SZEMPONT
A Rovatból

Raskó György: Azért nem lehet az inflációt a földbe döngölni Magyarországon, mert a kormány iránti bizalom a minimálisra zsugorodott

A szakértő az élelmiszerárak további emelkedésére számít, pedig sok boltban a tej már így is 150 Ft-tal drágább, mint Ausztriában. De a megingó bizalom, a gyenge forint és a száraz tél nem sok jóval kecsegtet.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. február 13.



Miközben a kormány azt mondja, hogy „minden eszközzel kész fellépni” az élelmiszerinfláció ellen, az év első hónapjaiban az élelmiszerárak látványosan tovább nőttek. A KSH friss adatai szerint januárban éves szinten 6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, egyes alapvető termékek pedig még ennél is sokkal nagyobb mértékben, a liszt például 43,2, a tej 25, a tojás pedig 23,8 százalékkal lett drágább, ha a tavaly januári árakat vesszük alapul.

A kormány közleményében „átmeneti jelenségről” és „év eleji átárazódásról” beszél, de közben Nagy Márton újra ársapkákat lebegtet. Hogy mennyire lehet ez sikeres, és miért van az, hogy az élelmiszerinfláció újra és újra visszaköszön, arról Raskó György agrárközgazdászt kérdeztük.

– Ön is hasonló mértékű drágulást tapasztalt?

– Nagyjából igen. Persze nyilvánvalóan nincs mögöttem olyan apparátus, mint a KSH, de ez körülbelül egyszer helytálló, legalábbis a januári adatokra, és elképesztően magas. Mégpedig azért, mert Közép-Európa legmagasabb élelmiszeráraira jött rá ez az újabb 5,5 százalék.

– Nagy Márton úgy reagált, hogy a kormány, ha kell, kész megint ársapkákat bevezetni. Milyen realitása van annak, hogy így az élelmiszer-inflációt hatásosan és tartósan letörje a kormányzat?

– Közgazdaságilag abszolút káros, politikailag viszont eszméletlenül előnyös. Ez nyilvánvalóan politikai döntés lesz, nem pedig gazdasági aspektusok alapján meghozott ésszerű lépés. A politika nem az ésszerűségről szól, hanem az érzelmekről.

És a lakosság biztos, hogy nagyon jól fogja fogadni, hogy milyen rendes kormánya van, mert ezeket a fránya árdágítókat rendszabályozza és befagyasztja az árakat.

Viszont nagyon hamar ugyanaz fog történni, mint 2022 tavaszán, hogy amin ársapka volt, annak a veszteségét az adott élelmiszerlánc átterhelte olyan termékekre, amelyek szabadárasak voltak, azok emiatt drágábbak lettek. A végén ezt is, azt is a lakosság fizette meg Magyarországon. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a politikai előnyeit az akkori kormányzó párt, a Fidesz élvezte, hiszen megnyerte a választásokat 2022-ben. Most megint közeleg a választás éve, emiatt biztos vagyok benne, hogy az ársapkával a kormány azért fog próbálkozni, mert ahogy mondtam, nem a gazdasági szempontok a lényegesek, hanem a vélt és várható politikai előny.

– Egy ársapka rövid távon jelentheti az infláció csökkenését?

– Nem. Sőt, fölöslegesen gerjeszti. Ez egy érdekes szindróma, mert a kereskedőnek alig van valami kis nyeresége. Az élelmiszer-kiskereskedelemben a nyereségráta most forgalomarányosan 0,6-0,7 százalék között van, azaz majdnem a nullával egyenlő, és ez egy olyan átlag, amiben benne van a Lidl hatalmas nyeresége és a többieknek a masszív vesztesége is. Ezért azt gondolom, hogy az a kereskedő, akinek most előírják, hogy viselje az árbefagyasztás terheit,

úgy érzi, hogy jogosan teszi, hogy megemeli olyan termékek árát, amelyeken vissza tudja hozni az ebből származó veszteséget.

A probléma csak az, hogy amíg egy nagy nemzetközi lánc és hipermarket több ezer termékre szét tudja osztani a kis áremeléseket, így azt majdhogynem észre sem veszik, addig egy olyan vegyesbolt, ami egy faluban működik, vagy egy kisvárosban, esetleg egy külső kerületben, annak erre nincsen lehetősége, tehát nem tudja szétteríteni az ebből származó veszteséget.

– A nyugdíjasok 3,2 százalékos emelést kaptak most, és novemberben jön a korrekció. Nem tudom, hogy milyen inflációs kilátásaink vannak, ez a jelenlegi éves 5,5 százalék 3 százalék alá nyomható-e addig, de az biztos, hogy most a nyugdíjasok finanszírozzák a különbözetet a havi bevásárlásaikban. És azt tudjuk, hogy a nyugdíjasok által megélt infláció magasabb, talán még a 6% fölött is van.

– A szolgáltatások és különösen a gyógyszertárban megvásárolható, nem vényköteles termékek, valamint az egyéb gyógyászati készítmények eszméletlen módon megdrágultak januárban. A nyugdíjasokat lehet, hogy sokkal jobban érinti ez, mint az élelmiszerfogyasztás. Az a lehető legminimálisabb szinten van, ahogy nekem a kiskereskedők mondják. A nyugdíjasnak van ideje akciós újsággal a kezében néhány boltot végiglátogatni, és mindegyik boltban megvenni azt, ami ott éppen akciós, ezért

a nyugdíjasoknál nem elsősorban az élelmiszer-drágulás okoz problémát, hanem a lakásfenntartás, a szolgáltatások és a gyógyszerek áremelkedése.

Ez a tétel pedig messze az átlaginflációs ráta fölött van.

– Nézzük meg, hogy mi az, ami alakíthatja a továbbiakban ezt az inflációt!

– A magyar forint árfolyamának alakulása az egyik fontos tényező. A beszerzők, tehát akik élelmiszert importálnak Magyarországra, nem nagyon bíznak a forint erős voltában, tehát magukat bebiztosítva „begyengítik” a forintot. Tehát amikor valaki importál például Olaszországból, Spanyolországból zöldséget, gyümölcsöt, akkor

nem a mostani 405 forintos euróárfolyammal kalkulálja a beszerzési árat, hanem 420-425, sőt, sokan 430 forintos árfolyamot alkalmaznak. Ez önmagában is továbbgerjeszti az inflációt,

hiszen az inflációs várakozások most felerősödtek Magyarországon. Ha egy terméket egy gyártó x áron akart eladni, a januári inflációs adat után biztos, hogy módosítani fogja az árkalkulációját, és rá fog tenni néhány százalékot, mert azzal kalkulál, hogy úgyis drágulni fog minden az inputoldalon. És ez aztán szépen fűti magát. Ehhez hozzájönnek a kormány inflációkövető adóemelési intézkedései, gondolok itt például a jövedéki adóra. Ez a lépés a kormány részéről tudatos volt, hogy még nagyobb legyen az infláció Magyarországon, hiszen

az Orbán-kormánynak egy fontos gazdaságpolitikai eszköze az inflációs finanszírozás. Van egy nagyon komoly államháztartási hiány, de ha az infláció miatt az adóbevételek nominálisan magasabbak lesznek, az a pénz befolyik a költségvetésbe, azzal lehet gazdálkodni, azt el lehet osztani, és lehet belőle osztogatni.

Ez az inflációs finanszírozásból származó plusz állami bevétel alapot képezhet arra, hogy például a választások előtti időszakban valamilyen csoportnak, társadalmi rétegnek, például éppen a nyugdíjasoknak adjanak valamilyen címmel például nyugdíjprémiumot. A nyugdíjas akkor majd úgy érzi, hogy ő a kormánytól ajándékba kapott 1000 forintot, és abban a pillanatban elfelejti, hogy amikor ezt a pénzt kapta, az maximum annak a kompenzálása, amivel ő az év hónapjai során finanszírozta az államot. Ez a gazdaság szereplőit más gondolkodásra készteti, ők is belépnek az inflációs spirálba. Tehát a kormány indítja az inflációt és gerjeszti, és erre a vonatra sokan mások is felülnek. Eljutottunk ahhoz az alapproblémához, hogy

Nagy Márton nem veszi észre, hogy azért nem lehet az inflációt a földbe döngölni Magyarországon, mert a kormány iránti bizalom a minimálisra zsugorodott.

Hasonlóan a jegybank iránti bizalom is úgyszintén. A gazdasági élet szereplői nem bíznak a saját kormányukban, állandóan attól félnek, hogy valamilyen újabb adót, illetéket vet ki, újabb olyan megszorító intézkedést alkalmaz, amely a gazdasági szereplőkre és a lakosságra vonatkozik. Ez mára előidézte azt a helyzetet, hogy az állam, a fogyasztók és a gazdasági élet, tehát a termelők között nincsen meg az a morális szolidaritás egymás iránt, hogy fegyelmezzük magunkat, és próbáljunk egészséges gazdasági és termelői árszerkezetet kialakítva stabilitásra törekedni. Itt most senki nem törekszik ilyen stabilitásra, hanem csak rövid távú előnyökre. A kormányzó párt természetesen megteheti, hogy elsősorban a politikai előnyökre koncentrál.

– Ezek szerint sok jóra nem számíthatunk az infláció csökkenését illetően.

– Maradjunk a Tej Terméktanács magatartásánál. Megint indukált egy olyan átadási árat a kiskereskedelem felé, arra való hivatkozással, hogy a nyers tej ára fölfelé megy, ami nincsen köszönőviszonyban sem a magyar lakosság vásárlóerejével. A legdrágább tej-, tejtermékárak Magyarországon vannak Közép-Európában, miközben itt vannak a legalacsonyabb reáljövedelmek. Erre utalok, hogy nincsen felelősségvállalás azok részéről sem, akiknek a saját érdekük lenne, hogy maguk iránt bizalmi légkört alakítsanak ki, amikor a magyar tejet leveszi az ember a polcról.

Ma reggel 728 forint volt az egyik magyar tulajdonú ABC-ben a 2,8-as ESL tej fogyasztói ára, Ausztriában jelen pillanatban ugyanez a 2,8-as tej, forintra átszámolva, több mint 150 forinttal olcsóbb.

– Vannak-e emellett még objektív okok is, amelyek az inflációt gerjeszthetik? Például termésben milyen kilátásaink vannak idén?

– Most jön az újabb feketeleves, és ezt az évet nem tudom, hogy a kormány hogyan fogja infláció oldalon menedzselni, mert elkezdtek emelkedni a mezőgazdasági nyersanyagárak, és a gabona, tehát a búza és a kukorica árai a nemzetközi piacokon, amiben részben Trump kereskedelmi háborús lépései is közrejátszanak. Emelkednek a nyersanyagok árai. Ez azt jelenti, hogy április 1-től újra emelkedni fognak a tápárak, takarmányárak. Ez beépül a tejbe, húsba, nem sorolom tovább. Ahogy hízik az állat, és ahogy fejik a tehenet, ebben a tejben és a húsban megjelenik a drágább takarmány, ami újra komoly emelkedést jelent az átadási árban a feldolgozó, illetve a feldolgozó részéről aztán a kereskedő felé. Ráadásul minden idők legszárazabb telén leszünk hamarosan túl. A téli csapadék elképesztően kevés, a talajok vízzel való feltöltöttsége tragikus állapotban van.

Ez előrevetíti azt, hogy a tavasz lehet, hogy nagyon száraz lesz, nehezen indul be a növényzet, illetve nem kap megfelelő vizet, ezért már az induláskor sem fog megfelelően fejlődni, és ha a tavasz is száraz marad, akkor már most előre megjósolható, hogy nagy termés nem várható 2025-ben sem.

Ez azért lényeges, mert Magyarországon a mezőgazdaság teljesítménye erősen időjárásfüggő, mivel a növényi termékek adják az agrár-GDP több mint 50 százalékát. Ha az időjárás rossz, akkor a mezőgazdasági év is rossz lesz. A mezőgazdaság nem fog tudni a gazdasági növekedéshez érdemben hozzájárulni. Tehát nem igazán jók a kilátások a mezőgazdasági termelőknek az év elején, azért sem, mert az a termény, amit tavaly megtermeltek, az is szűkösebb lett, mint egy normál évben szokott, de pénzhiány miatt eladták ősszel egy jóval alacsonyabb árszinten,. Már csak azok a termelők fognak a mostani magasabb árakból profitálni, akiknek még van készletük, viszont a többiek, akik magyar gabonát akarnak feldolgozni, szembesülnek azzal, hogy csak magas áron lehet belföldről is vásárolni, és az importár is magas lesz. Tehát a nyomás elkezdődött termelői oldalról is az élelmiszer-infláció följebb vitelében. Ezért az élelmiszerek vonatkozásában kétségesnek tartom, hogy az állam 3,3%-ra le tudja vinni az éves inflációt 2025-ben.

– Múltkor beszéltünk róla, hogy amennyiben azt a bizonyos öntözőcsatorna-hálózatot, amit hagytak tönkremenni, helyrehoznák, akkor más lenne a helyzet, mert nem kellene ilyen szárazsággal számolni.

– Ez igaz, de még tervezési szakaszban van a dolog. Már mindenki tudja, a vízügy is tisztában van azzal, hogy vízelvezetés helyett a vízmegtartás koncepcióra kell áttérni. De ehhez a teljes infrastruktúra rekonstrukciójára van szükség, arra meg tudomásom szerint néhány milliárd forintnál többet az állam ebben az évben nem tud áldozni. Tehát hiába tudjuk az eszünkkel, hogy ezt a deficitet mielőbb meg kellene szüntetni, jelen pillanatban nincs meg hozzá a pénzügyi forrás. Az Uniótól lehetne szerezni pénzt ehhez, csak hát az Unióval való kapcsolatunk most nem olyan, hogy erre gondolhassunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk