Már sokadjára járok Amerikában, mégis jó pár napba telt legyőznöm az idegenkedést. Ezúttal ugyanis nemcsak a hétköznapokban küzdöttem meg a kultúrsokkal: New York és San Diego utcáin bóklászva szó szerint szembejöttek velem a legmegosztóbb politikai ügyek, amelyekről annyit vitázunk és elmélkedünk az óceán túloldalán. Íme, az út eddigi legfontosabb tanulságai!

1. Nem érdemes félvállról venni a belépést az országba. De tényleg nem.

Jó-jó, azért ez nem ért a meglepetés erejével, ám eddig négyből négyszer léptem át a határt problémamentesen, így ezúttal sem számítottam másra. Az ESTA vízumentességi programmal magyar (azaz EU-s) állampolgár három hónapig tartózkodhat az Egyesült Államok területén. Már ha beengedik - ez ugyanis távolról sem magától értetődő.

Közben repkedtek a szúrópróbaszerű kérdések: “Honnan ismeri a vendéglátóját? Mire szedi ezt a gyógyszert? Mi ez a narancssárga cucc, talán egy overall? És hogy kell belebújni?”

Már épp szabadultam volna, amikor kiderült, hogy valamelyik belső zsebemben ott lapul pár jelöletlen C-vitamin kapszula, némelyikből még szivárog is a gyanús por.

“Vizsgálják meg nyugodtan, nincs mitől tartanom” - impróztam, mire a vámos bólintott, hogy helyes válasz, és végül beengedtek Amerikába. Tanulság? Mindenki járjon el körültekintőbben, mint én. Ja, és ha egy mód van rá, legyen fehér és európai.

2. Kulcsszó: a totális megalománia.

Ha a gyanútlan utazó egy amerikai metropoliszban ér földet, azonnali, súlyos kultúrsokk áldozata lesz - és ez még akkor is érvényes, ha nem először jár errefelé. Az egyik, ha nem az első megfigyelése borítékolhatóan az, hogy:

Kézenfekvő, hogy egy 4 millió négyzetkilométeren elterülő birodalom infrastruktúrájának óriási távokat kell áthidalnia. Az átlageurópai mégis úgy érezheti magát, mint a paraszt a régi viccben: szédül a betonon. Cserébe a hozzánk látogató amerikaiak joggal érzik, hogy egy kedves kis minivilágba csöppentek.

A megalománia pedig nem áll meg az építkezés szintjén. A belvárosi utcaképet drabális terepjárók uralják, a családi kiszerelésű ketchup üvege pedig már egyenesen az emberi élet kioltására alkalmas. Ehhez kapcsolódik, hogy

3. Greta Thunberg felsír a pazarlás láttán, amit itt zajlik,

a túlméretezett termékek ugyanis elkerülhetetlenül habzsoláshoz és túlfogyasztáshoz vezetnek. Arról nem is beszélve, hogy minden - még néhány uborkaszelet, vagy épp két darab főtt tojás is - gondosan műanyagba csomagolva, lefóliázva kapható a szupermarketben, így ha csupán egy kisebb nasira fáj a fogunk, akkor is odavághatunk egy jókorát a környezetnek.

Ha tudatosan vásárolunk, itt is megtaláljuk az egészséges opciókat. A tudatosság azonban nem tartozik az itteniek kedvenc kulcsszavai közé. Mégis ki tudna ellenállni tizenkét kiló, hengerbe zárt cheddar-szósznak?

4. Minden automatizált - de bár ne lenne az.

“Eszembe jutott egy tök jó találmány. Mi lenne, ha motort építenének a szörfdeszkákba? Így a szörfösöknek nem kéne a felszínre úszni, ha felborítja őket egy hullám!” - lelkendezik az egyik vendéglátóm. Rákeresek, és meg sem lep, hogy már létezik ilyesmi.

Siri, Alexa és a többi robotnő mellett a legtöbb otthon okos zárakkal, USB-töltős kanapéval, távirányítható világítással, robotporszívóval és okos lábtörlővel van felszerelve (na jó, az utóbbi egyelőre szabadalomért kiált). A fizetéshez, a chateléshez, a Google-kereséshez sokszor már egy érintés se kell.

Persze, nincs ez másképp Európában sem. Itt azonban több, elterjedtebb és szembeötlőbb az automatizáció, így jobban el is gondolkodtat, mint odaát. Talán csak a kor mondatja velem, de az analóg dolgoknak igenis megvan a varázsa - persze, nem a porszívózás élményére áhítozom, de marhára nem kell, hogy automata adagolja ki a kutyakaját. Vagy hogy könnyebbé tegyenek egy sportot, amit a mozgás öröméért művelünk.

5. Ragaszkodnak a fegyvereikhez. Nagyon.

Míg Európa (és Amerika demokratább része) a legutóbbi, uvalde-i iskolai lövöldözésen pörgött, a házigazdámnak csupán egy kérdése volt a témában:

Ezt a minden republikánus mantrájának számító alaptételt egyébként már Miamitól Seattle-ig sokfelé meghallgattam, bevándorlók és tősgyökeres helyi lakosok szájából egyaránt. Mégis furán hangzik egy nyugdíjas nénikétől, főleg, hogy hozzáteszi: ő mindig magánál tartja a pisztolyát - akárcsak közel 3 millió amerikai. Játsszunk el a gondolattal, milyen lenne, ha a mi nagymamánk is stukkert rejtegetne az otthonkája zsebében!

Persze, nem ez a megfelelő felület, hogy pontot tegyünk a fegyvertartást övező évszázados vitára. Ilyenkor mégis eltöprengek: ha nem nyomnának minden jöttment kezébe fegyvert, akkor valószínűleg másnak sem kéne önvédelemből fegyvert tartani.

Ezt legalább olyan sűrűn idézik, mint a Bibliát, és cseppet sem kevesebb áhítattal. Idebiggyeszteném, hogy csak az elmúlt két hétben - amióta itt vagyok - 29 lövöldözés történt Amerika-szerte.

6. Amit itt a tévében láthatunk, ahhoz képest az otthoni agymosás semmi.

Na jó, a Pesti TV-nek kis híján összejött: alulról (vagy inkább felülről?) súrolta azt a nívót, ahol a háttérben most is bömbölő Fox News tanyázik - de nincsenek illúzióim a demokrata hírcsatornákat illetően sem.

Az interjúk másról sem szólnak, mint hogy az alany és a műsorvezető bőszen bólogatva ostorozza az ellentétes oldalt. Ide időnként becsúszik egy-egy finom poén Biden szenilitásáról, na meg Obama alkalmatlanságáról. Hiszen mégsem lenne helyénvaló Trump nyakába varrni, hogy az ország ott tart, ahol. Persze, az egy elnökre eső otromba viccek számában még mindig toronymagasan Trump a csúcstartó - elég, ha átkapcsolunk egy másik csatornára.

“Amerika már nem más, mint Kanada szemetes hátsó udvara” - vélekedik például egy műsorvezető, és szerinte természetesen Biden tette azzá. A republikánus csatornákon visszatérő topik “a kiskorúak szexuális abúzusa” is, tehát az általuk agymosásnak bélyegzett szexuális edukáció, amiről - micsoda véletlen! - mi is népszavaztunk pár hónappal ezelőtt. Csakhogy

7. A Pride-hónap az Pride-hónap, különösen New Yorkban és Kaliforniában.

Látogatásom idején, június közepén mindent elborítanak a szivárványos zászlók - a középületeket épp úgy, mint a Times Square fényreklámjait és a McDonald's homlokzatát.

Persze, ez New York és Kalifornia, nem Oklahoma vagy Texas. Odaát sokkal érdekesebb lenne megfigyelni, hány színes zászló virít az utcákon. Úgy tűnik, itt minden nagyvállalat követel magának egy szeletet az LMBTQ tortából - az sem baj, ha az adott terméknek vagy szolgáltatásnak az ég egyadta világon semmi köze nincsen a szexualitáshoz.

Igaz, a transzközösség itt nem csupán afféle koholt politikai hivatkozási pont: a metrófeljáróban már első nap belefutok egy neccpólós, tütüszoknyás, meghatározatlan nemű járókelőbe. Hogy ezt nyomatékosítsa, a megszólítását - tehát a semleges nemet jelző they, them névmásokat - a vádlijára tetováltatta.

Trend ez, vagy valódi belső igény, esetleg egy szűk kisebbséget érintő probléma túltolása? Mindenki döntse el magának. A harmadik napra mindenesetre már a szemem se rebben, ha kiszúrok egy-egy vastagon rúzsozott, kristályfülbevalós férfi(nek született) egyént a forgatagban. Persze, itt sok mindenki mást is szokni kell - de milyen az amerikai öltözködés, stílus, mentalitás, kommunikációs kultúra? Nos, erre talán még visszatérünk.

Orbán Viktor sok minden más mellett a gáz- és energiaellátásról is beszélt, hosszas fejtegetésbe kezdett arról, hogy hogy veri szét Amerika és Európa a nagyszerű gázösszeköttetést az oroszokkal. Eközben egy félmondat erejéig egy viccesnek szánt történelmi utalást is megeresztett a németek felé.

Arról beszélt épp, hogy

"az EU mindenkinek kötelezően csökkenteni akarja 15 százalékkal a gázfogyasztását. Nem látom, hogy hogy kényszerítik ki. Bár erre van német know-how... Régebbről, úgy értem..."

Nos, a gázzal kapcsolatban a náci Németországra célozgatni viszonylag ritkán szokás már a világpolitikában, pláne egy olyan ország részéről, amelynek messze a legfontosabb partnere a mai Németország, minden tekintetben.

Itt a videó, 1.02.10-től tessék hallgatni:

A beszédben amúgy Orbán elkanyarodott a migráció kapcsán a fajelmélet felé is.

A miniszterelnök szerint az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él. Orbán azt mondta, ez szemfényvesztés. Van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, és

van, ahol európai népek keverednek, mint a Kárpát-medence. A kettő között szerinte nagy különbség van.

„Mi nem vagyunk kevert fajúak, és nem is akarunk azok lenni” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

– Indulatos Facebook-bejegyzéssel reagált a bejelentett konkrét rezsiárakra, amiben hazugsággal vádolja a kormányt. Miért?

– Én tényeket írtam le. Orbán még márciusban azt mondta, hogy nem a háború miatt magasak az árak. Most már azt mondja, hogy a háború miatt. Az internet nem felejt. Szijjártó 700 millió köbméter gázért kiment Moszkvába kuncsorogni, miközben a kormányhatározat úgy szól, hogy a piacról kell szereznie. A piac nem csak Moszkva. És hogy miért kell 700 millió köbméter? Le sem írtam, de el tudom árulni. Azért, mert amikor tavaly elkezdődött az áremelkedés, akkor felszabadítottak a stratégiai tárolókból 600 millió köbmétert, mert az korábban még olcsóbban lett betárolva. Azt most vissza kell tenni, az hiányzik a stratégiai tartalékból.

Kitaláltak egy fogalmat, amire mindenki már úgy hivatkozik, mint létező dologra, holott ilyen nincs.

– Mi a reális ár?

– Reális ár, ilyen sincs. Magyarországon 19 földgázkereskedő dolgozik, más és más helyen és időben vásárol. Ha most vásárolok a piacon, az a reális ár, amennyiért most tudok kapni. De az MVM tavaly, tavalyelőtt vásárolt, nem tudom mennyit és nem tudom, mennyiért. Szeretném, ha megértené mindenki, nincsen olyan, hogy reális ár.

Dobálóznak ezzel a „lakossági piaci árral”, meg persze nyomják, hogy „bezzeg, ha az ellenzék nyerte volna a választást, akkor...” . És a megmondóemberek már árakat is mutogatnak, hogy mennyi lenne a gáz akkor. Holott szó sem volt erről. Az ellenzék nem akarta eltörölni a rezsicsökkentést, arról volt szó, hogy átalakítjuk. De az átalakítás például arról is szólt volna, hogy több tömbösített sávot hozunk létre, amikben a fogyasztók a fogyasztási arány szerint egyre magasabb és magasabb progresszív árat fizetnek. De nem arról volt szó, hogy kitalálunk egy ilyet, hogy „lakossági piaci ár”. Ez nem létezik.

– Mi az oka a gáz hétszeres emelésének, miközben az áram díja csak közel háromszorosára növekedik?

– Nem tudom. A kormány, illetve az Energiahivatal az ehhez szükséges háttérszámításokról nem mondott az égvilágon semmit. Innentől kezdve egy dolog feltételezhető: a költségvetésen keletkezett lyukak betömése a kizárólagos motiváció, amit az indokolatlanul fenntartott rezsicsökkentés, illetve a kampányra elszórt 1500 milliárd forint okozott. Az erre az évre tervezett hiánycélnak már a 92 százalékát meghaladtuk, holott még csak július van. Tehát elfogyott a pénz. Ez az oka.

Azt is írom a korábban idézett Facebook-bejegyzésemben, hogy lett a 10 forint körüli paksi áram árból a sokszorosa? Eddig folyamatosan azzal dicsekedtek, hogy Paks a világ legjobb üzlete, a miniszterelnök meggyőződése, hogy a nukleáris energia olcsó.

De akkor azt miért nem adják a lakosságnak? És akkor a villanyhoz nem kellett volna hozzányúlni. De akkor nem tudták volna tömködni a büdzsé lukait. Ezért.

– Érdemesebb már villannyal fűteni?

– Önmagában az, hogy a villamosenergia és a gáz ára között ekkora különbség van, az árulkodó arra nézve, hogy itt valami susmus van, mert egyébként a villamos energia és a gáz ára össze van kötve. Ha ilyen mozgás van, akkor vagy a hétszeres sok, vagy a kétszeres kevés. De ha már itt tartunk, nem reális megoldás az sem, hogy most mindenki alakítson ki villanyfűtést. Ahhoz jó sok áram kell, ami egy átlagos házban nemigen áll rendelkezésre. A bővítés meg jó sokba kerül. Vagy tegyen fel napelemet? Aki megteheti? Olyan kereslet jelentkezett hirtelen a napelemforgalmazóknál, hogy ki sem tudják elégíteni.

– Ha a rezsicsökkentés helyett a lakosságra fokozatosan ráeresztik a valódi energiaárakat, már 2012-től, nem lehet, hogy a lakosság egy része inkább költött volna energetikai beruházásokra, mint ahogyan nem tette?

– Mindenféle állami árszabályozás, ami azt sugallja, hogy „nem kell nektek az energiával foglalkozni, majd a jóságos kormány megvéd benneteket”, az a takarékosság és az önálló cselekvés ellen hat. Márpedig 10 éve ezt halljuk. Miközben rossz az energiahatékonysági rendszere az épületeknek. Rossz az energiahatékonysági rendszere az eszközöknek, amiket használunk. A kazánoknak, fűtőeszközöknek, konvektoroknak. Ezeknél sokkal korszerűbbek vannak. De most hirtelen rászabadítani a valóságot az emberekre, azzal, hogy „cseréljétek le a komplett fűtési rendszereteket, mert korszerűtlen”, hát gratulálok. Az is árulkodó, hogy Gulyás Gergely, amikor megkérdezték, hogy takarékoskodik-e, azt a választ adta, hogy két héttel ezelőtt még nem jutott eszébe, de most már odafigyel és lekapcsolja a villanyt. Elég nagy szégyennek tartom, hogy egy miniszter nyilvánosan elismeri, hogy ő nem takarékoskodott az energiával.

Hozzáteszem, hogy a 2011-es energiastratégiát már a fideszes többségű országgyűlés fogadta el, abban benne van, hogy az épületeink 70 százalékánál az energia 40 százaléka veszendőbe megy, és szükséges az energiahatékonyság növelése.

Ahelyett, hogy erre költöttünk volna, mindenféle ostoba infrastruktúrára ment el a pénz, például a földalatti gáztárolót megvettük. De minek? Nyilván azért, hogy tudjanak vele manipulálni, ahogy az elején elmondtam, a 700 millió köbméterrel. Ha kezemben van az eszköz, én mondom meg, mennyi az ára. Ha az összes pékség az enyém, akkor adhatom háromhatvanért a kenyeret és visszahoztam a kádár korszakot, hurrá. Csak persze ennek az árát majd máshol vissza kell venni.

– Átaludtuk a felkészülési időt?

Az emberek nem érezték, hogy az olcsó energia korszakának vége van. Volt a Fidesznek egy Európai Parlamenti választási programja 2009-ben (az utolsó választási program, amit leírtak), és annak az energetikai részében olvasható ez a mondat:

Takarékoskodni kell az energiával, hatékonyabban kell felhasználni. Aztán kormányra kerültek, jött a rezsicsökkentés, és elfelejtették azt, amit ők maguk írtak le. Nincs olcsó energia. Nem lesz olcsóbb a megújuló energia sem, mert annak is van megtérülési ideje.

Persze ha valaki most telepít napelemet, az örülhet, mert az a mostani magas árak miatt rövidebb idő alatt megtérül.

Ha csak odaadtuk volna az embereknek, hogy tessék, szigeteld a házadat. Már azzal is jobban jártunk volna, megtakarítottuk volna az energia nagy részét. A édesanyám házát felújítottuk, egy sima kádár-kockát. 35 százalékkal csökkent a gáz felhasználása. 35-tel! Egy sima szigeteléssel ennyit spóroltunk.

A minap kérdeztem egy nénit: „mennyit tetszik fogyasztani?” Azt válaszolta, hogy olyan ötezer forint körül. Megismételtem a kérdést: „mennyit tetszik fogyasztani?” Nem tudja, hogy mennyit fogyaszt.

Csak néznek, nem értik. Azt mondják nem erről volt szó. Hogy azt mondták nekik, olcsó lesz az energia. Persze, mert több, mint tíz éve ezt mondják Orbánék.

– Informatikailag bírni fogják a szolgáltatók egy teljesen más számlázási algoritmust ennyi idő alatt üzembe helyezni?

– Valószínűleg igen, de nem is ez a kérdés. Hanem az, hogy mennyivel beljebb lennénk, ha az okosrendszereket elterjesztették volna. Nem lenne kérdés, hogy most kinek van átalánya, vagy ki diktál. Ennyi év alatt már mindenhol lehetne okosmérő. Az okosmérők segítségével a szolgáltató személyre szabott csomagokat tudna ajánlani a fogyasztóknak, pont úgy ahogy a mobilszolgáltatóknál megszoktuk.

Hátra megyünk, nem előre.

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a fajok keveredéséről tett kijelentései miatt különösen emlékezetesre sikerült. A zsidó szervezetek mellett megszólalt az ügyben az amerikai külügy, és edélyi értelmiségiek is petíciót írtak, amit Eckstein-Kovács Péter, Fosztó László, Gáspárik Attila, Magyari Nándor László, neves és elismert romániai magyar értelmiségiek indítottak. Gáspárik Attilával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk az ügyről.

– Hadd adjam a naivat. Ide Magyarországra az a kép jut el a romániai magyarokról, hogy ők fenntartás nélkül Orbán Viktor támogatói. És akkor jönnek Önök...

– Mivel a médiatúlsúly a Fidesz kezében van még Erdélyben is, ezért természetes, hogy nem jutnak ki innen azok a hangok, melyek másképp látják a világot. Az utóbbi időben sokat voltam Felvidéken, és tapasztalatom szerint az ottani emberek is teljesen másképp látják a világot, mint ahogy azt láttatni szeretné a magyar kormánypárt. Viszont azt gondolom, hogy

Nekem természetes, hogy adót fizetek egy országba, ahol azért szolgáltatásokat kapok. És ez nem Magyarország. Ha Magyarországon fizetnék adót, akkor ott szólnék bele a dolgokba. Ám ugyanezt elvárjuk, akármelyik EU-tag országtól, hogy

Most megint ez történt. Nagyon sok jóérzésű román embert is zavart, hogy egy ilyen nagyon-nagyon rossz, az amerikai külügy szerint egyenesen megbocsáthatatlan üzenetet összemosnak egy erdélyi településsel. Megint Tusnád. És az embernek már gyomorgörcse lesz akkor is, ha csak kirándulna arrafelé. „Jaj, igen, itt mondták ki ezt-azt-amazt”. Mi ebből nem kérünk! Mi most megszólaltunk, és már ezer felett van az aláírók száma, de biztos vagyok benne, hogy a normalitás a határon túl többségben van.

– Tagja a Pluralizmus Erdélyben nevű Facebook-csoportnak. Ön is említette, hogy az erdélyi sajtó többsége a magyarországi kormány alá rendelődött. Hogy tudott ez megtörténni?

– Nem vagyok közgazdász, de valószínű, hogy ma médiát csak az olvasókból fenntartani nem lehet. Külső támogatás kell. Kézenfekvő, hogy ez a hirdetési piac legyen, de az erdélyi sajtó a szűk keresztmetszete miatt soha nem tudott jelentős hirdetésfelvelővé válni. Persze láttam kreatív megoldást, Szlovákiában: a pozsonyi Új Szóban szlovák nyelvű mellékletet jelentet meg az egyik multi. De nálunk ez az út nem volt járható. Maradtak a direkt támogatások, a hatalmasoktól. Kezdetben az RMDSZ csurrantott-cseppentett valami támogatást, majd a magyarországi politikának lett feladata eltartani a romániai magyar sajtót, gondolom más határon túli sajtótermékeket is.

Mivel a jelenlegi hatalom semmi, még jobbító szándékú kritikai hangos sem tűr. Az nekik már ellenséges. Azt már le kell győzni, meg kell alázni. Tehát az évek során felvásárolták az itteni sajtót, de a pénzeket nemcsak adták, hanem a médiát is sajátjukévá tették. Ehhez hozzájárult, hogy az MTI-t ingyenessé tették. Magyarországon is bezártak a független hírügynökségek. Az MTI meg igencsak megszűri a híreket, amiket kiad. A romániai magyar sajtó is ezt használja. Médiát tanító kollégáimmal a napokban néztük, hogy a marosvásárhelyi helyi lapot el tudná tartani a közönsége, de ők is, 30-ból 22 esetben MTI hírt közölnek. Még át sem fogalmazzák, amiből az a komikus helyzet alakul ki időnként, hogy miközben az újság szerkesztősége a színháztól 800 méterre van, az MTI hírét átvéve úgy írnak a vásárhelyi színházról, ahogy azt a magyarországi hírolvasónak fogalmazták meg, hogy értsék ott is; tehát mint egy távoli intézményről. Több dolog kellett, hogy idáig süllyedjünk, kellett a magyar hatalom, de kellett az itteni médiamunkások gyengesége is.

– Nézzük a petíciót kiváltó nyilatkozatot. Milyen reakciókat tapasztalt? És mit reagált a romániai magyar politikai osztály?

– Egészen durva kommentek is érkeznek, de kaptam aggódó üzeneteket is, hogy nem kellene, vigyázzunk magunkra, mert bosszúálló a magyarországi hatalom, és a vele cinkosságot vállaló RMDSZ is. Megkeserítheti az életemet. Ez igaz. De meddig lehet elmenni?

El kell mondanom mindenkinek, hogy az ember szabadnak születik, elmondhatja a véleményét szabadon és ugyanúgy dönthet a saját sorsáról is. Európai polgárként átlátható döntéseket akarok. Nem szeretem azt, amikor egy nyaralóhelyen két sátor előtt valaki kinyilatkoztat olyanokat, ami sok embernek rossz, sok emberben félelmet kelt. Másokban meg félelmetes múltbéli tapasztalatokat hív elő. Másrészről az ügyben már megszólalt Klaus Iohannis államfő is, határozottan kikérte a véleményét az RMDSZ-nek, személyesen Kelemen Hunornak. Azt mondja, hogy elfogadhatatlan, ami elhangzott bizonyos mondatokban Tusnádfürdőn, és az, hogy ehhez a román kormány miniszterei és fő tisztségviselői tapsoltak, ez nyilvánosan, nem zárt ajtók mögött, meg kell beszélni. Ezzel kényszerhelyzetbe hozta Kelemen Hunort és az RMDSZ-t.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ha a román politika nem látott volna inkább ellenséget a romániai magyarságban, hanem ehelyett felkarolta volna azt, és pozitívan diszkriminálva helyzetbe hozza, gazdasági és kulturális befektetésekkel, akkor az erdélyi magyarság egy része sem kívül keresné a boldogságot. Ezt a küzdelmet, amit 32 éve folytatunk, meglovagolta a magyar kormány a szép beszédével, azzal a retorikával, hogy „majd mi segítünk”.

Ha 8-10 éve az RMDSZ kiáll és azt mondja, hogy működjünk együtt, de ez a mi játszmánk, az meg a tiétek, ha a romániai magyar sajtót sikerült volna piaci alapokra helyezni és nem lehetett volna péterfillérekért megvásárolni, akkor nem lenne most ez a helyzet.

– A beszélgetésünk elején világos határvonalat húzott a kulturális identitás (nemzethez tartozás) és a közjogi státus (adott államhoz tartozás) között. Nem is vette fel a magyar állampolgárságot, a fent elmondott okokból. Ugyanakkor meg úgy fogalmaz, hogy nem akar még egy diktatúrát, miközben Önöknél nincs diktatúra.

– Nincs. De a légiesített határok miatt ezek az emberek és ezek a kérdések bejönnek hozzánk is. Engem leginkább az zavar, hogy az én területemre jön valaki és olyanokat mond, amivel aztán engem is azonosítanak. És hiába mondom, hogy „én kérem Tusnádra kirándulni járok, vagy védeni az ősi növényvilágot, vagy szemetet szedni a turisták után”, de sajnos Tusnádot a következő 30-40 évben ezzel fogják azonosítani. Az illiberalizmussal, és mindennel, ami ott hangzott el.

Majdnem két év telt el azóta, hogy először lettem covidos. Azóta volt 3 oltásom is.

A hónap végén eltörölték a kötelező maszkviselést a repülőn, de a buszon még a többség hordta. Furcsa volt, feleslegesnek tűnt, bár tudtam, hogy az olaszok nehezen felejtik az első hibájukat. Azt reméltem, a hosszú szigorítások, lezárások után a nagy melegben nem kell újra Covidtól tartani. Amikor Angliában ismerőstől hallottam, hogy megkapta, csodálkoztam, de nem éreztem, hogy óvnom kellene magam. A házaspár egyik tagja észrevétlenül esett át rajta, a másikat viszont ágynak döntötte.

Bő egy hét múlva Magyarországra utaztam, meglátogattam betegeket, gyereket. Vidéken két nővéremet, fiait és unokáit is végigpuszilgattam, nem volt jele betegségnek. Aztán az osztálytalálkozón is osztottam a puszikat, akkor sem volt semmi különös érzésem.

Pesten a 92 éves anyukámat kivittem az idősek otthonából pár napra egy apartmanba. Remekül éreztük magunkat, de másnap a férjem is érkezett volna. Mivel ő Ukrajnába, Donbaszba készült, kértem tőle, hogy hozza el az angliai tesztünket otthonról, mert a torokgyulladásom elbizonytalanított. Mielőtt megérkezett volna, gyorsan vettem a gyógyszertárban egy tesztet, nehogy megfertőzzem.

A férjem így nem jöhetett hozzánk.

Ha már karantén kell neki is, jobb, ha mellettem marad, de ha még nem kapta el, jobb lenne, ha visszamenne az idősotthonba. Na, az egy nagy kérdés. A bátyám már nem fogja visszavinni, mert épp szülni készült a menye, aki mellett sokat vannak. Én elvileg nem mehetek ki, de akkor mit tehetek?

A torokkaparáson, orrduguláson, orrfolyáson kívül csak idegileg viselt meg a betegség. Magamat nem féltettem, csak az idős anyukámat, a férjemet, aki természetesen egészségesen akart Ukrajnába jutni, és féltettem a gyerekeket és mindenkit, akinek betegsége volt.

Megkérdeztem az ismerőseimet, ők átestek-e már újra a Covidon. Sokan túl vannak rajta az elmúlt hetekben.

Volt akinek lázzal, köhögés nélkül, másnak láz nélkül, köhögéssel. Volt, akinek két hétig tartott, de a többség 5 nap múlva negatív volt.

Szerettem volna hivatalos adatot kapni a terjedésről, de Müller Cecíliáék most sem állnak szóba az újságíróval. A heti egy adathalmaz marad, ebből kihagynám a felesleges számokat, a lényeg, hogy egy hét alatt 14 ezer megbetegedésről tudnak (és mennyiről nem, mert például én sem hívtam orvost), 1340-en vannak kórházban, ami a tizede annak, ami a legrosszabb időszakokban volt. 19-en vannak most lélegeztetőgépen, ez is töredéke a legsúlyosabb időszaknak.

Nyíregyházán,- aminek a közelében voltam -, úgy tűnik, készül valami. A sóstói úti kórházban újra kialakították a Covid-részleget. Hatvanban a teljes kórház területén látogatási tilalom van. Mindkét kórházat megkerestem levélben, de ők sem válaszolnak.

A Whitelab budapesti tesztelőt is kérdeztem, ők sem akarnak nyilatkozni. Azt mondják, az ő számaik nem alkalmasak a vírushelyzet megítélésére.

Két problémát érzékelek. Az egyik a fejetlenség, hogy a terjedésről nincs világos tájékoztatás, miközben bizonyos szigorítások vannak.

A Pesti úti otthonban például 8 napra kell karanténba zárni azt a lakót, aki beteggel találkozott. Az én édesanyámat tehát újra magánnyal büntették, hiába tartunk már a harmadik negatív tesztnél (persze ott is csak gyorsteszt van, úgy tűnik, ők sem gondolják komolynak a problémát).

Értem, nagyon meg kell óvnunk a lakókat. Akkor, kérem, kérjék meg őket, hogy maszkban járjanak ki a boltba. Addig pedig ne kötelezzék az ápolókat maszk-használatra. A logikátlan szabályozás nemcsak nevetséges, hanem káros is. Egy idős embernek nem szabad hosszú időre egyedül lennie, és mozognia kell, amíg bír. Az otthonban a Covid előtt még rengeteg program volt a lakóknak, ma már csak hetente, kéthetente egy torna maradt. Arra sincs ember, aki lekísérné az édesanyámat a cicákat megetetni.

Az információhiány azért is furcsa, mert a kórházak készülnek. Van okuk, vagy csak túlreagálják a helyzetet? Lesz végre központi tájékoztatás, hogyan védhetjük meg a betegeket, mit kell tudnunk a mostani fertőzésekről?