Otthagyta a munkáját, eladta mindenét, és négy év alatt körbebiciklizte a világot, hogy megtalálja önmagát
Illés Adorján eladta mindenét, otthagyta jól fizető munkahelyét, majd 2015 nyarán harminckilónyi cuccal biciklire pattant, és meglátogatta mind a hat kontinenst. Amikor úgy döntöttem, beszélgetek ezzel a szuper emberrel, a világutazóval, a Nagy Mosolykönyv szerzőjével, bennem is az a kérdés merült fel először, mint talán mindenkiben: Tudjuk, az ember óvodás korában még komolyan veszi ezt a "világgá megyek" életérzést, de utána azért csak benő a fejünk lágya.
Fel is tettem neki ezt a kérdést, hozzágereblyézve a saját emlékeimet a szomszéd kislányáról, aki ezt négyévesen annyira elhatározta, hogy három utcányira találtak rá. De éreztem, hogy pont ez az a kérdés, amelyet már az égvilágon mindenki feltett neki. Illés Adorján válasza nem is nagyon volt több, mint udvarias heherészés, úgyhogy már majdnem ott volt a nyelvem hegyén egy újabb, igazán egyedi kérdés, miszerint:
Mert abban a pillanatban, hogy ezt a kérdést feltettem, már tudtam rá a választ: azért csinálta, mert nem volt meg mindene. Egy nagyon fontos dolog egészen bizonyosan nem volt meg... önmaga. Úgyhogy jöjjön egy igazán motiváló és kedves beszélgetés Illés Adorjánnal, aki bebarangolván a világot pontosan azt találta meg, amit amúgy te is, én is, a leginkább keresünk a saját életünkben.
– Anyaként szeretnélek megkérdezni, nem volt a környezetedben olyan rokon, barát, kedves, aki azt mondta volna, hogy ne vágj bele?
Illés Adorján: – A szüleim egyértelműen féltettek, de nem hitték el, hogy komolyan gondolom. A baráti köröm viszont nagyon laza volt. Konkrétan fogadásokat kötöttek ellenem. Az első fogadás úgy szólt, el sem indulok. A második, hogy nem hagyom el Európát. A harmadik azt prognosztizálta, hogy soha többé nem is jövök vissza. Senki nem nyert.
– Gyakorlatilag eladtad mindenedet és a végkielégítésedet is az utazásra szántad. Sokakban felmerül a kérdés, tényleg: miért hagy ott egy fiatalember csapot-papot?
Felmondtam és hagytam magamnak időt, hogy körvonalazódjon bennem, hogyan tovább. Ekkor említette Szabó Ádám barátom, aki korábban már vett részt európai expedíción, hogy milyen menő lenne biciklin körbetekerni a világot.
(Szabó Ádám és Illés Adorján együtt indultak útnak, másfél évvel később Kuala Lumpurnál Adorján úgy döntött, ki szeretné próbálni, hogy milyen egyedül utazni, így végül külön tekerték körbe a Földet.)
– Volt bármilyen erőnléti alapja annak, hogy ebbe te bele mertél vágni?
– Nézd, szerintem teljesen átlagosan aktív életem volt. Néha eljártam konditerembe gyúrni, de jógáztam is, piláteszre is eljártam. Maradjunk annyiban, hogy egyetlen teljes napnyi bicikliút sem volt a hátam mögött. De talán pont ezért mondhatom azt, hogy nekem az égvilágon semmilyen viszonyítási alapom nem volt.
– És akkor 2015 nyarán elindultál Budapestről egészen Kiskunhalasig.
– Így van, Kiskunhalason volt az első megálló, onnan viszont ment tovább az utam Szerbiába, Bulgáriába. Az első etap volt kötött, az adott. Napi 100 km-rel számolva ugyanis még pont időben, novemberig kellett megérkeznünk Pakisztánba. A pakisztáni-indiai határ Kunjarab Pass-nál ugyanis 4800 méter tengerszint feletti magasságban található, amit minden év novemberében lezárnak a téli hónapokra. Nekünk tehát fél év alatt meg kellett érkeznünk ide.
- Irán, Pakisztán, India - a korábbi beszélgetésünkben említetted, hogy ezek voltak azok az országok, amelyektől a szüleid a leginkább féltettek.
– Ez egy nagyon érdekes téma és minden beszélgetésnél kihangsúlyozom, ugyanis soha életemben nem találkoztam olyan barátságos, békés, nyugodt népséggel, mint ezekben az országokban. Egy európai számára ez meglepő információ talán, én éppen ezért szeretem megemlíteni, hogy a sztereotípiák ezen országok kapcsán erősen túlzóak az én tapasztalatom szerint.
– Az alvást hogyan oldottad meg?
– Volt egy napi kvótám, amiből ki kellett jönnöm anyagilag. Ez pedig 5 amerikai dollár, tehát durván 1500 forint volt. Ebbe semmiképp nem tudott beleférni, hogy panzióban aludjak, ezért zömmel sátoroztam.
– Japán, Ausztrália, Dél-, Közép- és Észak-Amerika, majd vissza Európába. Több mint négy év, az utolsó kettő és fél már egymagadban. Ez egy magazincikk lesz, de úgy gondolom, egy vaskos könyvet tele tudnánk írni az izgalmas történeteiddel. Voltál-e például konkrét veszélyben?
– Hetente legalább egyszer sikerült valakinek lesodornia az útról a biciklimmel, de nem történt nagyobb baj. Volt viszont egy vicces eset Georgiában (korábbi nevén Grúzia), amikor az éjszaka egy parkban ért utol. Felállítottam a kis sátramat és aludtam, amikor arra ébredtem, hogy a grúz rendőrök a képembe világítanak egy zseblámpával és erősen gesztikulálva afelől érdeklődnek, mégis, mi a túrót csinálok én ott. Mondtam, alszom. Persze, pár mondatban elmondtam, mit is csinálok, honnan jöttem, a rendőrök pedig fogták a sátrat, úgy, ahogy volt, kinyitva, feltették az autójuk tetejére és megkértek, biciklivel kövessem őket. Bementünk a rendőrőrs udvarába, ott ők lerakták a sátramat a fűbe és közölték, itt akkor most aludhatok.
– Valahol Ázsiában egyszer csak úgy érezted, most már milliónyi fotód van templomokról, vízesésekről, csobogó patakokról és elkezdted az embereket fotózni. Azóta már megszületett a Nagy Mosolykönyv, amelyben gyakorlatilag az egész világ mosolyog a te kamerádon keresztül.
Érdekes egyébként, hogy a fotókon szereplő emberek közül sokakkal tartom a mai napig a kapcsolatot. A címlapon mosolygó kisfiú például Timothy, aki Fidzsin él. Amint a Nagy Mosolykönyvet lefordítják angolra, ő is kap tőlem egy tiszteletpéldányt.
– Volt-e valaha az út során bármikor olyan érzés benned, hogy elég volt, haza akarsz menni?
– Ezt a kérdést még nem tette fel senki, de 100%-ban mondhatom, nem, soha. Soha nem éreztem azt, hogy abbahagyom.
– Mi volt a furcsa, amikor Kőszegnél átlépted a magyar határt?
– Már Ausztriában izgalmas volt, itt-ott elvétve magyarul beszélő embereket hallani. Itthon pedig? Átléptem a határt és egy óriásplakáton magyarul állt a szöveg. Meghatódtam, akkor döbbentem rá, hogy megkerültem a Földet bringával. Erőteljesnek és megmosolyogtatóan kellemes érzésnek éltem meg azt a pillanatot.
– Az utolsó kérdésem talán a legfontosabb. Olvastam valahol, hogy banánszámlálót csináltál és a négy év alatt 5000 banánt ettél meg. Áruld el nekem, rá bírsz nézni azóta egyáltalán a banánra?
– Hogyne! Most készül a reggelim, banánturmix.
További információkat találsz találsz Illés Adorján újtáról ezen a Facebook-oldalon, a Mosolykönyvről itt és a Youtube-on.
