SZEMPONT
A Rovatból

„Össze kellett házasodnom a pár hónapja megismert párommal, különben börtönbe kerülök” – Egy magyar nő kálváriája Dubajban

Nagy Emőke devizahitel-tartozása miatt vállalt munkát Dubajban HR menedzserként, a csábítónak tűnő lehetőségből azonban hamar rémálom lett. Történetéből könyvet írt, hogy bemutassa az emírség kevésbé csillogó arcát.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. november 21.



Dubaji börtön vagy kenyai esküvő címmel a közelmúltban jelent meg Nagy Emőke könyve, amely egy egészen hihetetlen, csavarokban bővelkedő élettörténetet mesél el. A most 44 éves nő 2017-ben határozta el, hogy szerencsét próbál az Emirátusokban, hátha így egyenesbe tud jönni anyagilag.

Azonban semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezte: a kulturális különbségek miatt egyik sokk érte a másik után, ráadásul hiába volt meddőnek nyilvánítva, teljesen váratlanul teherbe esett kenyai barátjától. Mivel ezért az arab ország törvényei szerint börtön várt volna rá, kénytelen volt hozzámenni feleségül, pedig alig néhány hónapja ismerték egymást.

Utólag visszatekintve viszont azt mondja, semmit nem bánt meg.

– Miért döntött úgy, hogy Dubajba költözik?

– A fő ok a svájci frankos lakáshitelem volt, aminek teljesen a csapdájába kerültem: a forintosítás után akkorára nőtt a havi törlesztője, amit egyedülálló nőként magyar fizetésből képtelen voltam előteremteni. A hitelem 2008-ban 56 ezer forintról indult, bíztam benne, hogy 15 év alatt ki fogom tudni fizetni. Ehhez képest három hónappal később már 80 ezer volt, fél év múlva 110 ezer, majd 150 ezer. Jeleztem a banknak, hogy így nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket, mivel már a háromszorosa annak, amiben megállapodtunk.

Közben sorra alakultak az ügyvédi csoportok, amelyek azt ígérték, hogy megvédik a hasonló helyzetbe keveredett embereket. Az egyik ilyen társaságnak kifizettem 500 ezer forintot, de teljesen hiába, nem tudtak megvédeni.

Végül kénytelen voltam egy olyan megállapodást aláírni, aminek eredményeképp az eredetileg 8,5 millió forintos hitelből 24 milliós lett. El kellett fogadnom, különben elárverezték volna a lakásomat, és mivel kőkeményen megdolgoztam érte, ezt semmiképp nem akartam.

Ekkor merült fel, hogy szerencsét próbálhatnék Dubajban. Több barátnőm is járt kint turistaként, egy lány ismerősöm pedig a férfiak szórakoztatása miatt, azonban mindannyian arról áradoztak, hogy Dubaj a lehetőségek városa.

– Ha jól értem, egy ismerőse szexuális jellegű munka miatt ment ki, az ön esetében viszont ez szóba se jött. Mi szólt amellett, hogy „hagyományos” munkát is érdemes vállalni ott?

– Az egyik jó ismerősöm esetében valóban ez volt a helyzet, de nem őt vettem példának. Egy barátnőmnek viszont a volt férje már 10 éve élt kint Dubajban, befutott vállalkozó lett belőle, tőle is nagyon sok információt kaptam. Illetve, amikor interjúkra mentem ki, pénz híján nem szállodákban laktam, hanem a Couchsurfingen keresztül kerestem szállást. Ennek köszönhetően számos menedzsert megismertem, a kanapéjukon aludtam, de persze sokat beszélgettem is velük, amíg ott voltam. Így kerültem képbe azzal, hogy milyen fizetési igényem lehet, illetve úgy általában mik a lehetőségek az enyémhez hasonló munkatapasztalattal.

Őszinte leszek, a döntő érv nyilvánvalóan a pénz volt. Itthon 300 ezer forintot kerestem, amit a hiteltörlesztés és a megélhetési költségek gyakorlatilag teljesen elvittek.

Ráadásul édesanyám akkoriban kapott stroke-ot és egy kórház elfekvő osztályára került be. Bár ennek költségeit fedezte a nyugdíja, tovább erősödött bennem az érzés, hogy nincs senkim, semmi nem köt Magyarországhoz. Közben pedig pallosként lógott a fejem fölött a végrehajtás: ha bármikor nem fizetek, elveszik tőlem a lakást. Többször jártam kint Dubajban interjúkon, végül egy HR menedzseri pozíciót vállaltam el, átszámítva 1 millió forintos fizetésért. Ez természetesen óriási különbség volt, de szakmailag is motivált voltam és legalább 5 évet terveztem kint tölteni.

– Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

– Érdekesen alakult, hogy finoman fogalmazzak… Eredetileg az itthoni cégem, a TATA Consultancy Services ottani irodájához szerettem volna átkerülni, de a HR menedzserük a személyes találkozónkon közölte, hogy egyrészt hely sincs, másrészt mivel szinte csak indiaiak dolgoznak náluk, aligha érezném jól magam. Miután ez kiderült, ezerrel elkezdtem más lehetőségeket keresni, esténként munka után órákat töltöttem a Linkedin-en. Végül két helyről kaptam ajánlatot, de ezek közül az egyik nem Dubajban, hanem egy szomszédos emírségben (Ras al Khaimah) lett volna, ahol még szigorúbbak a vallási szabályok, így nem mertem bevállalni. Amit végül elfogadtam, az viszont igazi álom munkának tűnt akkor, mivel korábban is HR területen dolgoztam, szóval előrelépésként könyvelhettem el.

Sajnos hamar elkezdtem megismerni a kinti élet árnyoldalát is. Fontos tudni, hogy az Emirátusok vízumköteles ország, nem lehet csak úgy kimenni dolgozni. Minden munkavállalónak szüksége van egy úgynevezett szponzorra, aki nekem a főnököm volt. Ez még bonyolultabbá tette a helyzetemet, amikor jöttek a munkahelyi gondok. Korábban éltem Görögországban és Cipruson is, de itt olyan dolgokkal kellett szembesülnöm egymás után, amelyekre egyszerűen nem voltam felkészülve. Eleve hat hónap volt a próbaidő az itthon szokásos hárommal szemben, ezalatt pedig se fizetett betegállományba, se szabadságra nem mehettem.

Az is váratlanul ért, hogy a főnököm el akarta venni az útlevelemet egyből a megérkezésem után. Szerencsére észnél voltam és nem adtam oda, de aki jóhiszeműen engedelmeskedik, azt ezzel gyakorlatilag röghöz kötik. Senkinek ne legyen kétsége, a próbaidő alatt a lehető összes bőrt próbálják lehúzni az emberről: jó a fizetés, de cserébe nekem például heti hat nap kilenc órát kellett dolgoznom, és elviselnem azt is, ha a főnök ordított velem.

Sajnos aki odaadja az útlevelét a munkáltatójának, az nem mondhatja később, amikor problémái adódnak, hogy „elegem van, felülök egy repülőre és már itt se vagyok…”

– Ezekről a dolgokról nem meséltek önnek előzetesen az ismerősei?

– Nem, de a házigazdáim mind arabok voltak (egyiptomiak, vagy jordániaiak) és helyi arabok által vezetett cégeknél dolgoztak, az ő útlevelüket ezért nem valószínű, hogy elkérték. Az én főnököm viszont indiai volt, és nekik eléggé más elképzelésük van a munkavállalás játékszabályairól. A Munkaügyi Minisztériumban el is ismerték, amikor bementem, hogy tudnak erről a módszerről, de nem tesznek semmit ellene.

– Elég sokat ír a könyvben a nők nem túl fényes helyzetéről. Mi volt az, ami a legváratlanabbul érte?

– Az egyik dolog, amit nőként megtapasztaltam, az volt, hogy tényleg kilóra megvehet egy emirati férfi. Előfordult, hogy megpróbáltak felszedni az Emirates Mall-ban, és miután udvariasan visszautasítottam az illetőt, mondott egy konkrét összeget, hátha ennek hallatán meggondolom magam. Nyilván szőke európai nőként abszolút kuriózumot jelentettem ott, hiába voltam már akkor is majdnem 40 éves.

Az igazi probléma az, hogy ezek a férfiak nem ismerik a nemet. Ahhoz szoktak, hogy bármit megvehetnek a pénzükön, így nyilván meglepő volt számukra, hogy egy hozzám hasonló kis európai nő visszautasítja őket.

Erre persze még mindig könnyebb csak legyinteni. A kényelmetlenebb verzió az volt, amikor tárgyalni mentem ki egy céghez, de egyszerűen nem ült le velem az indiai főnök. Ehelyett szándékosan megvárakoztatott, pedig már a megbeszélt időpontban ott volt az irodában, és amikor ezt számon kértem tőle, bepanaszolt a főnökömnél. Ő pedig úgy oldotta meg a problémát, hogy a következő alkalommal egy 25 éves, újonc indiai lányt küldtek ki hozzájuk helyettem. Ezt nagyon nehezen tudtam megemészteni, annyira megalázó helyzet volt. Pedig mindig figyeltem arra, hogy ne öltözködjek kihívóan, illetve a felkészültségemre és a modoromra sem lehetett panaszuk.

– Hogyan jött be a kenyai szál a történetébe?

– Komoly párkapcsolatot Dubajban szerintem nem igazán lehet kialakítani, hiszen mindenki csak pár évet tervez ott eltölteni, amíg egy kis pénzt gyűjt és utána máshol telepedik le, de azért vágytam arra, hogy legyen valaki mellettem, aki több, mint egy haver. Ezért elkezdtem használni a Tindert, sajnos az arabokkal viszont kizárólag hajmeresztő élményeim voltak. Megjegyzem, hogy nagyon kedvesek: ha meg akarnak szerezni egy nőt, a csillagokat is lehozzák neki.

De amint kapcsolatba lép az ember velük, azonnal megmutatkoznak az alapvető különbségek, a neveltetéstől a kultúrán át a vallásig. Onnantól az ő szavuk szent, esetleges házasság esetén át kell venni a muszlim vallást a leendő feleségnek, és az is természetes, hogy válás esetén a férfinél marad a gyerek. Amint ezek a dolgok tudatosultak bennem, úgy gondoltam, hogy köszönöm szépen, nekem nem kell arab férfi.

Ezután szinte már feladtam, hogy valaha is lesz valakim Dubajban, de néhány hónap után találtam egy olyan férfit a Tinderen, aki nem fürdőnadrágban, félmeztelenül feszített a tengerparti képein, hanem teljesen normális, felöltözött, mosolygós fotói voltak. Ő nem arab volt, hanem kenyai. Az első talákozásunk nagyon jól sikerült: nem mászott rám, nem akart feljönni hozzám már a legelején. Nagyon sokat beszélgettünk, teljesen úgy alakult minden, mint egy normális kapcsolatban. Tudni kell rólam, hogy korábban több orvos is megállapította Magyarországon, hogy meddő vagyok. Ezért egy idő után azt javasoltam a páromnak, hogy nem kell védekeznünk, mivel úgysem eshetek teherbe.

Eltelt néhány hét, és egyszer csak nagyon rosszul éreztem magam. Először arra gondoltam, hogy biztos az extrém körülmények, a szálló por és a rendkívül magas hőmérséklet okozzák (arrafelé az 50 fok se ritka nyaranta). Miután sehogy sem akart elmúlni a rosszullét, a párom felvetette, hogy csináljak egy terhességi tesztet. Először kinevettem, annyira valószínűtlennek gondoltam, de végül beleegyeztem, és óriási meglepetésemre pozitív lett, sőt utána egy második teszt is megerősítette.

– Mi történt ezután?

– Egyre rosszabbul voltam, járni és enni is alig bírtam, annyira fájt a hasam. De mégsem ez volt a legnagyobb problémám, ugyanis az Emirátusokban a saría törvények alapján börtön jár a házasságon kívüli teherbe esésért. (Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos jogrendszere a saría, amelyet a szent Koránból, valamint a szunna-írásokból, Mohamed próféta feljegyzéseiből fejlesztettek ki. A saría éppúgy jogi törvény, mint erkölcsi útmutató az etiketthez és a viselkedéshez.) Pont abban az évben járta be a médiát a hír, hogy lecsuktak egy ukrán lányt, aki teherbe esett a dél-afrikai barátjától.

Gyakorlatilag ugyanezt a mintát sikerült reprodukálnunk, így onnantól az lebegett a szemem előtt, hogy ha ez kiderül, én is mehetek a börtönbe. A legelszomorítóbb az volt, hogy az itthoni ismerőseim fel sem fogták, mennyire súlyos a helyzetem: azt gondolták, hogy biztos eltúlzom a dolgot, pedig ebben tényleg nem volt semmi túlzás. Ha egyedülálló nőként, várandósan bemegyek a klinikára, ellát ugyan az orvos, de azonnal értesíti a rendőrséget.

Mivel nem javult az állapotom, el kellett kezdenünk azon gondolkodni, milyen kiút lehetséges ebből a szomorú helyzetből, hiszen előbb-utóbb mindenképp orvosra volt szükségem. Magyarország azért nem jöhetett szóba, mert én ugyan felülhettem volna egy gépre, a párom azonban ki tudja, mikor kapott volna vízumot a beutazáshoz, hiszen harmadik országbeli állampolgár volt. Ekkor jutott eszünkbe, hogy Kenyába viszont mindketten beléphetünk. Mivel nem volt jobb ötletünk, ezért elhatároztuk, hogy odautazunk és összeházasodunk. Végül ez is csak úgy sikerült, hogy lefizettünk egy papot, mivel normális esetben 30 nappal korábban be kellett volna jelentenünk a házasodási szándékunkat. Én mindeközben azt éreztem, hogy ez már krimibe illő történet, és meg fogok bolondulni. Értelmes, talpraesett nőnek tartom magam, mindig mindent jó előre megfontoltam, erre itt találom magamat egy ilyen lehetetlen helyzetben.

Az esküvő után még visszamentünk Dubajba, de valószínűleg a stressz miatt annyira fel voltam fúvódva, hogy már a nagyon korai szakaszban is 4-5 hónapos terhesnek néztem ki. Ez viszont nem szerencsés egy HR menedzsernél: alapjáraton se mindig ültek le velem a férfiak tárgyalni, így viszont borítékolható volt, hogy nem folytathatom a munkámat. Ettől függetlenül is egyre feszültebb volt a viszonyom a főnökömmel, és miután egyszer egy olyan városrészbe küldött el (szerintem direkt), ahol konkrétan veszélyben volt a testi épségem, betelt a pohár. Megbeszéltük a férjemmel, hogy eddig bírtam, én hazaköltözöm, ő pedig majd követ engem.

– Miért határozta el, hogy könyvet ír a történetéből, ráadásul mindjárt kettőt?

– Miután látták az ismerőseim, hogy fejvesztve rohanok Kenyába férjhez menni, már elhitték, hogy tényleg nem vicceltem, nagyon nagy bajban vagyok. Ekkor mindenki elkezdte mondani, hogy ez olyan, mint egy hollywoodi történet, amit mindenképp meg kell írni, illetve filmesíteni. Nekem viszont a hazaköltözésem után kisebb gondom is nagyobb volt ennél: azért küzdöttem, hogy a férjem beléphessen az országba, hiszen egyre közeledett a szülés.

A házasságunk sajnos kudarcba fulladt, immár két éve egyedül nevelem a kisfiamat. Gyerektartást nem kapok, a lakáshitel pedig továbbra is lóg a fejem felett. Emiatt rengeteget kell dolgoznom, de nagyjából másfél éve megelégeltem, hogy szinte semmi időm nem jut a gyerekemre, aki így nemcsak apa nélkül nő fel, de az anyukájának is állandóan dolgoznia kell, hogy előtermetse a szükséges anyagiakat. Ezért elkezdtem leírni a történetemet. Szeretném elérni, hogy az ebből származó bevételnek köszönhetően legalább 1 évig ne kelljen pluszmunkát vállalnom, ezért is a szerzői kiadás mellett döntöttem, amit ugyan nekem kellett megfinanszíroznom, de cserébe a teljes bevételt én kapom. Mivel közel 500 oldal lett a teljes történet, szakmabeliek javaslatára ketté bontottam. Az első rész a hazaköltözésemmel ér véget, a jövő májusban megjelenő második könyv pedig az ezt követő éveket mutatja majd be.

Nem látok olyan könyvet a piacon, amelyben egy édesanya őszintén vallana a kudarcairól: a házassága megromlásáról, lelki terrorról, társas magányról, majd arról, milyen elválni egy külföldi férfitól. Szeretném, ha ez egy kézikönyv lenne a hasonló helyzetben lévőknek, ezért a saját történetem elmesélése mellett egy pszichológust is bevonok a munkába. Az a tervem, hogy minden fejezet végén lesz egy rész az ő tanácsaival, hogy tényleg hasznos legyen.

– Mi az, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné?

– Nem bántam meg, hogy felvettem a lakáshitelt, hiszen nem tudhattam, mi lesz belőle. Azt, hogy kimentem Dubajba, egy hatalmas építő kihívásnak éltem meg: ha ezt túléltem, most már tényleg jöhet bármi. Lett egy történetem, ami a nagyközönség számára is érdekes, ráadásul bárki kerülhet hasonló helyzetbe, nekik még segíthetek is vele. Az pedig a világ legjobb döntése volt, hogy megtartottam a kisfiamat, ő egy igazi csoda. Egyedül azt bántam nagyon sokáig, hogy az élet úgy hozta, hogy szükségből kellett összeházasodnom a kenyai barátommal. De ez az érzés is csillapodott idővel, ráadásul abban a szituációban tényleg nem volt más választásom, ha nem akartam börtönbe menni. Nagy segítség volt, hogy legalább az első két évben, a legkritikusabb időszakban együtt neveltük a kisfiunkat, mivel a szüleimet elvesztettem, és nem lett volna más segítségem. Szomorú dolog egy 2 éves kisgyerekkel a válás mellett dönteni, de valószínűleg a mi közös történetünk eddig volt „megírva”.

(A könyv ide kattintva rendelhető meg.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Gyarmati István: Ahogy az ukránok számára elfogadhatóbbá válik ez a béketervezet, úgy lesz egyre elfogadhatatlanabb az oroszok számára
A szakértő szerint az eredeti amerikai javaslat egy tákolmány volt, a módosítása viszont azt is eredményezheti, hogy a megállapodás az oroszokkal egyre távolabbra kerül. Az elkövetkező napok nagyon fontosak lesznek, de valószínűbb, hogy folytatódik a háború.


A pár napja kiszivárgott amerikai béketerv sokkolta az ukrán és az európai vezetőket. Zelenszkij drámai beszédében azt mondta, könnyen lehet, hogy választaniuk kell a méltóságuk és a legerősebb szövetségesük között. Csupán Orbán Viktor volt, aki azonnali elfogadásra ajánlotta azokat a pontokat, melyekről pár nap múlva már Trump is úgy nyilatkozott, hogy azok csupán javaslatok voltak. Az amerikaiak és az ukránok között Genfben lefolytatott intenzív megbeszélések után hétfő estére szinte semmi nem maradt az eredeti tervezetből. A pontok száma sajtóhírek 20 közelébe csökkent, és kikerült a szövegből az ukrán hadsereg létszámának korlátozása, a NATO-csapatok Ukrajnán belüli állomásoztatásának tilalma, valamint az a rész is, hogy hol húzzák meg az Oroszország és Ukrajna közötti új határokat.

Így viszont megnőtt az esélye, hogy kapásból visszautasítja az átdolgozott béketervet, ezek ugyanis épp az oroszok eddigi legfontosabb követelései voltak. Születhet-e minden érintett fél által elfogadható, aláírható békeegyezmény a trumpi alapokon? Az esélyekről Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő, egyetemi oktató, volt diplomatával beszélgettünk.

– Először volt egy 28 pontos amerikai béketerv, aztán jött egy 28 pontos európai alternatíva, most pedig már 20 pontról írnak a genfi tárgyalások eredményeképp. Mi történik pontosan?

– Az első kérdés, hogy az amerikai 28 pont az amerikai-e, vagy orosz? Rubio egyszer azt mondta, hogy az orosz. Utána letagadták, persze. Trump azt mondta, hogy csütörtök a végső határidő, hogy Ukrajna elfogadja a tervezetet, ha nem, akkor minden amerikai támogatást megvonnak. De utána azt mondta, hogy ez természetesen nem az utolsó szó, hanem erről is lehet tárgyalni. El is kezdtek tárgyalni, mert az ukránok nagyon helyesen nemet mondtak, és határozottan felsorakoztak mögéjük az európaiak. A jó hír, hogy a genfi tárgyalásokon nem Steve Witkoff vezeti az amerikai delegációt, mert ő egy inkompetens, arrogáns, hozzá nem értő alak, aki ráadásul Putyin zsebében van, az üzletei még ma is Oroszországban vannak. Ez a 28 pont az ő műve. Most szerencsére ő csak benne van a delegációban, reméljük, hogy jó hátul. Az ukránok és az európaiak is előjöttek egy másik 28 ponttal, és azt mondta Rubio, hogy ez egy nagyon jó tárgyalás, mert haladnak előre. Egy dolgot felejt el Rubio, most nem tudom, hogy elfelejti-e, vagy szándékosan nem említi, hogy

ahogy az ukránok számára elfogadhatóbbá válik ez a béketervezet, úgy egyre elfogadhatatlanabbá válik az oroszok számára.

Tehát lehet, hogy nagyon jó tárgyalás zajlik ott, de ez azt is eredményezheti, hogy a megállapodás az oroszokkal egyre távolabbra kerül. J. D. Vance azt mondta, hogy minden megállapodásnak vagy tervezetnek három kritériumnak kell eleget tenni, és ebben az egyik kritérium az volt, hogy elfogadható legyen mindkét fél számára. Üzenem J. D. Vance-nek, hogy ilyen nincsen, ilyen megállapodástervezet nincsen, és nem is lesz addig, amíg az egyik felet, az ukránokat az európaiakkal, vagy az oroszokat rá nem kényszerítik arra, hogy elfogadják.

– A hírek szerint 11 órányi tárgyalás után teljesen átakult a 28 pont. De akkor tulajdonképpen mi az amerikai álláspont?

– Az amerikai álláspontot nem ismerjük, mert állandóan változik. Hol az a 28 pontos szörnyűség az amerikai álláspont, aztán kiderül, hogy nem is az, de nem tudjuk, hogy micsoda. Nekik csak az kell, hogy elfogadható legyen. Úgyhogy nagyon nehéz így megállapodni.

Ezért helyes az a tárgyalási stratégia, amit az európaiak folytatnak, hogy dicsérik az amerikainak nevezett javaslatot, és közben szétszedik darabokra.

Egyébként, ha megnézi az eredeti 28 pontot, politikai irányultságától függetlenül, ez egy tákolmány. Ha egy első féléves diplomata szakos hallgató nekem ilyet terjesztene elő, úgy megbuktatnám, mint a huzat.

– Nézzük azt, hogy milyen pontok miatt érdemelné ki az elégtelen minősítést.

– Azért, mert következetlen. Nagyon fontos dolgok nincsenek benne, nincsenek tisztázva. Ez egyszerűen végrehajthatatlan, mert hiányzik belőle egy csomó olyan kérdés, amit egy megállapodástervezetnek tisztázni kell.

– Ilyen például a területek kérdése?

– Igen. Az eredeti tervezetben van egy „innovatív” megállapodásrész, ami még akár érdekes is lehet: az oroszok bért fizetnének azokért a területekért, amiket megszállnak, és nem az övék. Tipikus Donald Trumpnál: mindent meg lehet venni, a szuverenitást is. Ez érdekes dolog, de nem hiszem, hogy túlságosan nagy esélye van a sikerre. Az európai tervezet meg azt mondja, hogy

területi kérdésekről csak majd a fegyverszünet után tárgyalunk,

nagyon helyesen. A megállapodástervezetben emellett van egy olyan pont, hogy békeidőben nem állomásoznak NATO-haderők Ukrajnában. Ez még akár elfogadható is. De itt is tettenérhető a tákolmány-jelleg: ebben a tervezetben, amelynek Lengyelország nem része, mégis azt a kötelezettséget írják elő Lengyelországnak, hogy fogadjon be NATO repülőgépeket. Ráadásul, akik írják ezt a tervezetet, azoknak lehet, hogy tudniuk kéne, hogy Lengyelországban már vannak NATO repülőgépek.

– Azt tudjuk, hogy Trump mindenáron nagyon gyors megegyezést akar, de mikor lehet reális a béke?

– Az amerikai nyomásnak olyan erősnek kell lennie, hogy valamelyik fél belássa: jobb elfogadni azt, amit az amerikaiak javasolnak, mint tovább folytatni a háborút.

– Van olyan vélekedés, miszerint Ukrajna a kimerülés küszöbére jutott, Oroszország ezt a háborút előbb-utóbb meg fogja nyerni. Mások szerint viszont éppen Oroszország éli fel szép lassan a tartalékait, most már az aranykészleteit kezdi kiárusítani.

– Ezt mi nem tudjuk felmérni, mert azt, hogy egy háborúban ki mire képes, csak maguk a háború résztvevői tudják eldönteni. Egy háborúban teljesen más dolgokra képesek az emberek meg az országok, mint amit egyébként elképzelnénk róluk. Nem tudjuk, mire képes Ukrajna, nem tudjuk, mire képes Oroszország. Ezért kellene az amerikaiaknak azt tenni, amit Donald Trump már huszonötször megígért:

szankciókkal rákényszeríteni Oroszországot arra, hogy egy normális megállapodást kössön meg.

De hát egyelőre úgy tűnik, hogy Donald Trump jobban szereti Putyin barátját, mint hogy ezt megtegye.

– Reálisnak tartja, hogy egyértelmű áttörés következzen be csütörtökig? Trump erős nyomás alá helyezte ennek érdekében Ukrajnát, miközben úgy tűnik, Oroszország nincs ekkora nyomás alatt.

– Nem, mert szerelmes a barátjába. A két ember politikája, Trumpé és Putyiné, sokkal közelebb áll egymáshoz, mint Trumpé és Zelenszkijé. Így aztán nem meglepő, hogy nem nagyon szeretne keménykedni. De nem teheti meg, mert mégiscsak ő az amerikai elnök, és ma már otthon is háborognak a politikai tényezők, még a Republikánus Pártban is. Úgyhogy ez egy nagyon két- vagy többesélyes játszma. Nem tudjuk, hogyan fog végül is alakulni. Az elkövetkező napok nagyon fontosak lesznek, de nem vennék rá mérget, hogy elvezetnek a békéhez.

– Sokak szerint Trump a békeközvetítéssel eltereli a figyelmet az Epstein-akták miatti belpolitikai viharról. De ugyanakkor, amit ön említett, az is igaz, hogy most már republikánus képviselők is felróják neki, hogy becstelenség lenne egy ilyen egyezményt megkötni abban a formában, ahogy az eredeti javaslata szólt. Sokat nyerhet, de sokat veszíthet is ezzel.

– Ez a Trumpi politika. Mindez akkor is fennállt, amikor az Epstein-aktákról még nem is nagyon volt szó. Lehet, hogy van egy ilyen mellékhatása, bár nem látszik, hogy az Epstein-aktákról sikerrel terelné el a figyelmet, nem hiszem, hogy ez lenne Donald Trump fő motivációja. Egyszerűen ilyen a politikája; tragikus. Erről sajnos nem sok jót tudunk elmondani. Mindig is ilyen volt.

Most egy drámai csúcsponthoz érkezett, de egyáltalán nem biztos, hogy a végkifejlethez közelítünk.

– És ott van Zelenszkij. Elfogadni egy rákényszerített békét azok után, hogy négy éven keresztül ennyi ember, ennyi erőfeszítés ment ebbe a háborúba, nem az azonnali bukást jelentené neki?

– Nem feltétlenül. Ha viszonylag elfogadható feltételeket sikerül végül elérni, akkor az emberek megértik: nem jó, de a lehető legelfogadhatóbb megoldás született. Megértik az ukrán emberek is, mert elegük van nekik is a háborúból. Tehát

ha nem a megadás, nem az ukrán államiság, szuverenitás feladása az ára, akkor ezt meg fogják érteni, és nem tartom valószínűnek, hogy Zelenszkij ebbe belebukna.

Valószínűleg úgy jár majd, mint Winston Churchill, bár ő megnyerte a háborút. Az ukrán elnök egyébként azt mondta, a háború után nem indul újra az elnökségért.

– El tud képzelni egy olyan helyzetet, hogy bár komoly engedményekkel, de Ukrajna számára elfogadható egyezmény szülessen?

– Attól függ, mik a részletek. Azt megírtam nem olyan régen, hogy a NATO-tagság, ha lenne, önmagában nem elég garancia Ukrajna számára, mert ott a segítségnyújtás feltételes. Neki olyan garanciákra van szüksége, ahol nem feltételes a segítségnyújtás, és ezt mindenféle több- vagy kétoldalú megállapodásokon keresztül lehet biztosítani. Ez nem lehetetlen, és szerintem efelé haladunk. Kérdés, hogy az amerikaiak benne lesznek-e. A legutóbbi állítólagos megegyezés alapján benne lesznek, de hát ez már három napja volt, és az sajnos nem biztos, hogy ma még érvényes. Mindenki elfeledkezik róla, pedig sokszor mondtam, hogy egy ilyen garancia lehetne az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikkének (7) bekezdése, ami kimondja:

ha bármelyik uniós tagállamot megtámadják, a többiek kötelesek segítséget nyújtani.

Hogy ez mit ér a gyakorlatban, az sok mindentől függ. Főként attól, hogy az oroszok támadnak-e ismét Ukrajna ellen, vagy akár azon túl is. Ez viszont nem csak attól függ, hogyan rendezik az ukrán kérdést, hanem attól is, hogy az európaiak – és velük az amerikaiak, hogyan készülnek fel arra, hogy hogyan reagáljanak, ha Oroszország valamilyen követelést támaszt. Tehát ez egy nagyon átfogó dolog, nem pusztán az ukrán megállapodás kérdése.

– Valószínűbb, hogy úgy múlik el a hálaadás napja, hogy Trump nem tud felmutatni egy mindenki által elfogadott egyezséget? És akkor egyelőre folytatódik a háború?

– Valószínűleg, igen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Miközben a Fidesz ismétli önmagát, a Tisza Pártnál egy frusztrált korosztály forradalma zajlik
A politológus egy komplett generációváltást lát kibontakozni, ami a rendszerváltás óta nem látott jelenség. Szerinte a negyveneseknek elegük lett, hogy 15-20 év munka után sem jutnak szóhoz.


Kéri László politológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elemezte a Medián legfrissebb felmérését és a politikai helyzetet. A kutatás által jelzett 50-40-es arányt a Fidesz és a Tisza Párt között nem tartja meglepőnek, sőt, állítása szerint számítani lehetett a Fidesz erősödésére.

Ezt két okra vezette vissza: egyrészt szerinte „Orbán Viktor olyan erővel telepedett bele körülbelül szeptembertől a kampányba, hogy nincs nap, hogy ne lenne ő hír”, másrészt pedig elindult egy „ígéretcunami”.

A politológus ugyanakkor hozzátette, őszintén szólva jobban számított az olló záródására.

Úgy vélte, a Fidesz egyfajta kettős támadást indított, mivel Orbán Viktorral is beláttatták, hogy a rivális napi aktivitása miatt neki is mindennap kampányolnia kell. Az ígéretekről szólva megjegyezte, a lakosság nagy része nem gondolkodik azon, hogy „ezeknek az ígéreteknek a nagy része majd 2026 második felétől terhel”.

A politológus szerint a Fidesz stratégiája mégsem hozott akkora fordulatot, mint 2021 végén, mert bár zárta a távolságot 2-3 százalékponttal, de a nagy áttörés egyelőre elmaradt. Ennek egyik fő okaként azt nevezte meg, hogy „meglepően nincs új abban, amit csinálnak”.

Kifejtette, hogy az Orbán-mondandókban nincs újdonság, minden Brüsszelről szól, és arról, hogy a miniszterelnök a világpolitika nagyjai között mozog.

„A mondandó a régi, ígérek, az ellenfelem megint ugyanaz, hogy ők háborúpártiak, ez egyszer bejött 2022-ben, de 2025-26 fordulóján nem ugyanazt jelenti a háborúpártiság” – fogalmazott.

Kéri szerint Orbán Viktornak az utóbbi időben több, a politikai rutinjához képest szokatlanul nagy melléfogása is volt, példaként említette a „24 órán belüli Trump-béketeremtést” és a Pride-dal kapcsolatos könnyedén odavetett megjegyzését. „Ekkora beégései Orbán Viktornak a több évtizedes politikai rutinja alatt nem nagyon voltak” – állította.

Kéri László szerint a politikai helyzet alapvetően két dolog miatt változott meg 2022-höz képest. Egyrészt megjelent egy valóságos ellenfél, másrészt pedig megváltozott a hazai közvélemény szerkezete és érzékenysége. Míg korábban a közvélemény megvezethető volt, most „van egy gyanakvó közvélemény, amelyik most már állandóan éber, és kíváncsi arra, hogy ebből mi az, ami igaz”.

Ezt a médiafogyasztási szokások átalakulásával is magyarázta, mondván, ma már a kistelepüléseken is a 444-ből, a Telexből vagy a 24.hu-ból tájékozódnak, és a szakértői véleményeket (Mellár Tamás, Bod Péter Ákos, Surányi György) több százezren nézik.

„A mai közvélemény nagy része gyanakvóbbá vált és jobban szűri a mindennapi tapasztalatai alapján azt, amit 15 éven keresztül el lehetett nyomni a torkán” – tette hozzá.

A Tisza Párt és Magyar Péter stratégiájában Kéri egyértelmű elmozdulást lát a nyár óta: a kormánykritikáról a hangsúly a kormányzóképesség hirdetésére került át. Ennek bizonyítékaként említette az újabb szakértők – Kulcsár Krisztián, Bódis Kriszta, Tarr Zoltán, Kármán András – felmutatását. Szerinte ma már nem lehet azt mondani, hogy ez egy „egyszemélyes show”.

A 106 egyéni körzetben zajló jelöltállításnak kettős funkciója van: egyrészt helyben is megmutatni a párt jelenlétét, másrészt új arcokat bemutatni azoknak a választóknak, akiknek elegük van az eddigi politikai elitből.

A politológus egyfajta generációs forradalom jeleit is látja a Tisza Párt körül. Megfigyelése szerint a negyvenes korosztály aktivizálódott, egy olyan „frusztrált korosztály”, amely kimaradt a 2010-es változásból, és 15-20 év munka után most már szeretne beleszólni a saját szakmája, ágazata életébe.

„Rohadt élet, lassan 15-20 éve dolgozom, most már nekem is megvan a véleményem mindenről, most már mikor jövök én is szóba?” – idézte fel a korosztály attitűdjét.

Kéri szerint ezek az emberek már a rendszerváltás után nőttek fel, és „ezért van belőlük elegük, hogy ezt ezerszer színvonalasabban is lehetne”.

Úgy látja, a mostani egy belülről jövő, szakmai alapokon nyugvó rendszerváltási kísérlet, nem pedig egy tagadáson alapuló, mint a '90-es volt. A megjelenő új szereplőkben szakmai, nem pedig politikai magabiztosságot lát. „Én teszek szívességet azzal, hogy beállok oda melléjük, és nem ők tesznek szívességet azzal, hogy előre löknek engem. Ez azért egy nagy változás.”

Zárásként a politikai kommunikáció hitelességéről beszélt. Véleménye szerint annyi a hamisítvány és a csúsztatás, hogy már csak azt lehet elhinni, amit valaki a saját nevével, nyilvánosan felvállal. Azt jósolta, hogy „a magyar állampolgárnak olyan nehéz dolga lesz a következő öt hónapban, mint még nem volt soha”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Egyre nagyobb a botrány Amerikában amiatt, hogy a Pentagon parancsot adhatott egy katonai akció túlélőinek likvidálására
Donald Trump elhatárolódott, Pete Hegseth állítólag tagad, a Kongresszus demokrata és republikánus képviselői is háborús bűncselekményt emlegetnek, miután a Washington Post arról írt, a védelmi miniszter szóban azt parancsolta, hogy mindenkit öljenek meg a drogkartellek elleni akcióban.


A Karib-tenger sötét vizén egy gyorsnaszád roncsa himbálózott a szeptember 2-i éjszakában. Az első amerikai rakétatámadás után a fedélzeten lévő tizenegy emberből csupán kettő maradt életben, kétségbeesetten kapaszkodva a hajó maradványaiba. A felettük köröző drónok éjjellátó kamerái mindent rögzítettek. A túlélők számára a remény csak percekig tartott: egy második, halálos precizitású csapás vetett véget az életüknek.

Ez a támadás szított heves politikai vitát Washingtonban, miután a Washington Post feltárta:

a művelet hátterében Pete Hegseth védelmi miniszter állítólagos szóbeli parancsa állhatott.

A Trump-kormányzat a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon széles körű katonai kampányt folytat, amelyet hivatalosan a drogkartellek elleni „formális fegyveres konfliktusként” indokolnak. A szeptember eleje óta tartó csapásokban több mint 80 ember vesztette életét.

Az első ilyen akciót a SEAL Team 6 vezette, miután a felderítés arra jutott, hogy a célpontként azonosított hajó fedélzeten lévő tizenegy ember nagy valószínűséggel kábítószert szállít. Két, a műveletet közvetlenül ismerő forrás szerint Pete Hegseth védelmi miniszter szóbeli utasítást adott.

„A parancs az volt, hogy mindenkit öljenek meg”

– mondta egyikük a Washington Post-nak.

A szeptember 2-i támadást felügyelő különleges műveleti parancsnok, M. „Mitch” Bradley admirális a biztonságos konferenciahíváson azzal indokolta a második csapást, hogy a túlélők még mindig jogos célpontok, mert elméletileg segítséget hívhatnának a rakomány kimentéséhez. A két férfit ezután egy rakétával darabokra robbantották a vízben.

Donald Trump elnök később közzétett egy szerkesztett, 29 másodperces drónvideót az első támadásról, amelyen nem szerepelt a túlélők elleni második csapás.

Ha a szeptember 2-i, két túlélőt megölő robbanás videója is nyilvánosságra kerülne, az emberek elborzadnának,

mondta a Postnak egy informátor, aki élőben nézte a közvetítést.

A hivatalos magyarázat, amelyet később a Fehér Háznak és zárt ajtók mögött a törvényhozóknak is bemutattak, egészen másról szólt.

A Különleges Műveleti Parancsnokság szerint a második rakétára azért volt szükség, hogy a roncsot elsüllyesszék, nehogy az „hajózási veszélyt” jelentsen. Ezt az érvelést több kongresszusi képviselő is „képtelenségnek” minősítette.

A Szenátus és a Képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságai szombaton közös közleményben ígértek „határozott felügyeletet”, és hivatalos megkeresések indultak a Pentagon felé a támadásokról készült vágatlan felvételek, a kiadott parancsok és a jogi indoklások átadásáért. A kongresszus mindkét háza vizsgálatot indított az ügyben.

„Ha igaz, ez háborús bűncselekménynek minősül”

– jelentette ki Tim Kaine demokrata szenátor a CBS Face the Nation című műsorában vasárnap. Pártpolitikai hovatartozástól függetlenül többen osztották ezt a véleményt. Mike Turner, a képviselőházi bizottság rangidős republikánus tagja ugyanitt úgy fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy ha ez megtörtént, az nagyon súlyos, és egyetértek, hogy ez jogellenes cselekmény lenne.”

De nem minden republikánus ennyire kritikus: Markwayne Mullin oklahomai szenátor, Trump szoros szövetségese megvédte a kormányzatot, mondván, az elnök „nagyon proaktívan védi az Egyesült Államokat”.

Mark Kelly arizonai demokrata szenátor a CNN kérdésére, hogy a túlélők megölése háborús bűncselekménynek minősül-e, úgy válaszolt: „Úgy tűnik.”

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője felszólította a védelmi minisztert, hogy hozza nyilvánosságra „a csapások teljes, vágatlan felvételeit, hogy az amerikai nép a saját szemével láthassa” a történteket.

Pete Hegseth védelmi miniszter pénteki nyilatkozatában „kitaláltnak és uszítónak” nevezte a Washington Post jelentését. Azt is hozzátette, hogy a katonai műveleteket eleve „halálos, kinetikus csapásoknak” tervezték.

A miniszter a közösségi médiában reagálva kijelentette, hogy a folyamatban lévő katonai műveletek „jogszerűek mind az amerikai, mind a nemzetközi jog szerint”, és teljes mértékben összhangban állnak a hadijoggal.

Donald Trump elnök vasárnap este a védelmébe vette miniszterét. Közölte, beszélt Hegseth-szel, aki biztosította arról, hogy „nem mondott ilyet, és én száz százalékig hiszek neki”. Az elnök ugyanakkor hozzátette, hogy ő maga nem támogatta volna a második akciót.

„Nem, én ezt nem akartam volna. Egy második csapást nem”

– mondta.

A vita a nemzetközi jog egyik legérzékenyebb pontját, a harcképtelenné vált személyek védelmét érinti. A Genfi Egyezmények egyértelműen fogalmaznak: a tengeri hadviselésre vonatkozó II. Egyezmény előírja, hogy a hajótörötteket „minden körülmények között tiszteletben kell tartani és védeni kell”. A nemzetközi szokásjog emellett a leghatározottabban tiltja a „nincs kegyelem” (no quarter) parancsok kiadását, vagyis olyan utasítás elrendelését, amely szerint nem maradhatnak túlélők.

Az ilyen rendelkezés kiadása vagy végrehajtása a háborús bűncselekmények egyik legsúlyosabb formájának számít.

Miközben Washingtonban a jogi és politikai csata zajlik, a hadjárat folytatódik. A szeptemberi eset a kormányzat új, „narkoterrorizmus” elleni kampányának nyitánya volt, amely azóta több mint húsz támadást és nyolcvan feletti halálos áldozatot követelt a Karib-térségben és a Csendes-óceán keleti részén.

A kormányzat a csapásokat azzal indokolja, hogy a térségben megerősödtek a drogkartellek, köztük a hírhedt Tren de Aragua bűnszervezet. A szeptember 2-i események után a műveleti protokoll a jelek szerint megváltozott: egy októberi akció során már elfogtak és a helyi hatóságoknak átadtak túlélőket. A venezuelai nemzetgyűlés vasárnap bejelentette, hogy külön bizottságot állít fel az amerikai katonai akciók kivizsgálására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Kérlelt, sírt, elhúzódott, eltolta a másikat” - a kollégiumi erőszakról beszélő lány ügyvédje szerint több szinten is gond van az igazságszolgáltatással
Az egyetemisták és a jogvédők körében is nagy felháborodást váltott ki, hogy felmentették a Képzőművészeti Egyetem volt diákját, aki diáktársa szerint 2021-ben megerőszakolta a kollégiumban. A lány ügyvédje szerint elsősorban az ügyészség hibázott, de a törvény sem pontos.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. november 27.



Csordultig telt a Képzővészeti Egyetem aulája kedden az Eduline beszámolója szerint, ahol az volt a téma, hogy a bíróság felmentett egy diákot, aki diáktársa szerint 2021-ben megerőszakolta a kollégiumi szobájában. Az egyetemistákat főleg az háborította fel, hogy a múlt csütörtöki ítéletig szinte semmit sem tudtak az egészről, és a HÖK titkára szerint az egyetem három éven át sem az áldozatot, sem a diákságot nem védte megfelelő intézkedésekkel. A fiú a kollégiumban maradhatott, részt vehetett az Erasmuson, kiállíthatott az Art Marketen és lediplomázhatott, miközben a 21 éves lány egyéni tanrendet kért és kiköltözött a kollégiumból. Mérő Vera, az áldozatot képviselő jogvédő szerint az egyetem vezetésének belső vizsgálatot kellett volna elrendelnie, és lépéseket kellett volna tenniük a többi hallgató biztonsága érdekében. Az egyetem azonban úgy látja, nem hibáztak.

Az, hogy a fiút a bíróságon felmentették, nagy visszhangot váltott ki a politikában is. Mérő Vera szerint a bíró szóbeli indoklásában arról beszélt, a nem beleegyezés még nem erőszak a magyar törvények szerint. A Képzművészeti Egyetem hallgatói emiatt hétfőn véres lepedőket tettek ki az egyetemen, olyan feliratokkal, hogy „Nem” és „A hallgatás nem beleegyezés!” De a fiú felmentése a jogvédő és a lány ügyvédje szerint elsősorban azért történhetett meg, mert az ügyészség szexuális kényszerítéssel, nem pedig erőszakkal vádolta meg. Az ügyészség az ítélet ellen nem fellebbezett, tudomásul vette. Keviczky Istvánnal, a lány jogi képviselőjével az ügyről beszélgettünk.

— Milyen volt a kapcsolat az áldozat és a fiú között?

— Nem klasszikus párkapcsolat, inkább baráti viszony. Korábban előfordult köztük beleegyezéses aktus. Az adott estén a sértett magatartása egyértelmű volt: kérlelt, sírt, elhúzódott, eltolta a másikat. Jelentős fizikai, erőbeli különbség is volt köztük: a fiú száz kiló körül, a lány alig ötven fölött. Ilyenkor egy ágyban a falhoz szorítás már önmagában „hatásos”. A fiú többször hangoztatta, hogy felizgatja, ha ellenállást tapasztal; a sértett ezért egy idő után kevésbé látványosan állt ellen, remélve, hogy ettől alábbhagy. Nem így lett.

Másnap üzenetben a fiú gyakorlatilag elismerte, hogy beleegyezés nélküli aktus történt.

— Mit állított a védekezésében?

— Azt, hogy nem alkalmazott sem erőszakot, sem fenyegetést. Ezt azonban érdemben nem is lehetett ütköztetni, mert nem ez volt a vád tárgya.

— Az hogy lehet?

— Már a nyomozás során elcsúszott a történet. Röviden a jogi háttér: itt szexuális bűncselekményről van szó, ahol alapvetően két tényállás jöhet szóba: szexuális erőszak és szexuális kényszerítés. A kettő nem ugyanaz. A szexuális erőszakot régebben „erőszakos közösülésnek” hívták, a lényege, hogy erőszakkal vagy élet, illetve testi épség elleni fenyegetéssel kényszerítik a sértettet a nemi aktusra. A szexuális kényszerítésnél nincs erőszak és nincs ilyen súlyú fenyegetés, de valamilyen, a sértettre nyomást gyakorló (például függelmi viszonyban állásvesztéssel való) fenyegetés mégis megjelenik. Mi szexuális erőszak miatt tettünk feljelentést.

A nyomozóhatóság azonban valamiért mégis a szexuális kényszerítés felé vitte az ügyet,

holott az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy senki nem hivatkozott semmiféle fenyegetésre. Márpedig fenyegetés nélkül a szexuális kényszerítés tényállása biztosan nem valósul meg. Ezzel együtt az ügyészség is ezen a vonalon emelt vádat, ami szerintem eleve zsákutca volt.

— A szexuális erőszak hogyan képzelhető el kényszerítés nélkül?

— Fizikai erőszakkal. És a fizikai erőszak az nem kényszerítés. Az erőszak.

— Amikor kiderült, hogy mégis kényszerítés miatt folyik az eljárás, próbálták ezt korrigáltatni?

— Erre nincs valódi lehetőségünk. Magyarországon a sértetti jogosultságok szűkek: a feljelentés után az ügy hivatalból megy tovább. Küldhetünk jelzéseket a hatóságoknak, de

a nyomozati iratok nagy részébe a bírósági szakaszig nem is látunk bele.

Mi is csak a tárgyaláson szembesültünk azzal, hogy itt bizony gond van.

— Tehát önök erőszak miatt tettek feljelentést, az ügyészség kényszerítés miatt emelt vádat, miközben fenyegetésről nem volt szó, tehát ez nem is bizonyítható. Ebből pedig egyenesen következett felmentés. Amikor kiderült, hogy kényszerítés miatt emeltek vádat, már tudta, hogy ez felmentéssel végződik majd?

— Nem állítom, hogy tudtam, de rossz érzésem volt végig. Ráadásul

a bíróság vádhoz kötött: arról dönthet csak, ami a vádban áll.

Ha a vád tárgya eleve téves, az végzetes lehet.

— Van-e jogorvoslatra lehetőség?

— Rendes jogorvoslattal érdemben már nemigen lehet élni. Rendkívüli jogorvoslatok, úgy mint felülvizsgálat, alkotmányjogi panasz, elvben szóba jöhetnek, de ezekre kevés esélyt látok. Hozzáteszem: az sem vehető készpénznek, hogy ha erőszak miatt emelnek vádat, akkor biztos lett volna az elmarasztalás.

Ez az ügy jogi értelemben határeset volt. Nem brutális bántalmazásról szólt, de a mi megítélésünk szerint elérte az erőszak szintjét.

— A bíró sajtóhírek szerint úgy fogalmazott, hogy az még nem erőszak, ha a sértett nemet mond. Ez tényleg elhangzott?

— Nem pontosan így. De várjuk meg az írásbeli indokolást, mi csak a szóbeli összefoglalót hallottuk. A bíróság azt tudta, hogy a sértett részéről volt sírás, könyörgés, eltolás, elhúzódás, tehát minimális aktív védekezés. Ugyanakkor

hiányolta a nagyon határozott ellenállási formákat (menekülési kísérlet, sikítás, segítségkérés).

Én épp ezért mondtam, hogy a jelenlegi szabályozás és bírói gyakorlat problémás, ha ilyen elvárások felmerülnek.

— Milyen tágabb tanulságai vannak ennek az ügynek?

— Szerintem több szinten van gond. Ilyen típusú ügyészi tévedéssel ritkán találkozni. Egy eleve lehetetlen köztes megoldás (kényszerítés fenyegetés nélkül) nem vezethet eredményre. Emellett a szabályozás sem kielégítő. EU-s szinten napirenden van a „beleegyezés-alapú” megközelítés:

ahol nincs beleegyezés, ott erőszak van.

Ehhez viszont a beleegyezés fogalmát kellene törvényi szinten pontosan meghatározni. A beleegyezés nem csak kimondott „igen” lehet, hiszen a szexuális együttléteknél a beleegyezés tipikusan ráutaló magatartással fejeződik ki, ritkán beszélik meg előtte egy asztalnál konkrét szavakkal, mi lesz most. A ráutaló magatartásnak viszont egyértelmű jelei vannak.

– A beleegyezés hiányát hogyan lehet bizonyítani utólag?

– Bizonyítási szempontból ez nem lenne nehezebb a jelenlegi gyakorlatnál. Sokszor most sincsenek külsérelmi nyomok, tanúk sincsenek. Marad a felek elmondása és a pszichológus szakértő vizsgálata (mindkét fél szavahihetőségének, élményátéltségének értékelése). Ezek eddig is rendelkezésre álltak.

— Hogyan élte meg a lány a felmentést?

— Nagyon rosszul.

Ő ezt erőszakként élte meg, és ennek tartós pszichés következményei vannak.

Ráadásul ebben a történetben mindkét oldal vesztes: az érintett fiatalember sem volt boldog a felmentéstől, erős erkölcsi felelősséget érez. Úgy gondolom, még egy nem végrehajtandó büntetés kimondása is egyfajta feloldozást jelenthetett volna számára. Most ez sincs, és a helyzet mindkét fél számára ambivalens maradt.

Törvénymódosításra van szükség a jogvédők szerint

A Patent Egyesület jogásza, Spronz Júlia szerint a szexuális erőszak körül erős társadalmi felháborodás van, a valódi törésvonal pedig nem a társadalom és az áldozatok, hanem a nők/nőszervezetek és a mindenkori jogalkotás között húzódik. Törvénymódosítást sürget, mert szerinte a jog nemcsak véd, hanem üzen is: ha kimondja, hogy az akarattal szembeni szexuális aktus bűncselekmény, azzal az állam az áldozatok mellé áll. Úgy látja, a bírósági elvárások – például a „határozott ellenállás” – figyelmen kívül hagyják, hogy a nők sokszor a túlélésre játszanak, ezért nem állnak ellen. „Szerintem rablásnál sem várnak el ellenállást bizonyítékként, mégis szexuális erőszaknál gyakran igen.” A Patent a történtek után petíciót indított el, amely fő tételmondata megerősíti a Spronz Júlia által elmondottakat: „A lefagyás nem beleegyezés”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk