HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva

A kormányfő válaszolt Hegedűs Zsuzsának, aki a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde miatt lemondott a tisztségéről. A lemondást egyébként elfogadta.

Link másolása

Lemondott a társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségéről Orbán Viktor egyik legrégebbi tanácsadója, Hegedűs Zsuzsa. A HVG-nek a szociológus elküldte azt a levelet, amit kedden a miniszterelnöknek írt, ebben indoklásként az szerepel, hogy

Orbán Viktor tusnádfürdőn elhangzott, „szégyenteljes állásfoglalása” miatt távozott pozíciójából.

„Nem tudom, hogy’ nem vetted észre, hogy a korábbi migráns- és Európa-ellenességből egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci szöveget adsz elő, amikor, szokásod szerint átolvastad a beszédet. De ettől, a tény súlyossága miatt, még közel 20 éves barátságunk okán sem tudok ezúttal eltekinteni” – fejtette ki Hegedűs Zsuzsa.

Kedden délután Orbán Balázs államtitkár a Facebook-oldalára kitette a miniszterelnök válaszát is, aki ezt írta:

„Kedves Zsuzsa!

Te sem gondolhatod komolyan, hogy húsz év közös munka után rasszizmussal vádolj engem. Te tudod a legjobban, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi.

Ezer éve ismerjük egymást. Tudhatod, hogy fölfogásom szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett. Ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva.

Döntésedet egyébként sajnálom. Tudomásul veszem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely nem hisz abban, hogy Tompos Márton ellen kínai rendőrök intézkedtek, pedig videó is van róla
Indoklása egyszerűen az volt, hogy „Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”. Az esetről videó is készült, mutatjuk.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt a hvg.hu újságírója megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy a Momentum országgyűlési képviselőjét, Tompos Mártont kínai rendőrök vonták kérdőre egy EU-s zászló miatt.

Gulyás válaszában elmondta, nem hiszi, hogy az eset egyáltalán megtörtént volna, de ha mégis, akkor ki kell vizsgálni.

„Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”

– magyarázta hitetlenkedését Gulyás, majd hozzátette, hogy hatósági intézkedésre Magyarországon csak magyar rendőr jogosult.

A kérdéses eset itt látható videón:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Megöltem a gringókat” – mondta állítólag barátnőjének a mexikói, akit a három szörfös elrablásával vádolnak
A két ausztrál és egy amerikai kempingezés közben próbálta megakadályozni, hogy ellopják autójuk gumiabroncsait. Fejbe lőtték és egy kútba dobták őket.

Link másolása

Jelenleg emberrablással gyanúsítják, de várhatóan gyilkossággal is vádolni fogják azt a mexikói férfit, akit egy ausztrál testvérpár és amerikai barátjuk eltűnése miatt idézett be a bíróság, írja a BBC.

Jake és Callum Robinson barátjukkal, Jack Carter Rhoaddal utazott a mexikói Ensenadába, ahol

szörfözni terveztek a tengerpartnál, de eltűntek, majd egy héttel később egy kút mélyén találták meg holttestüket.

A barátokat, akik korábban már jártak Mexikóban, és nem gondolták, hogy bajuk eshetne, kempingezés közben támadhatták meg, amikor meg akarták akadályozni, hogy ellopják az autójuk gumiabroncsát.

A férfiakat előbb fejbe lőtték, így felmerült a gyanú, hogy a drogkartellek műve lehetett, de a hatőságok inkább egy félresikerült rablásra gyanakodnak.

A feltételezett gyilkos eddig még nem tett tanúvallomást, de az ügyészség szerint 23 éves barátnőjének azt mondta, hogy „megölte a gringókat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Micimackónak öltözve tüntetett a Momentum a kínai elnök és Orbán találkozója ellen
A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket. Tibeti és tajvani zászlókat is vittek. Mind a jelmezt, mind a zászlókat szigorúan tiltják Kínában.

Link másolása

Micimackó-jelmezben, illetve tibeti és tajvani zászlókkal tüntettek a Momentum politikusai és aktivistái Hszi Csin-ping kínai államfő budapesti látogatása ellen a Karmelitánál, írja a 444.

A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket, így rendőri kísérettel járták végig a várnegyedet.

A tajvani és tibeti zászló lengetése Kínában szigorúan tilos, ugyanis a kommunista állam nem ismeri el függetlenségüket, a Micimackó pedig 2017-ben lett politikailag érzékeny téma, amikor az interneten virális lett egy kép, ami a mesefigura és Hszi Csin-ping kínai elnök közti hasonlóságon élcelődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET: