Stigma: Néha még az orvosaik is hülyének nézik a mentális zavarral küzdőket
Ha pánikbeteg vagy, akkor csak hisztizel, ha skizofrén, akkor pedig gonosz vagy. A mentálisan beteg embereknek ma is sokszor kell megbélyegzéssel szembenézniük: faképnél hagyják őket a lányok, nehéz állást találniuk.
Néha még az orvosok is hülyének nézik őket, rendelésre járni pedig kész tortúra.
Beülni egy pszichiátriai rendelésre úgy, hogy közben szemben van a szemészet, és ha valaki odanéz, akkor azt mondja, ott ülnek a bolondok, az nehéz dolog.
Tamás a húszas évei elején súlyos pánikbeteg volt, környezete azonban egyáltalán nem értette meg, a betegségét hisztinek tartották, és még az orvosai is bolondnak nézték.
A mentális betegségekkel élőknek gyakran kell szembenézniük azzal, hogy bipolaritásuk vagy skizofréniájuk miatt kinézik őket a munkahelyükről, nehéz párt találniuk, de még az orvosaik is lenézhetik őket. Mit élhet meg megbélyegzésként egy mentálisan beteg ember?
Nem mer bemenni a beteg a rendelőbe
A mentális betegséggel élők felépülésének egyik akadálya az, hogy az életükben parkolópályára kerülnek
– mondta az Abcúgnak Harangozó Judit, a közösségi pszichiátriával foglalkozó Ébredések Alapítvány vezetője.
Az alapítvány mentális problémákkal élő emberek segítésével foglalkozik, ők indítottak például önsegítő csoportot a hanghalló emberek számára (erről bővebben itt olvashat), idén augusztusban pedig a Sziget Fesztivál civil szervezeteknek fenntartott részén meséltek a fesztiválozóknak a mentális betegségekről.
Fotó: Magócsi Márton
Harangozó Judit | Fotó: Magócsi Márton
Az ügyfeleik közé a leggyakrabban skizofréniával, személyiségzavarral, illetve bipoláris zavarral élő emberek tartoznak. Olyanok, akik általában már megjárták a magyar egészségügy rendszert is. Harangozó szerint az akut kórházi ellátás alapvetően arra szolgál, hogy stabilizálja ezeknek az embereknek az állapotát, a tényleges rehabilitációt már inkább a gondozó szolgálatok végzik, illetve a hozzájuk hasonló alapítványok. Az állami szolgálatok ellátásának színvonala azonban a szakember szerint nagyon egyenlőtlen, van, ahol jó ellátást kap egy beteg, de van olyan is, ahol egy műszakban hatvan beteg ellátását végzi egy orvos. A szociális szolgáltatásoknál Harangozó szerint jobb az arány, de a hatékonyság ott is eltérő, van, ahol a felépülést tudják segíteni, mások a “parkolópályát” konzerválják.
Az alapítványtól általában a középsúlyos-súlyos betegséggel küzdők kérnek segítséget. Számukra az alapítvány munkatársai egyéni felépülési utakat próbálnak találni úgy, hogy tekintettel vannak a szükségleteikre is.
Például arra, hogy sokan már azt is stigmaként élik meg, hogy pszichiáterhez kell járniuk.
“Állami pszichiátria – képzelje el – egy kisvárosban, ahol mindenki látja, ki megy be oda. Ez egy nagy stigma” – magyarázta Harangozó Judit.
Az ember kétszer is meggondolja, hogy elmegy-e egy rendelésre, sőt, a szakember szerint sokakban az is felvetődik, hogy ezzel bekerülnek-e az orvosi nyilvántartásba, mert attól félnek, hogy azt a háziorvosuk vagy netalán a főnökük is láthatja. Előfordult, hogy Harangozó például egy parkban, vagy kávézóban találkozott egy-egy érintettel.
A pszichiátrián ő volt a hülye
Próbálkoztam több helyen, bementem különböző intézményekbe, de rengeteg helyen éreztették az alá-fölérendeltségi viszonyt, ez megalázó volt
– mesélte Tamás.
A most 27 éves fiúnak 18 éves korában kezdődött a pánikbetegsége, és 22 éves korában tetőzött.
Agorafóbiája volt, ami azt jelentette, hogy nem mert kimozdulni otthonról, állandó fájdalmat érzett, félt attól, hogy infarktusa, agyvérzése lesz, pedig fizikailag semmi baja nem volt.
Tamás | Fotó: Magócsi Márton
A pszichiátria nem arról szól, hogy mi elakadtunk az életben, és ők segítenek, hanem hogy te vagy a hülye, üljél le a sarokba, és majd valamit csinálunk
– mesélte Tamás.
Az állapota miatt alig tudott kimozdulni a szobájából, mégis állandóan rendelésre kellett járnia.
“Majd odatettek egy teljes mértékben kiégett klinikai szakpszichológus elé, aki 5 perc beszélgetés után megállapította, hogy antipszichotikumot fog adni nekem” – mondta. Szerinte azonban a gyógyszertől csak rosszabbul lett.
Ezzel szemben az alapítványnál kipróbáltak többféle gyógyszert is, figyelve a hatásokat.
“Itt ügyfelek vannak, nincs váróterem, nincsenek folyosók és üvöltöző emberek, lehetne akár egy ügyvédi iroda is” – mondta Tamás.
Azóta felépült a pánikbetegségéből, ma már van munkája, és besegít az alapítványnak is: a tapasztalatairól beszél más betegeknek.
Ha skizofrén, akkor biztos gonosz
Tamás szerint az egészséges emberek nehezen tudják elképzelni, mit élhet át egy pánikbeteg.
“Én ezt megértem, amikor jobban lettem, és találkoztam egy aktuális beteggel, és ő a szoba másik sarkába nem tudott elmenni, én is azt mondtam, hogy na ne már” – magyarázta. Ekkor emlékeztetnie kellett magát arra, hogy ő is volt hasonló helyzetben.
A pánikbetegségnél az emberek nem hajlandóak elfogadni azt, hogy létezik. Azt mondják, nincs semmi baj, ilyen betegség nincs, ez hiszti. Ez is egy stigma
– mondta Tamás.
Szerinte azonban a skizofrének még rosszabb helyzetben vannak. Hiába gyakran elesettek és félnek, a társadalom egy része azt gondolja róluk, hogy “gonoszak és gyilkolásznak”.
Mindezzel pedig csak még nagyobbat löknek rajtunk lefelé
– mondta.
Úgy mutatkozott be, hogy szia, skizofrén vagyok
Egy mentálisan beteg embernek a munkahelyszerzés, sőt, még a párkapcsolatok kialakítása sem egyszerű.
“Hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve mindenütt a világon” – mondta Harangozó Judit.
Emiatt a skizofrénia diagnózissal élő betegek kétharmada egy nemzetközi kutatás szerint eltitkolja a betegségét mások elől.
“Azért titkolják el, mert ha az ember elmegy egy munkahelyre, és azt mondja, hogy tehetséges grafikus vagyok de skizofréniával küzdök, ami nem okoz nekem túl nagy problémát, mert tudom kezelni… na, akkor valószínűleg őt nem fogják felvenni” – magyarázta Harangozó Judit.
A párkapcsolatok kialakításánál hasonló a helyzet, neki például volt olyan páciense, aki úgy mutatkozott be, hogy “szia, Péter vagyok, skizofrén”.
Ez Harangozó szerint nem jó indítás, a nők többsége azonnal faképnél is hagyta, viszont szerinte ez még mindig jobb volt, mint amikor úgy léptek le néhány hét után, hogy a fiú már beléjük szeretett. Páciense végül összejött egy francia lánnyal, de előtte egy gondozó segítségével gyakorolta az ismerkedést.
Fotó: Magócsi Márton
Harangozó szerint a diszkrimináció sokszor jobban hozzájárul az elakadáshoz, mint maga a betegség.
Az nem úgy működik, hogy az agyunkban egy csavar elállítódik, hanem úgy, hogy az agyunk állandóan reagál a külvilágra
– magyarázta.
Ha valaki például nem tud mit mondani arra a kérdésre, hogy hol dolgozik, mert nem dolgozik sehol sem, attól még betegebb lehet. A stigma és diszkrimináció az önképet is sokszor tönkreteszi, az érintett ember “leírja magát”, és ez a felépülés esélyét közvetlenül és a tünetek romlásán keresztül is rontja.
Pedig a szakember szerint egy bipoláris zavar például sokszor csak annyit jelent, hogy van, amikor az ember kirobbanó kedvű, máskor meg lehangolt.
Ennek ellenére egy cégnek megérheti, hogy ilyen embert alkalmazzon, Harangozó szerint ugyanis sok esetben az átlagnál kreatívabb, innovatívabb emberekről van szó. Egy munkahelynek pedig alapvető feladata az, hogy próbáljon minél stresszmentesebb légkört teremteni az alkalmazottainak. Ha gond van, akkor pedig besegíthet a gondozó.
Harangozó Juditnak volt egy páciense, aki bipoláris zavarral élt, és egy cégnél magasabb munkakörben dolgozott. Egyszer azonban a betegsége miatt kórházba került.
“Mindenki tudta, mindenki róla beszélt a háta mögött, de nem mertek neki semmit sem mondani, miután visszament” – mondta.
Ezt a légkört idővel már ő sem bírta, ki is borult miatta. Aztán pedig ő maga kezdeményezett egy értekezletet, ahol beszámolt a betegségéről.
“Az volt a célja, hogy ne legyenek olyan megalázó helyzetek, hogy a háta mögött beszélnek róla. A pszichés problémák tabutémák” – mondta Harangozó Judit. A következő értekezletre pedig már őket is meghívták, hogy beszéljenek a bipoláris zavarról, a páciensük pedig megkérte a kollégáit, hogy amennyiben észreveszik rajta a romló állapot tüneteit, szóljanak neki, beszéljenek vele róla. “Azóta nem volt visszaesése és az utolsó alkalmazottak között volt, akiktől a cég megvált, mielőtt megszűnt” – mondta Harangozó Judit.
Ez is úgy kell kezelni, mint egy emberi problémát. Ilyen másoknál is előfordulhat, válás, gyerekbetegség, devizahitel, ezek mind befolyásolják a munkavállaló teljesítményét. Azok a vállalatok, ahol lelki egészségprogramokat működtetnek, azok sikeresebbek, és munkavállalóiknak is jobban megy a munka
– magyarázta a pszichiáter.
