„Navalnij nem akart csak túlélni, ő példát akart mutatni” – Tálas Péter az utolsó orosz ellenzéki életéről és haláláról
Navalnij halála megrázta a világot. Bár Oroszországban évszázados hagyománya van a politikai ellenfelek megölésének, mégsem intézhető el az ellenzéki politikus halála azzal, hogy Oroszországban ez már csak így megy.
Talán a legismertebb bűntett 1940-ben történt, amikor Sztálin Trockijt gyilkoltatta meg Mexikóban. A Szovjetunió összeomlása után a politikai gyilkosságok Putyin uralma alatt tértek vissza. Dioxinnal mérgezték meg Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelöltet, aki nem volt kedves a Kreml számára. Radioaktív anyag végzett Alekszandr Litvinyenko volt orosz ügynökkel Londonban, és novicsokkal próbálták meggyilkolni 2020-ban Alekszej Navalnijt. Az orosz ellenzéki vezetőt akkor Németországban gyógyították meg, de gyógykezelése végén önként visszatért Oroszországba, holott sejteni lehetett, hogy sok jó nem várhat rá.
Arról, hogy Navalnij miért ment vissza szabad akaratából oda, ahol az életét is fenyegették, és halála változtat-e Oroszországban valamin, Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.
– Teljesen nyilvánvaló volt, amikor visszament Navalnij Oroszországba, hogy le fogják tartóztatni, és az is, hogy életben nem nagyon nem kerül ki abból a börtönből. Mi volt ezzel a célja?
– Szerintem három dolog miatt vállalta ezt. Egyrészt mert Alekszej Navalnij alapvetően politikus volt, abban az értelemben, hogy hatni akart a hatalomra. Arra pedig nagyon gyorsan rájött, hogy azt külföldről sokkal nehezebb, mint belülről. Másrészt őt olyan nagy ellenségnek tekinttette a Putyin-rendszer, személyesen Putyin is, hogy valószínűleg, ha külföldön marad, akkor is megpróbálják megölni. Láttunk már ilyet Oroszország kapcsán elég sok esetben. Harmadrészt, mindezt felmérve, példát is akart mutatni. Én ezekkel magyaráznám, hogy végül is vállalta, hogy hazamegy, vagyis
Nem ő egyedül ilyen egyébként, mondok egy másik példát, Marija Kalesznyikavát, aki Belorussziában vállalt hasonló sorsot. Ő egy fuvolaművész, aki 2007 és 2019 között Németországban élt, 2020-ban pedig Viktar Babarika kampánystábját vezette. Elmehetett volna, de nem akart. Állítólag
2021-ben 11 év börtönre ítélték. 2022. november végén a börtönkórház intenzív osztályra került, és közel egy éve nincsenek hírek róla. Egyébként Navalnij még a börtönből is tudott hatni.
– Milyen az a rendszer, ami azért annyira nem zár hermetikusan, hogy például nagyon sok információt megtudtunk Navalnijról, amit a börtönből üzent?
– Nem tud mindent megakadályozni. Bizonyos dolgokat be kell tartani, amiket a törvény az elítélteknek még Oroszországban is biztosít. Vagyis Navalnij azt próbálta kihasználni, amire minden egyes elítéltnek lehetősége van. Üzent az anyján, az ügyvédein keresztül. Az anyja volt az, aki utoljára élve látta. Az utolsó nagy kísérlete az volt, hogy arra akarta rávenni az oroszokat, hogy ne online szavazzanak, és ne is március 15-én meg 16-án, hanem 17-én délben menjenek el tömegesen szavazni a szavazókörökbe, legyen ez egy jelképes tiltakozás.
De önmagában az, hogy egy börtönben lévő ellenzéki ezt megpróbálja megszervezni, egy rendkívüli teljesítmény Oroszoszágban.
– Totális diktatúra Oroszország?
– Az orosz-ukrán háború eszkalációja óta szerintem egyre inkább. Nem hagyományos formában, de az. Amíg csak sima diktatúra volt, addig annak az orosz embernek, aki nem szimpatizált a hatalommal és a rendszerrel, lehetősége volt a magánéletbe visszavonulni és nem foglalkozni a politikával. Ez egyfajta társadalmi megállapodás volt a hatalom és az állampolgárok között. Azonban amióta zajlik az orosz-ukrán háború, szerintem erre már nincs lehetősége, tekintettel arra, hogy az orosz kormányzat törvényileg követeli meg a rendszer háborús politikájának támogatását. Aki a háború ellen beszél, aki a háború szót használja az Ukrajnában folyó harcokra, az már elítélhető.
Nincs lehetőséged elmenekülni a politika elől. A hatalom felmondta azt a megállapodást a társadalommal, hogy ha békén hagyod a politikát, akkor hagyunk téged is békén élni.
– Értelmezhető ellenzék nincs is?
– Alekszej Navalnij volt szerintem az utolsó klasszikusan értelmezhető ellenzék. Ő volt az utolsó olyan figura, aki választási stábjának segítségével 2013-ban a polgármesteri posztért indult Moszkvában, 2018-ban az elnökjelölt próbált lenni,
Ezzel a hálózattal lépett fel a korrupció ellen, próbálta meg bemutatni a korrupciót (Medvegyevét és Putyinét), illetve próbálta meg láttatni a rendszer működését filmjeivel, írásaival és különböző akcióival. A halálával ez a korszak egyelőre lezárult.
– Putyin összes jelentős ellenfele meghalt, alig leplezetten a rezsim ölte meg őket, természetesen bizonyíték nincsen, nem is lehet. Egy ilyen országban milyen értelme lehet a mártiriumnak? Megéri felvállalni a biztos halált, ha az sem biztos, hogy változik valami?
– Szerintem mindig vannak olyanok, akik a leglehetetlenebb helyzetben is igyekeznek példát mutatni. Akik nem hajlandók csak túlélni, hanem fellépnek egy rendszer ellen. Navalnij egyértelműen ilyen ember volt. Nem gondolom, hogy komoly reményei lettek volna azzal kapcsolatban, hogy mit lehet tenni Oroszországban, de
Nem értékelném túl ennek hatását, de azért még most is volt egy Nagyezsdin nevezetű ember, akit ugyan nem engedtek indulni az elnökválasztáson, hiába adott le 104 ezer támogatói aláírást, de 104 ezren mégiscsak bevállalták azt, hogy egy olyan jelöltet ajánlanak, aki, természetesen a törvény adta lehetőségek keretein belül, de nyilvánosan bírálta az Ukrajnában folyó háborút („különleges katonai műveletetet”), és azt hirdette, hogy teljesen más politikát akar folytatni, mint Putyin.
És Navalníj halálát követően vannak, akik kimennek az utcára megemlékezve tiltakozni. Ezek olyan dolgok, amik azt mutatják, hogy Navalnijnak és mindenkinek, aki Oroszországban ellenzéki példát igyekszik mutatni, van hatása. És persze vannak olyan helyzetek, amikor az ellenzéki politikusok tudatosan a történelemnek dolgoznak, mert csak annak dolgozhatnak. Ilyenek mindig voltak, szerintem ma is vannak, és lesznek, Oroszországban is.
– Az apátiáról beszélt. Arról, hogy Navalnij azt tartotta a társadalomra legveszélyesebbnek. Navalnij halálával ez az apátia nem fog növekedni? Hiszen ez is azt mutatja, hogy Oroszországban nem éri meg szembefordulni a hatalommal.
– Ez átmenetileg bizonyára így lesz, de előbb-utóbb mindig megjelennek olyan emberek, akik Navalnij nyomdokába lépnek. Egyszerűen mert elégedetlenek és ennek hangot akarnak adni. Hogy ehhez milyen hosszú időre van szükség, nem tudjuk, de egyetlen egy rendszer sem tart örökké, Vlagyimir Putyiné sem. Egyelőre olyan mint Navalnij volt, nem lesz, mert a jelenlegi helyzetben Oroszországban nem lehet szervezkedni, hálózatot kiépíteni, csak illegálisan. De azért azt gondolom, hogy Navalnij példája sok mindenkire hatott és hathatott. Elsősorban azért gondolom így, mert láttunk már példát. Gondoljon csak Nelson Mandelára, aki apartheid ellenes tevékenysége miatt 27 évet töltött börtönben. És nagyon sokan elsősorban ezt a Mandelát ismerik, és nem a későbbi dél-afrikai elnököt. Vagyis
Azt azért ne gondoljuk, hogy Oroszországban mindenki támogatja Putyint és politikáját. A felmérések egy része azt mutatja, hogy a többség elégedetlen azzal, ami zajlik Oroszországban, akkor is elégedetlen, ha ennek nem adja nyilvános jelét. Különösen nem adja akkor, amikor megkérdezik erről, mert egyszerűen nem akar börtönbe kerülni, nem akar a hatóságokkal összetűzésbe kerülni. De ott, ahol van száznégyezer, olyan Puytin-kritikus ember, aki vállalja, hogy adatai a belbiztonsághoz kerüljenek, vagy olyanok aki a letartóztatást is vállalják, hogy jelezzék, fontos volt nekik Navalnij, ott a csendes elégedetlenek is egészen biztosan sokan vannak.
– Putyin olvasott-e Szophoklészt? Navalnij holttestét nem akarják kiadni egyelőre. Magyarországon, ha nem is közvetlenül ebbe, de szimbolikusan a diktatúra belebukott. Most ott tartunk éppen, hogy ugyanazt a kreóni bűnt mintha Putyin is elkövetné.
– Én magam nem tartozom azok közé, akik azt gondolnák, hogy Navalnijt meggyilkolták volna. A szónak abban az értelmében semmiféleképpen nem, hogy bementek hozzá, agyonverték, lelőtték vagy valami hasonló. De azokkal nagyon egyetértek, akik azt állítják, hogy
Alekszej Navalnij az elmúlt három évet olyan körülmények között töltötte, amelyek egy teljesen egészséges ember esetében is súlyos egészségkárosodáshoz, esetleg halálhoz vezettek volna. Kezdve 2020-as megmérgezésétől vagy 2021. januári letartóztatásától és bebörtönzésétől, folytatva 2022. februári (10 év) és márciusi (9 év) újabb elítélésével, továbbá azzal, hogy bebörtönzése alatt összesen 300 napot kellett büntetőcellában töltenie. 2023 augusztusában ismét elítélték (19 évre) „szélsőséges közösség” létrehozása miatt, majd Oroszország egyik legtávolabbi és legkeményebb büntetőtelepére, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet egyik büntetőtáborába szállították, az északi sarkkörön túlra. 2024. január 9-én, nem sokkal megérkezése után, Navalnij először került az ottani büntetőcellába, hét napra. Január 22-én 10 napra, február 1-jén újabb 10 napra. Utoljára február 14-én, két nappal a halála előtt zárták ismét büntetőcellába.
Halála láthatóan magát a rendszert is meglepte és zavarba hozta, mert ki kell találnia, hogy milyen narratívába foglalja az ellenzéki politikus halálát. Ettől azonban nem fog megroppanni a rendszer. Nem ez lesz az az ok, ami miatt a putyini rendszer megbukik. Ha Oroszország egyelőre nem is, a nemzetközi közösség egy része biztosan fenn fogja tartani a Navalnij emlékét és üzenetét. Talán díjat, intézményeket, utcákat fognak elnevezni róla. És alighanem meg is érdemli ezt, mert lényegében az életét áldozta azért, hogy megváltoztassa az orosz politikát, még ha ez nem is sikerült neki.
