HÍREK
A Rovatból

Polt Péter a rendőrséghez továbbította Demeter Szilárd gázkamrázós írásának ügyét

A főügyész a DK-s Arató Gergelynek írt válaszában úgy fogalmazott: a nyomozó hatóság feladata lesz megítélni, hogy felmerül-e a bűncselekmény gyanúja, és emiatt van-e helye a nyomozás elrendelésének.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk, néhány hete óriási felháborodást váltott ki Demeter Szilárd Origón megjelent írása, amelyben Soros György gázkamrájának nevezte Európát. Ezután sorra jelentek meg a tiltakozások, így Izrael magyarországi nagykövetsége, az amerikai nagykövetség, több rabbi és közéleti személyiség, valamint a saját munkatársai is elítélték a publikáció miatt. Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta az írást és törölte magát a Facebookról.

November végén a DK-s Arató Gergely rákérdezett Polt Péter főügyésznél, hogy véleménye szerint Demeter Szilárd írása kimeríti-e azt a bűntettet, hogy „aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Szombaton kiderült, hogy

Polt Péter mindezt feljelentésként értékelte, és továbbította az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak

- szúrta ki a Telex.

Polt Péter válaszában azt is kihangsúlyozta: a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóság feladata lesz megítélni, hogy felmerül-e a bűncselekmény gyanúja, és emiatt van-e helye a nyomozás elrendelésének.

Demeter Szilárd pénteken a kormányközeli Kontra oldalnak az ügy kapcsán azt mondta: nem számított arra, hogy ekkora port kavar majd az írása, de a gyalázkodások nem érdeklik, nem olvassa azokat.

"Az általános olvasat, hogy a fő tételmondatom: Soros György a liberális Führer. Nos, Soros és csatlósai biztosan nem liberálisok, mert nem tűrik az ellenvéleményt, képtelenek a racionális vitára. Ebben tévedtem"

- fogalmazott Demeter Szilárd, aki arra is reagált, hogy írása miatt a saját munkatársai is elhatárolódtak tőle.

"A több, mint 270 kollégából kilencven valahányan. Kérésükre leültem a kezdeményezőkkel, akik magyarázták nekem, hogy nem a főigazgatói tevékenységemmel van bajuk, hanem az ominózus publicisztika néhány mondatával, attól határolódtak el, nem tőlem"

- fogalmazott a lapnak adott interjúban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: