SZEMPONT
A Rovatból

Otthagyta a munkáját, eladta mindenét, és négy év alatt körbebiciklizte a világot, hogy megtalálja önmagát

Illés Adorján elmesélte, miért döntött úgy, 32 évesen otthagyta jól fizető állását, hogy biciklire pattanva bejárja a világot. Arról is beszélt, milyen élményeket szerzett utazása során, és milyen érzés volt négy év után hazatérni.
Dobó Maitz Petra - szmo.hu
2022. július 22.



Illés Adorján eladta mindenét, otthagyta jól fizető munkahelyét, majd 2015 nyarán harminckilónyi cuccal biciklire pattant, és meglátogatta mind a hat kontinenst. Amikor úgy döntöttem, beszélgetek ezzel a szuper emberrel, a világutazóval, a Nagy Mosolykönyv szerzőjével, bennem is az a kérdés merült fel először, mint talán mindenkiben: Tudjuk, az ember óvodás korában még komolyan veszi ezt a "világgá megyek" életérzést, de utána azért csak benő a fejünk lágya.

Fel is tettem neki ezt a kérdést, hozzágereblyézve a saját emlékeimet a szomszéd kislányáról, aki ezt négyévesen annyira elhatározta, hogy három utcányira találtak rá. De éreztem, hogy pont ez az a kérdés, amelyet már az égvilágon mindenki feltett neki. Illés Adorján válasza nem is nagyon volt több, mint udvarias heherészés, úgyhogy már majdnem ott volt a nyelvem hegyén egy újabb, igazán egyedi kérdés, miszerint:

Miért dönt valaki úgy, akinek megvan mindene, hogy a hátára vesz harminckilónyi cuccot és bringával a feneke alatt körbetekeri a világot?

Mert abban a pillanatban, hogy ezt a kérdést feltettem, már tudtam rá a választ: azért csinálta, mert nem volt meg mindene. Egy nagyon fontos dolog egészen bizonyosan nem volt meg... önmaga. Úgyhogy jöjjön egy igazán motiváló és kedves beszélgetés Illés Adorjánnal, aki bebarangolván a világot pontosan azt találta meg, amit amúgy te is, én is, a leginkább keresünk a saját életünkben.

– Anyaként szeretnélek megkérdezni, nem volt a környezetedben olyan rokon, barát, kedves, aki azt mondta volna, hogy ne vágj bele?

Illés Adorján: – A szüleim egyértelműen féltettek, de nem hitték el, hogy komolyan gondolom. A baráti köröm viszont nagyon laza volt. Konkrétan fogadásokat kötöttek ellenem. Az első fogadás úgy szólt, el sem indulok. A második, hogy nem hagyom el Európát. A harmadik azt prognosztizálta, hogy soha többé nem is jövök vissza. Senki nem nyert.

– Gyakorlatilag eladtad mindenedet és a végkielégítésedet is az utazásra szántad. Sokakban felmerül a kérdés, tényleg: miért hagy ott egy fiatalember csapot-papot?

– Mert nem éreztem magam a helyemen. 32 éves voltam, menő állással, egy multinál dolgoztam, mint vezető mérnök. És egyre inkább azt éreztem, fogy a motivációm. Hogy nem azt csinálom, amit szeretnék csinálni. Hogy nem az vagyok, aki lenni szeretnék. Sőt, azt éreztem, értéket szeretnék teremteni.

Felmondtam és hagytam magamnak időt, hogy körvonalazódjon bennem, hogyan tovább. Ekkor említette Szabó Ádám barátom, aki korábban már vett részt európai expedíción, hogy milyen menő lenne biciklin körbetekerni a világot.

(Szabó Ádám és Illés Adorján együtt indultak útnak, másfél évvel később Kuala Lumpurnál Adorján úgy döntött, ki szeretné próbálni, hogy milyen egyedül utazni, így végül külön tekerték körbe a Földet.)

– Volt bármilyen erőnléti alapja annak, hogy ebbe te bele mertél vágni?

– Nézd, szerintem teljesen átlagosan aktív életem volt. Néha eljártam konditerembe gyúrni, de jógáztam is, piláteszre is eljártam. Maradjunk annyiban, hogy egyetlen teljes napnyi bicikliút sem volt a hátam mögött. De talán pont ezért mondhatom azt, hogy nekem az égvilágon semmilyen viszonyítási alapom nem volt.

Fogalmam sem volt, mi vár majd rám, nem tudtam, fogom-e győzni egyáltalán - de éppen ezért én egy percig sem aggódtam.

– És akkor 2015 nyarán elindultál Budapestről egészen Kiskunhalasig.

– Így van, Kiskunhalason volt az első megálló, onnan viszont ment tovább az utam Szerbiába, Bulgáriába. Az első etap volt kötött, az adott. Napi 100 km-rel számolva ugyanis még pont időben, novemberig kellett megérkeznünk Pakisztánba. A pakisztáni-indiai határ Kunjarab Pass-nál ugyanis 4800 méter tengerszint feletti magasságban található, amit minden év novemberében lezárnak a téli hónapokra. Nekünk tehát fél év alatt meg kellett érkeznünk ide.

- Irán, Pakisztán, India - a korábbi beszélgetésünkben említetted, hogy ezek voltak azok az országok, amelyektől a szüleid a leginkább féltettek.

– Ez egy nagyon érdekes téma és minden beszélgetésnél kihangsúlyozom, ugyanis soha életemben nem találkoztam olyan barátságos, békés, nyugodt népséggel, mint ezekben az országokban. Egy európai számára ez meglepő információ talán, én éppen ezért szeretem megemlíteni, hogy a sztereotípiák ezen országok kapcsán erősen túlzóak az én tapasztalatom szerint.

– Az alvást hogyan oldottad meg?

– Volt egy napi kvótám, amiből ki kellett jönnöm anyagilag. Ez pedig 5 amerikai dollár, tehát durván 1500 forint volt. Ebbe semmiképp nem tudott beleférni, hogy panzióban aludjak, ezért zömmel sátoroztam.

Bár arra is volt példa, hogy egy-egy család befogadott éjszakára, máshol reggelit vagy vacsorát kaptam. Az egész világ az otthonom, a családom lett.

– Japán, Ausztrália, Dél-, Közép- és Észak-Amerika, majd vissza Európába. Több mint négy év, az utolsó kettő és fél már egymagadban. Ez egy magazincikk lesz, de úgy gondolom, egy vaskos könyvet tele tudnánk írni az izgalmas történeteiddel. Voltál-e például konkrét veszélyben?

– Hetente legalább egyszer sikerült valakinek lesodornia az útról a biciklimmel, de nem történt nagyobb baj. Volt viszont egy vicces eset Georgiában (korábbi nevén Grúzia), amikor az éjszaka egy parkban ért utol. Felállítottam a kis sátramat és aludtam, amikor arra ébredtem, hogy a grúz rendőrök a képembe világítanak egy zseblámpával és erősen gesztikulálva afelől érdeklődnek, mégis, mi a túrót csinálok én ott. Mondtam, alszom. Persze, pár mondatban elmondtam, mit is csinálok, honnan jöttem, a rendőrök pedig fogták a sátrat, úgy, ahogy volt, kinyitva, feltették az autójuk tetejére és megkértek, biciklivel kövessem őket. Bementünk a rendőrőrs udvarába, ott ők lerakták a sátramat a fűbe és közölték, itt akkor most aludhatok.

– Valahol Ázsiában egyszer csak úgy érezted, most már milliónyi fotód van templomokról, vízesésekről, csobogó patakokról és elkezdted az embereket fotózni. Azóta már megszületett a Nagy Mosolykönyv, amelyben gyakorlatilag az egész világ mosolyog a te kamerádon keresztül.

– Az emberi méltóságot akartam bemutatni és azt, hogy az ember, legyen bármilyen korú, éljen bárhol a Földön, egy mosollyal mennyi mindent tud adni.

Érdekes egyébként, hogy a fotókon szereplő emberek közül sokakkal tartom a mai napig a kapcsolatot. A címlapon mosolygó kisfiú például Timothy, aki Fidzsin él. Amint a Nagy Mosolykönyvet lefordítják angolra, ő is kap tőlem egy tiszteletpéldányt.

– Volt-e valaha az út során bármikor olyan érzés benned, hogy elég volt, haza akarsz menni?

– Ezt a kérdést még nem tette fel senki, de 100%-ban mondhatom, nem, soha. Soha nem éreztem azt, hogy abbahagyom.

Tudod, onnantól, hogy elindultam, az egész út olyan természetes volt számomra, hogy én ott vagyok, a helyemen vagyok, pont ott vagyok, ahol lennem kell. Mint amikor egy ember felemel egy almát. Eszembe nem jutott mást csinálni és máshol szívesebben lenni.

– Mi volt a furcsa, amikor Kőszegnél átlépted a magyar határt?

– Már Ausztriában izgalmas volt, itt-ott elvétve magyarul beszélő embereket hallani. Itthon pedig? Átléptem a határt és egy óriásplakáton magyarul állt a szöveg. Meghatódtam, akkor döbbentem rá, hogy megkerültem a Földet bringával. Erőteljesnek és megmosolyogtatóan kellemes érzésnek éltem meg azt a pillanatot.

– Az utolsó kérdésem talán a legfontosabb. Olvastam valahol, hogy banánszámlálót csináltál és a négy év alatt 5000 banánt ettél meg. Áruld el nekem, rá bírsz nézni azóta egyáltalán a banánra?

– Hogyne! Most készül a reggelim, banánturmix.

További információkat találsz találsz Illés Adorján újtáról ezen a Facebook-oldalon, a Mosolykönyvről itt és a Youtube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk