HÍREK
A Rovatból

Orosz külügyminiszter: A harmadik világháború biztosan atomháború lesz

Szergej Lavrov szerint Amerika most úgy rendeli maga alá Európát, ahogy annak idején Hitler tette.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön nemzetközi körkapcsolással tartott sajtótájékoztatót.

Lavrov többek között elmondta, hogy csütörtökön lesz az orosz-ukrán tárgyalások újabb fordulója.

„Természetesen megtalálják majd a megoldást (az ukrajnai válságra), ebben nem kételkedem”

– mondta az orosz külügyminiszter, aki szerint nem kétséges, hogy az ukrán tárgyalódelegáció Washingtonból kap jelzéseket.

Lavrov a sajtótájékoztatón a Sky News tudósítása szerint arról is beszélt, hogy pontos katonai doktrínát követnek, amely amely leírja a nukleáris fegyverek alkalmazásának vagy bevetésének határait és feltételeit. Atomháborúról ugyanakkor szerinte csak a nyugati politikusok beszélnek, az nincs jelen az "orosz fejekben".

Azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden amerikai elnök azt mondta, a szankciók egyetlen alternatívája a harmadik világháború, az orosz külügyminiszter úgy reagált:

"harmadik világháború biztosan atomháború lehet".

„Nem fogjuk hagyni, hogy néhány provokáció kibillentsen minket az egyensúlyunkból, de ha valódi háborút kezdenek ellenünk, akkor jól meg kell gondolniuk” – fogalmazott Lavrov, aki az Egyesült Államokat Napóleonhoz és Hitlerhez hasonlította, mondván: „a maga idejében Napóleon és Hitler is arra törekedett, hogy alárendelje magának Európát. Az amerikaiak most maguk alá rendelték”.

Az ukrán helyzetre rátérve elismételte, hogy Ukrajnát egy "neonáci rezsim" irányítja.

Lavrov szerint az ukrán csapatok "kirabolják a visszavonuló civileket". A BBC tudósításában itt megjegyezték, hogy ennek az állításnak az alátámasztására nem találtak bizonyítékot.

De az orosz külügyminiszter azt is kifejtette, hogy szerinte az ukránok „most a civileket próbálják emberi pajzsként használni”.

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkijre vonatkozó kérdésre válaszolva Lavrov azt mondta, nehéz megértenie, hogyan lehet valaki egy olyan rezsim vezetője, amiben "virágzanak a neonácik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A Fidesz megakadályozta, hogy Dobrev Klára felszólalhasson a gyermekvédelmi vitanapon
A DK vezetője szerint: „A 133 bátor ember egyértelműen retteg az igazságtól. Ezért inkább be sem engednek”.


A kormánypárti többség 2025. október 20-án

nem engedte, hogy uniós napirendi pont legyen a gyermekvédelmi vitanap az Országgyűlésben, így Dobrev Klára nem szólalhat fel EP-képviselőként.

A DK a hónap elején összegyűjtötte a szükséges legalább 40 aláírást, ezzel megnyitotta az utat a vitanaphoz, és azt kérte, hogy uniós napirendben tárgyalják a témát – közölte a Demokratikus Koalíció.

„Ezt a Fidesz a Törvényalkotási Bizottság múlt heti ülésén, és a mai plenáris ülésen is leszavazta.”

A párt szerint Balla György „véletlenül be is vallotta”, hogy Dobrev Klárától tartva nem támogatják az uniós napirendi pont felvételét.

A Demokratikus Koalíció kemény szavakkal üzent: „ilyen gyáva képviselők még soha nem voltak e házban, hogy a milliárdokból működtetett propagandabirodalmuk árnyékában is attól reszketnek, hogy Dobrev Klára kérdéseket tesz fel nekik a parlamentben.”

De a DK Dobrev Klára nélkül is kérdez a kormánypárttól: Kik azok a „Zsolti bácsi” és a „két magas rangú politikus”, akiknek állítólag gyerekeket szállíthattak - közölték.

Dobrev Klára a közösségi oldalán többek között azt írta az eset után:

"Kitiltottak a fideszesek és a KDNP-sek a gyermekvédelmi parlamenti vitáról!

A „133 bátor ember” egyértelműen retteg az igazságtól. Félnek attól, hogy a Szőlő utcai pedofilbotrány kapcsán a parlamentben szembesítem őket a hazugságaikkal. Ezért inkább be sem engednek.

Félnek tőlem – ez múlt héten világosan kiderült, amikor a parlamenti szakbizottságban az egyik fideszes bevallotta, hogy nem akarják, hogy én kérdezzem őket a Szőlő utcai borzalmakról. De azt megígérhetem nekik, hogy nem fogok leállni. Ki fog derülni, kik voltak azok a magas rangú politikusok, akiknek gyerekeket szállíthattak. És persze azt is: Ki az a Zsolti bácsi?" - írta a politikus.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Házkutatást tartottak a józsefvárosi képviselőjelöltnél hajnalban, a rendőrségre is bevitték
A rendőrök Horváth Alexander lakásában még kutyás keresést is tartottak. A képviselőjelölt szerint a lakásán lefoglalták a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját. Kutyás keresést is tartottak, de semmit nem találtak.


Horváth Alexander, a független képviselőjelöltnél, hétfő hajnalban házkutatást tartottak. A rendőrök három nappal azután jelentek meg nála, hogy Tényi István feljelentést tett ellene. A lakásán lefoglalták a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját. Kutyás keresést is tartottak, de semmit nem találtak.

A rendőrkapitányságon vizeletmintát kértek tőle. Elmondása szerint együttműködött a hatóságokkal. A házkutatás egy hónapok óta húzódó ügy miatt történt, de nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló nyomot.

Horváth korábban már részt vett egy drogteszten is, amelynek hivatalos eredményét Pikó András, Józsefváros polgármestere posztolta ki a Facebook-oldalán. Horváth ezt írta: „igazolt sportolóként rendszeresen részt veszek sportorvosi vizsgálatokon. Legutóbb a szezon elején, szeptemberben estem át kötelező vizsgálatokon, amelyeknek része volt egy drogteszt is”. Hozzátette, hogy a teszt negatív lett.

Nyáron Horváth lemondott a képviselői mandátumáról, miután a kormánymédia nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen egy férfi fehér port húz csíkokra, és épp felszívni készül, miközben Horváth is ott van a szobában. A képviselő tagadta, hogy drogot fogyasztott volna, és azt mondta, a felvétel évekkel korábban készült. Mindezek ellenére úgy döntött, visszalép, de a november 9-i választáson újraindul.

A házkutatás után Pikó András és Jámbor András országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón álltak ki mellette. Pikó azt mondta: a rendőrségi erőt politikai célra használni elfogadhatatlan, és egy demokráciában ilyennek nem szabadna megtörténnie. A videóról azt mondta, hogy az egy hang nélküli, összevágott felvétel, amin semmi olyasmi nincs, amit Horváthnak le kellene tagadnia. Azt is hozzátette, hogy ha egy kerületi lakos valóban kábítószer-terjesztés miatt tesz feljelentést, akkor közel sem ilyen gyorsan lépnek a hatóságok.

A sajtótájékoztató előtt annyit közöltek, hogy reggel „példátlan és felháborító események történtek”. Horváth azt üzente a Fidesznek, hogy ez nem tántorítja el a politikai munkától és az indulástól.

VIDEÓ: Rendőrséget küldték az ellenzéki jelöltre Kocsis Mátéék

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter volt Rónai Egon első vendége az ATV induló podcastsorozatában
Indul Rónai Egon 45 perces interjúsorozata, a Mérleg, amely kiegyensúlyozott feltételeket ígér minden vendégnek. Az ATV YouTube-csatornájára szánt sorozat első adásában a TISZA Párt elnöke lesz a vendég.


Magyar Péter nyitja a vendégek sorát az ATV legújabb sorozatában, amit kifejezetten a digitális térbe szánnak. A Blikk a csatorna közleményére hivatkozva azt írja, a Mérleg Rónai Egonnal minden második hétfőn jelentkezik az ATV YouTube-csatornáján, majd szerdánként az ATV Extra is leadja.

Az ATV közölte: az új műsor célja, hogy mélyinterjúkat mutasson be hazánk legjelentősebb és legfontosabb közéleti szereplőivel, akikről így árnyalt és személyes képet kaphat a közönség.

Azt ígérték, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a szerkesztés során maradéktalanul érvényesüljenek a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvei.

Magyar Péter a Facebook-oldalán egy, a műsorvezetővel közös stúdiófotó kíséretében jelentette be, hogy ő nyitja az ATV új sorozatát. Azt írta, Rónai Egonnál kezdte a napot, és az első adást hétfőn 16 órától már meg is lehet tekinteni az ATV Magyarország YouTube-csatornáján.

„Beszéltünk a leendő TISZA-kormány adócsökkentési és nyugdíjemelési terveiről, a magyar gazdaság beindításáról, valamint egy működő és emberséges ország felépítéséről.

Szóba került Orbán Viktor gyalázatos zánkai beszéde is, amelyben az egész nemzetet megfenyegette, valamint bűncselekmények egész sorára és háborúra hívott fel” – harangozta be az interjút Magyar.

A TISZA Párt elnöke hozzátette: elmondta azt is, hogy „talán soha nem volt ekkora tétje október 23-nak, és hogy mindenkinek ott a helye csütörtökön 14 órakor a Deák Ferenc téren, a Nemzeti Meneten, akinek fontos, hogy a gyerekeink és az unokáink egy valóban szuverén és szabad Magyarországon nőhessenek fel”.

VIDEÓ: Magyar Péter október 23-ról, provokációkról, családi pótlékról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Nemrég adták át a Keleti pályaudvart, máris gond van a biztosítóberendezéssel
Kevesebb vágányon közlekednek a vonatok, így több járat forgalmát is átszervezték. Egyes vonatok más budapesti elővárosi állomásokon fordulnak, mások pedig késéssel indulnak a Keletiből.


Meghibásodott a biztosítóberendezés a frissen felújított Keleti pályaudvaron, így kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok. A MÁV közlése szerint

ezért kora délutántól több járat forgalmát átszervezték: egyes vonatok más budapesti elővárosi állomásokon fordulnak, mások pedig késéssel indulnak a Keletiből.

Nem ez az első alkalom, hogy gond van a Keleti pályaudvar biztosítóberendezésével – emlékeztet a Telex. Az állomást alig egy hónapja nyitották újra egy négy hétig tartó felújítás után, de már akkor sem ment minden simán.

A tervezett szeptember 21-i újranyitáskor a hajnali órákban a biztosítóberendezésben zavart tapasztaltak, amit az idézett elő, hogy az állomás hosszan állt áramtalanítás alatt. A hibaelhárítás másnapig elhúzódott.

A MÁV legutóbbi közleménye szerint a mostani hiba miatt a Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem járnak, viszont a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Keleti pályaudvar helyett a Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek és onnan indulnak Gyöngyös, Eger irányába. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, de az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A békéscsabai IC-k Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza, a 12:13-kor Szombathelyre induló Savaria IC (IC 934) pedig kimaradt. A Rippl-Rónai IC (IC 824, IC 823) helyett pótlóbusz jár Dombóvár és Kaposvár között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: