Az infláció és az energiaárak megugrása miatti rezsi emelkedés a művészeket is utoléri. Ez alól Nagy Feró sem kivétel. Már hónapok óta odafigyel arra, hogy mennyit költ. Ezért a magas költségek elkerülésére komoly változásokat vezettek be otthonukban - írja a Blikk.
A zenész alapnak azt mondta:
„A nappaliban van egy cserépkályhám, amit évek óta nem üzemeltem be. Most az adja a meleget, így költséghatékonyabb a fűtés. Emellett függönyöket szereltem a ház több pontjára, amelyek fogják a meleget. Viszont csak egy helyiséget fűtünk ki. A feleségemmel egyébként sem szeretünk melegben aludni, így a hálószobánkban tizenhat-tizenhét fok van. Ez is a spórolás egy formája, elég hozzá egy meleg takaró.”
Feróék emellett az élelmiszerekre is odafigyelnek, mint mondta: nem szórják a pénzt, beosztják, mikor és mit vásárolnak.
„A hétköznapokban szívesen főzök, így arra is rálátásom van, mennyit költünk az ételekre” - mondta a Blikknek Feró.
Az infláció és az energiaárak megugrása miatti rezsi emelkedés a művészeket is utoléri. Ez alól Nagy Feró sem kivétel. Már hónapok óta odafigyel arra, hogy mennyit költ. Ezért a magas költségek elkerülésére komoly változásokat vezettek be otthonukban - írja a Blikk.
A zenész alapnak azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyos betegségéről vall Dióssy Klári – ezért tűnt el valójában a képernyőről
A népszerű műsorvezető a Duna csatornán futó Ridikülben fog először beszélni a nyilvánosság előtt a betegségéről. A tévés a 2025-ös távozása óta nem szerepelt, a vallomás a Nemzeti Rákellenes Napon hangzik majd el.
A Duna csatorna Ridikül című műsorának pénteki adásában Dióssy Klári először beszél nyilvánosan súlyos betegségéről – nem véletlenül épp a Nemzeti Rákellenes Napon, hogy hitet, reményt és bátorítást adjon sorstársainak.
A műsorvezető a pénteki adás beharangozójában őszintén beszélt arról, mekkora lelkierőt igényel tőle a vallomás.
„Veszek egy nagy levegőt, hogy tudjak róla beszélni, mert hogy kell erről beszélni. Lehet, hogy három hónappal ezelőtt nem tudtam volna” – mondta a kamerák előtt Dióssy Klári.
Hozzátette, hogy a műsorban töltött évek alatt rengeteg erőt merített a vendégeitől, amit most tovább tud vinni a saját küzdelmében.
Dióssy Klári kilenc éven át vezette a Ridikült, ahonnan tavaly, 2025 első adásában búcsúzott el a nézőktől. Helyét nem egészen egy évre Kocsis-M. Brigitta vette át.
A műsorvezető már akkori búcsúbeszédében is a váltás szükségességéről és a bátorságról beszélt, szavai pedig a mostani bejelentés fényében új értelmet nyernek.
„Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni. És akkor van ez a röghöz kötöttség, hogy az ember mégsem mer lépni” – fogalmazott akkor.
Azt is elmondta, hogy a műsorban tanultakból merítve kezd új életszakaszba. „Itt a műsorban nagyon sok olyan pszichológiai téma is előkerül, amikor az ember elgondolkodik, hányszor halljuk: igen, nemet kell tudni mondani, bátornak kell lenni. Azt gondolom, hogy ezzel a mai műsorral most elkezdődik az én életbátorságom.”
A népszerű tévést azóta nem láthatták a nézők, és most kiderült ennek az oka is. Dióssy Klári, aki szemmel látható változáson ment keresztül az elmúlt időszakban, napokkal azután áll a nyilvánosság elé, hogy Rubint Réka is őszintén beszélt a rákkal való négyéves küzdelméről.
Vallomásának célja, hogy saját történetén keresztül adjon kapaszkodót másoknak.
A beszélgetés a Duna csatornán, a Ridikül április 10-i, pénteki adásában lesz látható.
A Duna csatorna Ridikül című műsorának pénteki adásában Dióssy Klári először beszél nyilvánosan súlyos betegségéről – nem véletlenül épp a Nemzeti Rákellenes Napon, hogy hitet, reményt és bátorítást adjon sorstársainak.
A műsorvezető a pénteki adás beharangozójában őszintén beszélt arról, mekkora lelkierőt igényel tőle a vallomás.
„Veszek egy nagy levegőt, hogy tudjak róla beszélni, mert hogy kell erről beszélni. Lehet, hogy három hónappal ezelőtt nem tudtam volna” – mondta a kamerák előtt Dióssy Klári.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Istenes Bence elárulta, miért szakított Csobot Adéllal a kapcsolatuk elején
Istenes Bence a 2012-es X-Faktor utáni szakításuk okairól beszélt, amely a sok munka és a kevés közös idő miatt következett be. A műsorvezető a Palvin Barbarával készült közös fotót is tapintatlanságnak nevezte, ami féltékenységet szült Csobot Adélban.
Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.
Nemsokára a 15. évfordulójukat ünneplik, de a kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes: kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek, együtt boldogabbak, mint külön.
A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.
Több mint egy évig tartó kapcsolatuknak a sok munka és a folytonos rohanás nem tett jót. Feszültséget szült az is, hogy Bencét a munkája miatt gyakran vették körül csinos nők, ami miatt Adél féltékenykedett, különösen, amikor a műsorvezető Palvin Barbarával posztolt közös képet.
„Elhidegültünk egymástól, mert alig tudtunk találkozni” – indokolta szakításuk okát Bence, aki azt is beismerte, tapintatlanság volt a részéről, hogy más nővel ölelkezett.
A műsorvezető a kimerültségét is okolta a közös programok hiányáért.
„Ha hazaértem, aludtam, ha délután volt két szabad órám, akkor is. Adél teljesen jogosan kérdezte, miért nem csinálunk valamit, hisz lehetne időnk egymásra.”
A külön töltött idő azonban nem tartott sokáig, néhány hónap múlva már újra egy párt alkottak.
Adél később arról beszélt, mennyire meghatározó volt számára ez a kapcsolat, és hogyan formálta a személyiségét.
„Ő volt az első komoly kapcsolatom, ami szerintem meghatározó minden lány életében. Felnéztem rá, és persze számomra ízig-vérig ő az igazi férfi. Azért is hálás vagyok neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét, és igyekezett észrevétlenül terelgetni is. Rengeteg mindenre megtanított, így azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy mellette nőttem fel. Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. Királylány lettem Bence mellett. És ő volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson” – mesélte az énekesnő.
Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.
Nemsokára a 15. évfordulójukat ünneplik, de a kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes: kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek, együtt boldogabbak, mint külön.
A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betelt a pohár: Kanye Westet azonnali hatállyal kitiltotta az országból a brit kormány
A zenész elektronikus beutazási engedélyét visszavonták, miután Keir Starmer miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki. A rapper korábbi antiszemita kijelentései és a nácizmus dicsőítése áll a politikai nyomás hátterében.
Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.
A brit belügyminisztérium kedden vonta vissza a Ye néven is ismert rapper elektronikus beutazási engedélyét azzal az indokkal, hogy a jelenléte „nem szolgálná a közérdeket”.
A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.
A rapper évek óta botrányos kijelentéseivel borzolja a kedélyeket. 2022-ben antiszemita megnyilvánulásai miatt bontott vele szerződést az Adidas és az ügynöksége is.
Bár 2023-ban bocsánatot kért, 2025-ben horogkeresztes pólókat kezdett árulni, és kiadta a „Heil Hitler” című számot. Idén januárban aztán a Wall Street Journalban egy egész oldalas hirdetésben kért újra bocsánatot.
A rapper fellépésének híre a legmagasabb politikai körökben is kiverte a biztosítékot.
Keir Starmer brit miniszterelnök a helyzetet kommentálva úgy fogalmazott, „mélyen aggasztó, hogy Kanye Westet a korábbi antiszemita megjegyzései és a nácizmus dicsőítése ellenére” hívták meg fellépni. Wes Streeting egészségügyi miniszter szerint Westnek „semmiképp” nem kellett volna fellépnie, a szervezők érvelését pedig „abszurdnak” nevezte.
A botrány kirobbanása után a szponzorok, köztük a Pepsi és a Diageo is kihátráltak a rendezvény mögül.
A fesztivált szervező Festival Republic ügyvezetője, Melvin Benn még hétfőn azzal védekezett, hogy nem adnak platformot a rappernek a véleménynyilvánításra, kizárólag a dalai előadására szerződtek vele. Hozzátette, a zenész „azért jött volna, hogy fellépjen”.
Maga a rapper kedden egy békülékeny hangvételű üzenetben reagált, amelyben párbeszédet ajánlott.
„Hálás lennék a lehetőségért, hogy személyesen találkozhassak az Egyesült Királyság zsidó közösségének tagjaival, és meghallgathassam őket. Tudom, hogy a szavak nem elegendők – a változást a tetteimmel kell bizonyítanom. Ha nyitottak rá, itt vagyok” – írta Ye.
A fesztivál törlése után a szervezők megkezdik a mintegy 150 ezer eladott jegy árának visszatérítését.
A brit belügyminisztérium döntése egyértelmű jelzés arra, hogy a jövőben is élhetnek a „közérdekre” való hivatkozással, ha egy előadó beutazását kockázatosnak ítélik.
Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.
A brit belügyminisztérium kedden vonta vissza a Ye néven is ismert rapper elektronikus beutazási engedélyét azzal az indokkal, hogy a jelenléte „nem szolgálná a közérdeket”.
A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ördög Nóra csipkés hálóruhában posztolt a trópusokról, de már a 4 fokos Bolíviában fagyoskodik
A műsorvezető egy korábbi, Costa Rica-i családi nyaralásról osztott meg képet, miközben már Dél-Amerikában tartózkodik. Az Ázsia Expressz stábjával a magaslati levegőhöz szokik hozzá, ahol a hőmérséklet hajnalban alig éri el az 5 Celsius-fokot.
A pihentető reggeleknek azonban egy időre vége, Nóra ugyanis már az Ázsia Expressz következő évadának forgatására repült ki. A stábbal jelenleg Bolíviában tartózkodik, ahol az alacsony oxigénszinthez próbál hozzászokni.
Elmondása szerint a körülmények is egészen mások, mint a trópusokon: hajnalban mindössze 4–5 fok van, nem úgy, mint a forgatás későbbi helyszínein, ahol majd 25–30 fokos melegben kelnek.
A bolíviai felkészülés nem véletlen, a forgatás egyik központi helyszíne ugyanis a tengerszint felett nagyjából 3600 méteren fekvő La Paz környéke. Ezen a magasságon a levegő oxigéntartalma jóval alacsonyabb, amihez a szervezetnek időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon.
A műsorvezető által említett hajnali hideg is jellemző a térségre, áprilisban a hőmérséklet gyakran esik 5 fok köré vagy az alá.
Egyetlen fotóval hozta lázba a követőit Ördög Nóra: a műsorvezető csipkés, fehér hálóruhában indította a napot Costa Rica dzsungelében.
A trópusi idill azonban csak a látszat, Nóra ugyanis már Dél-Amerika egy egészen másfajta, embert próbáló vidékén készül a következő nagy feladatra.
A műsorvezető a fák közé épült szállásuk hotelszobájából jelentkezett be, ahol a családjával pihent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!