HÍREK
A Rovatból

Orbán: A költségvetés nem tud kigazdálkodni egy járulékcsökkentést

„A 2023-as év egy mindannyiunktól komoly erőfeszítést igénylő időszak lesz” a miniszterelnök szerint.


A munkavállalók legalább 15 százalékos minimálbér-emelést szeretnének a magas infláció miatt, amit a munkaadók akkor tudnának megadni, ha a kormány csökkenti a járulékaikat. Erre Orbán Viktor "20 éves a Széchenyi Kártya Program" című ünnepi gálarendezvényén úgy reagált, hogy a kormány most nem tud járulékot csökkenteni.

„Nem tudjuk csökkenteni a tb-járulékot, mert a falnál vagyunk már, nincs hová hátrálni. Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést”

- mondta a miniszterelnök a Portfolio tudósítása szerint.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének titkára az RTL Híradónak azt mondta a kormányfő kijelentésére reagálva, hogy elölről kell kezdeni a minimálbérről szóló tárgyalásokat, ezzel pedig nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Perlusz László szerint a munkaadók egyedül nem tudják vállalni a 15 százalékos béremelést, nem lehet csak az ő vállukra tenni ezt a terhet.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint a legalacsonyabb keresetűek bérét mindenképpen emelni kell.

Az RTL Híradó riportja:

Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videója szerint arról is beszélt a keddi eseményen, hogy a vállalatoknak és az államnak együtt kell működnie, különben a magyar gazdaság nem lesz sikeres 2023-ban, sok vállalat pedig túl sem éli a következő évet. Elmondta, hogy 290 milliárd forintot fordít a kormány a Széchenyi kártyarendszer támogatására, 220 milliárdot adnak az "energaintenzív" kategóriába eső kis- és középvállalkozásoknak, és gyármentő programot hirdetnek a gyárak megsegítésére.

„A 2023-as év egy mindannyiunktól komoly erőfeszítést igénylő időszak lesz” - mondta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sztárparádé a Tisza Párt rendezvényén: Vadon Jani, Caramel és Lilu részt vettek a Nemzeti Meneten
Magyar Péterék március 15-i budapesti rendezvényére sok híresség látogatott ki, akik posztoltak is a menetről. Vadon Jani még a Kossuth-szoborral is lőtt egy szelfit.


Két nagy tömegrendezvény uralta a március 15-i budapesti utcaképet: a Fidesz Békemenetet, a Tisza Párt pedig Nemzeti Menetet tartott. Míg a kormányoldal eseményén is megfordultak ismert arcok, a 24.hu cikke szerint a Tisza rendezvényén sem volt hiány hazai hírességekből.

A vonulók között feltűnt például Lilu, aki többször is posztolt a menetről. Vele tartott Kajdi Csaba is, aki egy közös szelfit kommentált. Számos fotót tett közzé Molnár Áron, egy általa készített képen - többek között - Lovas Rozi, Pottyondy Edina és Gryllus Dorka is látható. Szintén a tömegben fotózkodott Lengyel Tamás, a feleségével érkező Molnár Ferenc Caramel, az édesanyjával részt vevő Wossala Rozina, valamint Vadon Jani is.

A résztvevők közül többen nem is rejtették véka alá, miért mentek ki. Lilu a tömegben állva arról beszélt, csodálatosnak tartja a hangulatot.

„Az a helyzet, hogy tényleg csodálatos itt lenni és… Ez nagyon szép. Ez, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyi ember akar változást. Békés, szép tömeg, ez a sok fiatal, ez a sok-sok ember, ez… biztos, hogy mindig emlékezni fogok erre a délutánra.”

Kajdi Csaba modellügynökség-tulajdonos a közös fotójukhoz azt írta:

„A barátaimmal mi is megünnepeltük március 15-ét, nemzetünk egyik legfontosabb napját! Ez a nap fontosabb, mint gondolnánk! Ez a nap a szabadságról, a magyarság egységéről és a nemzetünk sokszínűségéről szól számomra! Itt nincs szükség propagandára, gyűlöletre, jelszavakra és egyéb őrületre! Európai nemzet vagyunk és annak is kell lennünk!”

A helyszíni hangulatról Caramel azt mondta, életében nem látott még ekkora tömeget.

Vadon Jani a Hősök terén Kossuth Lajos szobrával fotózkodott, képéhez pedig azt írta, sehová sem kellett felmásznia, mert voltak, akik felhúzták őt.

Lengyel Tamás fotójához csak ennyit fűzött hozzá: „Csak úgy hömpölygött a tömeg. Április 12!”

A Mexikóban tartózkodó Szorcsik Viki színésznő sem maradt csendben, és egyértelmű politikai üzenetet fogalmazott meg.

„Április 12-én még a HOLDRÓL is visszajönnék, hogy véget vessünk a mocskos diktatúrátoknak! Jancsi bácsi, vége van! Vasárnap az ÚR NAPJA, nem a tiétek!”

– írta, csatolva egy cikket arról, hogy Lázár János szerint a Békemeneten voltak többen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemérték: kétszer annyi ideig tartott Magyar Péterék vonulása mint a Békemeneté
Tomanovics Gergely és Sziklai Zsolt aktivisták timelapse-videóval mérték le a március 15-i felvonulásokat. A mérésük alapján a Nemzeti Menet kétszer annyi idő alatt haladt el teljesen a kamera alatt, mint a Békemenet.


A mérést – amelyről a 444.hu számolt be – Tomanovics Gergely, korábbi fideszes videósból lett aktivista készítette Sziklai Zsolttal közösen. Az általuk rögzített összehasonlító timelapse videóból kiderül:

míg a Békemenet résztvevői nagyjából 50 perc alatt haladtak át a Margit hídon, addig a Tisza Párt által szervezett Nemzeti Menetnek pontosan kétszer ennyi időre, 100 percre volt szüksége, hogy a kihelyezett kamera előtt elhaladjon a menet vége is.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az időtartam önmagában nem egyenlő a létszámmal, azt a vonulás sebessége, a tömeg sűrűsége és a menet szélessége is jelentősen befolyásolja.

Nem ez volt az első ilyen mérés. Tomanovicsék már tavaly október 23-án is hasonló módszerrel vetették össze a két tábor felvonulását, és akkor is arra jutottak, hogy a Magyar Péter által megmozgatott tömeg közel kétszer annyi ideig vonult el a kamera előtt.

Az akkori eseményről készült kutatói becslések szintén a Tisza-rendezvény nagyobb méretét valószínűsítették, az ELTE felmérése alapján másfélszer-kétszer annyian lehettek a Nemzeti Meneten, mint a délelőtti Békemeneten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip Magyar Péternek: Te piszkos áruló, te vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz, te!
A kormánypárti producer nem hagyta szó nélkül Magyar Péter vádjait, miszerint fizetett és kényszerített bértapsolók vettek részt a Békemeneten. Facebook-posztjában keményen odaszúrt a Tisza Párt vezetőjének, felemlegetve fideszes múltját.


Rákay Philip a Facebookon reagált Magyar Péter egy korábbi bejegyzésére, amelyben a Tisza Párt vezetője azt írta, hogy a 14 órakor kezdődő Nemzeti Menetet „nem csak a Holdról és az utasszállító repülőkből, de Moszkvából is lehet majd látni.” Magyar Péter szerint az ő rendezvényükön „nem fizetett és kényszerített bértapsolók, hanem sok százezer hazaszerető magyar ünnepel majd”.

Rákay - aki a Kossuth téri kormányrendezvény műsorvezetője volt - erre a bejegyzésre reagálva azt írta, hogy Magyar Péter „nem nyugszik”. Rákay Philip feltette a kérdést Magyar Péternek, hogy milyen „fizetett és kényszerített bértapsolókról” hazudozik, „elvetemült gazembernek” nevezve a Tisza Párt vezetőjét.

„A Békemeneten és Orbán Viktor gyűlésein patrióta, magyar hazafiak vesznek részt, évtizedek óta. Milyen rövid az emlékezeted, te piszkos áruló”

– írta a producer.

Rákay szerint nem volt olyan régen, hogy Magyar Péter is ott volt ezeken a gyűléseken. „s minden alkalommal kezedet, lábadat törted, hogy valahogy észrevetesd magad Orbán Viktorral, mérsékelt sikerrel…” – áll a bejegyzésben, amit Rákay azzal zárt, hogy

Magyar Péter szerinte egy „vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz”.

Rákay Philip kormánypárti médiaszereplő, producer, aki több kormányközeli nagygyűlés házigazdájaként is feltűnt. Ő rendezte az Aranybulla című sorozatot, amit a magyar Trónok Harcaként marketingelt a közmédia, de valójában csak monoton hangon történészek elemzik II. András magyar királyt, akit valamiért korszakos zseniként akar bemutatni a mű.

Szintén ő rendezte a Most, vagy Soha! című alkotást, vagyis a Petőfi Sándorról szóló 2024-es filmet, aminek vegyes volt a fogadtatása.

Rákay azzal került fel tegnap a lapok címlapjára, hogy az általa megfilmesített legendás költő egyik vulgáris versét idézte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egy megyei lap AI-hamisítvánnyal bizonygatta, hogy milyen sokan voltak a Békemeneten
Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lap - valószínűleg véletlenül - betett egy mesterséges intelligenciával készült képet a kormánypárti gyűlésről szóló galériájába. A fotóval - a hihetetlen tömeg mellett - sok dolog nem stimmelt: a Lánchíd rossz helyre került, irreálisan szélessé vált a rakpart, a Budai Várnak pedig hűlt helye volt.


Soha nem látott méretű tömeg hömpölyög a pesti rakparton, a Parlament elé tolták és elforgatták a Lánchidat, a Budai Vár pedig rejtélyes módon eltűnt – ez a szürreális látvány fogadta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportál, a Szoljon olvasóit.

A március 15-i események után, amikor a közéletet az a kérdés tartotta lázban, hogy a Tisza Párt Nemzeti Menetén vagy a Fidesz Békemenetén voltak-e többen, a megyei lap egy 16 képből álló válogatást tett közzé „A Jászkunság is képviseltette magát a Békemeneten” címmel.

Forrás: Szoljon.hu
A valódi fotók közé azonban becsúszott egy olyan tömegkép is, amellyel több dolog sem stimmel. A fotón ugyanis a pesti rakpartot jelentősen kiszélesítették, a Lánchidat a Parlament elé mozgatták, a Budai Várnak nyoma veszett, Buda látképe pedig teljesen átalakult, de a Gellért-heggyel és a többi híddal sincs minden rendben. A képen látható tömeg is túlzónak tűnik, ráadásul a menet a valóságban nem is járt a pesti rakparton.

A Szoljon a fotóválogatásban sehol sem jelezte, hogy a képet mesterséges intelligencia készítette, egyszerűen a többi, valódi fotó közé illesztette. A kép egyébként mémként már terjedt az interneten, de az kérdéses, hogy a lap szerkesztősége honnan vadászta le. Az mindenesetre egészen biztos, hogy nem a Miniszterelnöki Kabinetirodától származik – írja a Telex.

A képet már a Békemenet előtt osztogatták a magukat Digitális Polgári Körnek/Orbán Viktor rajongói felületnek kiadó ellenzéki paródiaoldalak, így nem kizárt, hogy a kép nem is fideszes körökből jött.


Link másolása
KÖVESS MINKET: