SZEMPONT
A Rovatból

„6 fok van a lakásban, egész nap pulóverben és kabátban ülünk” – Sorsok a karácsonyi ételosztásról

Az Ökumenikus Segélyszervezet hatnapos fővárosi szeretetvendégségén jártunk, ahol napról napra egyre többen állnak sorba az alkalmanként 1000 adag meleg ételért. És már közel sem csak hajléktalanok.


„Cukorbeteg vagyok, négy hónapja levágták a lábamat, azóta nem tudok dolgozni” – kezdi történetét a 60 éves Mihácsi László, akit az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli szeretetvendégségének fűtött sátrában szólítunk meg.

A férfi korábban fuvarozási munkákból élt, nem jómódúan, de el tudta tartani a családját. A történtek óta viszont kerekesszékbe kényszerült, folyamatos gondozást igényel, esélye sincs rá, hogy volán mögé üljön.

Életét két korábbi tragédia is beárnyékolja: egyik fia idén januárban halt meg 37 évesen, miután elütötte a csepeli HÉV a Szabadkikötő megállónál, ez a médiában is hír volt. Másik fiát pedig 2018-ban, 33 évesen gázolta el egy autó Szigetszentmiklóson, ő sem élte túl a balesetet.

Felesége pszichiátriai beteg, így ő sem jöhet szóba, mint kenyérkereső. Van ugyanakkor három kiskorú gyermekük, akikről gondoskodniuk kellene, de a valóságban inkább a legnagyobb, 17 éves fiú ápolja édesapját. Emiatt még az iskolából is kimaradt, mivel minden idejét mellette kell töltenie.

„Tavaly ilyenkor még elég jó helyzetben voltunk, jelenleg viszont kölcsönökből élünk, egyik napról a másikra. Ez az ételosztás nagy segítség, főleg, hogy a gyerekeknek is tudunk vinni belőle. De ha letelik a hat nap, fogalmam sincs, mi lesz. Egyáltalán nincsenek kilátásaink, se karácsonyra, se későbbre.”

Aki úgy érzi, hogy tudna segíteni Lászlónak és családjának, elérhetőségét szerkesztőségünkből kérheti el.

„A férjem trombózissal fekszik ágyhoz kötve, dupla takaróval betakarva”

„Az év nagy részében csak margarinos kenyér jut nekünk, mást nem engedhetünk meg magunknak, mivel a férjem is beteg, le van százalékolva” – ezt már a negyvenes éveiben járó Andrea meséli néhány asztallal arrébb. Ő otthon van vele, hogy ápolni tudja, de a bevételükből még a rezsit sem tudja kifizetni.

Azt tapasztalja, hogy az alapvető élelmiszerek ára jóformán mind a duplájára emelkedett, ezért különösen nagy segítség neki az ételosztás. Az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjából pedig zöldséget, péksüteményt is szoktak hazavinni. Bár van hol lakniuk, ilyen szempontból is messze áll a helyzetük az ideálistól.

„Az ablakok cseréjére esélyünk sincsen, plédekkel próbálunk szigetelni, hogy ne jöjjön be a hideg. Most 6 ezer forintot fizetek a fűtésért úgy, hogy a radiátor nincs is bekapcsolva. Pulóverben, kabátban ülünk a lakásban, mert nagyjából 6 fok van odabent. Ha rendesen fűtenénk, 19-23 ezer forint között lenne a gázszámlánk, ezt képtelenek vagyunk kigazdálkodni.”

Andrea még úgy-ahogy kibírja ezeket a körülményeket, mivel sokat mozog a lakásban napközben, férje viszont mélyvénás trombózissal ágyhoz van kötve, dupla takaróval kell betakarni.

Újabb néhány asztallal arrébb a 73 éves Tavaszi Péter fejezi épp be az ebédjét. Tolna megyéből származik, de már hetedik éve Budapesten él, jelenleg felváltva hajléktalanszállón és a környékbeli bokrokban.

„Nem nagyon szeretek bejárni, mert sok a poloska. Inkább keresek egy félreeső zugot, három-négy paplannal betakarózva át lehet vészelni az éjszakát.”

A férfinek volt lakása, de állítása szerint a gyerekei eladták a feje fölül. Dolgozni viszont utána is tudott még egy ideig, mint kőműves és tetőfedő alpinista, azonban egy ideje nincs munkája. Eredeti szakmájába legyengült egészségi állapota miatt most már nem is tudna visszatérni, portásként vagy takarítóként viszont szívesen elhelyezkedne.

Úgy néz ki, lesz is egy hasonló lehetősége: ha minden jól megy, sógornője jóvoltából januártól az egyik közeli hipermarketben tolhatja vissza a bevásárlókocsikat. Ha lesz elég bevétele, szeretne kivenni egy szobát, hogy legalább rendes fedél legyen a feje felett.

Az ételosztást nagyon jó kezdeményezésnek tartja, korábban az egyik tévécsatorna híradójának is nyilatkozott már, ott is csupa jót mondott róla.

Egy kis figyelmesség sokszor többet ér, mint maga az étel

Bár a sor hosszú és folyamatosan érkeznek az új emberek, ebből nem érdemes mélyebb következtetést levonni, mivel attól is függ, mennyire terjed az akció híre – mondja Gáncs Kristóf, kommunikációs igazgató.

De ahogy mi is tapasztaltuk, már közel sem csak hajléktalanok élnek a lehetőséggel, hanem egyre több egyedül élő idős, vagy akár családos ember, akiknek fedél ugyan van a fejük felett, ugyanakkor ez talán az egyetlen pozitívum, amit el lehet mondani az életkörülményeikről.

A rászorultságát senkinek nem kell igazolnia, a szervezők azt feltételezik, hogy aki egy ilyen hosszú sort is hajlandó végigállni egy tál meleg ételért, az rá van szorulva a segítségre. Ráadásul az egész kezdeményezés többről is szól: igyekeznek tenni azért, hogy akiket vendégül látnak, tényleg jól érezzék magukat. A feldíszített, fűtött sátorban karácsonyi zene szól, az önkéntesek pedig el is beszélgetnek a betérőkkel, mivel azt tapasztalják, hogy a nehéz helyzetben lévőknek egy kis figyelem sokszor még többet is tud adni, mint maga az étel.

Az 1000 adag általában másfél-két óra alatt szokott elfogyni, ha valaki ezalatt kétszer szeretne beállni a sorba, annak sincs akadálya. A hat napig tartó akció során mindennap másik partnercég dolgozói vesznek részt az osztásban, ottjártunkkor épp a Bankholding adta az önkénteseket. A munka előre leosztott szerepek szerint zajlik, mindenkinek megvan a maga feladata: valaki az ételt meri ki, más teát tölt, szalvétát és evőeszközt ad, vagy csak körbejár a sátorban.

Gáncs Kristóf

Valaki tavaly még adományozott, most viszont már ő szorul segítségre

Gáncs Kristóf szerint egyértelműen nehezebb ez az év a korábbiakhoz képest, mivel a rezsiköltségek és az élelmiszerárak növekedése is érzékenyen érinti a segítő munkát. Emellett a segítséget kérők mennyiségén is érezhető, hogy baj van: idén eddig 80 ezer megkeresés érkezett hozzájuk, míg a Covid előtti években ez a szám alig fele ennyi volt.

„Az igazán megdöbbentőek azok a beérkező telefonok, amikor a hívó azt mondja, hogy tavaly még adományozó volt, most viszont átkerült a másik oldalra és már neki van szüksége segítségre. Eddig is nagyon sokan éltek hónapról hónapra, az áremelkedések hatására viszont úgy tűnik, egyre többen billennek át oda, hogy egyszerűen nem tudnak kijönni a bevételeikből” – fogalmaz.

A megkeresések sokfélék lehetnek, van aki tűzifát, más rezsitámogatást, gyógyszert vagy élelmiszercsomagot kér. Ugyanakkor olyanok is akadnak, akiknek a helyzetén információval is sokat lehet javítani, mivel egyszerűen nincsenek tudatában a lehetőségeknek, amivel élhetnek. Nekik már az is segítség, ha összekötik őket mondjuk a megfelelő önkormányzati szervvel.

„Ez nem arról szól, hogy egyfajta Mikulás-automataként teljesítjük a kéréseket. Egy 4-5 fős szakmai csapat dolgozza fel őket, igyekszünk minden egyes esetet megvizsgálni, és nagyjából 30-40 százalékban segíteni is tudunk. Nyilván az olyan irreális kérések esetén, amikor valaki például lakást vagy milliós anyagi támogatást szeretne, csak a tanácsadás jöhet szóba”

– mondja Gáncs Kristóf. De ilyenkor is megnézik, van-e például olyan átmeneti otthon, ahol befogadnák az illetőt.

Bár a közvetlen segítség is fontos, munkájuk lényegének inkább a hosszú távú esélyteremtést, a felzárkóztató programokba való bevonást tartják. Hiszen ha valakit például sikerül újra integrálni a munka világába, könnyen lehet, hogy a rákövetkező évben már nem kell majd itt állnia. Egy ideális világban pedig egyáltalán nem lenne szükség ételosztásokra.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtését a 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni, további adományozási lehetőségek pedig a www.segelyszervezet.hu oldalon találhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.


Orbán Viktor a múlt héten még örömmel fogadta, hogy Magyarország lehet az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, ukrajnai háborúról szóló csúcstalálkozó helyszíne. A miniszterelnök abban bízott, hogy ezzel megmutathatja a világnak: „a békéhez vezető út Budapesten keresztül vezet”, írja a CNN.

A tervek azonban hirtelen megváltoztak. A Trump-adminisztráció végül félretette a budapesti találkozó ötletét, és ehelyett szankciókat jelentett be Oroszország két legnagyobb olajcége ellen. Ez volt az első ilyen lépés azóta, hogy Trump visszatért a Fehér Házba.

A szankciók célja, hogy csökkentsék Oroszország hadieszközeinek utánpótlását, de a magyar gazdaságra is komoly hatással lehetnek.

Magyarország továbbra is nagymértékben függ az orosz energiától. 2024-ben az ország nyersolajimportjának 92 százaléka Oroszországból származott.

Egy friss jelentés szerint Magyarország az invázió előtti 61 százalékról 86 százalékra növelte az orosz olajtól való függőségét. A dokumentum alapján

Magyarország és Szlovákia vásárlásai májusra 2060 milliárd forintot hoztak Oroszországnak.

A jelentés szerint ez „egyenértékű 1800 Iszkander–M rakéta beszerzésének költségével, amelyeket ukrán infrastruktúra megsemmisítésére és ukrán civilek megölésére használtak”.

Az orosz olaj jelenleg a Druzsba vezetéken keresztül érkezik Magyarországra, amit a nyáron több alkalommal is ukrán drónok támadtak meg. A szakértők szerint hazánk más forrásból is beszerezhetne nyersolajat, például a horvát Adria vezetéken keresztül, de eddig nem történt érdemi változás.

A CNN szerint

Orbán Viktor a magyar állami rádióban arról beszélt, hogy kormánya „azon dolgozik, hogyan lehetne megkerülni” az amerikai szankciókat, de további részleteket nem közölt.

Közben az Európai Unió is új bejelentést tett: 2027-től betiltják az orosz cseppfolyósított földgáz importját.

Orbán egy korábbi találkozón azt mondta Donald Trumpnak, hogy orosz energia nélkül a magyar gazdaság „térdre kényszerül”.

2022 februárjában, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, az EU-tagországok lépéseket tettek az orosz energiafüggőség csökkentésére. Magyarország, Szlovákia és Csehország azonban mentességet kaptak az orosz nyersolajtilalom alól, hogy több idejük legyen az átállásra.

Magyarország a leválás helyett növelte a függőséget.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a „szuverenitás” mellett áll ki – vagyis fontosnak tartja, hogy az ország maga dönthessen a stratégiai kérdésekről, beleértve a nemzetközi kapcsolatait is. Orbán az utóbbi években szoros viszonyt alakított ki Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal is.

Az új amerikai és uniós intézkedések egy olyan időszakban érkeztek, amikor Orbán Viktornak belpolitikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Az ellenzék soraiban egyre aktívabb Magyar Péter, aki korábban a kormány egyik szoros szövetségese volt, mára viszont az egyik legélesebb bírálójává vált, írja az amerikai lap.

Elina Ribakova, a Peterson Institute for International Economics vezető közgazdásza szerint

Magyarország reakciója lehet az első komoly teszt arra, mennyire veszi komolyan a Trump-adminisztráció a szankciók betartatását.

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent úgy fogalmazott: a szankciók azért váltak szükségessé, mert Putyin „nem volt hajlandó véget vetni ennek az értelmetlen háborúnak”.

Donald Trump óvatosabban nyilatkozott, reményét fejezte ki, hogy a szankciók „nem lesznek sokáig érvényben”. A budapesti csúcstalálkozóról pedig azt mondta: „meg fogjuk csinálni a jövőben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Nagyobb bajban vannak, mint gondolták - interjú a Tisza Párt elnökével
Magyar Péter szerint tanulságos volt október 23-a, ami megmutatta, milyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje. Saját rendezvényüket méltóságteljesnek nevezte. Interjúnkban arról is beszélt, hogyan képzelik el a megbékélést.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 24.



Nemcsak a Hősök tere telt meg, az Andrássy úton is sokan álltak Magyar Péter október 23-i beszéde alatt. A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy ismét országjárásra indul, még hosszabbra, mint eddig. És azt is, hogy ha győznek, megbékélési törvényt nyújtanak be a parlamentben.

A Tisza Párt elnökével arról beszélgettünk, hogyan értékeli az október 23-i rendezvényüket, mennyire tartja nagy kihívásnak a kistelepüléseken élők meggyőzését, és hogyan képzelik el a megbékélést.

- Ilyenkor szokás értékelni azt, hogy mi történt a mai napon, és már láttam is néhány értékelést. A Híradó.hu-n sokat nem találtam, csak annyit, hogy Orbán Viktor bejelentette, győztek, mert kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Nemzeti Meneten. A Magyar Nemzetben Deák Dániel arról írt, hogy Magyar Péter csúnyán kudarcot vallott. Mit gondol ezekről?

- Nem szabad, hogy az ember elkövesse azt a hibát, hogy elolvassa a Híradó.hu-t, kivéve, ha stand upot akar nézni. Csodálkozom egyébként, hogy nem számoltak be, hiszen Császár Attila elvtárs ott volt végig a menetünkön, és feltett egy csomó kérdést, néhányra válaszoltunk is.

Szerintem a Nemzeti Menet méltó volt 1956-hoz, méltó volt a forradalmáraink emlékéhez. Én nagyon örülök, hogy rengeteg család volt ott, annak is, hogy tényleg sokan voltak. A TISZA megmutatta, hogyan tud békésen, jókedvűen áradni Budapest belvárosában.

Nagyon köszönöm azoknak, akik eljöttek, akár vidéki kistelepülésről, akár a Kárpát-medence bármely részéről, voltak Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, sőt Kárpátaljáról is, és még az Egyesült Államokból is jöttek honfitársaink, nagyon hálás vagyok nekik. Szerintem mindenki látta, mekkora volt ez a menet, milyen méltóságteljes volt. Ugye nulla forint állami pénz van benne, töredékéből hoztuk ezt össze, mint az állampárt, amely sok milliárd forint adófizetői pénzt elégetett a monumentális, grandiózus - "very big", ahogy Trump elnök szokta mondani - rendezvényükre a Kossuth téren.

Azért csináltak ekkora színpadot, hogy a fél Kossuth teret elfoglalják, és úgy tűnjön, mintha tele lenne a tér.

Féltek attól, hogy nem lesz tele, és hát ez egy jó tanulság volt. Szerintem Kubatov elvtársat nem biztos, hogy megdicsérik ma, mert ha ilyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje, mint amit ma láttunk, hogy fenyegetéssel, zsarolással, ígérgetéssel, ingyenes falubuszokkal, élelmiszercsomaggal ennyit sikerült összehozni, akkor még nagyobb bajban vannak, mint gondolták.

- Út a győzelembe néven új országjárásra indul. Nem tudom, hogy mennyire látta Bedő Dávid videósorozatát, aki elment nagyon szegény településekre, és az látszott, hogy ott még nagyon kemény munkát kell a Tiszának elvégeznie, ha nyerni akarnak.

- Mi is rengeteg ilyen településen voltunk. Jártam az Ormánságban, Borsodi kisfalvakban, nagyon sok kicsi településen. Szerintem kicsit pesszimista volt a képviselő úr néhány összeállítása. Én nem ezt tapasztalom a magyar vidéken, a kis településeken sem.

Én azt tapasztalom, hogy olyan településeken, ahol mondjuk az Európai Parlamenti választáson egy szavazatot kapott a TISZA, ott is óriási érdeklődés van mind kérdésekben, mind javaslatokban, és azt látom, hogy magára hagyták a magyar vidéket.

A munkát nem fogjuk megspórolni, eddig sem spóroltuk meg, mi nem avatarokkal, nem digitális harcosokkal megyünk, hanem valódi hús-vér emberekkel dolgozunk, és velük jutunk el a 3155 településre, úgyhogy nem akarjuk megkerülni ezt a kérdést, és nem is fogjuk. Én mindig arra biztatom a kollégáimat is, a jelöltjeinket is, a szakértőinket is, hogy menjenek ki az emberek közé. Ha van tanulsága az országjárásnak, akkor az az, hogy egy politikus nem lehet túl sokat, csak túl keveset az emberek között.

- Arról is beszélt, hogy benyújtják a Nemzeti Megbékélés törvényt. Hogyan lehet törvénnyel nemzeti megbékélést teremteni?

- Önmagában törvénnyel nem lehet. A törvény mindig egy szimbolikus dolog. Ezt is úgy szeretnénk majd összehozni, hogy lesz egy javaslatunk, amiben mondjuk tíz fontos pont benne lesz, és hagyjuk, hogy az óellenzéki pártok, a Fidesz, vagy akár más politikai erők, vagy társadalmi csoportok is hozzászóljanak. Nem csak erről a 15-20 évről szeretnénk ezt megtenni. Nagyon sok trauma van a magyar társadalomban: holokauszt, Trianon, a németek kitelepítése, felvidéki magyarok betelepítése, '89, a rendszerváltás vesztesei és az utóbbi 15-20 év is. Óriási árokásást hajtott végre ez a két politikai erő, ha mondhatom így finoman és diplomatikusan. Azon versenyeztek, ki tud nagyobb szeletet kiszakítani az országból, ki tud mélyebb árkot ásni magyar és magyar közé. Úgyhogy nagyon sok feladatunk van. A törvény egy szimbolikus dolog lesz, de azt is együtt fogjuk csinálni.

De szeretnénk a traumákat feldolgozni, és szeretnénk valós megbékélést. A rendszerváltás nem törvényekben zajlik le, nem feltétlenül választáson, hanem a lelkekben és a szívekben. Ahhoz pedig az kell, hogy az áldozatok az elkövetők szemébe tudjanak nézni.

Ahhoz az kell, hogy kibeszéljünk dolgokat, hogy kiderüljön, ki volt a bűnös, ki volt az áldozat. Ezt szolgálja például az ügynökakták megnyitása is.

- Medgyessy Péter már kísérletezett egyfajta árokbetemetéssel, az nem hozott nagy eredményt.

- Hát azért, amikor a farkas akar a vegánoknak étrendet javasolni, az nem annyira hiteles. Tehát aki látta és emlékszik a 2002-es választásra, a 23 millió románozásra és egyéb dolgokra, ráadásul Medgyessy Péter érintett volt az ügynökügyekben eléggé vaskosan, tőle nem hangzott ennyire hitelesen. Szerintem, aki látta a mai rendezvényünket, érezte azt, átélte, az pontosan tudja, mire gondolunk. Szerintem a Fidesz szavazók is, ha látták, akkor ők is egy ilyen országban szeretnének élni.

Interjú Magyar Péterrel


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.


Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.

A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.

Az elemző úgy látja, hogy

Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.

Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.

A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.

László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte

elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.

Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Az orosz válasz: nyet-nyet-nyet-nyet” – ezért hiúsult meg a budapesti Trump-Putyin csúcs Gyarmati István szerint
Az oroszok megijedtek, de végül kijátszották Trumpot – mondja a szakértő. Amíg nem lesz komoly és hihető az amerikai elnök elszántsága a szankciókra vagy a fegyverszállításokra, addig az oroszok egyetlen lépést sem tesznek.


Egy hét alatt hatalmasat fordult Trump orosz-politikája. Nemrég még Orbán Viktor arra számított, hogy történelmi békecsúcsot tartanak Budapesten Ukrajna ügyében, az orosz és az amerikai külügyminiszter előkészítő telefonbeszélgetése után azonban mindez teljesen lekerült a napirendről. Sőt, Trump a korábbiaknál sokkal erősebb szankciókat jelentett be a Lukoil és a Rosznyeft ellen, ami Magyarország energiaellátását is érzékenyen érintheti. A Bloomberg azóta kiderítette, hogy az oroszok arra számítottak, Trump megenyhült a Donbász teljes átengedése ügyében, az amerikaiak viszont ragaszkodtak a tűzszünethez a jelenlegi frontvonalak mentén.

Mi okozhatta ezt a hatalmas féleértést? Mi motiválta Trump lépéseit, és mire játszottak az oroszok, amikor először lelkesen üdvözölték a békecsúcsot, majd hajthatatlannak bizonyultak az alapvető kérdésekben? Erről beszélgettünk Gyarmati István volt diplomatával, biztonságpolitikai szakértővel.

– A fejlemények tükrében megalapozott volt-e egyáltalán a budapesti csúcstalálkozó terve?

– Ha az amerikai elnök bejelent valamit, azt komolyan veszi, akkor igen. Donald Trumpnál viszont más a helyzet, ezek szerint nem kell mindent komolyan venni, amit mond. Persze ő komolyan gondolta, csak aztán az események talán elgondolkoztatták, meg beléptek a tanácsok is a történetbe. Trump esetében úgy működnek a dolgok, hogy a nagy bejelentéseket nem feltétlenül egy előre megtervezett sajtóértekezleten teszik, ahol a sajtóközleményt 25 szakértő átnézi előzetesen, hanem, mondjuk adott esetben Donald Trump ott ül az irodában, vagy az ágyában a számítógép mellett, és úgy érzi, csinálni kéne valami nagyon fontosat, mint ahogy Malacka érezte a bizonyos dalban, ezért beírja valamelyik közösségi médiára, hogy mit gondolt éppen, és abból máris politikai bejelentés lesz. Szerintem ebben az esetben is ez történt.

Meggondolatlanul fellelkesedett azon, hogy ez a drága Vlagyimir milyen szépen beszélt vele, és bejelentette, hogy most lesz egy csúcstalálkozó, anélkül, hogy átgondolta volna, mivel jár ez.

Aztán ebből amerikai politika lett, mert ha az elnök valamit bejelent, akkor az úgy van. El is kezdődtek a biztonsági szolgálatok előkészületei. Szerencsére Marco Rubiot jelölte ki Trump, hogy előkészítő tárgyalásokat folytasson, nem azt az idióta Steve Witkoffot. Rubio, aki szerintem talán a legjobb külpolitikusa Trump környezetének, két és fél órát telefonált Szergej Lavrovval, és Lavrov meg azt csinálta, amit régen Gromiko szokott, az egykori „Mr. Nyet”, és elmondta, hogy szó sincs megegyezésről. Rubio visszament, és elmondta ezt az elnöknek. Közben az is kiderült, amikor Volodimir Zelenszkij ott volt, hogy ő sem hajlandó elfogadni ezeket a feltételeket, és nyilvánvalóan az európai vezetők is mind interveniáltak Trumphoz. Ez még neki is sok volt, így elhalasztották a csúcstalálkozót.

– Nyilván az orosz tárgyalási pozíció egy hatalmas nagy „nem”-mel kezdődik.

– És azzal is végződik.

– A diplomáciában szokás, hogy mindenki először megteszi a maga tétjeit, aztán valahol középen találkoznak. Tehát ha az oroszok az elején azt mondják, hogy „nem”, abból – ellentétben sok más esettel – a végén is csak egy „nem” lehet?

– Az oroszoknál általában igen, most különösen. Donald Trump sajnos azt a hibát követte el, és nem először, hogy nyerő helyzetből vereséget szenvedett. Az egész csúcstalálkozó ötlete Putyin részéről azért merült fel, mert megijedt attól, hogy Trump és az európaiak bevezetik az úgynevezett másodlagos szankciókat. Trump rábeszélte Indiát, ami óriási dolog, hogy álljon be a sorba és ne vegyen orosz olajat, Japánt is rábeszélte, az új miniszterelnök is támogatni fogja ezt. Kína nem tudja pótolni: vesz ugyan orosz olajat és gázt, de nem tudja átvenni azt a mennyiséget, amit India nem vesz meg; nincs hozzá sem szállítási kapacitása, sem igénye. Szívességből nem fogja a Jangce folyóba önteni az orosz olajat. A másik, amitől az oroszok megijedtek, az a Tomahawk. Trump „készenlétbe helyezte” őket. Putyin egész akciója arról szólt, hogy ezt a két veszélyt elhárítsa, és úgy tűnik, sikerült is neki, legalábbis egyelőre „bepaliznia” Trumpot, hogy ne tegye meg azt, amit kilátásba helyezett.

Pedig ez nyerő helyzet volt, hiszen Putyin megijedt tőle.

Ez a vesztes amerikai pozíció így is marad mindaddig, amíg nem lesz komoly és hihető Trump elszántsága a szankciókra vagy fegyverszállításokra. Addig az oroszok egyetlen lépést sem tesznek.

– Trump már többször is belesétált ebbe a csapdába.

– Igen, többször. A leglátványosabban Alaszkában, ott szó szerint sétált bele, de volt több telefonos megbeszélés is. Valaki csinált egy grafikont arról, hogyan alakultak az orosz légitámadások Ukrajna ellen, és bejelölte azokat az időpontokat, amikor Putyin találkozott vagy telefonon beszélt Donald Trumppal. Kivétel nélkül mindegyik alkalom után megugrottak az orosz légitámadások. Trump nem külpolitikus, másrészt azzal dicsekszik, hogy életében egyetlen könyvet sem olvasott el, valószínűleg Kennan már túl hosszú lenne neki.

– Meg kell-e annyira ijedni a Tomahawkoktól, amikor Ukrajna hónapról-hónapra fejleszt ki elég komoly robotrepülőgép-kapacitást Amerika nélkül is?

– Az ukrán stratégia most úgy néz ki, bár nem hirdették meg, hogy orosz olajipari létesítményeket támadnak. Egyes számítások szerint az orosz finomítói kapacitás 18%-a már működésképtelen, és már ez is elég ahhoz, hogy komoly üzemanyaghiány lépjen fel Oroszországban. Megtiltották a benzinexportot, de egyes területeken így sem lehet benzint kapni, hosszú sorok vannak, sok idő után ismét a kutaknál. Ezt valahogy elviseli az orosz gazdaság, az ukránok pedig ezt akarják tovább folytatni. A Tomahawkok erre jók: mélységi csapásmérésre alkalmasak, nagyon pontosak, nagy robbanóerejűek, pontosan erre a célra valók. Azt szokták mondani, helytelenül, hogy az orosz nép mindent elvisel. Talán ezt még igen, de a gazdaságnak, a fegyvergyártásnak probléma lesz, és igazán nagy gond akkor lesz Oroszországban, amikor a hadsereg üzemanyag-ellátása válik problémássá. Ezt szeretnék elérni az ukránok nagyon helyesen, jó taktika, és ehhez kellenek a Tomahawkok.

– Ha Trump végül rájön, mire használták fel, elképzelhető, hogy a Tomahawkok mégis megérkeznek Ukrajnába?

– Abszolút, erre várunk. Kérdés, eljött-e már ez a pillanat: Trumpot már többször átverték. Normális ember egy átverés után felismeri a mintát, kettő-három-négy-öt után pedig muszáj lenne. Ráadásul fokozódik rajta a nyomás otthon. Nem gondolom, hogy például a külügyminisztere most már szó nélkül helyeselne neki, különben nem úgy tárgyalt volna, ahogy tárgyalt.

– Vajon még mi lehetett a két külügyminiszter beszélgetésében? Elképzelhető, hogy az oroszok a NATO-val kapcsolatos követeléseikhez is ragaszkodtak, hogy vonuljon vissza az 1997-es határai mögé? Ez még napirenden van?

– Abszolút napirenden van. A beszélgetés két és fél órás volt, de felezzük meg a tolmácsolással miatt. Akkor is jó másfél óra érdemi beszélgetés. Lavrovval nagyon nehéz tárgyalni, mert nem tud igent mondani; főleg semmit sem mond, csak nemet. Szerintem Rubióék idáig biztos nem jutottak el. Úgy gondolom, kizárólag az orosz–ukrán háborúról beszéltek; ott adta elő az elvárásait az amerikai külügyminiszter: azonnali tűzszünet ott, ahol a csapatok vannak, területcserével és így tovább azok, amiket szoktak, amik talán még mindig túl engedékenynek tűnhetnek, de már lehetett volna velük mit kezdeni. Biztonsági garanciákról is biztosan szó volt, de erről az oroszok hallani sem akarnak, és még néhány más dologról. Az orosz válasz pedig: nyet-nyet-nyet-nyet.

– Mikor kerülhet sor valódi tárgyalásra, akár amerikaiak és oroszok, de leginkább oroszok és ukránok között? Hány évig lehet húzni még egy ilyen háborút?

– Attól függ, mi történik a háborúban. Ha Trump „durcáskodik”, és az amerikaiak kivonulnak az egészből, az egy dolog. Ha odaadja a Tomahawkokat, az meg egy másik. Hetek alatt lehetne fegyverszünetet teremteni, ha Trump valóban beizzítja ezeket a fenyegetéseket vagy lehetőségeket. De ha minden így marad, még évekig is eltarthat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk