A Rovatból

Női agy, férfi agy: vélemények az egyéjszakás kalandról

Valóban csak az elhanyagolt feleségek és a szélhámos pasik élnek a lehetőséggel? Mit gondol erről egy férfi és egy nő?
Laskai Nelli írása aNegyven múltam ...és élvezem blogon, , Címkép: Laskai Nelli/Szávics Attila - szmo.hu
2018. november 05.



Azon embereket várjuk ide és az Instagramra, akik közelednek a negyven felé, vagy épp már elhagyták azt. Ahogy a Szex és New York-ban hallottuk: A negyven az új harminc. Bármit is jelentsen ez. Mármint a kor csak egy szám, a napunk meg olyan, amilyenné tesszük.

Az eltérő nemek különbözőségéből fakadó véleményeinket tesszük egymás mellé hétről hétre. A férfi oldalt Szávics Attila, a nőit pedig én képviselem. A kérdés mindkettőnknek ugyanaz, a válasz azonban nem mindig egyezik, sőt...

Megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy mit gondolnak az egyéjszakás kalandokról. Jellemzően a bulizó fiatalok, a hódító, szélhámos férfiak, és az elhanyagolt háziasszonyok jutottak eszükbe. De vajon tényleg csak a férfiak szeretnek élni ezzel a lehetőséggel? Szávics Attilával mindketten kifejtettük a nézőpontunkat a témát illetően. Már a téma egyeztetésekor is előfordult, hogy ellentétek fogalmazódtak meg bennünk, úgyhogy, kíváncsian vártam, hogy a “férfi agyat” képviselő szerzőtársam milyen válaszokat fog hozni az e heti kérdéssorra.

Jó ötlet egy ilyen testi kapcsolat?

Laskai Nelli: Az egyéjszakás kaland szerintem ritkán fogalmazódik meg ötletként. Inkább az érzések azok, amik életre hívják ezeket az alkalmakat. A vágy érzését pedig racionális érvekkel kiütni olykor talán lehetetlen.

Szávics Attila: Véleményünk az egyéjszakás kalandokról nagyon eltérőek. Vannak, akik szerit ez a fő bűnök egyike, és pokolra kell jusson, aki valaha is részt vett ilyesmiben. Mások elfogadóbbak, és nem ítélik meg az ilyen rövid kapcsolódást (bár nem is támogatják), és persze vannak azok az emberek, akik ennél többet nem tudnak, vagy egész egyszerűen nem akarnak kivenni a női-férfi kapcsolatokból. Az egyéjszakás kalandok legtöbbször csak a testiségről szólnak, hiszen ennyi idő alatt nehéz kiemelni a másik ember belső értékeit, éppen azért, mert nincs rá elég idő, hogy kiaknázzuk. Hogy jó ötlet-e? Ha úgy érezzük ez az, amire vágyunk, ami a pillanatnyi élethelyzetünkben szükséges, akkor igen. De csak akkor, ha a lélek elbírja. Figyeljük a bensőnket, és csakis akkor, és csakis olyannal, aki erről tud, és Ő is ugyanezt szeretné tőlünk. Minden más esetben kihasználássá válik, mert a másik fél nem sejti, hogy csak egy alkalomban gondolkodunk. Ez pedig sérüléseket okoz.

Ha helyén kezelik ezt a fajta kapcsolatot, akkor ideig-óráig adhat pozitív energiákat, de a legtöbb esetben ugyanúgy végződik. Az egyik fél lassan többet kezd el érezni. Ennek pedig nincs egészségesen végződő kimenetele.

Melyik nem és korcsoportra lehet jellemző inkább, hogy egyéjszakás kalandokba bonyolódnak?

LN: Nem ismerem a statisztikát, és nem is hiszem, hogy valódi számokat mutatnának, mert szerintem a nők nem vallanának be minden alkalmat (az őket érő megítélés miatt), míg a férfiak talán túlszámolnák ezeket az akciókat, hogy meglegyen az „alfahím- érzés”. De feltételezem, hogy minél fiatalabb, és minél hosszabb ideig szingli valaki, annál sanszosabb egy ilyen kaland az életében. Velem is fordult elő ilyen kapcsolódás, és a baráti körömből is tudok ilyen helyzetekről. Ezek alapján is megerősödik bennem a gondolat, hogy a fiatal szinglikre jellemzőbb inkább. És mindkét nemre igaz.

SZA: Azokra az emberekre jellemző, akik az életük azon szakaszában vannak, amikor leginkább magukra összpontosítanak. Akár azért, mert nincs idejük, vagy nem akarnak energiát belefektetni a komolyabb szintű kapcsolatkialakításba, akár azért, mert már eleget csalódtak, és úgy gondolják, ez az egy-két alkalom nem fogja őket összetörni lelkileg. Éppen ezért nem gondolnám, hogy korcsoporthoz kellene kötni (bár valószínűleg alátámasztható lenne statisztikákkal, hogy a tinédzserkorban lévők, és a korai negyvenesek választják legtöbbször ezt a kapcsolódási formulát).

Ha nemekre szeretnénk bontani, akkor köztudott és kijelenthető, hogy a férfiak a „kicsapongóbbak” és szabadabb elvűek, bár én ilyenkor azért megkérdezném, hogy „ha a férfiak „egyéjszakáznak” inkább, akkor azt mégis kivel teszik meg? Ugyanazon a pár nőn osztoznak?” Na ugye, kérem. Vonatkoztassunk ezért inkább el, mind a nemektől, mind a korosztályoktól, és mondjuk azt, hogy azok élnek ebben a miliőben, akik nem kívánnak komolyabb kapcsolatot kialakítani, és nem akarnak külső embereket beemelni az életükbe.

Szükséges-e, hogy szóljunk az alkalmi partnerünknek előre, hogy csak ebben az egy alkalomban gondolkodunk?

LN: Nem tűnik életszerűnek, hogy előre megbeszélik ezt a felek, pedig szerintem úgy lenne fair. Noha sosem tudhatjuk, hogy milyen érzéseket, gondolatokat indít el a találkozás. Talán túl romantikusnak tűnik, de akár párkapcsolat is lehet a kalandból.

SZA: Az, hogy egy egyéjszakás kaland valóban csupán egy alkalomról szól, előre nem tudhatjuk. Kivéve, ha kifejezetten ilyen szabályok mentén indulunk útnak. Ami viszont fontos, hogy ezt kommunikáljuk aktuális partnerünknek. Joga van tudni arról, hogy az Ő személyiségétől és emberi mivoltától függetlenül, mi nem szeretnék hosszabb távú kapcsolatot. Amennyiben ez neki sem gond, akkor minden a „törvényes” keretek között történik.

Mikor járhat sérüléssel az egyéjszakás kaland? Mik a szabályok?

LN: Testi és lelki sérülésekkel járhat, ha nem tisztelik egymást a felek. A szabály azonos, mint az összes szexuális érintkezéskor. A „nem”, az nemet jelent, és ha megegyeznek abban, hogy ez csak egy alkalomra szól, akkor nem ér további kapcsolódásokat, információkat kierőszakolni az alkalmi partnertől. Mindemellett hitegetni sem ér az új partnert a további találkozások reményével.

SZA: Ha az egyik fél többet szeretne a kapcsolódástól. Független ez attól, hogy le lettek e fektetve a szabályok, vagy nem. Ha az érzelmek beindulnak, nem sok mindent lehet tenni. Éppen ezért a legfontosabb szabályok egyike, hogy nem csapjuk be a másikat. Őszinteség! A legfontosabb szabályok egyike, mely minden kapcsolatban tűzoszlopként kell álljon előttünk. Nem csak a szerelmi életünkben, hanem minden kapcsolatban. Még a kiskutyánkkal is őszintének kell lennünk.

A kalandorok jobb, ha inkognitóban maradnak, vagy „illik” mesélniük magukról, a párkapcsolati hátterükről?

LN: Egy ilyen helyzetben mindenki annyit mond el magáról, amennyit szeretne. Egyébként, előfordul az is, hogy nem is a saját nevükön mutatkoznak be a felek. Hiszen úgysem találkoznak többet... elvileg.

SZA: Akik rutinosak az egyéjszakás kapcsolatokban, bizonyosan menettervvel és kialakított szabályrendszerrel rendelkeznek. Ettől függően vannak olyanok, akik nem csupán a partnerük testét, de a lelkét is igénylik. Kíváncsiak a másikra, érdekli őket az ember is, ott belül – és ezzel párhuzamosan magukat is át merik adni – nem csak fizikai síkokban gondolkodva. Az ilyen típusú emberek szöges ellentéte az, aki csak a legszükségesebbeket árulja el magáról, és a partneréről is a lehető legkevesebbet akarja tudni. Éppen ezért, nem minden esetben hangzanak el a következő kérdések: „Van jelenleg valakid? Férjed? Feleséged? Esetleg családod?” Csakis akkor szükséges ezekről beszélni, ha akarunk. Ha tudni akarjuk ezt az információt, mert segít a további lépésekben, akkor kérdezzük meg bátran.

Egy ilyen együttlét során mennyire legyenek őszinték a felek a vágyaikról?

LN: Az aktus során hasznos, ha úgy zajlik, hogy azt élvezik is az érintettek, és mivel egy ilyen spontán történő szexuális érintkezésnek nincs előzménye, feltérképezési szakasza, célravezetőbb lehet beszélni a vágyakról, irányítani a partnert. Mindezt természetesen úgy, hogy ne bántsuk meg a másik felet. Tisztelni kell a partnert egyetlen éjszakai kaland során is.

SZA: A női-férfi kapcsolat legintimebb része a szexualitás. Ha valahol, akkor itt élet-halál kérdése az őszinteség. Egy-egy elhallgatott, elnyomott vágy, vagy probléma hónapokkal később, óriási problémákat okozva törhet a felszínre. Akár a kapcsolatot is tönkreteheti. A szexuális vágyainkról merni kell beszélni. Ez nem barkóba, és nem torpedó. Kommunikálnunk kell, amit szeretünk, amire vágyunk, és azt is, ami már nem fér bele. Ez nem csak az egyéjszakás kapcsolatoknál fontos, hanem minden kapcsolatnál.

Szabad-e egy baráttal egyéjszakás kalandba bonyolódni?

LN: Törést eredményezhet a barátságban (főleg, ha csapnivaló volt a szex), de az érzéseknek, vágyaknak olykor nehéz parancsolni. Persze, egy rossz élmény után még az is lehet, hogy könnyebb nem beszélni a dologról, és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.

SZA: Régebben a barát mást jelentett, mint manapság. A mai lazább életszemlélet mellett bekúszott ebbe a kapcsolati formába a szexuális kalandozás is. A barátomban megbízom, rá számíthatok, a barátomat kedvelem, sőt, kötődöm hozzá. A barátom jófej és laza. Miért nem férhet ebbe bele néha a szex is? Jó a kérdés. Nagyon veszélyes vizekre eveznek azok, akik ezt beleveszik a barátság „csomagjukba”. A szexualitás teljesen megváltoztathatja a két fél közötti érzelmeket, és felbillentheti a baráti egyensúlyt. Véleményem szerint onnantól már soha többet nem lehet barátságról beszélni.

A témát illetően a férfiak vagy a nők esetében elfogadóbb a közvélemény?

LN: Egyértelmű, hogy a férfiak esetében elfogadóbb a világ. Sajnos még mindig gyakori a nézet, hogy a férfiakban ösztönösen kódolva van a hódítás, azonban, ha egy nő enged a feltámadt vágyainak, akkor ő egy megbízhatatlan, tiszteletlen nőszemély. Pedig úgy gondolom, a hormonok dolgoznak mindkét esetben...

SZA: A nőket ítéli el jobban a közvélemény, mert az elmúlt évezredekben ez így rögzült. Mivel azonban mára már jelentősen fellazult a szexuális felfogás, ezért kijelenthetjük, hogy szinte kiegyenlítődött a megítélése.

Mi a jó reakció arra, ha a szexuális együttlét után a másik fél elkéri a telefonszámot egy következő éjszakai élmény lehetőségére?

LN: Ha jól érezték magukat együtt, miért ne lehetne folytatása a dolognak? Azt viszont nem tartom fair dolognak, ha egy ilyen esetben hazugsággal folytatódik a reggel, és hamis telefonszámot ad meg valaki, vagy hitegetni kezdi a partnert, miközben pontosan tudja, hogy nem fogja többet keresni őt.

SZA: Őszintén kell reagálni erre is. Ha van esély a folytatásra, ne álljunk hát ellen. Ha azonban biztosak vagyunk abban, hogy nem akarunk többet, kedvesen, de lényegre törően közöljük. Bizonyosan megérti majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A pillanatnyi megkönnyebbülés csapdája: 3 szokás, amivel minden nap ártasz magadnak
A rövid távú hangulatjavítás és a hosszú távú célok közötti ellentét határozza meg a legkárosabb megküzdési mechanizmusokat.


Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.

A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.

Az első a halogatás „önjutalmazással”, a második az érzelmi elzárkózás konfliktushelyzetben, a harmadik pedig a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció.

Ezek a stratégiák azért különösen alattomosak, mert pillanatnyi enyhülést kínálnak: a kellemetlen feladat elodázása, a feszült vita elkerülése vagy a probléma vég nélküli pörgetése átmenetileg csökkenti a stresszt. Hosszú távon azonban a felgyülemlő teendők, a megoldatlan konfliktusok és a mentális kimerültség csak növelik a szorongást.

Az első ilyen méreg

a halogatás, de nem az a fajta, amit a lustasággal azonosítunk. Ez egy sokkal kifinomultabb csapda: az azonnali hangulatjavítás érdekében odázzuk el a nehéz vagy unalmas feladatot. „Megérdemlek egy részt a sorozatból, mielőtt nekikezdek” – mondjuk magunknak, és ezzel pillanatnyi jó érzést vásárolunk, de a feladat súlya és a közeledő határidő miatti bűntudat később sokkal nagyobb árat követel. A szakirodalom ezt a „give in to feel good” (adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat) mechanizmusnak nevezi, ami valójában egy félresiklott érzelemszabályozási kísérlet. „A legtöbb pszichológus az elkerülő viselkedés egyik formájaként tekint a halogatásra, egy félresiklott megküzdési mechanizmusként, amikor ‘azért adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat’” – magyarázza Timothy Pychyl, a Carleton Egyetem halogatás-kutatója.

A hatékony ellenlépés nem az akaraterő megerőszakolása, hanem a rendszer átverése. Az egyik ilyen módszer a kísértés-csomagolás: párosítsuk össze a „kell” feladatot egy „akarom” jutalommal. Például csak akkor engedjük meg magunknak a kedvenc podcastunk hallgatását, ha közben a gyűlölt házimunkát végezzük, vagy csak a futópadon nézhetjük a legújabb sorozatrészt. A másik bevált stratégia a mikro-szokások bevezetése:

ahelyett, hogy a teljes feladatra koncentrálnánk, tűzzünk ki egy mindössze ötperces „indító blokkot” minden nap ugyanabban az időben.

A cél nem a tökéletesség, hanem a kezdeti ellenállás áttörése; a lendület gyakran már önmagát viszi tovább.

A második romboló minta

az elkerülés egy másik formája, ami nem a feladatokra, hanem a kapcsolatainkra irányul: az érzelmi elzárkózás. Amikor egy vita során az egyik fél hirtelen elnémul, elfordul, látszólag kivonul a helyzetből, az nem feltétlenül rosszindulatú játszma. A híres Gottman Intézet kutatásai szerint

ez a viselkedés – amely a válást nagy eséllyel bejósoló „négy lovas” egyike

– gyakran a szervezet vészreakciója. A pulzus megemelkedik, a gondolkodás beszűkül, és a test „lefagyás” üzemmódba kapcsol, mert annyira túlterhelődött érzelmileg, hogy képtelen a konstruktív párbeszédre.

Ilyenkor a leghasznosabb egy előre megbeszélt protokoll alkalmazása. Ahelyett, hogy a falat bámulnánk, jelezzük a partnerünknek, hogy szükségünk van egy 15-20 perces szünetre, hogy megnyugodjunk, de ígérjük meg, hogy utána visszatérünk a beszélgetéshez. Ez a tudatos időkérés nem menekülés, hanem felelős érzelemszabályozás.

A szünet alatt fontos, hogy ne a sérelmeinken rágódjunk, hanem valami teljesen mással foglalkozzunk:

egy rövid séta, pár mély lélegzetvétel vagy zenehallgatás segíthet levinni a pulzust, és visszatérni egy higgadtabb állapotba, ahol már lehetséges a párbeszéd.

A harmadik láthatatlan energiaszivárgás

a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció. Ez az a mentális állapot, amikor egy problémán vagy sérelmen körbe-körbe rágódunk anélkül, hogy megoldást találnánk. Bár a gondolkodás hasznosnak tűnhet, valójában egy negatív spirál, ami rontja a hangulatot, gátolja a kreatív problémamegoldást, és tönkreteszi az alvást. „Olyan, mintha egy végtelen beszélgetésbe ragadnál saját magaddal” – írja le a jelenséget Dr. Jacqueline Olds, a Harvard Egyetemhez kötődő pszichiáter.

Ennek a mentális körforgásnak a megtörésére az egyik leghatékonyabb eszköz a pszichológiai eltávolodás. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „szorongok”, fogalmazzunk át: „észreveszem, hogy megjelent a szorongás érzése”. Ez a kis nyelvi csavar segít felismerni, hogy a gondolataink és érzéseink csupán mentális események, amelyek jönnek és mennek, nem pedig mi magunk vagyunk. Erre több azonnali technika is létezik: címkézzük fel a felbukkanó érzést („ez a bizonytalanság”), majd vegyünk öt lassú lélegzetet. Vagy tegyük fel a kérdést:

„Mit mondanék most, ha a saját gyerekem lenne ebben a helyzetben?”

Az eltávolodás segít megtörni a gondolati hurkot és visszanyerni a kontrollt.

Ez a három alternatíva akkor válik igazán hatékonnyá, ha mikro-szokások rendszerébe építjük be őket. Ahelyett, hogy egyszerre akarnánk megváltoztatni mindent, válasszunk egyetlen apró lépést, és azt gyakoroljuk tíz napig. Legyen az napi tíz perc séta ebéd után, óránként öt perc nyújtózkodás az ülőmunka mellett, vagy a nap kezdése egyetlen oldal elolvasásával a régóta halogatott könyvből. Sarah Hays Coomer egészségcoach szerint a „mikroadagolt jóllét” apró, életet tápláló változtatásokkal „állandó megnyugvást és struktúrát csöpögtet a mindennapi káoszba” – mondta a Forbes Health-ben. Ha egy ilyen apró szokás már automatikussá vált, jöhet a következő. Ezzel a módszerrel a nagy, ijesztő változások helyett kicsi, elérhető győzelmek sorozatával építhetjük újra a mindennapjainkat, felszabadítva az eddig láthatatlanul elfolyó energiáinkat.

Via Forbes


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Elfelejthetjük az orrspray-t? Új terápiás eszközök jönnek a szénanátha ellen
Új orvostechnikai eszközök célozzák az allergiás nátha helyi kezelését, kiegészítve a gyógyszeres terápiákat. A fototerápiás és idegi stimulációs módszerek a gyulladást csökkentik.


A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben

egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.

Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.

Az egyik leginkább kutatott terület az intranazális fototerápia, vagyis a fényterápia.

Ennek létezik otthoni, alacsony energiájú vörös és infravörös LED-fényt használó változata, amely napi kétszer-háromszor néhány perces használatot igényel, és létezik rendelői, kúraszerűen alkalmazott, kevert ultraibolya és látható fényt használó kezelés is. A tudományos bizonyítékok egyre gyűlnek: egy friss szisztematikus áttekintő tanulmány és metaanalízis, amely a témában elérhető kutatásokat összegezte, arra jutott, hogy

a fényterápia szignifikánsan csökkentheti az allergiás nátha összes fő tünetét, beleértve az orrfolyást, a dugulást, a viszketést és a tüsszögést is.

Bár a vizsgálatok módszertana még nem teljesen egységes, az irány egyértelműen ígéretes.

Egy másik,

ennél jóval invazívabb, de hosszabb távú megoldást kínáló irány a krónikus orrfolyásért és dugulásért felelős idegek célzott kezelése. Az orrban található hátsó orrideg (posterior nasal nerve) túlműködése jelentősen hozzájárul a tünetekhez. Ezt az idegi aktivitást ma már képesek csillapítani temperált rádiófrekvenciás kezeléssel, krioablációval (fagyasztással), vagy a legújabb, többpontos rádiófrekvenciás rendszerekkel.

Ezeket az eljárásokat helyi érzéstelenítésben, rendelői körülmények között végzik, és a céljuk az, hogy egyetlen beavatkozással hónapokra, sőt, évekre enyhítsék a panaszokat.

A RhinAer nevű rádiófrekvenciás eljárás klinikai vizsgálatai például hároméves utánkövetés során is tartós tünetcsökkenést és életminőség-javulást mutattak ki súlyos mellékhatások nélkül.

„Több, következetes, hároméves eredményeket bemutató tanulmánnyal a hátunk mögött a RhinAer továbbra is mércét állít a tartós, végleges és átfogó krónikus rhinitis eljárások terén”

– nyilatkozta Matt Brokaw, az eljárást fejlesztő Aerin Medical elnök-vezérigazgatója egy céges közleményben. Hasonlóan jó eredményekről számolnak be a ClariFix nevű fagyasztásos technológiával is, amely egy kontrollcsoportos vizsgálatban bizonyította hatékonyságát.

A legújabb generációt

a NEUROMARK rendszer képviseli, amely egy ülésben, precízen képes kezelni az ideg több ágát. „Épp most zártunk egy rendkívül sikeres kereskedelmi validációs fázist, amellyel a NEUROMARK rendszert a krónikus rhinitis ellátásának élvonalába pozícionáltuk” – mondta Brian Shields, a Neurent Medical vezérigazgatója a BioSpace portálnak. Ezek mellett léteznek kevésbé invazív, mechanikai elven működő eszközök is, mint például az akusztikus rezgést és a kilégzés közbeni pozitív nyomást kombináló készülékek. Kisebb vizsgálatokban ezek is javították az orri légáramlást és a tüneti pontszámokat, de a széles körű alkalmazásukhoz még további, nagy esetszámú kutatásokra van szükség.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai irányelvek szerint ezek az eszközök jelenleg nem helyettesítik, hanem kiegészítik a hagyományos kezeléseket.

Elsősorban azoknak a betegeknek jelenthetnek alternatívát, akiknek a panaszai a standard gyógyszerek mellett is fennállnak, akik a mellékhatások miatt szeretnének kevesebb gyógyszert szedni, vagy egyszerűen nyitottak a nem gyógyszeres megoldásokra. A biztonsági profiljuk általában kedvező: a fényterápiánál leggyakrabban enyhe orrszárazságot, az idegi beavatkozásoknál pedig átmeneti fájdalmat vagy diszkomfortérzést jelentettek.

A gyakorlati megvalósítás és a költségek terén jelentős a szórás.

Egy otthoni, LED-fényes fototerápiás eszköz ára 87 euró, vagyis körülbelül 33 ezer forint körül mozog, cserébe napi szintű, percekben mérhető elköteleződést igényel.

Ezzel szemben az egyszeri, rendelőben végzett idegmodulációs eljárások ára külföldön akár a több ezer dollárt is elérheti; egy friss betegbeszámoló 3000 dolláros, azaz nagyjából 1 millió forintos önköltségről számolt be. Bár a bizonyítékok egyre erősebbek, a technológia jövőjét a hosszú távú, nagy esetszámú vizsgálatok fogják eldönteni, amelyek tisztázzák, hogy a betegek mely alcsoportjai profitálhatnak a legtöbbet ezekből az innovatív, célzott kezelésekből.

Via Karger/PMC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Felejtsd el, amit eddig a csíkos ruhákról hittél: egy új kutatás szerint pont nem az karcsúsít, amire mindenki gondolt
A 241 résztvevős vizsgálat eredménye egy régóta fennálló divattévhitnek mond ellent.


Aki eddig a függőleges csíkokra esküdött a karcsúsítás érdekében, mostantól elfelejtheti a régi divatszabályt: egy friss kutatás szerint ugyanis

éppen a vízszintes ceruzacsíkok teszik a legjobb szolgálatot, ha valaki optikailag nyújtani szeretné az alakját.

A tajvani National Yunlin University of Science and Technology kutatói arra jutottak, hogy a karcsúsító illúziót három tényező együttese határozza meg: a csíkok iránya, típusa és a köztük lévő távolság. A vizsgálatukról – írta a New York Post – 241 egyetemista bevonásával készítettek tanulmányt, amelyben egy női modellről készült fotókat értékeltek, aki különböző mintázatú ruhákat viselt.

A kísérlet során kiderült, hogy a legelőnyösebb hatást általában azok a vízszintes ceruzacsíkok keltették, ahol a csíkok közötti távolság nagyobb, mint maguk a csíkok. A tanulmány szerzői szerint a megállapítás egyértelmű volt.

„A ceruzacsíkos stílus, amelyet vízszintes csíkok jellemeznek, karcsúbbnak láttatja az alakot”

– fogalmaztak. Azonban a hatás nem minden esetben érvényesül. „Ahogy nő a csíkok közötti távolság, a vízszintes csíkok vizuálisan szétszóródnak… és a karcsúsító hatás csökken” – tették hozzá a kutatók, jelezve, hogy a túl ritka mintázat már nem működik.

A kutatás egyúttal azt a tévhitet is eloszlatta, hogy a függőleges csíkokat teljesen el kellene felejteni. Bizonyos esetekben ugyanis ezek is előnyösek lehetnek, különösen, ha sűrű, egyenlő távolságú mintáról van szó.

„Az egyenlő távolságú, függőleges csíkokkal készült minta szintén karcsúbbnak láttatja az alakot”

- áll a tanulmányban. A ruhák és a testkép kapcsolata régóta foglalkoztatja az embereket, sokan tudatosan alakítják öltözködésüket a koruk vagy a testalkatuk szerint, hogy a legelőnyösebb oldalukat mutassák. A mostani kutatás gyakorlati tanácsokkal is szolgál: ha valaki karcsúsító hatású ruhadarabot keres, érdemes a sűrű, vízszintes ceruzacsíkokat előnyben részesítenie, de nem kell automatikusan kizárnia a sűrű függőleges mintákat sem.

A téma aktualitását az is adja, hogy a divatvilágban a csíkos minták ismét reneszánszukat élik.

A csíkok optikai hatásának kérdése egyébként nem új, már 1867-ben a német tudós, Hermann von Helmholtz is leírta

az úgynevezett Helmholtz-illúziót, amely a minták észlelt méretre gyakorolt hatásával foglalkozott. Az elmúlt évtizedekben több, egymásnak ellentmondó kutatás is született, de a mostani tajvani vizsgálat az eddigieknél pontosabban határozta meg, milyen feltételek mellett működik a karcsúsító optikai csalódás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A tudósok meghökkentően új felhasználási módot találtak a reggeli után megmaradt kávézaccra
Dél-koreai kutatók a Jeonbuk National University-n kávézaccból fejlesztettek egy új, biológiailag lebomló hőszigetelő anyagot. Az anyag hővezetési tényezője 0,04 W/m·K, ami felveszi a versenyt az expandált polisztiroléval.


A reggeli kávé után a zacc általában a kukában landol, pedig dél-koreai tudósok most egy olyan új felhasználási módot találtak neki, ami forradalmasíthatja az építőipart. A Jeonbuk National University kutatói

hőszigetelő anyagot készítettek a kidobásra ítélt kávézaccból, amelynek teljesítménye felér a ma széles körben használt szintetikus anyagokéval.

A világon naponta körülbelül 2,25 milliárd csésze kávé fogy, a visszamaradó hatalmas mennyiségű zaccot pedig többnyire elégetik vagy hulladéklerakókba szállítják. A kutatócsoport egyik tagja, Seong Yun Kim a probléma mértékére hívta fel a figyelmet. „A kávéhulladék világszerte óriási mennyiségben keletkezik, de nagy része a hulladéklerakókban végzi vagy elégetik.” Az új eljárással azonban egy megújuló forrásból származó, biológiailag lebomló szigetelést hoztak létre, amely kiválthatja a fosszilis alapú termékeket. A dél-koreai felfedezésről a ScienceAlert számolt be részletesen. A kutatók szerint a hulladék újrahasznosítása kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából. „

Munkánk azt mutatja, hogy ez a bőségesen rendelkezésre álló hulladék átalakítható egy nagy értékű anyaggá, amely ugyanolyan jól teljesít, mint a kereskedelmi forgalomban kapható szigetelőanyagok, miközben sokkal fenntarthatóbb”

– tette hozzá a mérnök.

Az eljárás során a kávézaccot először kiszárították, majd magas hőmérsékleten szenesítették, így egy biochar nevű, szénben gazdag anyagot kaptak. Ezt környezetbarát oldószerekkel és egy természetes polimerrel, etil-cellulózzal keverték össze, végül a keveréket összepréselték és felmelegítették. A szigetelőképesség titka az anyag porózus szerkezetében rejlik, a kis pórusok ugyanis csapdába ejtik a levegőt, ami kiválóan gátolja a hő terjedését. Laboratóriumi teszteken egy napelem alá tették a mintákat, hogy egy tető valós körülményeit modellezzék.

Az eredmények szerint a kávézaccból készült szigetelés következetesen hűvösebben tartotta az alatta lévő teret, teljesítménye pedig megegyezett a polisztirolhabéval.

A legnagyobb különbség az anyagok életciklusának végén mutatkozik meg. Míg a polisztirol gyakorlatilag sosem bomlik le, a kávékompozit egy háromhetes teszt során tömegének több mint tíz százalékát elvesztette. A kutatók szerint ez a szemlélet a körforgásos gazdaság elveit tükrözi. „Ez a megközelítés nemcsak az anyag teljesítményét javítja, hanem hozzájárul a körforgásos gazdasághoz is” – mondta Kim. „Azzal, hogy a hulladékot funkcionális termékké alakítjuk, csökkenthetjük a környezeti terheket, miközben új lehetőségeket teremtünk a fenntartható anyagok számára.”

Az anyagot elsősorban épületek hőszigetelésére javasolják, különösen a tetőre szerelt napelemek alá, hogy megakadályozza a szerkezet túlmelegedését.

A kávézacc újrahasznosítása egyébként egyre népszerűbb kutatási terület: más tudósok a beton szilárdságát növelték vele, gyomirtó szereket távolítottak el a környezetből, sőt bioaktív vegyületeket is kivontak belőle. Mielőtt azonban a kávézaccalapú szigetelés a boltokba kerülhetne, még számos gyakorlati kérdést kell megoldani, például a nagyüzemi gyártás technológiáját és a szigorú építőipari előírásoknak, köztük a tűzvédelmi szabályoknak való megfelelést.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk