SZEMPONT
A Rovatból

Somogyi Zoltán: Magyar Péter ismert politikai szereplő lett, és nem is csinálja ügyetlenül

Az elemző szerint Magyar Péter jól ráérzett arra, hogy a választók a kormánnyal és az ellenzékkel is elégedetlenek. Most el kell mondania, hova szeretné ő vinni ezt az országot. És nagy kérdés, Varga Judit hol áll ebben a történetben.


Amikor Magyar Péter az első Facebook-bejegyzésével feltűnt a nyilvánosságban, nem volt több, mint egy érdekesség. Azóta azonban a Partizánban készült interjúját kétmilliószor nézték meg, és a Telexes beszélegtésének a nézettsége is átlépte az egymilliót.

Mára több mint 100 ezren követik a Facebookon, március 15-én pedig saját nagygyűlést hirdetett az Andrássy útra.

„Mutassuk meg, hogy a magyar emberek többsége nem kér az országot téves irányba vivő, felesleges ideológiai megosztottságot fenntartó politikai elitből. Mutassuk meg, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van egy olyan, nem megvásárolható, friss erőre, amelynek célja nem a hatalomgyár propagandával történő fenntartása és a háttérben a nemzeti vagyon magánkézbe játszása, hanem többek között az egészségügy és az oktatás teljes szétesésének megállítása és az igazi nemzeti sorskérdéseknek az emberek bevonásával történő megvitatása, eldöntése” - írta posztjában. Az eseményt meghirdető bejegyzés alatt szaporodnak a támogató kommentek, és az ország legkülönbözőbb részéről ígérik, hogy ott lesznek. Már telekocsi-szervezés is indult a tüntetés vidékről érkező résztvevőinek fővárosba juttatására.

15 perc hírnév vagy egy új politikai erő születése? A Magyar Péter-jelenségről beszélgettünk Somogyi Zoltánnal, a Political Capital alapítójával.

– Magyar Péter március 15-re naggyűlést hirdetett. Kilépett tehát a politikai színtérre?

– Az biztos, hogy benne van abban a 15 percben, amennyi időre mindenki híressé válhat. Az a kérdés, hogy ezt ki tudja-e húzni órákra, vagy akár hosszú évekre. Ezt még nem tudjuk. Az látszik, hogy az az ismertség, amit elért, másokat is megérintett. Vona Gábor például egy nyílt vitára hívta ki Magyar Pétert. Nyilván, akinek a neve forog, az másokat is megihlet, hogy esetleg valamilyen módon közel kerülve hozzá, az ő ismertségéből profitáljanak.

De pont a Vona Gábor-jelenség mutatja, hogy az ismertség nem elég.

Vona korábban milliós nagyságrendű szavazótáborral a háta mögött gondolta úgy, hogy meg kell, és jobboldalról meg lehet buktatni a rezsimet, egy jobb minőségű, jobboldali közösséget létrehozva. Neki sem sikerült, pedig elég komoly politikai munka volt benne, és nagyon komoly tőke is állt a kísérlet mögött. Mégsem sikerült. Az, ami egy pártot, egy politikai közösséget sikerré tud formálni, annak csak egy szelete van meg egyelőre Magyar Péter oldalán, mégpedig az, hogy nagyon sokan nézik az összes olyan felvételt, ahol ő interjút, nyilatkozatot ad. Ez persze optimizmusra adhat nála okot. A kérdés az, hogy miért nézik Magyar Pétert? Amiatt, mert Magyar Péter annyira fajsúlyos, jó politikát művel, vagy azért, mert mivel belülről nézte, benne van a lehetőség, hogy olyan dolgokat árul el a rendszer működéséről, ami izgalmas a választóknak? Az előbbi nyilván előnyösebb lenne Magyar Péternek, mint az utóbbi.

Ahhoz, hogy valaki hosszú távon fenntartsa az érdeklődést, olyan politikai célokat kell kitűznie, amelyeket most még nem látunk.

Politikai cél alatt nemcsak az ő személyes célját értem, hanem tartalmiakat is: mit akar elérni azon politikai közösség számára, amelynek politizál. Szervezetet kell mindezek mellett építenie, miközben egyelőre még csak egyes-egyedül őt látjuk, azaz nincsenek mögötte még más emberek. Amit még szintén nem tudunk, hogy milyen tőke van az egész politikai vállalkozása mögött. Pedig pénz nélkül elképzelhetetlen a hosszú távú működés.

– Nehéz elképzelni, hogy nincs mögötte valamilyen stáb.

– Én még nem tudom, hogy a közösségi médiában való jelenléten túl milyen munka folyik most. A nagygyűlés már nyilván igényli, hogy kapjon valamiféle segítséget. Való igaz, hogy látszik egy szándék, és az is igaz, hogy az alap az megvan. Ez az alap mégiscsak a bőven több mint kétmilliós nézettségű Partizán-interjú, és a bőven több mint egymilliós Telex interjú.

Ő tényleg egy ismert politikai szereplő lett, és azt kell, hogy mondjam, nem is csinálja ügyetlenül.

Ugyanakkor még mindig hiányzik az, hogy ha az ember kimegy, hogy Magyar Pétert meghallgassa, és Magyar Péter politikáját megtámogassa, akkor tudja azt, hogy kit és mit támogat meg.

– A Blikk hirdetett egy szavazást, igaz ez nem reprezentatív, de kétségkívül mond valamit. Itt a voksoló 33 ezer ember 85 százaléka mondta, hogy ő szavazna Magyar Péter pártjára. Ez azért arra utal, hogy van igény arra, ami csinál. Mintha egyszerre akarná a csalódott fideszeseket megszólítani, és leváltani az egész eddigi ellenzéket.

– Ez a fajta politikai hozzáállás, minden más esetben is látszik, hogy milyen sokat számít. Tehát az, aki valahogy az egész NER-rel szembenáll, így a NER-hez szerinte odacsatolt ellenzékkel szemben is megszólal, már eleve jó pozícióból indul. Vitézy Dávid ilyen, a Kutyapárt népszerűsége is ilyen. Ez látszott a youtuberek százezreket megmozgató rendezvényén is, ami után pár nappal a pártoknak jóval kisebb tömeget sikerült megszólítaniuk. Ez mind azt mutatja, hogy

van egy általános választói elégedetlenség, ami azt jelenti, hogy rosszul mennek a dolgok. Nem jól kormányoz a kormány, az ellenzék meg impotens. Ez így együtt az élmény.

Magyar Péter ebből nyilván kitűnik, már az első nyilatkozataiban is azt mondja, hogy nem csak a kormánnyal van a baj, hanem azzal az ellenzékkel is, amely megkötötte a maga kompromisszumait a hatalommal. Ez az alapélmény megvan sok választóban is. Ezért ez a pozíció népszerű tud lenni. Csak az a kérdés, hogy ki tudja tehetségesen megragadni ezt a tömeget és magával vinni. Azt most még nem látjuk, hogy Magyar Péter ténylegesen magával tudja vinni a tömeget. Neki el kell mondania, hogy hova szeretné vinni ezt az országot, mi az ő víziója Magyarországról. Eddig ő csak egy szembenálló pozícióban volt, de ideje cselekvőnek is lenni. El kell mondania azt, hogy mit gondol az országról, mi az ő képe, milyen irányt kell venni. Ha ezt jól fogalmazza meg, akkor benne tud lenni a magyar politikában, ha rosszul, akkor ott lesz megint a kiábrándultság.

– Régóta mondják, hogy a Fideszt csak belülről lehet megbuktatni, és azt is, hogy a Fidesszel együtt az ellenzék is bukni fog. Elképzelhető, hogy most épp egy ilyen szituáció állhat elő?

– Való igaz, hogy egy ilyen rendszer belülről bukik, de nem attól bukik belülről, mert jön egy lázadó, aki azt mondja, hogy na, elegem van, és akkor most csináljuk máshogy, hanem akkor,

ha ezzel a lázadóval megbomlik a Fidesz belső egysége, és olyan viták alakulnak ki, amit már nem tud kezelni.

Amikor például egy Lázár–Navracsics konfliktus vagy a Matolcsy–Nagy konfliktus nem csak egy egyszeri konfliktus, ahol odaszólnak egymásnak, hanem állandósul, mindegyiknek lesznek szövetségesei, akik egymást is ütik, és kialakul egy nyilvánosság előtt is zajló, durva, belső harc. Nem állítom, hogy ez nem tud most kialakulni, de azt igen, hogy nem elég egyetlen ember, aki kiáll és mondja a magáét, mert az még nem bontja szét a kormányzati monolit egységet.

– Lehetnek Magyar Péternek belülről támogatói a Fideszben? Olyanok, akik esetleg információkat is szállíthatnak neki?

– Pesty Lászlónak is voltak belülről támogatói, és Pesty is elég komoly dolgokat mondott. Magyar Péter is mondott olyan ügyet, amire egy ügyésznek fel kellene kapnia a fejét, de mi egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire vannak Magyarnak bentről támogatói, azaz meddig tud bizonyíthatóság felé elvinni egy-egy keményebb állítást. Szerintem nagyon kevesen tudják erre a választ. Nekem van egy olyan sejtésem, hogy a Fidesz stratégái számára

a komoly dilemmát nem is Magyar Péter jelenti, hanem az, hogy a volt felesége, Varga Judit hol áll ebben a történetben.

Van egy volt igazságügyi miniszterünk, aki nagyon-nagyon sokat tud, nagyon sok történetben volt benne. Európai parlamenti képviselő listavezetőnek is volt jelölve. Nyilván a legbelsőbb stratégiai körökben volt, és Magyar Péter is úgy kommunikál, hogy ő azért tud sok mindent, mert ott ült olyan asztalnál, ahol beszéltek erről-arról – ő azonban Varga Judit miatt volt ott, nem másért. Varga Judit pedig, amikor kirobbant az ügy, és le kellett mondania, akkor egy elég sértett nyilatkozatot adott. Azóta mély csöndben van. Nem tudjuk, hol van, és mit csinál. Miért nem szólal meg? Mi az ő hozzáállása ehhez?

Az igazán nagy dilemma, hogy Varga Judittól függetlenül tolja ezt az egészet Magyar vagy Varga Judit támogatásával? Mi van az egész mögött a hátterében?

Magyar Péter a legelején viszonylag ellenségesen kommunikált Varga Judit irányába. De utána a nagy interjúban, amit a Partizánnak adott, gyönyörűen beszélt a volt feleségéről. Nagyon szép mondatok hangzottak el, a politikától függetlenül azt lehet mondani, hogy gyönyörűen beszélt. De hát igazából a nagy kérdés az, hogy mi a helyzete Vargának ebben az egész szituációban, mert ha valaki tényleg sokat tudhat, az ő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hatvanpuszta: A szakértő szerint 18 milliárdot locsolhattak el a beruházásra, de csak 3 milliárdot ér
Csorba Dániel ingatlanszakértő részletezte, hogy a hatvanpusztai birtok bekerülési költsége elérhette a 16-18 milliárd forintot. A befektetői megtérülést figyelembe véve azonban a komplexum piaci értéke csupán a töredéke, 2-3 milliárd forint lehet.


Csorba Dániel ingatlanszakértő egy TikTok-videóban tette közzé a hatvanpusztai birtokkomplexumról készített értékbecslését, azzal az indokkal, hogy „lehet, hogy mostanában el fogják adni, és hogy nekik már ne kelljen”. A szakértő az épületek méreteit az e-közmű térképei alapján határozta meg, amelyeket a Wikipedia adatai is megerősítettek.

Leírása szerint a 13 hektáros területen a bejáratnál négy őrbódé és egy „üvegtigris jellegű” átjáró található. A birtokon van napelempark, „gondolkodó sétány”, két elnyújtott medence, egy könyvtár, egy lovarda, egy kétszintes vendégház, valamint egy szintén kétszintes főépület, ahol szerinte a tulajdonosok lakhatnának. A területen, amelyet Hadházy Ákos is rendszeresen bemutat, leghátul áll egy érintetlen, felújítatlan épület is.

Csorba a bekerülési költségeket is részletezte.

A két főépület esetében:

„Szóval nézzük tételesen, ez itt 1400 négyzetméter kétszer, mert hogy kétszintes, nagyjából két és fél millióval számoltam bekerülési áran. Mi a luxus ingatlanokat kb. ennyiért szoktuk átvenni, illetve a beruházó ennyiért szokta kivitelezni. Én azt gondolom, hogy ezt a nívót itt is tartották. Az annyi tesz, hogy ennek a megépítése 7 milliárdba került.”

A szintén 1400 négyzetméteres lovardát a speciális kialakítások miatt egymillió forintos négyzetméterárral számolva másfél milliárd forintra becsülte, míg a kisebbik, 800 négyzetméteres kétszintes épületet a magasabb, 2,5 milliós négyzetméterárral kétmilliárdra.

A könyvtárra szerinte „sokkal több pénzt locsolhattak el négyzetméterenként, mint a többinél. Ez 400 négyzetméter egyszintes, hatalmas nagy belmagassággal, stukkók, faberakás. Én hárommilliót mondanék rá, de tulajdonképpen nagyjából 1,2 milliárd forint lehetett” – írta.

Az épületek így összesen 11,5 milliárd forintot tesznek ki, de ehhez jön még a 13 hektáros kertrendezés, amelyet a szakértő óvatos, 10 ezer forintos négyzetméterárral számolva is 1,3 milliárdra becsül. A két kilométernyi belső út, a téli kert, az őrbódék és a medencék további mintegy félmilliárdot, míg az állítólagos, 1240 négyzetméteres mélygarázs további 600 millió és 1 milliárd forint közötti összeget jelenthet.

A bútorozásra a luxus kivitelezés miatt a bekerülési költség 20-25 százaléká, azaz 2,5-4 milliárd forintot számolt. Így a teljes projekt bekerülési költsége szerinte 16 és 18 milliárd forint között lehetett.

A szakértő szerint azonban a piaci érték ennek töredéke. Abból indult ki, hogy egy hasonló, exkluzív komplexum optimális, 40 százalékos kihasználtság mellett évente legfeljebb 150-200 millió forint nettó profitot termelhet, miután a bevétel felét elviszi a fenntartás.

„Van egy ingatlanod, amiben 16-18 milliárd forintod áll, és a jelenlegi megtérülés az 1 százalék, és te a tizet keresed. Szóval, hogyha ezt a 10 százalékot keresed, és ezt a 150-200 milliót nézed, akkor inkább közelebb vagyunk a kettő kötőjel maximum 3 milliárd forintos értékhez, annak dacára, ahogy bele lett locsolva 16-18 milliárd forint” – vonta le a következtetést.

„Így megfogalmazható az, hogy minden egyes milliárd, amit belelocsoltak Hatvanpusztába, az ahogy bele lett locsolva, utána már csak 100 milliót ért.”

Csorba Dániel az értékbecslésről:

@csedetiktokEnnyit ér Hatvanpuszta? ????

♬ eredeti hang – Csorba Dániel - Csorba Dániel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Elhibázott új HÉV-eket venni metrókocsik helyett - állítja a VEKE Vitézy Dávid milliárdos járműbeszerzési terveiről
Dorner Lajos szerint a HÉV-vonalakból metrót kellene csinálni, ennek a mostani tervek ellentmondanak, ahogy nincs értelme a méregdrága emeletes Intercity-knek sem. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület hiányolja az egyeztetéseket is, állítják, egy szűk kör dönt mindenről.


Vitézy Dávid legalább 35 új InterCity-motorvonatot beszerzését ígéri a frissen megnyílt uniós forrásokból. A közlekedési miniszter szerint ezek az emeletes kocsik körülbelül 200 mai InterCity-személykocsinak megfelelő kapacitást váltanak ki, és 2029-től érkezhetnek meg. A legforgalmasabb utakon állítják majd be az új kocsikat, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc, a Budapest–Szeged és a Budapest–Pécs vonalakon. Megújítják a HÉV-eket is: 42 új, korszerű, akadálymentes és klimatizált motorvonatot vesznek a szentendrei, a csepeli és a ráckevei HÉV vonalára, leváltva a 45-60 éves szerelvényeket. Ezek szintén 2029-re érkezhetnek meg.

Mit jelentenek ezek a változások a vasúton és a HÉV-vonalakon? Megvalósíthatóak-e a közbeszerzések a rendkívül szoros uniós határidőkkel? Erről beszélgettünk Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével.

— Mit gondol az eddig elhangzott bejelentésekről?

— Van gond bőven azzal, amit Vitézy Dávid beszerezni szeretne. Nem elég, hogy extrém rövid a határidő, ő még ehhez képest is extrém járműveket akar beszerezni.

— Mi a probléma ezekkel a járművekkel?

— Alapvetően kétfajta járműbeszerzésre hangzott el ígéret. Az egyik az emeletes Intercity motorvonat. Ezek nagyon drága járművek, és leginkább Bécs felé lenne értelmük, az ország bármely más irányába ez egy kis túlzás. De ez a kisebbik probléma. Az RRF-ből lehet Intercity járművet vásárolni, míg a hagyományos uniós forrásokból, mint a Kohéziós Alap, csak városi vagy elővárosi járművet. Tehát az Intercity-megújításra eddig nem volt lehetőség, ezt ki kell használni.

Teljesen jogos, hogy az Intercity-járművekre lövünk, csak éppen a létező legdrágábbra.

A nagyobbik probléma a HÉV-jármű. Ez egy nagyon régi, akut kérdés. Nekünk hosszú évek óta az az alapvéleményünk, ami egyébként a stratégiákban is szerepel, hogy ezekből a vonalakból metrót kell csinálni. Ehhez pedig olyan járművet kell vásárolni, ami alagútban is tud menni. A Vitézy-féle csapat nem így gondolkodik. Ők csak a meglévő HÉV-infrastruktúrán akarják lecserélni a járműveket, amivel rengeteg probléma van.

Amennyiben a miniszter ilyen járműveket vesz, akkor gyakorlatilag az általa is preferált 5-ös metrót dobja ki a kukába.

A HÉV-jármű egyedi dolog, nem nagyon van ilyen a világban. Ezért ha ilyet akarunk venni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Közel a kétszeresét kell fizetnünk, mintha metrókocsit vennénk, pedig a két jármű méretei azonosak.

— Ha metrókocsikat vennénk, a pályát nem kellene átalakítani?

— Semmit nem kell átalakítani. Ez egy tévhit. Mi az, hogy metró? Az, amit annak nevezünk. A szó a „Metropolitan Railway”, azaz városi vasút kifejezésből jön. Ha a szentendrei HÉV-et holnaptól 5-ös metrónak neveznénk, az teljes mértékben adekvát lenne.

— A szentendrei HÉV már most is metróként jár alagútban a Margit híd és a Batthyány tér között...

— De ez jogszabályilag nem számít alagútnak, és aki utazik rajta, érzékeli, hogy a járművek nem maximális sebességgel, hanem igencsak lassan mennek. Pontosan azért, mert ezek a járművek a hajtásrendszerük, elsősorban a fékberendezésük miatt nem alkalmasak alagúti üzemre. Ráadásul a szentendrei HÉV végig a Duna-parton megy, ahol nem lakik senki. Három-négy sarokkal beljebb viszont ott vannak a hatalmas tízemeletes épületek. Az ő kiszolgálásukra csuklósbusz-tengert kell alkalmazni, mert a HÉV-re már Békásmegyeren annyian szállnak fel, hogy nem férnének fel rá.

Komoly kapacitásnövelésre lenne szükség, amit a Vitézy-féle járművek nem tudnak, mert egyetlen utassal sem tudnak többet elvinni, mint a mostaniak.

Az egész elképzelés, hogy a HÉV-et a jelenlegi formájában őrizzük meg, ellentmond minden szakmaiságnak.

— A kormány azt is ígérte, hogy fontosnak tartja a részvételiségét. Önöket megkereste Vitézy minisztériuma, vagy önök keresték meg őket? Van párbeszéd?

— Senkivel semmilyen párbeszéd nincsen. Ha finoman akarok fogalmazni, ez egy választási lózung volt a részükről, akarat soha nem volt mögötte. Ahogy az előző kormányok esetében sem volt divat, úgy most sincs. Mi ezer csatornán, mindig mindent megpróbálunk, de nincs igény rá.

Nem vagyunk kitüntetett helyzetben azzal, hogy velünk nem állnak szóba – senkivel nem állnak szóba.

A saját minisztériumi munkatársak sem tudnak semmiről. Ezt egy néhány fős társaság intézi, akiknek teljes titoktartásban kell dolgozniuk, és legfeljebb sajtónyilatkozatokból lehet információhoz jutni. Ez ugyanígy érvényes a képviselőkre vagy az önkormányzatokra is.

— A határidők szűkösek, a tennivaló rengeteg. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a tervezett fejlesztések beleférnek-e mind időben, mind technikailag a rendelkezésre álló keretekbe?

— A különböző stratégiákban le van fektetve, hogy mit kell csinálni, tehát semmi újat nem kell kitalálni. Az igazán érdekes feladat az, hogy a különböző pénzügyi forrásokhoz, amelyeknek más az elszámolási határidejük és a feltételrendszerük, melyik projektet hova lehet betenni. Van, amelyik elsőre jónak tűnik egy adott helyen, aztán a Bizottságnak mégsem tetszik. Sokszor fordul elő, hogy egyes projektek az egyik pénzügyi alapból átkerülnek a másikba, aztán esetleg vissza. Láttunk már ilyenre is példát, ez egy folyamatos munka. Nem arról van szó, hogy most kell mindenre rácsodálkozni, és azt se felejtsük el, hogy néhány évvel ezelőtt Vitézy Dávid gyakorlatilag ugyanebben a pozícióban végezte ezeket a feladatokat. Ő határozta meg, hogy melyik projektek melyik pénzügyi alaphoz tartozzanak. Ha valaki számára nem ismeretlen a dolog, akkor az pont ő.

— A helyzet most annyiban mindenképpen szoros, hogy a pénzeket nemcsak gyorsan kell elkölteni, de el is kell számolni velük. Így nem biztos, hogy azokat a fejlesztéseket lehet meglépni, amire a legnagyobb szükség van, hanem azokat, amiket most meg lehet. Érez feszültséget a valóban fontos feladatok és a mostani, megkésett indítás miatti lehetőségek között?

— A feladat igazából nem változott, és a politika is mindig beleszólt a szakmai kérdésekbe. Amikkel mi most nem értünk egyet, azokkal a projektekkel az elmúlt időszakban sem értettünk egyet, de a politika valamiért bizonyos projekteket nagyon szeret, másokat meg nagyon utál. Ez már csak egy ilyen műfaj. Ami a gyorsaságot illeti, és ami azonnali intézkedést igényel, az az úgynevezett helyreállítási alap, vagyis az RRF.

Ez igazából közel van az eső után köpönyeg kategóriához, mert a határidők közel vannak, és nehezen teljesíthetőek.

A csomag idén lezárul, és nincs tovább. Ez egy egyszeri, megismételhetetlen lehetőség volt, a Covid miatti mentőcsomagnak címkézték. Az ebben szereplő pénzeket Magyarország eddig nem nagyon tudta felhasználni, szinte semmit sem, egy kisebb előlegtől eltekintve. Itt van egy augusztus 31-i pénzügytechnikai és teljesítési határidő, és egy december 31-i kifizetési véghatáridő. Ide leginkább olyan dolgokat lehet betenni, amik már elkészültek, és csak a számlájuk vár kifizetésre, vagy akár már ki is fizették őket más források terhére, és akkor itt lehet csoportosítgatni. A beszámolók szerint 2,8 milliárd eurónyi ilyen forrást sikerült azonosítani. Tehát a 10,2 milliárdos forrásból 2,8-at le lehetett fedezni régebbi számlákkal.

— Tehát ebből nem lesz új fejlesztés?

— Ez legfeljebb máshol szabadít fel forrást. És akkor ott lehet elkezdeni újra ötletelni a projekteken, mert hosszú évekig még a tervezések is le lettek állítva, nem nagyon van sok minden a fiókban. Ez a legnagyobb probléma. Ha nincsenek tervek, akkor nem nagyon lehet építkezni. Ezért is esett a választás a járművekre, mert ott tervezni nem kell, csak közbeszerezni. Ez egy fokkal egyszerűbb.

Erre csak Magyar Péter szavait tudom használni: a dolog rendkívül kockázatos, de ez az utolsó utáni esély ezeknek a pénzeknek a megszerzésére.

Most gyorsan le kell tenni egy új helyreállítási tervet, amit a Bizottságnak és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ha ez megvan, akkor a vasútfejlesztésre elkülönített 1,8 milliárd eurót beteszik egy alapba, amiből vasúti járműveket lehet vásárolni, és ezt augusztus 31-ig ki is fizetik. Na, most jön a problémakör. Ezek a határidők nem mozgathatóak, mert az egész RRF-csomag mögött 27 tagállam közös hitelfelvétele áll. Tehát erre a biztosított pénzügyi keretre kell közbeszerzést kiírni, lefolytatni, szerződést kötni, és ezt a szerződést a Bizottságnak és a Tanácsnak is jóvá kell hagynia, mindezt úgy, hogy december közepétől már senki nem nagyon dolgozik.

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő néhány hónapban kell lefolytatni egy olyan vasúti jármű-közbeszerzést, ami az elmúlt évtizedekben inkább másfél évig tartott.

— Van ennek realitása?

— Meg kell próbálni, mást nem lehet mondani. A szakmában mindenki teljes mértékben szkeptikus, pontosan az eddigi közbeszerzési tapasztalatok miatt.

— Az RRF-forrásokon túl vannak más alapok és beruházások is, például pályafejlesztések. Ezekkel mi a helyzet?

— Igen, azokat az operatív programokból lehet finanszírozni, amelyek mögött a Kohéziós Alap és a Regionális Fejlesztési Alap áll. Itt mások a feltételek, elsősorban időben. Ha nem akarjuk ezt az extrém kockázatot felvállalni, akkor az RRF-ből csak standard járművet szabadna venni, az egyedi, bonyolultabb dolgokat pedig a Kohéziós Alapból. Ha csak a kockázatminimalizálást nézzük, akkor is az lenne az értelmes, hogy ezt a HÉV-programot az operatív programokból fizessük, és ne az RRF-ből. Komolyan mondom, nem értem, mi ez a nagy ragaszkodás ehhez, és miért ez az elképesztő méretű kockázatvállalás.

— Áttekintve a helyzetet, mit tart reálisnak? Pár év múlva mire mondhatjuk azt, hogy sikerült megvalósítani a rendelkezésre álló keretből?

— Komoly szakember ilyen találgatásokba nem bocsátkozik, mert nincs a kezünkben sem a bölcsek köve, sem a hatalom, hogy irányítani tudnánk a folyamatokat. Rengeteg mindent kellene vásárolni és fejleszteni, mert ezek a műszaki rendszerek sok esetben elérték az élettartamuk végét.

Sajnos Magyarországon a közösségi közlekedésben általában a maradékelv érvényesült.

Semmiképpen nem lehet azzal vádolni az előző évtizedek vezetéseit, hogy tervszerű gazdálkodást folytattak volna. Nálunk sajnos az a típusú gondolkodás uralkodik, hogy mindent központosítunk, és mindent a régi, szocialista elvek alapján akarunk megoldani. Ez pont az ellentéte annak, ami a felelős és fenntartható gazdálkodás irányába mutatna. Én leginkább az „elkeserítő” szót tudnám erre alkalmazni. Pedig a példát megmutattuk, hogy mit kellene csinálni. Az, hogy a fővárosi közlekedési rendszer még mindig nagyjából intakt és működik, pontosan a BKK-nak köszönhető, mert átalakítottuk a működési és finanszírozási rendjét. Ezt az állami oldal nem követte, nem tekintette követendő példának. Ott az eredmény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Hatalmas fideszes hazugság omlott össze az ukrán megállapodással
A politikus Facebook-posztban bírálta a Fidesz eddigi Ukrajna-politikáját. Fekete-Győr szerint a mostani megállapodás bebizonyította, hogy a megoldás évek óta lehetséges lett volna.


Fekete-Győr András egy friss Facebook-posztban reagált a magyar–ukrán megállapodás hírére. A politikus egy retorikai kérdéssel indított: „Ki hitte volna, hogy ha Magyarország kormánya valóban meg akar állapodni Ukrajnával a kárpátaljai magyarok jogairól, akkor ez lehetséges? Hogy ha nem ürügyet keres, hanem ténylegesen tárgyal, akkor eredményt is el tud érni?”

Szerinte ezzel egy újabb hatalmas fideszes hazugság omlott össze.

„Évekig azt hallgattuk Orbánéktól, hogy Ukrajna miatt nincs előrelépés, hogy a kárpátaljai magyarok jogai miatt kell gáncsolni, vétózni és bomlasztani az európai egységet. Most kiderült: a megoldásra évekkel ezelőtt is lett volna lehetőség. Csak Orbánék nem akarták.”

Azt írta, a Fideszt valójában soha nem a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése érdekelte, hanem az, hogy legyen egy „jól használható ürügyük Putyin érdekeinek kiszolgálására”.

A bejegyzés szerint a nemzeti összetartozás ügyét is politikai termékké silányították, amivel addig takaróztak, amíg hasznos volt számukra.

„Végleg bebizonyosodott, hogy Magyarország képes úgy képviselni a saját nemzeti érdekeit, hogy közben nem válik Putyin trójai falovává. Csak olyan kormány kell, amelyik nem az orosz diktátor szemüvegén át nézi a világot, és nem Moszkvából kapja az ukázt” – fogalmazott Fekete-Győr.

Különösen szimbolikusnak nevezte, hogy a megállapodás híre éppen június 4-e, a nemzeti összetartozás napja előtti napon érkezett, ami szerinte világosan megmutatja a különbséget a valódi nemzeti felelősségvállalás és a fideszes „nemzetpolitikai” színjáték között.

Magyar Péter miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy egy „teljes körű” kétoldalú megállapodás született Ukrajnával a kárpátaljai magyarok nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítéséről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András az óbudai korrupciós ügyről: Ezért kellett Magyar Péter a rendszer leváltásához
A korábbi országgyűlési képviselő a korrupciós letartóztatásokra reagált, melyek szerinte Magyar Péter szükségességét igazolják. Jámbor úgy látja, a régi ellenzéket is áthatotta a korrupcióra épülő szívességpolitika.


Jámbor András volt országgyűlési képviselő a Facebookon reagált a legújabb korrupciós botrány fejleményeire. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és nagyon meglepődött Őrsi Gergely letartóztatásán, de egyetért azzal, hogy „aki a nép szolgájaként elemel a nép pénzéből, az bűnhődjön!”

Szerinte azonban a parkfenntartási és a várhatóan előkerülő közétkeztetési korrupciós ügyek nem csupán a lopásról szólnak. Hanem arról is, hogy

az ellenzék–Fidesz kapcsolatok, céghálók és korrupciós pénzek átjárták a rendszert, és ezek befolyásolták az ellenzéki politikát is.

„Tudom, sokan vannak a régebbi ellenzékből, akik nem értették, miért Magyar Péter kellett az Orbán-rendszer leváltásához. Többek között ezért” - fogalmazott.

Jámbor szerint Magyar Péter működésében nincs jelen a korrupcióra épülő szívességpolitika.

„Nem volt egy kis fékezés, egy kis »inkább más irányba menjünk«, egy kis »adok neked pénzt, hogy máshogyan kampányolj«” – írta.

Jámbor hozzátette, hogy a régi ellenzék politikusainak elsöprő része tisztességes, és példaként említi, hogy a Momentum azonnal fel is függesztette érintett tagjait.

„De pár rohadt alma ugye elég a kosárban...”

A posztban felidézi, hogy erről a jelenségről beszélt már Juhász Péter, Hadházy Ákos, Ruff Bálint, és erről szóltak Magyari Péter cikkei, valamint Kerényi György írása a Szabad Európán.

Jámbor András a bejegyzését azzal zárja, hogy a mostani ügy nem csupán egy korrupciós eljárás, hanem részbeni magyarázat arra is, miként működött az Orbán-rendszer az elmúlt 16 évben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk