SZEMPONT
A Rovatból

Pintér Károly Trump területi igényeiről: Ezzel Putyin kijelentéseit legitimálja, és a leplezetlen amerikai imperializmus korát idézi

A Panama-csatorna már volt amerikai fennhatóság alatt, Kanadáért kétszáz éve háborúztak egy picit, Grönlandra pedig már párszor szemet vetettek. De akkoriban még a birodalmi politizálásnak volt a divatja.


Donald Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerzik vissza a Panama csatornát, Grönlandot pedig feltett szándéka megvásárolni, hiába közölte Dánia, hogy nem eladó. A következő amerikai elnök Kanadát is az Egyesült Államokhoz csatolná, „51. államként”.

Mennyi mindennek a realitása, miért kellhet Trumpnak a Panama-csatorna, és miért van még mindig Grönland a fejében? Az ilyen nyilatkozatok történelmi hátteréről és veszélyeiről kérdeztük Pintér Károlyt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetőjét.

– Panama-csatorna, Kanada, Grönland, mi lesz itt még? De azért vegyük ezt sorra. A Panama-csatornát az amerikaiak építették, és bizonyos ideig nekik volt joguk üzemeltetni. Ez hogy is volt?

– Panama a létét is az Egyesült Államoknak köszönheti, már ha ezt köszöni. Ugyanis Panama, mint független ország a csatorna megépítése előtt nem létezett.

A jelenlegi Panama nevű ország Kolumbiának volt a legnyugatibb tartománya.

A terület azon a földszoroson fekszik, ami összeköti Észak- és Dél-Amerikát. És az a véletlen emeli ki a jelentéktelenségből, hogy ott a legkeskenyebb ez a bizonyos földszoros, tehát földrajzi szempontból ott volt a legnagyobb esély arra, hogy meg lehet építeni egy csatornát az Atlanti- és a Csendes-óceán között. Ezt legelőször a nagy csatornaépítő franciák ismerték fel, ugyanaz a Ferdinand de Lesseps, aki a Szuezi-csatorna építését is kezdeményezte. Az ő gondolata volt legelőször, hogy Panamában csatornát kellene építeni. Létre is hozott erre egy társaságot, és az 1880-as években neki is láttak az építkezésnek, de a hatalmas költségek és a részvényesek pénzének részleges elsikkasztása miatt ez a társaság 1889-ben csődbe ment Ez a 19. század egyik legnagyobb politikai és pénzügyi botránya volt, egy csomó befektetőt, meg céget magával rántott, és egyes politikusokat el is ítéltek korrupciós vádakkal, innen ered a magyar nyelvben az a szó, hogy valaki panamázik. Ezután az 1900-es években újra előjött ezzel a tervvel Theodore Roosevelt, az akkori amerikai elnök, aki agresszíven imperialista külpolitikát követett, különösen Latin-Amerikával szemben engedett meg igen sokat magának. Roosevelt elhatározta, hogy márpedig az Egyesült Államoknak stratégiai érdeke, hogy az amerikai tengerészetnek ne kelljen megkerülnie az egész dél-amerikai kontinenst, ha át akar menni Amerika egyik oldaláról a másikra. Tehát Amerikának evidens érdeke volt kereskedelmileg és haditengerészeti szempontból is, hogy megépüljön a Panama-csatorna.

Miután a kolumbiai törvényhozás nem volt hajlandó bérbeadni az USA-nak a csatornához szükséges területet, amerikai sugallatra egy kis szeparatista csoport 1903-ban kikiáltotta Panama függetlenségét.

A független Panama első dolga az volt, hogy azonnal kötött egy szerződést az Egyesült Államokkal arról, hogy az úgynevezett csatornaövezetet, tehát azt a földcsíkot, ahol meg akarták építeni a csatornát, az Egyesült Államoknak adta kezelésbe, meghatározatlan időre. Innentől kezdve az amerikaiak nagy erőkkel nekiálltak építeni a csatornát, és 1914-re fejezték be. Onnantól kezdve a Panama-csatorna a közfelfogás szerint egy amerikai territórium volt. Olyannyira, hogy a 2008-as elnökválasztás republikánus jelöltje, John McCain például a panamai övezetben született, mivel az apja tiszt volt a haditengerészetnél, és fia születésekor éppen Panamánál állomásozott. Tehát ennyire amerikai volt Panama. Viszont a második világháború után azért apránként mégiscsak kezdett megváltozni a közhangulat. Ez a nyíltan imperialista hozzáállás egyre kevésbé volt elfogadható, és voltak olyan hangok, hogy Panamának az lenne a legfontosabb bevételi forrása, ha ő szedhetné a Panama-csatorna díját.

Ekkor jött Jimmy Carter elnök, akinek amúgy haditengerészeti tiszt volt az eredeti végzettsége, és 1977-ben úgy döntött, hogy visszaadja Panama fennhatóságát a csatorna fölött egy 20 esztendős közös átmeneti felügyeletet követően.

Végül is Panama 1999-ben kapta meg a kizárólagos ellenőrzést a csatorna fölött. De ez még Carter idején sem volt egy konszenzusos döntés. Például Ronald Reagan, a következő elnök éles szavakkal ítélte ezt el, mondván, hogy a mi pénzünkből építettük, és ezért örök időkre amerikai terület kellene, hogy legyen. Tehát ilyen értelemben a Republikánus Pártnak a Panama-csatorna azóta is egy kicsit be van csípődve, hogy miért adta vissza Jimmy Carter; sokkal jobb lenne az amerikai fennhatóság alatt.

– De Trump most miért mondja azt, hogy vissza kell oda menni, a becsípődésen kívül?

– Szerintem semmi különös aktualitása nincs ennek a dolognak. Talán Trump hallotta ezt valahol valakitől, és megtetszett neki a dolog. Trump ilyen megnyilvánulásaiban ritkán látok olyasfajta stratégiát, ami egy átgondoltabb vagy tudatosabb elnök esetében feltételezhető lenne. Trump köztudottan nagyon felszínesen tájékozódik.

Ebben az egészben benne van Trump jellegzetes tudatlansága, és egy évszázaddal korábbi, a késő XIX. századra vagy a kora XX. századra jellemző leplezetlen amerikai imperializmus, hogy mi vagyunk az erősebb ország, nekünk ez kell és kész.

Grönlanddal kapcsolatos megnyilvánulása körülbelül ugyanennek az attitűdnek egy másik szép megnyilatkozása. Ez a terület nekünk fontos lenne nemzetbiztonsági szempontból, úgyhogy a dánok azonnal adják oda, mert különben elfoglaljuk. Elképesztő, hogy egy amerikai elnök ilyet megenged magának, de hát Trump, mint tudjuk, megengedi magának. Ő nem zavartatja magát olyan dolgok miatt, mint nemzetközi jog vagy diplomáciai stílus.

– Ez egészen addig nagyon humorosan hangzik, amíg az illető nem amerikai elnök, és csak beszél ilyeneket. De Dánia és Kanada esetében ráadásul NATO-szövetségesekről van szó. Azon kívül, hogy vannak amerikaiak, akiknek ettől megdobban a hazafias szívük, van értelme?

– Az első tippem az lenne, hogy igazából tényleg csak elsült a szája, amint az annyiszor előfordult az előző elnöksége alatt is. Bár hozzáteszem, Grönland neki be van csípődve, mert rémlett, hogy ezt Trump felhozta az első elnöksége alatt is, és valóban: 2019-ből is találtam egy olyan hírt, amikor az amerikai sajtó ugyanezzel foglalkozott, hogy Trump szerint meg kéne vásárolni Dániától a szigetet. Legalább egy fokkal decensebb volt akkor, mert nem beszélt megszállásról. A Time Magazinnak van egy nagyon érdekes cikke ezzel kapcsolatban 2019-ből, miszerint

az 1990-es évek elején kiderült, hogy Amerika 1947-ben, tehát a hidegháború hajnalán egyszer már megpróbálta Grönlandot megvenni Dániától, csak akkor ez fű alatt történt, és nem hozták nyilvánosságra.

Csak a dániai irattárakból került ki 1991-ben az ezzel kapcsolatos levelezés. Szóval az amerikaiaknak Grönland esetében is van egy régi, kitapintható törekvésük. Ezen túlmenően egyébként van egy még régebbi sztori ezzel kapcsolatban. Az Északi-sarkot először elérő amerikai felfedező, Robert Peary az 1890-es években többször is járt Észak-Grönlandon, mert azt akarta kideríteni, hogy egyáltalán sziget-e. És mivel Robert Peary jutott el először Grönland északi részére, erre hivatkozva az amerikaiak akkor is megpróbáltak valamifajta területi igényt benyújtani Grönlandra, vagy legalábbis Grönlandnak egy részére, a klasszikus imperialista logika szerint, miszerint mi voltunk ott először. Ahogy azt az angolok meg a franciák játszották el Afrikában és más helyeken.

– Amit az amerikaiak mindig nagyon el szoktak ítélni...

– Igen, persze. Amit más nagyhatalmak csinálnak, az nagyon csúnya dolog. De aztán 1917-ben megvásárolták Dániától a mai Virgin-szigeteket a Csendes-óceánon, és ennek fejében lemondtak Grönlandról. A második világháború alatt viszont, amikor Dánia német megszállás alá került, az amerikaiak elfoglalták Grönlandnak a déli partjait, mint haditengerészeti támaszpontot. Merthogy Grönlandnak ekkor stratégiai jelentősége lett a transzatlanti hajózás biztosítása szempontjából. Az amerikaiak több haditengerészeti bázist is építettek ezekben az években Grönlandon. Tehát volt egy időszakos amerikai katonai jelenlét Grönlandon, és valószínűleg innen jött az ötlet 1947-ben, hogy Grönland viszonylag közel van a Szovjetunió északi partvidékéhez. Ilyen szempontból nem jött volna rosszul, ha atomfegyverekkel felszerelt nehézbombázókat vagy később nukleáris rakétákat telepíthettek volna oda.

– Ezt egy egyszerű szerződéssel is meg lehet tenni, pláne egy NATO-szövetséges esetében, ettől még elfoglalni nem kellene az egész szigetet.

– Itt jön be Trumpnak egyrészt a butasága, és az a stílusa, amit Theodore Roosevelt a múlt század elején képviselt. De hát az még a leplezetlen imperializmus kora volt, a 20. század eleje.

– Nézzük, mi van Kanadával?

– Az életben nem hallottam még olyat felelős amerikai politikustól, hogy Kanadára igényt tartott volna az Egyesült Államok, leszámítva talán az 1812-14 közötti brit–amerikai háborút. Akkor az amerikaiaknak volt olyan ambíciójuk, hogy megpróbálják elfoglalni Kanadát, és komoly ütközetek zajlottak a Nagy-tavak környékén és a Szt. Lőrinc-folyó mentén, de azt a háborút végül is az amerikaiak inkább elvesztették, mint megnyerték. Felégették még Washingtont is a britek, tehát ilyen szempontból nem jöttek ki jól a sztoriból. De azóta nem emlékszem arra, hogy bármelyik amerikai elnök komolyan, nyilvánosság előtt azt mondta volna, hogy Kanada csatlakozzon hozzájuk.

Arról már nem beszélve, hogy Trump abszolút földrajzi analfabétizmusát mutatja, hogy Kanadát mint 51. államot képzeli el. Kanada ugyanis nagyobb területű, mint az USA.

– Ráadásul, ha jól tudom, Kanada is szövetségi állam.

– Természetesen,de nem államokból, hanem úgynevezett tartományokból áll, amelyeknek azonban az USA államaihoz hasonlóan széleskörű önkormányzata van.

– Ráadásul Kanada még mindig a Brit Nemzetközösség része.

– Nyilván Kanada teljesen szuverén állam, de pro forma a brit uralkodó valóban még mindig Kanada államfője. Ez egy nagyon lassú, évszázados távolodási folyamat eredménye. 1867-ben lett Kanada hivatalosan domínium, onnantól kezdve önkormányzattal rendelkezik. Aztán a Westminsteri statútum 1931-ben kimondta, hogy egyes területek, köztük Kanada gyakorlatilag teljes önállósággal kormányozhatják magukat, de továbbra is a brit birodalom részei, ezért lehetett az, hogy kanadai katonák is harcoltak a britek mellett a II. világháborúban. De egy alkotmányozási folyamat után, 1982-ben megszületett az Egyesült Királyságból „hazahozott” kanadai alkotmány és a jogok és szabadságok kanadai chartája. Onnantól kezdve hivatalosan már semmilyen tényleges rendelkezési joggal vagy joghatósággal sem a korona, sem a brit kormány nem rendelkezik Kanada fölött. Hivatalosan úgy néz ki, hogy Kanadában van egy főkormányzó, aki a királyi jogokat gyakorolja, tehát ő Kanada államfője. De körülbelül annyi hatalma van, mint a magyar köztársasági elnöknek, azaz inkább ceremoniális. Ténylegesen Kanadát egy kétkamarás parlament irányítja, és a parlament által megszavazott miniszterelnök a kormányfő, tehát Kanada teljes mértékben független. Van egy inkább csak jelképesnek nevezhető kapcsolat, amit nagyjából az uralkodó személye fejez ki, de ez jogilag semmit nem jelent már. Tehát Kanada ilyen értelemben akár lehetne persze az Egyesült Államok része is, de elég köztudott dolog, hogy a kanadaiak annyira azért nem kedvelik az amerikaiakat.

– Ráadásul a kanadaiak és az amerikaiak között van egy speciális macska-egér barátság, hogy valahogy össze is tartoznak, meg valahogy nem is.

– Azt hiszem, hogy a kanadaiak számára az Egyesült Államok mindig egy kicsit nyomasztó, kicsit fenyegető nagy testvér volt. Mindig sokkal többen voltak az amerikaiak, erősebbek voltak gazdaságilag. Főleg a 20. században nagy volt a kulturális befolyásuk Kanadára, mivel nyelvi különbség nincsen, ugyanazokat a filmeket, ugyanazokat a tévéshow-kat nézik, és ugyanazokat a gyorséttermi hálózatokat látogatják. Ilyen értelemben Kanadát bizonyos értelemben gazdaságilag, kulturálisan erősen kolonizálta az Egyesült Államok, de pont ezért a kanadaiak nagyon kényesek arra, hogy „azért mi nem vagyunk amerikaiak”. Náluk miniszterelnök van, náluk ingyenes egészségügyi ellátás van, amire büszkék. Szeretnek is azzal visszavágni az amerikaiaknak, hogy

„bezzeg nálunk nem halnak meg az emberek olyan betegségekben, amit ki lehet kezelni, csak nem fedezi a biztosításuk!”

Nem beszélve a francia kisebbségről: ott van Québec tartomány, amelynek a francia a hivatalos nyelve. Minden szövetségi tisztviselőnek muszáj tudnia franciául is, ezért olyan gyakori, hogy franciák vagy francia származásúak a miniszterelnökök, mint a Trudeau család, mert az elvárás, hogy a miniszterelnök valamilyen szinten beszéljen franciául is. És ami még nagyon érdekes, hogy a kanadai kultúra, mármint a kanadai közbeszéd és nyilvános modor, pont az amerikai ellentéte. A kanadaiak köztudottan nagyon udvariasak, nagyon kooperatívak. Erről számtalan vicc is született.

– Mindenesetre azért örülhetünk, hogy Kanada esetében a hadsereg bevetését nem helyezte kilátásba Trump, azt csak Panamának és Grönlandnak tartogatta.

– Én azt gondolom, ha Panama lennék, akkor lehet, hogy kicsit nyugtalanabb lennék.

Talán Panamának lenne a legtöbb oka aggódni Trump megjegyzései miatt,

mert egy olyan kicsi és nyilván katonailag és gazdaságilag is gyenge ország esetén, mint Panama, ha Trump ezt komolyan gondolja, akkor lennének eszközei a nyomásgyakorlásra.

– Ám abban a pillanatban az összes érvkészletét elvesztené egy olyan imperialista hatalommal szemben, mint Oroszország.

– Ez pontosan így van. Ennek az egész retorikának valóban az a szörnyűsége, és

itt jön ki Trump elképesztő vaksága, hogy nem veszi észre, hogy amit ő most csinál, azzal Putyinnak szekundál.

Amikor az orosz elnök azt mondja, hogy ez az Ukrajna nevű ország nem is létezik, és Ukrajnának Oroszországhoz kellene tartoznia, akkor ugyanúgy beszél, mint Trump. Azaz Trump mindezzel Putyin kijelentéseit legitimálja. Tehát a kettő között szerintem érdemben semmi különbség nincsen, és ez a tragikus, hogy ennyire süket arra a leendő amerikai elnök, amit beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a TISZA fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a TISZA pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a választásokig hátralévő 49 napban. Videós riportunk.


Hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány, a TISZA kampánynyitóján mi is ott voltunk.

„Csak ma délután három óráig több mint 300 ezer magyar ember támogatta aláírásával a politikai közösségünket, a Tiszát és a rendszerváltást. Köszönjük nekik!” – mondta Magyar Péter.

Egy résztvevő a Szeretlek Magyarországnak arról beszélt, az első nap sokakat meggyőzhetett.

„Eddig az idős szüleim sem hittek abban, hogy lehet változás, és ma úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne: a Tisza fog győzni” – mesélte.

Édesanyja Balatonfüredről, egy hagyományosan fideszes városból telefonált neki. „Azt mondta, hihetetlen: négy évvel ezelőtti aláírásgyűjtésekhez tudja hasonlítani; akkor alig tébláboltak emberek az ellenzéki pultnál, most pedig ugyanez volt a helyzet a Fidesznél. Hihetetlen változás.”

Ugyanakkor volt, akik szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A Fidesznek kiépített hálózata van. Szerintem ők nemcsak a standoknál gyűjtenek aláírásokat, hanem megvannak azok a címek, emberek, akiknek odaadnak ilyen aláírásgyűjtő lapokat, és ők a környezetükből begyűjtenek pár aláírást.”

Más szerint „már egy kicsit kínos fideszesnek lenni, és talán a fideszesek máshogy próbálják megoldani az aláírásgyűjtést. Nekik is megvannak az adatbázisaik, tehát gond nélkül össze tudják szedni az aláírásokat anélkül, hogy utcai pultoznának”.

A megkérdezettek arra számítanak, hogy a kampány minden eddiginél durvább lesz.

„A rendszerváltás óta a legdurvább kampányra” kell felkészülni – mondták többen is.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak” - a TISZA és a Fidesz órák alatt végzett, a kispártoknak minden aláírásért keményen meg kell dolgozniuk
Talán soha nem volt még ennyire nehéz dolga a parlamenti helyekre pályázó kisebb pártoknak. Sokan úgy döntöttek, el sem indulnak. Mi a Széll Kálmán téren arra kerestük a választ, az aláírásgyűjtés első napján mit tapasztalnak a kisebbeknek gyűjtő aktivisták.


Délelőtt még a TISZA és a Fidesz is gőzerővel gyűjtötte az aláírásokat Budapesten, a Széll Kálmán téren, délutánra azonban csak a kisebb pártok maradtak. A két nagynak ugyanis órák alatt összegyűlt mindenhol a szükséges 500 aláírás, és bár sok helyen ezután is folytatták a gyűjtést, a Széll Kálmán téren délután már csak a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktivistái dolgoztak. A kisebb pártoknak nincs könnyű dolguk, ez hamar kiderült. Bár az aktivisták optimistán nyilatkoztak,

ottlétünk idején mindössze egy-két érdeklődő akart aláírni, megszólalni pedig egyikük sem szeretett volna, még név nélkül sem vállalták az interjút.

A Mi Hazánk Mozgalom részéről a párt korábbi főpolgármester-jelöltje, dr. Gruntner András állt a pult mögött, két aktivistával, Egyszerre három kerület, az I., a II. és a XII. jelöltjeinek is dolgoztak. A politikus elmondta, hogy ők délelőtt a Fény utcai piacnál pultoztak, és nem csak egy helyen, hanem mindhárom kerületben több ponton is gyűjtenek.

Gruntner szerint sokkal jobban állnak az aláírásokkal, mint négy évvel ezelőtt. „Szerintem erősödünk. Láthatólag sokkal többen jönnek aláírni, és bizalommal fordulnak hozzánk, mint négy évvel ezelőtt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ő akkor is részt vett az ajánlásgyűjtésben, így van összehasonlítási alapja. Emiatt, mint mondta, „bizakodóak vagyunk”.

A politikus-aktivista arról is beszélt, hogy az aláírók részéről két visszatérő kérdés szokott elhangzani. „Visszatérő kérdés, hogy kivel fog összefogni a Mi Hazánk, kit támogatna a két nagy, esélyes párt közül” – mondta.

Emellett szerinte azt is gyakran megkérdezik tőlük, hogy hány százalékot fognak elérni a választásokon.

Arra a felvetésre, hogy sok neten keringő képen a TISZA Párt pultjainál nagy tömegek, a Fidesznél pedig jóval kevesebb ember volt látható, Gruntner András úgy reagált, hogy a Fidesz más módszert alkalmazott. „Én azt láttam, hogy a Fidesznek nem is nagyon voltak pultjai, tehát ők valami más stratégiát alkalmaztak most” – fogalmazott. Úgy véli, a kormánypártnak nem is volt szüksége a hagyományos pultozásra. „A hírek szerint egy óra alatt összeszedték az egész országban a szükséges ajánlásokat. Nem tudom, nyilván egy Kubatov-listával a zsebben ez könnyen megy.”

A közösségi médiában terjedő képekről szerinte nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Felidézte a négy évvel ezelőtti helyzetet: „Láttuk négy évvel ezelőtt, hogy Márki-Zay Péternek, az összefogás jelöltjének is itt volt a standja a Széll Kálmán téren, és egy tömött, 50 méteres sor állt előtte. Aztán a végén meg tudjuk, hogy mi történt.”

A párt választási esélyeit firtató kérdésre egyértelmű választ adott. „Mindenképpen 10 százalék fölött leszünk” – jelentette ki. Bár a hivatalos előrejelzések 5 százalék, vagyis a bejutási küszöb körüli eredményt jósolnak nekik, Gruntner szerint ez nem meglepő. „Mindig alulmérnek minket, körülbelül a felével. Tehát ha az ötöt megszorozzuk kettővel, akkor pont tíz jön ki, de szerintem tíz fölött leszünk” – magyarázta.

A politikus úgy látja, van esélyük egyéni mandátum szerzésére is. „Van talán kettő-három olyan egyéni választókerület, ahol esélyünk lehet” – mondta. Szerinte ez attól is függ, hogyan oszlanak meg a szavazatok a többi jelölt között. Példaként említette a XII. kerületet, ahol ha a DK és a Kutyapárt is indul, az nekik kedvezhet. „Dúró Dóra egyéni választókerületében van esélyünk, ott 30% körüli eredményt értünk el egy időközi választáson, körülbelül egy évvel ezelőtt” – hangsúlyozta. Ezen kívül esélyesnek látja Bartal Andrást, a Bűnvadászok vezetőjét is Pesten. Ennek ellenére a fő céljuk a listás eredmény, inkább onnan várnak mandátumot.

A pultozást a jövő héten is folytatják, és Gruntner szerint akkor is kint maradnak majd, ha már összegyűltek a szükséges ajánlások. „Budapesten ez egy kicsit nehezebb, mint vidéken. De mi utána is kint fogunk maradni, mert szeretünk itt beszélgetni az emberekkel” – mondta, hozzátéve:

„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak.”

A Kétfarkú Kutya Párnál időbe telt, míg kiderült, hogy a három aktivista közül ki vállalja, hogy beszéljel. Végül Kovács Dáviddal sikerült egy kissé szürreális beszélgetést lefolytatnunk. Arra a kérdésre, hogy hogy állnak az aláírásokkal, az aktivista a párttól megszokott, ironikus stílusban válaszolt. Azt állította, a szükségeshez képest jól állnak, majd több, egymásnak is ellentmondó számot említett. „Szerintem tízmillió, igen, 100–200 ezer. 5 millió, aláírás megvan. Nagyjából így.”

A négy évvel ezelőtti helyzethez képest Kovács Dávid szerint egyértelmű a fejlődés. „Akkor csak 2 millió aláírásunk volt minden választókerületben, most már 3 millió van, ami szerintem nagy fejlődés, előrelépés a Kutyapártnak” – jelentette ki.

Szembesítettük azzal a hírrel, hogy a két nagy párt állítólag már délelőtt össze is gyűjtötte a szükséges aláírásokat. Erre reagálva egy meglepő történettel állt elő. Elmondása szerint ők már előrébb járnak a többieknél. „Hát úgy, hogy mi már előző héten összegyűjtöttük az összes ajánlást, és egy kicsit le vannak maradva a Tiszaék” – fogalmazott. Azt is elárulta, miért kellett mégis újra kezdeniük a gyűjtést: „Mi 8 óra 1 perckor terveztük leadni, de sajnos jött egy talicskányi majom, és ellopta az összes ajánlóívünket, úgyhogy újra el kell kezdenünk gyűjteni.”

Felvetettük neki a gyakori kritikát, miszerint a Kutyapárt az egyéni körzetekben elvett szavazatokkal a Fideszt juttathatja hatalomhoz. Kovács Dávid szerint épp fordított a helyzet. „Mi azt gondoljuk, hogy itt lenne az idő, hogy igazából visszalépjen mindenki a javunkra, és ne akadályozzák azt, hogy legyen esetleg kormányváltás” – mondta. Amikor komolyabban rákérdeztünk, vállalnák-e a történelmi felelősséget, ha a Fidesz esetleg miattuk maradna hatalmon és kivezetné az országot az EU-ból, az aktivista matematikai érvekre hivatkozott.

„Figyelj, a matek nem támasztja alá, hogy mi bármilyen módon akadályoznánk a kormányváltást”

– állította. Hozzátette, hogy létezik erről egy részletes elemzés. „Tudok ajánlani egy cikket, keresd meg a Telexen: miért nem akadályozzák a kispártok a kormányváltást. Le van benne írva, nagyon részletesen, matematikai alapon, hogy miért nem áll fenn ez a helyzet.”

Arra a kérdésre, hogy meddig terveznek kint lenni az utcákon, Kovács Dávid egy igen távlati célt fogalmazott meg. „Szerintem olyan 2050-ig biztosan itt leszünk. Nagyjából erre tervezünk” – mondta, majd kiegészítette: „Lehet, hogy 2227-ig is. Nagyjából addig.”

A választás megnyerésére vonatkozó esélyeikről is optimistán nyilatkozott, egy saját felmérésükre hivatkozva. „Hát a saját felmérésünk szerint a magyarok 127%-a a Kutyapártot választaná” – állította. Ennek fényében úgy gondolja: „nagy eséllyel nyerünk. Valószínűleg.”

Végül arról a felmerült stratégiáról kérdeztük, hogy a szavazók egyéniben a Tiszára, listán pedig a Kutyapártra szavazzanak, ebben a kérdésben azonban nem kívánt állást foglalni. „Ezt nem szeretném kommentálni, ezt a pártvezetéstől kérdezd, kérlek” – zárta rövidre a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk