Óriási pusztítást végezne Kijevben egy taktikai atomfegyver, de a fronton nem sokat segítene Putyinnak
Joe Biden szerint az 1962-es kubai rakétaválság óta nem volt akkora a nukleáris háború kockázata, mint most. Az amerikai elnök szerint a világ egy Armageddonnal néz szembe, ha Vlagyimir Putyin taktikai nukleáris fegyvereket vet be Ukrajnában.
Bár a hírszerzés szerint egyelőre nincs jele annak, hogy az orosz elnök valóban ilyesmire készülne, a közvélemény olyan fogalmakkal ismerkedik, amelyek szinte már teljesen feledésbe merültek a hidegháború vége óta. Például azzal, mi a különbség a taktikai és a stratégiai atomfegyverek között, vagy épp mekkora pusztítást végezne egy 5-10 kilotonnás atombomba.
Legutóbb 1962-ben sordódott a világ vészesen közel egy atomháborúhoz, amikor a Szovjetunió nukleáris fegyvereket küldött Kubába, mire az Egyesült Államok tengeri blokáddal reagált. Akkor egy hajszálon múlt a katasztrófa, mert egy szovjet tengeralattjáró tisztjei már el is döntötték, hogy nukeáris torpedót lőnek ki az amerikai hadihajókra, de egy tiszttársuk szerencsére lebeszélte őket erről. Végül a nagyhatalmak is megegyeztek: a szovjetek leszerelték a kubai rakétáikat, cserében az amerikaiak kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem rohanják le Kubát, és a Törökországba telepített fegyvereiket is visszavonják.
A katonai szakértők azt találgatják, eljöhet-e egy olyan pont, amikor hatalma megvédése érdekében taktikai atomfegyverekhez nyúl. A sorozatos harctéri vereségek és az részleges mozgósítás következtében elszenvedett népszerűségvesztés kompenzálásaként akár komolyan is fontolóra veheti a bevetésüket.
Az biztos, hogy ilyen fegyverekből bőven van az oroszoknak.
A hidegháború idején Egyesült Államok és a Szovjetunió fegyverkezési hajszájában nem csupán a világméretű pusztításra alkalmas interkontinentális ballisztikus, valamint a közepes hatótávolságú atomfegyverekből halmoztak fel jelentős mennyiséget, hanem a taktikai atomfegyverekből is. Ezeket elsősorban nem az erejük, hanem a hatótávuk különbözteti meg a stratégiai atomfegyverektől. Jellemzően az 5500 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárazföldi rakétákat, a modern tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakétákat és a nehézbombázók által szállított bombákat szokás a stratégiai atomfegyverek kategóriájába sorolni, míg a kisebb hatótávolságúakat taktikai atomfegyvereknek hívják.
Az amerikaiaknak 1967-ben volt a legtöbb ilyen fegyverük, azóta azonban a számuk csökkent, főként a hidegháború befejezése után. Az Egyesült Államoknak jelenleg körülbelül 200 taktikai atombombája van, ezek fele Európában található. A 0,3-170 kilotonnás atombombákat hat légibázison tárolják Olaszországban, Németországban, Törökországban, Belgiumban és Hollandiában.
Ezeket ráadásul folyamatosan modernizálták. A DefenseOne katonai magazin idézi a Johns Hopkins egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának 2017-ben megjelent tanulmányát, amely szerint „Oroszország, miután rájött, csak nukleáris fegyverekkel ellensúlyozhatja a NATO hagyományos fegyverzetének fölényét, nagy erőkkel folytatta kutatási és fejlesztési programját a kisebb hatású atomfegyverek terén."
Ez a „kisebb hatás” azonban valójában óriási pusztítással járna, attól függően, hogy egy ilyen fegyvert hol vetnek be. A NukeMap online térképmodell szerint például
Bár az oroszok a hagyományos fegyvereket civil lakosok ellen is habozás nélkül bevetették, és egy ekkora csapás lélektanilag megrendítően hathatna Ukrajnára, politikailag mégis óriási kockázatokat hordoz. Putyin azon országok számára is vállalhatatlan partnerré válna, amelyek eddig semlegesek maradtak a mostani konfliktusban, így jó eséllyel eveszítené Kína és India jóindulatát is. A világ minden bizonnyal olyan mértékű emberiesség elleni büntettel vádolná, amihez hasonlóra csak kevés példa volt a történelemben.
Annak jóval nagyobb esélye van, hogy Moszkva a fronton próbál taktikai atomfegyvert bevetni. Ezek a harctéren elsősorban arra jók, hogy megsemmisítsenek velük egy ellenséges haderő-koncentrációt, vagy fontos utánpótlási raktárakat.
„Egy 5 kilotonnás nukleáris robbanás hatékony gyilkos lenne, de csak egy viszonylag kicsi, 1-1,5 kilométeres körzetben. Azoknak viszont jók lennének a túlélési esélyei, akik legalább 2 kilométerre, vagy attól távolabb tartózkodnak, és védőfelszerelésük is van. Éppen ezért az atomfegyver bevetésével nem valószínű, hogy meg lehet állítani vagy visszaszorítani egy 20-30 km hosszú frontszakaszon az ellenség előrenyomulását” – írja Michael Frankel, a 2017-es tanulmány egyik szerzője.
A környezeti hatás viszont annál súlyosabb lehet, ugyanis egy harci célokból bevetett atomfegyvernél szinte lehetetlen megjósolni, hogy a sugárszennyezés meddig terjedhet például a szelek vagy az esők útján.
Edward Geist, a RAND Corporation politikai elemzője a közelmúltban arra figyelmeztetett: azok a tanulmányok, amelyeket a hidegháború idején születtek, túlságosan leegyszerűsített fizikai és számítógépes modellek alapultak, éppen ezért erősen félrevezetők. Könnyen lehet, hogy
Legalább ekkora kockázatot jelenthetnek Putyin számára a politikai és a katonai következmények. Amerikai illetékesek nem árulták el, hogy milyen módon válaszolnának egy atomfegyver-bevetésére, de azt kijelentették, hogy a válasz „katasztrofális” lenne az orosz haderőre nézve.
Ez nem feltétlenül jelent nukleáris válaszcsapást, de a homályos megfogalmazás szakértők szerint segítheti, hogy könnyebben kiszúrhassák, ha Putyin csakugyan készül valamire. Ha ugyanis az orosz elnök nem tudja megjósolni az Egyesült Államok válaszát, egy taktikai atomfegyver bevetése előtt kénytelen lenne a teljes nukleáris haderejét készültségbe helyezni, ami azt jelentené, hogy tengeralattjárók indulnának ki a tengerre, teljes készültségbe helyeznék a rakétaerőket, felszállásra készen várakoznának a reptereken a stratégiai bombázók. Mindez egész biztosan nem kerülné el a nyugati katonai hírszerzés figyelmét, és így arra is több esély lenne, hogy Putyint rákényszerítsék a terv elvetésére.