Napfény, tengerpart, kaland és szerelem: magyar szállodai animátorok kalandjai külföldön
Azok, akik kipróbálják a szállodai animátorkodást, igéző helyekre, például Ciprusra, a Kanári-szigetekre, Zakynthosra, Mallorcára vagy Ibizára juthatnak el teljes ellátást és fizetést garantáló feltételekkel. De vajon mivel gazdagodtak azok, akik belevágtak életük kalandjába, és több hónapot töltöttek el külföldön turisták szórakoztatásával? Hogyan győzték le a honvágyukat? Miként viszonyulnak a helyi konyhához? Mit tanultak kint, külföldön, amit a mindennapokban hasznosítani tudnak? Három fiatallal - Attilával, Rékával és Alízzal - beszélgettünk a kalandjaikról, megpróbáltatásaikról és sikereikről.
Kilépni a komfortzónából
„Lelkes és tettrekész voltam, amikor megérkeztem Korfu szigetének egyik legszebb partján álló hotelébe” - kezd bele két évvel ezelőtti nyarának történetébe Attila.
„Azután a második estémen, amikor leültünk a csapattal beszélgetni, akkor derült ki, hogy baj van, mert nehezen értem a társaim beszélgetését a különböző dialektusok miatt.
Kint jöttem rá, hogy a nyelvvizsgán szerzett tudásom kevés ahhoz, hogy valódi nemzetközi környezetben megálljam a helyem”
Attila nem is titkolja, hogy az első hetekben a kezdeti önbizalma megcsappant, honvágy gyötörte és sokszor érezte magát egyedül.
„Viszont onnantól, hogy felismertem, hogy az elkövetkező hat hónapban tulajdonképpen ők lesznek a családom, tőlük kaphatok támogatást, tudtam, hogy 110%-ot kell beleadnom a tanulásba, és fel kell fedeznem ezt az új környezetet. Engem ez volt, ami előrevitt”
- folytatja. Szerinte ez a kezdeti periódus is része a munkának, mert ettől lesz jelentőségük a későbbi sikerélményeknek. Attila idén harmadszorra megy animátorként Korfura. „Fél év alatt teljesen hozzászoksz, hogy egy csodálatos helyen ébredsz fel és fekszel le, és miután a helyiekkel is kialakulnak a kapcsolataid, olyan érzésed lesz, mintha kicsit hazamennél”.
Attila kint először sportanimátor lett, később, mint DJ dolgozott a beach partykon. „Imádtam zenélni a naplementében az embereknek. Több party sikeressége egyenesen azon múlt, hogy mennyire jól pörgetem a lemezeket. Sokszor teljesen meghatódtam, amikor a buli végén megtapsoltak vagy közös fotókat kértek, amit másnap rendszerint a TripAdvisoron láttam, azzal a leírással, hogy mennyire klassz DJ-nek tartanak” - mosolyodik el büszkén.
Attila DJ-ként érte el a legnagyobb sikereket. „A másik nagy élményem, hogy mennyi új kapcsolatot létesítettem. Volt, hogy meghívtak egy családhoz, sőt olyan családom is volt, akik csak miattam és egy másik animátor lány miatt jöttek vissza még egyszer ugyanabba a hotelbe.”
„Kint tudtam meg magamról, hogy mennyire érzékeny vagyok. Nagyon meghatottak például a búcsúzkodások a családokkal” - mondja Attila arra a kérdésre, hogy volt-e olyan tulajdonsága, amit az utazása előtt nem tudott magáról.
„Azért vágtam bele az animátorkodásba, mert már nagyon szerettem volna elszakadni otthonról, levegőváltozásra vágytam”
- meséli Réka, aki idén harmadik szezonját kezdi meg Cipruson, és visszafogottabb személyiségként írja le magát.
„Mielőtt kijöttem, ennél sokkal zárkózottabb és félénkebb voltam, nehezen álltam ki magamért. Az első szezonomban bedobtak a mélyvízbe: nem gyerekanimátor, hanem sportanimátor lettem, motiválnom és szórakoztatnom kellett a vendégeket, ami eleinte nagyon nehéz volt, ugyanakkor ezzel szinte rákényszerítettek, hogy levetkőzzem a félénkségemet.
„Én vagyok az iskolapéldája annak, hogyan lehet egyik pillanatról a másikra átlendülni a honvágyon és a család, a barátok hiányán. Az első pár napban haza akartam menni, aztán pont az ellenkezője történt, nem akartam visszajönni” - meséli nevetve Alíz, aki szerint a go with the flow életérzés nagyon meghatározza az animátori munkát, és aki erre rájön, annak rengeteg pozitív impulzusban lesz része.
„Azt hiszem, ezért lesz sok animátor „függő”, mert visszavágyunk ebbe a szenvedélyes élethelyzetbe, kint tudunk igazán feltöltődni.
Illetve esetemben a legnagyobb meglepetés az volt, nekem magamnak és a családomnak is, hogy kiderült: imádok színpadon szerepelni és táncolni. Most is beleborzongok az emlékekbe, ahogy erről beszélek.”
Kitörés a mókuskerékből
“Ebben a munkában az az érdekes, hogy az extroverált és az introvertált személyiségek ugyanúgy jók lehetnek benne, és általában azok is ráéreznek az ízére, akik addig szerettek a háttérbe húzódni” - erősíti meg Pártos Viktor, a Hotelanimation.hu egyik alapítója, aki 17 évvel ezelőtt ment ki Görögországba animátornak. „Szerencsére nagyon sok tapasztalatunk van, rengeteg történetet hallottunk és számos helyzetet oldottunk meg. Csak írásos élménybeszámolóból, több mint 230-at küldtek vissza nekünk a fiatalok.”
Az animátorok átlagéletkora 20-25 év, sokan az érettségi után, vagy felsőoktatási tanulmányaik közben jelentkeznek, és vannak, akik gyakornoki idejüket töltik animátorként külföldön, jó fizetéssel. Mások azért vágnak bele, hogy kiszakadjanak a mókuskerékből, elszakadjanak otthonról, vagy szerelmi bánatukból szeretnének kigyógyulni az éghajlatváltozás és új kihívások segítségével. „A munkavállalási feltételek elég vonzóak egy fiatalnak, hozzánk évről-évre többen jelentkeznek. A havi, jellemzően 600-1000 euró közötti fizetés mellett biztosított a teljes ellátás és szállás, emellett előfordul, hogy a cégek az utazási költséghez is hozzájárulnak. Ciprusra például teljesen ingyen utazhatnak ki idén az animátoraink, a cég fizeti az odaútra szóló repülőjegyet és a hazaútba is besegít.”
Legyőzni a honvágyat
„Persze ez a munka sem való mindenkinek” - teszi hozzá Pártos Viktor -, de a legtöbben átlendülnek a kezdeti nehézségeken, és megerősödve tapasztalják, hogy képesek helytállni és kitartani. „Ha hagyod, a csapat húzni fog magával, a keretet pedig az elmúlt szezonok gyakorlata biztosítja. A kezdeti pár nap mindig nehéz, hiszen rengeteg új információt kell feldolgozni az animátoroknak. Ezért is találtuk ki évekkel ezelőtt a személyes állásinterjú napokat, hogy a jelentkezők találkozhassanak a külföldi partnercéggekkel és a lehető legtöbbet megtudhatják erről a munkáról. Ide bárki eljöhet, akit érdekel az animátori munka, és nem ritka, hogy a szülők is elkísérik a fiatalokat. Sokan tényleg életük nagy kalandjára készülnek: először utaznak külföldre hosszabb távra.”
Alíz is életében először utazott ennyire messze a családjától, ezért számára nagyon fontos volt a szüleivel való mindennapos telefonkapcsolat.
„Az első héten rám tört a honvágy, és bár az eszemmel tudtam, hogy nincs okom a szomorúságra, mégis rendszeresen hívtam reggelente a szüleimet azzal, hogy nem bírom, haza akarok menni.
Szerencsére a családom érezte, hogy maradnom kell, és nap-nap után lendítettek át a következő napra, kérték, hogy legalább egy hónapot bírjak ki. Visszanézve, szerintem attól szenvedtem, hogy nem tudtam kilépni a komfortzónámból, görcsösen ragaszkodtam az otthoni biztonsághoz. Viszont onnantól, hogy sikerült kilépnem, már egyáltalán nem akartam hazamenni. Engem ez a folyamat lelkileg is megérintett, kinyílt a világ felé a személyiségem.”
A legjobban a Túró Rudi hiányzott!
„Nagyon érdekes folyamat, ahogy az animátorokat az adott település befogadja, és szinte helyi emberként, de semmiképpen sem turistaként kezeli” - mondja Attila, akitől azt is megtudjuk, hogy innentől változatos kedvezményeket kaptak a boltokban, vendéglátóhelyeken.
„Pár hét kell, hogy elkezdjenek velünk beszélgetni a helyiek, addigra látják, hogy nem turisták vagyunk, hiszen még mindig nem mentünk haza."
Innentől jön a szintlépés; egyre többet beszélgetnek mindennapi dolgokról, és persze kuponokat adnak, hogy osztogassák a turisták között. A materiális előnyök mellett persze a lényeg az, hogy ettől otthonosabban érezzék magukat, megváltozik az ottlét minősége. „A hotelben dolgozók zárkózottabbak, ők jellemzően a környező görög falvakból járnak be dolgozni, de ha megnyílnak, közel engednek magukhoz. Velem többször előfordult, hogy meghívtak az otthonukba és autentikus görög családi környezetben vacsorázhattam. A legnagyobb tiszteletet azzal tudod kivívni, ha megpróbálsz görögül megszólalni, ilyenkor mindig nagyon mosolyognak, nagyot nősz a szemükben.”
„Egy idő után ez lesz a második otthonod, és természetes lesz, hogy helyiként üdvözölnek a kisboltban. Befogadnak, mert ott élsz velük együtt, ahol a legtöbben csak nyaralnak” - mondja Alíz, aki érezhetően beleszeretett a Kanári-szigetek atmoszférájába. „Sokszor gondolok oda, amikor itthon vagyok. Ha lehunyom a szemem, vissza tudom idézni az óceán zúgását, a sós levegőt és a puha homokot a lábam alatt, ahogy sétálok a reggeli napsütésben a munkahelyemre.”
„Persze, hogy egy csomó minden hiányzik az embernek, én például eléggé szenvedtem a Túró Rudi hiányától, ezért a második évben rengeteget vittem ki magammal. A rendes magyar paprika is hiánycikk, aki szereti, erre feltétlenül gondoljon, mert Cipruson csak az édesebb változat kapható”
- meséli Réka.
„A görög konyha alapvetően sokkal kevésbé fűszerez, mint a magyar, eleinte furán is néztek rám, amikor a kiló borsot, sót, amit csak találtam, rászórtam az ételeimre”
- idézi fel Attila.
Valószínűleg nem véletlen, hogy Alíz, aki teljesen máshol, a Kanári-szigeteken dolgozott, szintén a magyar konyha, illetve a megszokott otthoni ízek hiányát emelte ki.
