Rácz András: Honnan tudjuk, hogy valójában NEM fenyeget ukrán támadás veszélye, a magyar kormány pedig hazudik?
A biztonságpolitikai szakértő szerint a kormány kezében van a világ legerősebb katonai szövetségének ütőkártyája. Mégsem használják, ami szerinte leleplezi a valódi szándékot.
Rácz András biztonságpolitikai szakértő egy Facebook-posztban elemezte a kormány szerdai bejelentését, miszerint katonákat vezényelnek a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére, mert attól tartanak, hogy Ukrajna akciókra készül a magyar energiarendszer megzavarására.
A szakértő szerint azonban nem ezt kellene tenni, ha valóban külső katonai fenyegetés állna fenn.
Álláspontja szerint a megoldás a NATO lenne.
Rácz András emlékeztet, hogy Magyarország a NATO tagja, amely pont a külső támadások elleni védelemre jött létre. Rámutat, hogy létezik egy mechanizmus arra az esetre, ha egy tagállam a saját biztonságát veszélyben érzi, ez pedig a Washingtoni Szerződés 4. cikke,
amelyet idéz is:
„4. Cikk
A Felek tanácskozni fognak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint bármelyik fél területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.”
A szakértő úgy véli, ha Magyarország biztonságát valóban külső veszély fenyegetné, a kormánynak a 4. cikkelyt kellett volna aktiválnia és konzultációt kérnie a NATO-szövetségesektől.
„Ennek a lépésnek mellesleg ún. információs elrettentő hatása is lenne: miután Budapest bejelenti a 4. cikkely aktiválását, bármilyen potenciális jövőbeli támadó azonnal átgondolná, hogy tényleg jó ötlet-e megtámadni a világ legerősebb katonai szövetségét”
– fogalmazott.
Rácz András szerint azonban mégsem ez történt. Úgy látja, a kormány nem használja ezt a mechanizmust, nem kér konzultációt. Mivel szerinte a kormány is tudja, hogy a katonai biztonságot leginkább a NATO-tagság garantálja, és valódi ukrán támadás veszélye esetén a 4. cikkelyhez kellene nyúlnia, a szakértő egyetlen lehetséges magyarázatot lát.
„Nettó hazugság az a riogatás, hogy Ukrajna meg akarná támadni Magyarországot”
– vonja le a következtetést. Azt is hozzáteszi: „Ergo, ha itt – ne adja az ég – valami támadás-szerűség történne a következő napokban-hetekben, arról egy dolgot már most egészen biztosan tudunk legalább egy dolgot: nem Ukrajna lesz az elkövető.”
A kormányfő szerdán közölte, hogy katonai és rendőri erők védik a kritikus energetikai létesítményeket, mert szerinte fennáll a veszélye, hogy Ukrajna megzavarja a magyar energiarendszer működését. A Barátság kőolajvezetéken 2026. január 27. óta nem érkezik olaj, amit a kormány „olajblokádnak” nevez, egyúttal drónrepülési tilalmat is elrendeltek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Rácz András biztonságpolitikai szakértő egy Facebook-posztban elemezte a kormány szerdai bejelentését, miszerint katonákat vezényelnek a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére, mert attól tartanak, hogy Ukrajna akciókra készül a magyar energiarendszer megzavarására.
A szakértő szerint azonban nem ezt kellene tenni, ha valóban külső katonai fenyegetés állna fenn.
Álláspontja szerint a megoldás a NATO lenne.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor szerint Orbán Viktor most olyasmit tett, amit eddig még sosem
A politikai elemző szerint korábban nem volt példa arra, hogy a miniszterelnök egy közvélemény-kutatóval foglalkozott volna, a Medián új felmérésére viszont most reagált.
Ahogy megírtuk, a Medián kutatóintézet minden korábbinál nagyobb különbséget mért a TISZA Párt és a Fidesz között a pártot választani tudó, biztos szavazók között, Magyar Péterék javára. Friss felmérésük szerint ebben a csoportban 20 százalékpont a különbség, a pártválasztóknál 13, míg a teljes népességben 11 százalék.
A felmérés eredményére sorra érkeznek a reakciók. Török Gábor politikai elemző például azt írta,
szerinte ha a Medián nem téved, akkor eldőlt a választás, mert szerinte ekkora előnyt nem lehet megfordítani.
A politológus szerint sok politikus megtette már ezt, legutóbb éppen a Demokratikus Koalíció vezetői. Mint írta, szerint más is kritizálta, becsmérelte vagy kinevette már ezt vagy azt a kutatót, de ő rövid kutatással sem talált hasonlót a jelenlegi miniszterelnök pályafutásában.
Török arra utalt, hogy 2026 januárjában a Medián 1 százalékra mérte a DK támogatottságát, amire a párt több vezetője – köztük Molnár Csaba – élesen támadta a cég ügyvezetőjét, Hann Endrét. Hann visszautasította a vádakat, a vita pedig pártszakadást is kiváltott, miután a volt EP-képviselő, Ara-Kovács Attila kilépett a DK-ból. Ez a konfliktus rávilágított a kutatások körüli politikai feszültségekre.
A független intézetek egyébként átlagosan tartós TISZA-vezetést mutatnak, míg a kormányközeli kutatók jellemzően Fidesz-előnyt jeleznek. Török Gábor január végi elemzése is erre hívta fel a figyelmet, „kutatási alapon megmagyarázhatatlannak” nevezve a különbségek nagyságát. A politológus korábban arra is rámutatott, hogy bár Orbán Viktor nem foglalkozik közvélemény-kutatókkal, a miniszterelnök kommunikációs stratégiája más pontokon megváltozott. Példaként említette, amikor 2025 novemberében Orbán a saját oldalán kommentálta az ellenzéki jelöltállítást, ami a Tisza Párt jelöltjeiről szólt, és amit Török szerint korábban nemigen tett.
Ahogy megírtuk, a Medián kutatóintézet minden korábbinál nagyobb különbséget mért a TISZA Párt és a Fidesz között a pártot választani tudó, biztos szavazók között, Magyar Péterék javára. Friss felmérésük szerint ebben a csoportban 20 százalékpont a különbség, a pártválasztóknál 13, míg a teljes népességben 11 százalék.
A felmérés eredményére sorra érkeznek a reakciók. Török Gábor politikai elemző például azt írta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán véleményezte a legfrissebb Medián-felmérést, mely szerint a januári adatokhoz képest egyértelműen tovább nőtt a Tisza Párt előnye, amely a teljes népességben 11, a biztos szavazóknál pedig 20 százalék.
Az elemző szerint a korrekt mondat most is így hangzik:
„ha nem téved a Medián, akkor eldőlt a választás. Ekkora előnyt nem lehet megfordítani.”
Török Gábor hozzátette: „Amit nem tudunk, sem én, sem más, és április 12-ig nem is fogunk tudni, csak véleményünk lehet róla: tévedhet-e ekkorát a Medián. Engem mindenesetre nagyon meglepne, ha igen.”
A politológus felteszi a kérdést, hogy vajon mit lép a Fidesz, ha ők is ezeket az adatokat látják.
A Medián legújabb, a HVG megbízásából február 18. és 23. között készített felmérése szerint a Magyar Péter vezette Tisza Párt előnye a Fidesz-KDNP-vel szemben a teljes népességben 11 százalékpont, míg a választani tudó biztos szavazók körében 20 százalékpont. A kutatás szerint a „pártot választók” csoportjában 13 százalékpontos a különbség, mert a Fidesz-táboron belül többen bizonytalanok a részvételben.
A Medián január közepén még 12 százalékpontos Tisza-előnyt mért a biztos szavazóknál, a Závecz Research január végi adatai ugyanebben a körben 10 pontos különbséget jeleztek. Kormányközeli szereplők vitatják a Medián módszertanát; a Nézőpont Intézet vezetője szerint a feltételezett magas részvételi arányok felülreprezentálhatják a Tisza Pártot támogató fiatalabb korosztályt.
Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán véleményezte a legfrissebb Medián-felmérést, mely szerint a januári adatokhoz képest egyértelműen tovább nőtt a Tisza Párt előnye, amely a teljes népességben 11, a biztos szavazóknál pedig 20 százalék.
Somogyi Zoltán: A kormánypártnak lassan válságkezelésre kell berendezkednie, már egy Orbán–Magyar-vita is az érdekük lehet
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.
A Medián legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Somogyi Zoltán az ATV-n azt mondta, ez a különbség rendkívül nagynak számít.
„Hogyha itt tartunk, akkor valószínűsíthetően a kormánypártnak lassan egyfajta válságkezelésre kell majd berendezkednie” – vélekedett.
Hozzátette, a Mediánt hiteles kutatóintézetnek tartja, amelynek adataiból szerinte még Orbán Viktor stábja is dolgozik. „Én is azt valószínűsítem tehát, hogy országos szinten mindenképpen a TISZA vezet.”
A szociológus szerint a kormánypártok jelenleg ugyan még magabiztos győzelmet kommunikálnak, de ha a következő hetekben nem tudnak előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza Párt nyerhet.
Ebben a helyzetben felvetette egy Orbán–Magyar vita lehetőségét is. „Hogyha mondjuk egy kicsit is az Orbán stáb gondolkozik azon, hogy miben lehetne esetleg fordítani az eredményen, és azt gondolják, hogy ők vesztésre állnak, akkor nincs is olyan messze tőlünk egy Orbán-Magyar választási vita” – fogalmazott a szociológus, aki szerint egy ilyen esemény egy ponton már az Orbán-stáb érdeke is lehet.
A kisebb pártokkal kapcsolatban Somogyi Zoltán azt mondta, a Mi Hazánknak megvan a saját szubkultúrája és az 5 százalékos bejutáshoz szükséges támogatottsága, a többiek viszont bajban vannak.
„Ennek a választásnak egyetlen egy kérdése van, hogy Orbán Viktor menjen vagy maradjon. A választók nagy része erre rendezkedett be” – állította.
A műsorban megkérdezték Orbán Viktor és Magyar Péter közelmúltban elhangzott becsléseiről is, melyik párt mennyi egyéni mandátumot hozhat el. A miniszterelnök korábban 80 Fidesz által nyerhető választókerületről beszélt, Sülysápon viszont már csak 65-ről. Magyar Péter viszont azt közölte, 80-85 egyéni körzetben ők vezetnek.
Somogyi Zoltán szerint ezeket érdemes fenntartásokkal kezelni. „Magyar Péterre ugyanúgy igaz, mint Orbán Viktorra, hogy az, hogy hány helyen vezetnek, ezt ők sem tudják” – jelentette ki. Ennek módszertani okai is vannak, ugyanis „egyéni választói körzeteket a lehető legnehezebb, szinte lehetetlen kutatni”. Minél kisebb a vizsgált sokaság, annál pontatlanabbak lesznek az adatok, magyarázta.
Arra a kérdésre, hogy mi történne egy esetleges Tisza Párt-győzelem után, Somogyi Zoltán azt válaszolta: „ez még nagyon messze van.” Szerinte először a kormányátadás mikéntjéről kellene beszélni, majd arról, hogyan lehet eligazodni abban a közjogi rendszerben, amelyet Orbán Viktor a saját képére formált. Hozzátette, a Fidesz ellenzéki viselkedése csak ezek után következne, de mindennek az alapfeltétele, hogy a Tisza Párt valóban megnyerje a választást.
„A Medián kutatásából az következik, hogy igen, de pár hét múlva meg fogjuk látni, hogy tulajdonképpen mi is történik” – zárta gondolatait az elemző.
A teljes videó
A Medián legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Somogyi Zoltán az ATV-n azt mondta, ez a különbség rendkívül nagynak számít.
„Hogyha itt tartunk, akkor valószínűsíthetően a kormánypártnak lassan egyfajta válságkezelésre kell majd berendezkednie” – vélekedett.
Hozzátette, a Mediánt hiteles kutatóintézetnek tartja, amelynek adataiból szerinte még Orbán Viktor stábja is dolgozik. „Én is azt valószínűsítem tehát, hogy országos szinten mindenképpen a TISZA vezet.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vidéki prókátor: Orbán Viktor tudatosan hazudik, a Btk. a politikusokra is vonatkozik!
Egy népszerű Facebook-oldal a rémhírterjesztés paragrafusát idézte a miniszterelnök bejelentése után. Akár több év börtön is járhat a köznyugalom megzavarásáért.
A Vidéki prókátor nevű Facebook-oldalán reagáltOrbán Viktor bejelentésére, amelyben a miniszterelnök katonai és rendészeti eszközökkel erősítené meg a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. A poszt szerzője három pontban fejti ki a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Elsőként azt állítja, hogy
Orbán Viktor tudatosan hazudik,
amikor „további akciókról” beszél, mivel szerinte:
„Ukrajna nem követett el eddig semmilyen »akciót« magyar létesítmények ellen, ezért a »további« kifejezés használata – Orbánhoz méltó módon – tudatosan hazug.”
A bejegyzés írója ezután azt a feltételezést veti fel, hogy ha bármilyen támadás érne magyar létesítményeket vagy állampolgárokat, az végső soron a magyar miniszterelnöknek kedvezne. Állítása szerint
egy ilyen akcióból kizárólag Orbán Viktor profitálna, és ezért az bizonyosan az ő érdekében történne, függetlenül attól, ki a tényleges elkövető.
A poszt végül a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló paragrafusát idézi, emlékeztetve, hogy az a politikusokra is vonatkozik.
„Btk. 338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta. Ez a törvényhely a politikusokra is vonatkozik.”
Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után közzétett videóban jelentette be a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök azt állította, hogy Ukrajna „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára, és „további akciókra” készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. Ennek nyomán elrendelte katonák és eszközök telepítését a kiemelt létesítményekhez, fokozott rendőri járőrözést, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.