SZEMPONT
A Rovatból

Reagált a Magyar Úszó Szövetség vezetősége Hosszú Katinka levelére

A szövetség vezetősége azt írta, hogy értetlenül állnak Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt.


Mint azt mi is megírtuk, Hosszú Katinka nyílt levélben szólította fel lemondásra Gyárfás Tamást.

katinka

Az úszónő levelére az úszószövetség közleményben reagált.

A Magyar Úszó Szövetség vezetőségének állásfoglalása

Alapvetés, hogy egy háromszoros olimpiai bajnok versenyzői teljesítményét a Magyar Úszó Szövetség a lehető legnagyobbra értékeli.

A MÚSZ vezetése – elnök, alelnök, igazgatók, felnőtt és utánpótlás szövetségi kapitányok – értetlenül áll Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt. Legyen szó arról, hogy januárban nem állt szóba Kiss László szövetségi kapitánnyal még a vele kapcsolatban kitört botrány előtt sem, mint ahogy nem áll szóba utódával, Hargitay Andrással, még a világversenyek helyszínén sem, sem a szállodában, sem az uszodában.

A súlyos kritikájában szereplő vádak egyformán megalapozatlanok.

Tavaly ilyenkor azért szólalt fel, hogy nincs külön masszőrje, öltözője, nem áll rendelkezésre megfelelő videó-elemző rendszer.

A MÚSZ az első két felvetést cáfolta, a videórendszert hamarosan beszerezte, működésbe állította, ám azt a bajnoknő egyetlenegyszer sem vette igénybe.

Az idén januárban a szövetség 12 millió forintos felkészülési juttatást kívánt neki biztosítani – vele ellentétben a válogatott legjobbjai az arányosan kisebb összegeket elfogadták, míg ő az erről szóló szerződést teátrálisan széttépte.

Hosszú Katinkával és edzőjével a Magyar Úszó Szövetség vezetői utoljára egységesen tavaly októberben ülhettek le, ekkor a szövetség elnöke közölte vele, nehezményezi, hogy Hosszú Katinka a világbajnokság promóciós filmjében csak az általa meghatározott többmilliós összegért vállalt volna szerepet. A versenyző igénye annak idején visszautasításra talált, az elnök szerint ugyanis valamennyi magyar úszó számára megtiszteltetés, hogy világbajnokságot rendezhetünk, melyért az ország hatalmas anyagi áldozatokat vállal, többek között lenyűgöző uszodát épít, egyszersmind kiemelt támogatásban részesíti a legjobb sportolókat.

"
A MÚSZ álláspontja szerint valamennyi versenyző erkölcsi kötelessége, hogy a lehetőségek szintjén a világbajnokság promóciójában részt vállaljon. A kapcsolat ekkor mérgesedett el.

Korábban a Magyar Úszó Szövetség elnöke személyesen járt közben annak érdekében, hogy Hosszú Katinkát az Amerikából történt hazaérkezését követően a Vasas szerződtesse egyedi nagyságrendű havi fizetésért. Közreműködött abban, hogy a Porsche Hungáriától gépkocsit kapjon, a Groupama Biztosítóval pedig nagyvonalú szerződést köthessen.

Még korábban a MÚSZ a lehetőségei szintjén mindent megadott Katinkának, így a londoni olimpiát követően, 2012-ben fedezte a teljes Világkupa-körutazásának összes költségét, hiszen akkor az eredményesség hiányában a viadalok rendezői még nem hívták meg – ugyanakkor, más nemzeti úszó-szövetségek gyakorlatával ellentétben, semmilyen formában nem kért részesedést a versenyző pénzdíjaiból, melyek jelenlegi függetlenségének alapját képezik.

Ahogy sokasodtak Hosszú Katinka sikerei, úgy változott meg a sportág szakvezetőivel szembeni viselkedése, holott egyre több eredmény igazolta annak a mondásnak az igazságát, hogy immár lett volna mire szerénynek lennie.

"
A Magyar Olimpiai Bizottság ösztönzésére a sorozatos, méltatlan kritikák ellenére a MÚSZ hátrább lépett, a sikerek érdekében nem szállt vitába a versenyző-edző párossal. Hogy ez az álláspont helyes volt, azt igazolták a csodálatos riói győzelmek, a három arany és az egy ezüstérem.

Ezt követően a szövetségi kapitány valamennyi nyilatkozatában méltatta Katinka helytállását, hangsúlyozta, nyitott a megbékélésre, a harmonikus együttműködés érdekében a szövetség bármely kérésének kész eleget tenni. Ugyanez a hangnem jellemezte a szövetség elnökének és a többi vezető tisztviselőnek a megnyilvánulásait. Hargitay András meghívta Shane Tusupot az edzőbizottság irányító testületébe – válaszra sem méltatták.

Mindeközben a MÚSZ a társszövetségekkel karöltve teljes erőbedobással küzd a jövő évi FINA-világbajnokság megfelelő előkészítéséért. Mígnem a mai nap megfogalmazódott az újabb támadás, amelynek színvonala vetekszik a korábbiakkal.

Groteszknek tartjuk, hogy mindez épp akkor jelent meg, amikor újból béke honol a sportágban, és mindenki igyekszik a saját tennivalóira koncentrálni: az úszók úsznak, az edzők edzést tartanak, a tisztviselők pedig a lehető legjobb háttér fenntartásán, további javításán fáradoznak.

Ami a megfogalmazott vádakat illeti, minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy 2008-ban Gyárfás Tamás arra ösztönözte volna Hosszú Katinkát, hagyja abba a versenyzést. A szövetség elnöke ilyet soha, egyetlen úszónak nem tanácsolt, és nem is fog.

"
A MÚSZ, de mondhatni az egész magyar sport a honi lehetőségek maximumát igyekszik folyamatosan biztosítani a számára.

A Tüske-uszodában akkor kér pályát, amikor akar – itt van egyébként a sohasem használt videórendszer is; arról a szövetség nem tehet, hogy a rendelkezésre álló uszodák közül a Komjádi-uszodát a vb érdekében felújítják, és emiatt bezárták (megjegyzendő: ha ez nem történik meg, hamarosan jóval hosszabb időre a teljes létesítményt be kellett volna zárni, annyira elöregedett).

Hosszú Katinka elmarasztalja a közgyűlést, amely nyílt szavazással adott az elnöknek újfent bizalmat, amikor Gyárfás Tamás maga kezdeményezett önmagával szemben bizalmatlansági indítványt, majd elhagyta a közgyűlés helyszínét. Távollétében szavaztak arról, hogy nyílt vagy titkos legyen a jelenlévők állásfoglalása, egyetlen küldött kivételével döntöttek a nyílt voksolás mellett, amelynek eredménye 112-1 lett.

A klubok és műhelyek nem érdekek mentén részesülnek a minden eddiginél nagyobb nagyságrendű pénzügyi támogatásban – az évek óta alkalmazott, konszenzussal elfogadott, a különböző korosztályokban elért eredmények alapján kidolgozott egyesületi rangsor alapján kerülnek felosztásra a források. Az egyes versenyzők ösztöndíjainál szintén az eredményesség számít elsődleges szempontnak – a legjobbak esetében a MOB által megszabott mérték a kizárólagos irányadó.

"
A MÚSZ a szerdai napon a válogatott hét tagjának – majd később még további tizenötnek – személygépkocsikat ad át a minél eredményesebb vb-felkészülést segítendő, és a következő esztendőre is milliós nagyságrendű felkészülési támogatást nyújt a legjobbaknak.

Mint ahogy évekkel ezelőtt is igyekezett a lehető legnagyobb mértékben támogatni a versenyzőket, a klubokat, világversenyek Magyarországra hozatalával segíteni a sportág népszerűsítését, már jóval azelőtt is, hogy Katinka igazán eredményes úszóvá vált.

"
A sors ajándéka, hogy Hosszú Katinka találkozott Shane Tusuppal, akivel bámulatos eredményeket értek el az elmúlt négy évben.

Más kérdés, hogy teljesítményének jogos elismerése mellett számos nemzetközi tekintélyű tisztviselő, versenyrendező egyre több alkalommal panaszkodik az edző viselkedésével kapcsolatban. Az ütközések eredője rendszerint anyagi természetű. Tény, hogy a sportvilágban a professzionalizmusnak a legteljesebb mértékig helye van, de Shane Tusup fellépése, stílusa többek számára mindinkább elfogadhatatlanná válik a világ úszósportjában. Méltatlannak éreznénk a konkrét példákat felsorolni, ezek részleteitől szeretnénk a sportközvéleményt megkímélni – hiszen az újabb és újabb, nehezen minősíthető nyilatkozatok ellenére a cél változatlan: a sportolók nyújtsák tudásuk legjavát a medencében. És persze az is, hogy a kiváló eredményeket produkáló magyar úszósport továbbra is az a remek közösség maradjon, amelyik egy immár 120 éves hagyományt ápol, méltó módon.

Ennek teljes mértékben része, sőt, főszereplője Hosszú Katinka is, aki igazi ikonná vált remek sikereinek köszönhetően. A Magyar Úszó Szövetség mindezt a legcsekélyebb mértékben sem kívánja beárnyékolni, de a leghatározottabban elutasítja azokat a megnyilvánulásokat, amelyekkel időről időre szembesülni kénytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk