SZEMPONT
A Rovatból

„Nem tudok fizetni” – már az orosz hétköznapokban is érzik a nyugati szankciók hatásait

Használhatatlan bankkártyák, tömegjelenetek az ATM-ek előtt, masszív sorok az élelmiszerboltoknál. És ez még csak a kezdet.


„Ha most azonnal elhagyhatnám Oroszországot, megtenném. De a munkám miatt nem mehetek” - mondta egy orosz férfi a BBC-nek. Andrej élete egyik napról a másikra lett teljesen kilátástalan, miután az orosz jegybank hétfőn 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az irányadó kamatot.

Az éppen lakásvásárlás előtt álló férfi egyelőre elképzelni sem tudja, hogyan tudná törleszteni a jelzáloghitelt, és ezzel egyáltalán nincs egyedül. Oroszok milliói érezték meg pusztán órák alatt a nyugati gazdasági szankciókat, melyeket Ukrajna lerohanása miatt léptettek életbe. A 31 éves ipari formatervező ezért inkább az eddig félretett pénzéből külföldön kezdene új életet.

„Itt félek. Embereket tartóztattak le, mert a párt ellen szólaltak fel. Szégyellem magam, pedig nem is a hatalomban lévőkre szavaztam” - panaszkodik a teljes nevét és arcát a cikk többi interjúalanyához hasonlóan biztonsági okokból nem vállaló férfi.

Az országot sújtó szankciókat gazdasági háborúnak minősítik, melyeknek egyértelmű célja Oroszország elszigetelése és mély recesszió előidézése. A nyugati vezetők reményei szerint a példátlan intézkedések megváltoztathatják a Kreml gondolkodását.

A hétköznapi emberek ebből egyelőre csak azt érzik, hogy búcsút inthetnek megtakarításaiknak. Az életük csupán néhány óra leforgása alatt fenekestül felfordult. Az orosz bankok nemzetközi blokkolása miatt a Visa és a Mastercard sem működik az országban, következésképp az Apple Pay és a Google Pay is használhatatlan.

Egy 35 éves moszkvai projektmenedzser arra panaszkodik, hogy nem tudott felszállni a metróra. A nő mindig a telefonjával fizet a kapuknál, amiket a VTB Bank üzemeltet. Ez a pénzintézet azonban nemzetközi szankciók alatt áll, ezért nem tudja elfogadni az okostelefonos fizetési megoldásokat. Hasonló okok miatt a boltban sem tudott fizetni a készülékével.

A Kreml közben azt állíja, hogy Oroszországnak van elég tartaléka a szankciók átvészelésére, ám ezt gazdasági szakértők erősen vitatják. A jegybank mindenesetre nyugalomra intette az állampolgárokat, és figyelmeztetett, hogy tartózkodjanak a tömeges készpénzfelvételtől, ami gondokat okozhat a rendszer működésében.

Ennek ellenére a legtöbb moszkvai ATM-nél folyamatosa a sorban állás a legtöbb nagyvárosban. Egy húszas évei végén járó moszkvai férfi attól tart, hogy ezekben a napokban süllyed az ország Észak-Korea és Irán szintjére. Anton azt mondja, hogy őt már egyáltalán nem érdekli a rubel, dollárban szeretne a pénzéhez jutni, de ez szinte lehetetlen.

Az oroszoknak ugyanis nagyjából 50 százalékkal kell többet fizetni manapság a külföldi valutákért, mint egy héttel korábban. Míg az év elején egy dollárért 75, egy euróért pedig 80 rubelt kértek, addig hétfőn az amerikai valutáért már 113, míg az európai közös valutáért már 127 rubelt kellett fizetni.

A dollár árfolyamára pedig nagyon érzékenyek az oroszok. A Szovjetunió összeomlását követően ugyanis ez volt az a kemény valuta, amiben az emberek többsége a megtakarításait tartotta a matrac alatt vagy cipős dobozokban. Hosszú évekbe telt, mire az orosz jegybank intézkedéseinek köszönhetően nőtt a bizalom a rubel iránt, és az orosz fizetőeszközben tartott betétek száma növekedni kezdett.

Ettől függetlenül minden bizonytalan kimenetelű esemény idején az oroszok azonnal a legközelebbi ATM-hez rohannak, és megpróbálnak dollárt szerezni. Ezúttal sem történt másként.

Egy harmincas évei elején járó férfi azt mondja, hogy amint megkezdődött az Ukrajna elleni hadművelet, első útja a Sberbank automatájához vezetett, ahonnan dollárban vette fel a megtakarításai jelentős részét. A pénzt azóta a szó legszorosabb értelmében a párnája alatt tartja.

Nem ő az egyetlen: a közösségi médiában napok óta terjednek a pénzautomaták és bankfiókok előtt kígyózó sorokról készült fotók és videók. A sorban állók kivétel nélkül rendkívül idegesek, nagyon aggódnak, és nincs kétségük afelől, hogy az életük a következő időszakban sokkal rosszabb lesz Putyin háborúja miatt.

Az orosz bankrendszer egyik jellemzője, hogy a készpénzkiadó automatáknál előre lehet rendelni a telefonos alkalmazásokon keresztül. Ma pedig már külön szoftvert írt egy programozó arra, hogy az egyes ATM-ekben van-e még euró és dollár, vagy már kifogyott.

Az orosz bankok közben tagadják, hogy likviditáshiánnyal küzdenének. Elemzők szerint is sokkal inkább arról van szó, hogy az ATM-ek egyszerűen kifogytak a készpénzből az elmúlt napok rohamát követően. A Kreml szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy az ország felkészült a szankciókra, és van elég tartalék a nehézségek átvészelésére.

Ennek ellenére az élelmiszerboltokban is óriási sorok alakulnak ki. Az emberek felvásárolnak mindent, amiről azt gondolják, hogy hamarosan az egekbe szökhet az ára, vagy a megszorítások miatt egyszerűen eltűnnek bizonyos termékek a polcokról.

A nyugati gazdasági szankciók miatt az orosz vállalatok a munkaidő lerövidítését vagy a termelés teljes leállítását mérlegelik. Emiatt a várakozások szerint nem elég, hogy sokan rövidesen búcsút inthetnek a megtakarításaiknak, de tömegesen maradhatnak munka nélkül az emberek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk