Önkéntesen segítik az érettségizők pályaválasztását szabadidejükben a fiatal mentorok
Az érettségi utáni továbbtanulás kérdése rengeteg diák számára okoz fejtörést. Sokan még a jelentkezési határidő előtt közvetlenül sem tudják, melyik egyetemre vagy főiskolára szeretnének bekerülni, ezen belül milyen szak érdekli őket leginkább, és egyáltalán, mi várja majd őket jövő szeptembertől.
Harmadik éve működik a Konnekt Mentorprogram, ami azért jött létre, hogy megkönnyítse ezt a döntést. A többnyire huszonéves mentorok fizetség nélkül vállalják a diákok segítését októbertől májusig, cserébe új kihívásokat és rengeteg közösségi élményt kapnak. Stumpf Kata, a program egyik alapítója nemrég a TEDxYouth konferencián tartott előadást Budapesten, ennek főpróbáján beszélgettünk.
– Mit gondolsz, a mai tizenévesek mekkora részének okoz fejtörést az, milyen irányban tanuljon tovább?
– Szerintem majdnem mindenkinek. Ez abból is fakad, hogy ma már elég nagy az átjárás egyik szakmából a másikba. Például nem feltétlenül kell kommunikáció és média szakot elvégezned, ha a médiában akarsz dolgozni. Nem csoda, hogy teljesen elveszettnek érzi magát egy fiatal, hallva a rengeteg kurta életutat az Y generációtól.
De még ha valaki az alapvető irányt tudja is, például hogy orvos vagy jogász szeretne lenni, ettől függetlenül nagy a homály azzal kapcsolatban, pontosan hogy néz ki az az út, menjen-e külföldre, hogyan készüljön fel az egyetemi létre, és még sorolhatnám.
Emellett vannak azok, akik teljesen elveszettek, tehát egyáltalán fogalmuk sincs, mihez akarnak kezdeni érettségi után, de a nagy átlag inkább az, hogy négy-öt különböző szakma is van a fejükben.
Stumpf Kata
A teljes TEDx-es előadás:
– Mi lehet ebben segítségükre, ha a ti programotokat nem nézzük?
– Szerencsére egyre több nyitott tanár van, hiába könyveljük el gyakran a középiskolákat úgy, hogy egyáltalán nem egyénközpontúak és csak az egységes követelményrendszert akarják behajtani mindenkin. Az utóbbi időben mintha elindult volna egy változás: sokan érzik, hogy segíteniük kell, engem is többen megkerestek, hogy beszéljek a diákjaik előtt.
Emellett pedig vannak nagyon jó lehetőségek is. Nem feltétlenül az egyetemi nyílt napokra gondolok, hanem olyan programokra, amelyek segítenek belelátni egy-egy szakmába. Például meghívnak valakit, hogy meséljen egy munkanapjáról. Manapság egyre inkább divatba jönnek az önismereti tréningek is: a szüleink generációjához képest sokkal többet foglalkozunk magunkkal ilyen módon, népszerűbbek a különféle coaching foglalkozások, személyiségtesztek. Jó lenne, ha ezt még jobban a középiskolásokra szabnák, mert most inkább az egyetemisták és a friss diplomás pályakezdők adják a fő célcsoportot.
– Szerinted az, hogy valaki milyen szakra jelentkezik egyetemen, mennyiben befolyásolja a későbbi pályaválasztását?
– Ketté kell választani a dolgot: vannak azok a szakmák, ahová mindenképp egy specifikus végzettség kell (például a már említett jogi vagy orvosi pálya esetén), de nagyon sok olyan is, amelynél tulajdonképpen mindegy, mit végeztél. Utóbbi esetben sokkal inkább a rátermettség dönt, illetve hogy mennyit foglalkozol a saját képességeid kibontakoztatásával.
Önmaguk és a helyzetkép ismerete elősegítheti a tudatosabb döntést, ami azt eredményezi, hogy kevesebben hagyják majd ott a főiskolát/egyetemet az első év végén, vagy váltanak szakmát azután, hogy éveket öltek a kifejlesztésébe, mert későn merik önmaguknak bevallani: nem a saját útjukat választották.
Bátorság kell az újrakezdéshez, erő, anyagi biztonság és támogatás. Ez nem mindig áll együtt, így sokan egy életet élnek le rossz pályán maradva, csupán azért, mert középiskolában nem segítette senki a tudatos választást.
Mi ezt szeretnénk elkerülni.
– Hogyan építettétek fel a Konnekt Mentorprogramot, miután megvolt az alapötlet?
– Húsz diákkal és mentorral kezdtünk két éve. Nyilván a diákokkal sokkal könnyebb dolgunk volt, hiszen gyakorlatilag mindenki első szóra ugrik, ha felajánljuk, hogy segítünk a pályaválasztásban. A mentorok esetében kicsit más a helyzet, hiszen nekik azért elég sok időt rá kell szánni a részvételre önkéntesen, havi 20-25 óra az elvárt mennyiség. De hihetetlenül jó érzés volt, hogy ennek ellenére nagyon simán ment az ő kiválasztásuk is. Első körben főleg ismerősök felé tapogatóztunk, és a többségüknek elég volt annyit elmondani, milyen problémán szeretnénk segíteni. Azonnal tudtak vele azonosulni, általában olyasmit reagáltak, hogy milyen kár, hogy amikor ők voltak végzősök, még nem létezett ilyen lehetőség.
A program a mentor-diák személyes találkozókon alapszik. Az önismeretből kiindulva a közös kutatáson és felfedezésen át fél év elteltével eljutnak oda, hogy a diáknak sokkal több valós információ, gyakorlati példa és személyes kapcsolat lesz a döntése mögött.
Vegyünk egy példát: ha a diák gazdálkodás és menedzsmentre szeretne menni, akkor egyrészt tudja, hogy milyen jó készségei vannak, amik erre terelik, tudja, hogy az adott szak pontosan mit jelent, miket fog ott tanulni, merre lehet azzal továbbmenni, miért azon az egyetemen szeretné ezt tanulni, amelyiket választja, járt már ott, beszélt már ott végzett felnőttel, aki ebben a szakmában dolgozik... És még sorolhatnám. Rengeteg dolgot lehet egy adott iránnyal kapcsolatban feltérképezni. A páros találkozókat pedig folyamatosan segítjük csoportos eseményekkel és tréningekkel. Ez a másik nagyon fontos eleme a programnak, mert hisszük, hogy minden diák közösségbe kapcsolódva tudja megtalálni önmagát és a válaszokat a kérdéseire.
– A keretszámot hogyan döntöttétek el, van-e túljelentkezés?
– Az első évben volt ugyebár 20-20, a másodikban 50-50, most pedig 37 diák és mentor. Másodjára mindenképp szerettünk volna nagyot nőni, hogy ne ketten figyeljünk az összes mentorra, hanem kénytelenek legyünk felosztani őket kisebb csapatokra. Ez azért fontos, mert a végső célunk, hogy egy keretprogramot alakítsunk ki, ami szabadon terjedhet akár vidéken is, a mi közvetlen irányításunk nélkül. Ennek első lépéseként idén már Nyíregyházán is elindult a program, 5 párossal. Mi bárhová szívesen elvisszük a programot, csak annyi szükséges hozzá, hogy minden helyszínen legyen legalább két lelkes koordinátor, akik kézben tudják tartani a programot a saját városukban.
Szerettük volna elkerülni, hogy túljelentkezés legyen és bárkit vissza kelljen utasítanunk (10 diákot sajnos így is vissza kellett), ezért a promócióra olyan nagyon nem feküdtünk rá. Nyilvánosan csak egy-két iskolában hirdettük, inkább szájról szájra terjedt.
Szerintem ha rendesen reklámoznánk, rengetegen jelentkeznének rá, de ezt tudatosan el akarjuk kerülni, amíg nincs rá megfelelő kapacitásunk.
– Mennyibe kerül a részvétel?
– A diákoknak jelenleg 7000 forintot kell fizetniük, ez pont a nyitó- és zárókonferencia költségeire elég, terembérlet és étkezés, illetve ez fedezi a mentorok részét is. Alapvetően ingyenessé szeretnénk tenni a programot, annál is inkább, mivel a célunk az, hogy egy minél vegyesebb társaság jöjjön létre, anyagi helyzettől és attól függetlenül, erősebb vagy gyengébb iskolába jár valaki.
– Minden diák-mentor páros között kialakul az összhang, vagy voltak már olyanok, akik annyira nem találták meg a közös hangot?
– Elég hosszú jelentkezési lapot kell kitölteni a diákoknak és a mentoroknak is, sok kérdést teszünk fel nekik, már az ezekre adott válaszokból is elég jó képet kapunk róluk. Második körben csoportos interjúkat csinálunk, hogy még jobban megismerjük a jelentkezők személyiségét. Ezután ülünk le a csapat tagjaival, és egy egész napot arra szánunk, hogy összerakjuk a párokat.
Vannak olyanok, akik nagyon összeillenek, szinte mintha testvérek volnának, de nem biztos, hogy feltétlenül ez a jó. Egy álmodozó, csapongó diák mellé mondjuk lehet, hogy inkább egy racionálisabb mentor kell.
A visszajelzések azt mutatják, nagyon jól működik a dolog: többnyire olyanokat írnak nekünk mindkét oldalról, hogy egyszerűen nem értik, hogyan tudtuk ennyire jól összepárosítani őket, mert szinte önmagukat látják a másikban. Persze van olyan is, amikor a két személyiség nem passzol annyira, de ilyenkor azt javasoljuk, hogy koncentráljanak erre is. Tehát, hogy hiába különböznek, próbálják megtalálni ennek ellenére a közös hangot, hiszen ez is remek fejlődési lehetőség.
– A mentoroknak mit ad a program, miért éri meg nekik a részvétel?
– Számukra főleg a közösség ad sokat, a visszajelzéseik azt mutatják, hogy nagyon értékelik a szeretetteli, őszinte, elfogadó közeget, aminek a részei lehetnek. Kihívásként és fejlődési lehetőségként tekintenek a mentorálásra. Emellett kapcsolatot is építhetnek, például van olyan mentorunk, aki egy másik mentor segítségével talált munkát magának.
– Te hogyan tudod összeegyeztetni az itteni tevékenységedet a tévés riporteri munkáddal? Mik a súlypontok?
– Egész eddig az volt az alapelvem, hogy nagyon fontos a program is, de a tévés munkám az elsődleges, az semmiképp nem mehet rá. Most viszont úgy alakult, hogy egy nagyobb összegű támogatásnak köszönhetően harmadmagammal nagyjából fél évre be tudok állni a mentorprogramba félállásban, ennek köszönhetően a tévéből kicsit vissza tudok venni. Szerencsére a riporteri munkának az a sajátossága, hogy nagyobb gond nélkül be tudnak osztani kevesebbet is, ha úgy döntök. Izgalmas időszak jön a program szempontjából, szeretném minél jobban kihasználni az abban rejlő fejlődési lehetőséget, hogy több időm lesz foglalkozni vele. Viszont nekem nagyon fontos az is, hogy mindkettőt csináljam párhuzamosan. Úgy érzem, tökéletes párja az egyik a másiknak, és folyamatosan hat a két terület egymásra.
– Hová futtatnád ki a programot, meddig növekedhet szerinted?
– Úgy gondolom, hogy lényegében bármeddig. Ideális esetben szeretnék minél több vidéki helyszínt is bevonni, emellett a budapesti csapatot is tovább építeni. Persze ahogy nő a szervezet, a főállású dolgozók számát állandósítani, aztán pedig bővíteni kell majd, amihez pénz kell, de mindenek előtt jó sok munka vele. Ezen leszünk.
Fontos viszont megemlíteni, hogy a Konnekt, mint egyesület nem kizárólagosan a Mentorprogramra jött létre. A Popper Elizával és Papp Kristóffal lassan három éve megálmodott víziónk az, hogy az egyesület égisze alatt hasonló társadalmi projektek indulnak majd el fiataloknak a szívügyeiből, mint a Mentorprogram.
Lehet az bármilyen fiatalokat érintő ügy, a lényeg, hogy valaki annyira a magáénak érezze, hogy hajlandó legyen idejét, energiáját és szívét beletenni.
Mi pedig segítjük szakmai tanácsokkal, kapcsolatokkal, intézményi háttérrel és remélhetőleg egyszer egy fizikai hellyel is, ahol sok hasonló gondolkodású fiatal időt tölthet együtt és kapcsolódhat a többiekhez.