HÍREK
A Rovatból

Megelőző csapást mérne Oroszországra a kibertérben egy NATO-tisztviselő – Moszkva szerint ez már eszkaláció

A szövetség katonai főnöke a sorozatos szabotázsakciók után tette a döbbenetes kijelentést. Moszkva azonnal visszavágott, és a súlyos következményekre figyelmeztetett.


„Felelőtlen és az eszkaláció irányába tett lépés” – így reagált a Kreml arra, hogy a NATO egy magas rangú katonai tisztviselője szerint a szövetség a puszta reagálás helyett akár „megelőző csapás” lehetőségét is vizsgálná az orosz hibrid hadviseléssel szemben.

Giuseppe Cavo Dragone admirális, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a Financial Timesnak adott interjúban beszélt arról, hogy a szövetségen belül egy „proaktívabb, agresszívebb” stratégia körvonalazódik a kibertámadások, szabotázsakciók és légtérsértések kezelésére.

Dragone admirális szavai szerint a szövetség a hibrid fenyegetésekre adott válaszait gondolja újra. Különösen a kibertérben tartja eddigi fellépésüket túlságosan reaktívnak.

„Mindent értékelünk; a kibertérben elég reaktívak vagyunk. Fontoljuk, hogy agresszívebbek legyünk”

– fogalmazott a katonai vezető, aki szerint bizonyos körülmények között egy megelőző lépés is a védelem részének tekinthető.

„Egy ‘megelőző csapás’ bizonyos helyzetekben ‘védelmi cselekedetnek’ tekinthető”

– tette hozzá.

A kijelentésekre Moszkva szinte azonnal reagált. Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője rendkívül veszélyesnek nevezte a felvetést.

„Ez egy rendkívül felelőtlen lépés, amely jelzi a szövetség készségét az eszkaláció felé. Akik ilyen nyilatkozatokat tesznek, azoknak tisztában kell lenniük a kockázatokkal és a lehetséges következményekkel, beleértve a szövetség tagállamaira vonatkozóakat is”

– mondta a Reutersnek. Az orosz álláspont szerint az ilyen retorika aláássa az ukrajnai helyzet békés rendezésére irányuló erőfeszítéseket.

A NATO ugyanakkor következetesen védekező szövetségként határozza meg magát, amelynek elsődleges célja a tagállamok kollektív védelme és a külső fenyegetések elrettentése. A szövetség alapokmányának elhíresült 5. cikkelye is ezt rögzíti.

A vita hátterében a Balti-tengeren az elmúlt egy évben történt, egyre szaporodó incidensek állnak. Tavaly karácsonykor több, tenger alatt futó kommunikációs kábel és a Finnországot Észtországgal összekötő Estlink 2 áramvezeték is megsérült. A finn hatóságok a Cook-szigeteki zászló alatt hajózó Eagle S tankert gyanúsítják, amelyet az úgynevezett orosz árnyékflottához kötnek. Ezt megelőzően, 2023-ban a Balticconnector gázvezeték és több adatkábel is megrongálódott a Finn-öbölben, a nyomozás akkor is külső, mechanikai behatást állapított meg.

Válaszul a NATO januárban elindította a Baltic Sentry nevű műveletet, amelynek célja a kritikus víz alatti infrastruktúra védelme. A misszióban fregattok, tengerészeti járőrgépek és egy haditengerészeti drónflotta is részt vesz. „A Baltic Sentry misszió kezdete óta semmi sem történt. Ez azt jelenti, hogy az elrettentés működik” – mondta a Financial Timesnak Giuseppe Cavo Dragone.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a forrásokat biztosító tervről azonban csak júliusban várható.


Miközben Brüsszel még csak most kezdi értékelni a frissített magyar helyreállítási tervet, a kormány már egy 540 milliárd forintos energetikai pályázati csomagot indított el, amelyre a jelentkezőknek alig egy hónapjuk lesz. A nagyobb pályázaton csak egy szűk, előre meghatározott kör, a hálózati engedélyesek vehetnek részt.

A kormány szerdán bocsátott társadalmi egyeztetésre két, uniós helyreállítási alapból (RRF) finanszírozott pályázatot, miközben az alapul szolgáló módosított tervet épp csak elküldte az Európai Bizottságnak – írta a 444.hu.

A nagyobbik, 486 milliárd forintos program célja a villamosenergia-hálózat fejlesztése, hogy az jobban tudja kezelni a megújuló energiaforrások, főként a napelemes rendszerek által okozott terhelést

Egy másik, 54 milliárd forintos keretből okos villanyórákat szereznének be és telepítenének országszerte.

A kiírások ütemezése rendkívül feszes: a társadalmi egyeztetés még ezen a héten lezárul, a pályázatokat pedig június 19. és július 20. között lehet beadni.

A pályázatokra csak az áramhálózati engedélyesek, vagyis a MAVIR és a területi elosztótársaságok, köztük az E.ON, az OPUS TITÁSZ, az ELMŰ és az MVM hálózati vállalatai jelentkezhetnek.

A hálózatfejlesztéshez önerőt is biztosítaniuk kell, a támogatás mértéke az elosztók esetében legfeljebb 75, a MAVIR-nál pedig 90 százalék lehet. Az okosmérők telepítését ezzel szemben teljes egészében állami forrásból finanszíroznák

- írja a lap.

A sietség oka, hogy az RRF-források felhasználására szigorú határidők vonatkoznak, a jellemzően hosszú előkészítést igénylő energetikai fejlesztéseket pedig a kormány minél előbb elindítaná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk