessen tudni az alkalmazottaknak, egy informatikai incidens, vagy katasztrófa esetén mi a teendő.

Fel kellenne készülni az összes szcenárióra. De szerintem ilyen egyáltalán nem állt az üzemeltetők rendelkezésére. Tipikusan ilyen mikrovállalkozói pánikhangulatot lehet érzékelni. Mi legyen? Elmondjuk, ne mondjuk el? Kapcsoljunk le egy-két külföldi IP címet? Mintha semmi komoly nem történt volna.

– Amikor egy ilyen programot megrendelnek, a megrendelésbe nem kellene beleírni, hogy milyen biztonsági paramétereknek kell megfelelnie a kész szoftvernek? És a műszaki átvételnél nem kellene ezeket ellenőrizni, és aztán tesztelni a rendszert támadásokkal?

– Én nem látok rá a jogi háttérre, nem tiszta a számomra, hogy ez a szoftver kinek is a tulajdona. Ha az állam a tulajdonosa, akkor kell lennie egy elég részletes specifikációjának, ami arról szól, mit kell, hogy tudjon a szoftver, amikor elkészül. Ilyen szoftverek esetében nem ritkán több száz oldalas specifikáció, leírás születik, és amikor elkészült egy-egy mérföldkő, akkor ezeket átveszi a megrendelő és megy a kifizetés. A szoftver specifikáció mellett az üzemeltetés kapcsán pedig kell olyan tervnek lennie, hogy ha van egy hiba, van egy incidens, akkor azt hogy kell kezelni, mikor állunk át csökkentett módra, vagy belső használatra, vagy állítjuk le a szoftvert, mert azt mondjuk, hogy ez kritikus hiba. Ezek azért nem tegnap kitalált módszertanok, ezt egyetemeken is tanítják már egy ideje.

– Amikor az ember becsekkol a Krétába, akkor kell valamilyen adatvédelmi hozzájárulás, hogy ezeket az adatokat kezelhessék?

– Amikor az ember egy állami rendszert használ, nem aggódik emiatt. Mi kaptunk egy hozzáférést a gyerekek beiratkozásánál, ezzel beléptünk, és használjuk a rendszert azóta is. Ettől függetlenül a Krétának van egy adatkezelési tájékoztatója, amit minden regisztráló elfogad. Ebben benne van az, hogy az érintett jogosult arra, hogy a hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulási visszavonás nem érinti a hozzájáruláson alapuló visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét, és nem tudom, ez mit jelent pontosan, de az a lényeg, hogy van erre vonatkozóan lehetőség.

Viszont az adatokat a tanulói jogviszony megszűnésétől számított 30 évig kezelik. Ez van benne az adatkezelési tájékoztatójukban.

Azt, hogy minek kellenek az én gyerekeim adatai még 30 évig, azt nem tudom.

– Statisztikára talán?

– De miért az informatikai cég kezeli továbbra is? Szerintem kellene lennie egy passzusnak, hogy a tanulói jogviszony megszűnését követően átadják a Központi Statisztikai Hivatalnak, anonimizálva.

– És ezt a visszavonási jogot hogyan tudja gyakorolni?

– Annyit tudtam tenni, hogy írtam az iskolának, mert azzal van jogviszonyom, a szoftvert kezelő céggel nincsen.

– Reális arra várni, hogy kijavítják kompetens módon a Krétát?

– Nem hiszem. Szerintem a Kréta jelenlegi állapota hűen tükrözi az oktatás hazai állapotát. De nézzük a pozitív oldalát! Ez egy jó alkalom arra, hogy valós igények alapján, egy innovatív, e-learninggel összekapcsolt, komplex, jól használható, esetleg a teljes tanulmányi utat lefedő egységes tanulmányi rendszert fejlesszenek, ami biztonságosan működik, megcsinálja valaki, lehetőleg ne 40 milliárdért, mint ezt csinálták.

– Ez publikus adat, ennyibe került a Krétának a kifejlesztése?

– Az Átlátszón olvastam, nem tudom, hogy mennyire valós, erre nincs közvetlen rálátásom.

– Egy ilyen rendszert mennyiből lehet kifejleszteni? Reálisan?

– Hát ez azért nehéz megmondani, mert nagyon sok célnak kell megfelelnie. Van egy olyan magja, amit az ember csak akkor lát át, ha benne van.

Azonban nagyon-nagyon meglepődnék, ha ennek az összegnek a századából ne lehetne megcsinálni azt az állapotot, ahol ma tartunk.

Viszont ha már hozzányúlunk, akkor az se lenne baj, ha a tanárok, a diákok és a szülők által is szerethető, könnyen használható, a Teams használatát is kiváltó, valódi virtuális oktatási környezettel kombinált, pedagógiai szakértelem bevonásával készült rendszer születne a jövőben. Én pédául a mai napig nem értem, hogy miért látom a szülői Krétában a házi feladatokat, mi közöm van hozzájuk? A gyereket arra kondicionáljuk, hogy majd a szülő szól otthon a házi feladatról? Vagy arra, hogy a szülő elé már oda sem kell állnom délután, és elmondanom személyesen, hogy 1-est kaptam, mert anya és apa úgyis látja, már előbb, minthogy én elmondanám neki? Arról már nem is beszélve, hogy informatika órán talán azzal kéne kezdeni, hogy ezen szoftverek rendeltetésszerű használatát megtanítják a gyerekeknek.

A beszélgetés kapcsán megkerestük a Kréta rendszert üzemeltető eKRÉTA Informatikai Zrt-t, hogy megtudjuk, hogyan vonható vissza a Krétához adott adatvédelmi hozzájárulás, van-e mód a tanulók adatainak anomimizálására, és miért nem figyelmeztették az iskolákat valamint a szülőket az adatszivárgásra. Amint megérkezik a cég válasza, frissítjük cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Össze kellett házasodnom a pár hónapja megismert párommal, különben börtönbe kerülök” – Egy magyar nő kálváriája Dubajban
Nagy Emőke devizahitel-tartozása miatt vállalt munkát Dubajban HR menedzserként, a csábítónak tűnő lehetőségből azonban hamar rémálom lett. Történetéből könyvet írt, hogy bemutassa az emírség kevésbé csillogó arcát.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. november 21.


Link másolása

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő címmel a közelmúltban jelent meg Nagy Emőke könyve, amely egy egészen hihetetlen, csavarokban bővelkedő élettörténetet mesél el. A most 44 éves nő 2017-ben határozta el, hogy szerencsét próbál az Emirátusokban, hátha így egyenesbe tud jönni anyagilag.

Azonban semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezte: a kulturális különbségek miatt egyik sokk érte a másik után, ráadásul hiába volt meddőnek nyilvánítva, teljesen váratlanul teherbe esett kenyai barátjától. Mivel ezért az arab ország törvényei szerint börtön várt volna rá, kénytelen volt hozzámenni feleségül, pedig alig néhány hónapja ismerték egymást.

Utólag visszatekintve viszont azt mondja, semmit nem bánt meg.

– Miért döntött úgy, hogy Dubajba költözik?

– A fő ok a svájci frankos lakáshitelem volt, aminek teljesen a csapdájába kerültem: a forintosítás után akkorára nőtt a havi törlesztője, amit egyedülálló nőként magyar fizetésből képtelen voltam előteremteni. A hitelem 2008-ban 56 ezer forintról indult, bíztam benne, hogy 15 év alatt ki fogom tudni fizetni. Ehhez képest három hónappal később már 80 ezer volt, fél év múlva 110 ezer, majd 150 ezer. Jeleztem a banknak, hogy így nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket, mivel már a háromszorosa annak, amiben megállapodtunk.

Közben sorra alakultak az ügyvédi csoportok, amelyek azt ígérték, hogy megvédik a hasonló helyzetbe keveredett embereket. Az egyik ilyen társaságnak kifizettem 500 ezer forintot, de teljesen hiába, nem tudtak megvédeni.

Végül kénytelen voltam egy olyan megállapodást aláírni, aminek eredményeképp az eredetileg 8,5 millió forintos hitelből 24 milliós lett. El kellett fogadnom, különben elárverezték volna a lakásomat, és mivel kőkeményen megdolgoztam érte, ezt semmiképp nem akartam.

Ekkor merült fel, hogy szerencsét próbálhatnék Dubajban. Több barátnőm is járt kint turistaként, egy lány ismerősöm pedig a férfiak szórakoztatása miatt, azonban mindannyian arról áradoztak, hogy Dubaj a lehetőségek városa.

– Ha jól értem, egy ismerőse szexuális jellegű munka miatt ment ki, az ön esetében viszont ez szóba se jött. Mi szólt amellett, hogy „hagyományos” munkát is érdemes vállalni ott?

– Az egyik jó ismerősöm esetében valóban ez volt a helyzet, de nem őt vettem példának. Egy barátnőmnek viszont a volt férje már 10 éve élt kint Dubajban, befutott vállalkozó lett belőle, tőle is nagyon sok információt kaptam. Illetve, amikor interjúkra mentem ki, pénz híján nem szállodákban laktam, hanem a Couchsurfingen keresztül kerestem szállást. Ennek köszönhetően számos menedzsert megismertem, a kanapéjukon aludtam, de persze sokat beszélgettem is velük, amíg ott voltam. Így kerültem képbe azzal, hogy milyen fizetési igényem lehet, illetve úgy általában mik a lehetőségek az enyémhez hasonló munkatapasztalattal.

Őszinte leszek, a döntő érv nyilvánvalóan a pénz volt. Itthon 300 ezer forintot kerestem, amit a hiteltörlesztés és a megélhetési költségek gyakorlatilag teljesen elvittek.

Ráadásul édesanyám akkoriban kapott stroke-ot és egy kórház elfekvő osztályára került be. Bár ennek költségeit fedezte a nyugdíja, tovább erősödött bennem az érzés, hogy nincs senkim, semmi nem köt Magyarországhoz. Közben pedig pallosként lógott a fejem fölött a végrehajtás: ha bármikor nem fizetek, elveszik tőlem a lakást. Többször jártam kint Dubajban interjúkon, végül egy HR menedzseri pozíciót vállaltam el, átszámítva 1 millió forintos fizetésért. Ez természetesen óriási különbség volt, de szakmailag is motivált voltam és legalább 5 évet terveztem kint tölteni.

– Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

– Érdekesen alakult, hogy finoman fogalmazzak… Eredetileg az itthoni cégem, a TATA Consultancy Services ottani irodájához szerettem volna átkerülni, de a HR menedzserük a személyes találkozónkon közölte, hogy egyrészt hely sincs, másrészt mivel szinte csak indiaiak dolgoznak náluk, aligha érezném jól magam. Miután ez kiderült, ezerrel elkezdtem más lehetőségeket keresni, esténként munka után órákat töltöttem a Linkedin-en. Végül két helyről kaptam ajánlatot, de ezek közül az egyik nem Dubajban, hanem egy szomszédos emírségben (Ras al Khaimah) lett volna, ahol még szigorúbbak a vallási szabályok, így nem mertem bevállalni. Amit végül elfogadtam, az viszont igazi álom munkának tűnt akkor, mivel korábban is HR területen dolgoztam, szóval előrelépésként könyvelhettem el.

Sajnos hamar elkezdtem megismerni a kinti élet árnyoldalát is. Fontos tudni, hogy az Emirátusok vízumköteles ország, nem lehet csak úgy kimenni dolgozni. Minden munkavállalónak szüksége van egy úgynevezett szponzorra, aki nekem a főnököm volt. Ez még bonyolultabbá tette a helyzetemet, amikor jöttek a munkahelyi gondok. Korábban éltem Görögországban és Cipruson is, de itt olyan dolgokkal kellett szembesülnöm egymás után, amelyekre egyszerűen nem voltam felkészülve. Eleve hat hónap volt a próbaidő az itthon szokásos hárommal szemben, ezalatt pedig se fizetett betegállományba, se szabadságra nem mehettem.

Az is váratlanul ért, hogy a főnököm el akarta venni az útlevelemet egyből a megérkezésem után. Szerencsére észnél voltam és nem adtam oda, de aki jóhiszeműen engedelmeskedik, azt ezzel gyakorlatilag röghöz kötik. Senkinek ne legyen kétsége, a próbaidő alatt a lehető összes bőrt próbálják lehúzni az emberről: jó a fizetés, de cserébe nekem például heti hat nap kilenc órát kellett dolgoznom, és elviselnem azt is, ha a főnök ordított velem.

Sajnos aki odaadja az útlevelét a munkáltatójának, az nem mondhatja később, amikor problémái adódnak, hogy „elegem van, felülök egy repülőre és már itt se vagyok…”

– Ezekről a dolgokról nem meséltek önnek előzetesen az ismerősei?

– Nem, de a házigazdáim mind arabok voltak (egyiptomiak, vagy jordániaiak) és helyi arabok által vezetett cégeknél dolgoztak, az ő útlevelüket ezért nem valószínű, hogy elkérték. Az én főnököm viszont indiai volt, és nekik eléggé más elképzelésük van a munkavállalás játékszabályairól. A Munkaügyi Minisztériumban el is ismerték, amikor bementem, hogy tudnak erről a módszerről, de nem tesznek semmit ellene.

– Elég sokat ír a könyvben a nők nem túl fényes helyzetéről. Mi volt az, ami a legváratlanabbul érte?

– Az egyik dolog, amit nőként megtapasztaltam, az volt, hogy tényleg kilóra megvehet egy emirati férfi. Előfordult, hogy megpróbáltak felszedni az Emirates Mall-ban, és miután udvariasan visszautasítottam az illetőt, mondott egy konkrét összeget, hátha ennek hallatán meggondolom magam. Nyilván szőke európai nőként abszolút kuriózumot jelentettem ott, hiába voltam már akkor is majdnem 40 éves.

Az igazi probléma az, hogy ezek a férfiak nem ismerik a nemet. Ahhoz szoktak, hogy bármit megvehetnek a pénzükön, így nyilván meglepő volt számukra, hogy egy hozzám hasonló kis európai nő visszautasítja őket.

Erre persze még mindig könnyebb csak legyinteni. A kényelmetlenebb verzió az volt, amikor tárgyalni mentem ki egy céghez, de egyszerűen nem ült le velem az indiai főnök. Ehelyett szándékosan megvárakoztatott, pedig már a megbeszélt időpontban ott volt az irodában, és amikor ezt számon kértem tőle, bepanaszolt a főnökömnél. Ő pedig úgy oldotta meg a problémát, hogy a következő alkalommal egy 25 éves, újonc indiai lányt küldtek ki hozzájuk helyettem. Ezt nagyon nehezen tudtam megemészteni, annyira megalázó helyzet volt. Pedig mindig figyeltem arra, hogy ne öltözködjek kihívóan, illetve a felkészültségemre és a modoromra sem lehetett panaszuk.

– Hogyan jött be a kenyai szál a történetébe?

– Komoly párkapcsolatot Dubajban szerintem nem igazán lehet kialakítani, hiszen mindenki csak pár évet tervez ott eltölteni, amíg egy kis pénzt gyűjt és utána máshol telepedik le, de azért vágytam arra, hogy legyen valaki mellettem, aki több, mint egy haver. Ezért elkezdtem használni a Tindert, sajnos az arabokkal viszont kizárólag hajmeresztő élményeim voltak. Megjegyzem, hogy nagyon kedvesek: ha meg akarnak szerezni egy nőt, a csillagokat is lehozzák neki.

De amint kapcsolatba lép az ember velük, azonnal megmutatkoznak az alapvető különbségek, a neveltetéstől a kultúrán át a vallásig. Onnantól az ő szavuk szent, esetleges házasság esetén át kell venni a muszlim vallást a leendő feleségnek, és az is természetes, hogy válás esetén a férfinél marad a gyerek. Amint ezek a dolgok tudatosultak bennem, úgy gondoltam, hogy köszönöm szépen, nekem nem kell arab férfi.

Ezután szinte már feladtam, hogy valaha is lesz valakim Dubajban, de néhány hónap után találtam egy olyan férfit a Tinderen, aki nem fürdőnadrágban, félmeztelenül feszített a tengerparti képein, hanem teljesen normális, felöltözött, mosolygós fotói voltak. Ő nem arab volt, hanem kenyai. Az első talákozásunk nagyon jól sikerült: nem mászott rám, nem akart feljönni hozzám már a legelején. Nagyon sokat beszélgettünk, teljesen úgy alakult minden, mint egy normális kapcsolatban. Tudni kell rólam, hogy korábban több orvos is megállapította Magyarországon, hogy meddő vagyok. Ezért egy idő után azt javasoltam a páromnak, hogy nem kell védekeznünk, mivel úgysem eshetek teherbe.

Eltelt néhány hét, és egyszer csak nagyon rosszul éreztem magam. Először arra gondoltam, hogy biztos az extrém körülmények, a szálló por és a rendkívül magas hőmérséklet okozzák (arrafelé az 50 fok se ritka nyaranta). Miután sehogy sem akart elmúlni a rosszullét, a párom felvetette, hogy csináljak egy terhességi tesztet. Először kinevettem, annyira valószínűtlennek gondoltam, de végül beleegyeztem, és óriási meglepetésemre pozitív lett, sőt utána egy második teszt is megerősítette.

– Mi történt ezután?

– Egyre rosszabbul voltam, járni és enni is alig bírtam, annyira fájt a hasam. De mégsem ez volt a legnagyobb problémám, ugyanis az Emirátusokban a saría törvények alapján börtön jár a házasságon kívüli teherbe esésért. (Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos jogrendszere a saría, amelyet a szent Koránból, valamint a szunna-írásokból, Mohamed próféta feljegyzéseiből fejlesztettek ki. A saría éppúgy jogi törvény, mint erkölcsi útmutató az etiketthez és a viselkedéshez.) Pont abban az évben járta be a médiát a hír, hogy lecsuktak egy ukrán lányt, aki teherbe esett a dél-afrikai barátjától.

Gyakorlatilag ugyanezt a mintát sikerült reprodukálnunk, így onnantól az lebegett a szemem előtt, hogy ha ez kiderül, én is mehetek a börtönbe. A legelszomorítóbb az volt, hogy az itthoni ismerőseim fel sem fogták, mennyire súlyos a helyzetem: azt gondolták, hogy biztos eltúlzom a dolgot, pedig ebben tényleg nem volt semmi túlzás. Ha egyedülálló nőként, várandósan bemegyek a klinikára, ellát ugyan az orvos, de azonnal értesíti a rendőrséget.

Mivel nem javult az állapotom, el kellett kezdenünk azon gondolkodni, milyen kiút lehetséges ebből a szomorú helyzetből, hiszen előbb-utóbb mindenképp orvosra volt szükségem. Magyarország azért nem jöhetett szóba, mert én ugyan felülhettem volna egy gépre, a párom azonban ki tudja, mikor kapott volna vízumot a beutazáshoz, hiszen harmadik országbeli állampolgár volt. Ekkor jutott eszünkbe, hogy Kenyába viszont mindketten beléphetünk. Mivel nem volt jobb ötletünk, ezért elhatároztuk, hogy odautazunk és összeházasodunk. Végül ez is csak úgy sikerült, hogy lefizettünk egy papot, mivel normális esetben 30 nappal korábban be kellett volna jelentenünk a házasodási szándékunkat. Én mindeközben azt éreztem, hogy ez már krimibe illő történet, és meg fogok bolondulni. Értelmes, talpraesett nőnek tartom magam, mindig mindent jó előre megfontoltam, erre itt találom magamat egy ilyen lehetetlen helyzetben.

Az esküvő után még visszamentünk Dubajba, de valószínűleg a stressz miatt annyira fel voltam fúvódva, hogy már a nagyon korai szakaszban is 4-5 hónapos terhesnek néztem ki. Ez viszont nem szerencsés egy HR menedzsernél: alapjáraton se mindig ültek le velem a férfiak tárgyalni, így viszont borítékolható volt, hogy nem folytathatom a munkámat. Ettől függetlenül is egyre feszültebb volt a viszonyom a főnökömmel, és miután egyszer egy olyan városrészbe küldött el (szerintem direkt), ahol konkrétan veszélyben volt a testi épségem, betelt a pohár. Megbeszéltük a férjemmel, hogy eddig bírtam, én hazaköltözöm, ő pedig majd követ engem.

– Miért határozta el, hogy könyvet ír a történetéből, ráadásul mindjárt kettőt?

– Miután látták az ismerőseim, hogy fejvesztve rohanok Kenyába férjhez menni, már elhitték, hogy tényleg nem vicceltem, nagyon nagy bajban vagyok. Ekkor mindenki elkezdte mondani, hogy ez olyan, mint egy hollywoodi történet, amit mindenképp meg kell írni, illetve filmesíteni. Nekem viszont a hazaköltözésem után kisebb gondom is nagyobb volt ennél: azért küzdöttem, hogy a férjem beléphessen az országba, hiszen egyre közeledett a szülés.

A házasságunk sajnos kudarcba fulladt, immár két éve egyedül nevelem a kisfiamat. Gyerektartást nem kapok, a lakáshitel pedig továbbra is lóg a fejem felett. Emiatt rengeteget kell dolgoznom, de nagyjából másfél éve megelégeltem, hogy szinte semmi időm nem jut a gyerekemre, aki így nemcsak apa nélkül nő fel, de az anyukájának is állandóan dolgoznia kell, hogy előtermetse a szükséges anyagiakat. Ezért elkezdtem leírni a történetemet. Szeretném elérni, hogy az ebből származó bevételnek köszönhetően legalább 1 évig ne kelljen pluszmunkát vállalnom, ezért is a szerzői kiadás mellett döntöttem, amit ugyan nekem kellett megfinanszíroznom, de cserébe a teljes bevételt én kapom. Mivel közel 500 oldal lett a teljes történet, szakmabeliek javaslatára ketté bontottam. Az első rész a hazaköltözésemmel ér véget, a jövő májusban megjelenő második könyv pedig az ezt követő éveket mutatja majd be.

Nem látok olyan könyvet a piacon, amelyben egy édesanya őszintén vallana a kudarcairól: a házassága megromlásáról, lelki terrorról, társas magányról, majd arról, milyen elválni egy külföldi férfitól. Szeretném, ha ez egy kézikönyv lenne a hasonló helyzetben lévőknek, ezért a saját történetem elmesélése mellett egy pszichológust is bevonok a munkába. Az a tervem, hogy minden fejezet végén lesz egy rész az ő tanácsaival, hogy tényleg hasznos legyen.

– Mi az, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné?

– Nem bántam meg, hogy felvettem a lakáshitelt, hiszen nem tudhattam, mi lesz belőle. Azt, hogy kimentem Dubajba, egy hatalmas építő kihívásnak éltem meg: ha ezt túléltem, most már tényleg jöhet bármi. Lett egy történetem, ami a nagyközönség számára is érdekes, ráadásul bárki kerülhet hasonló helyzetbe, nekik még segíthetek is vele. Az pedig a világ legjobb döntése volt, hogy megtartottam a kisfiamat, ő egy igazi csoda. Egyedül azt bántam nagyon sokáig, hogy az élet úgy hozta, hogy szükségből kellett összeházasodnom a kenyai barátommal. De ez az érzés is csillapodott idővel, ráadásul abban a szituációban tényleg nem volt más választásom, ha nem akartam börtönbe menni. Nagy segítség volt, hogy legalább az első két évben, a legkritikusabb időszakban együtt neveltük a kisfiunkat, mivel a szüleimet elvesztettem, és nem lett volna más segítségem. Szomorú dolog egy 2 éves kisgyerekkel a válás mellett dönteni, de valószínűleg a mi közös történetünk eddig volt „megírva”.

(A könyv ide kattintva rendelhető meg.)


Link másolása
KÖVESS MINKET: